Ukrajnába látogattunk a Podóliai fennsíkra
Túraleírás a BEAC 1998. augusztus végi túrájáról
 
<--LeírásokhozSegítség túraszervezéshez és geológiai leírás --> 
 
A szervezés: Dokival (Kompaniec Volodimir) levélben tartottuk a kapcsolatot, információt adtunk és kértünk, ahogy az már lenni szokott. Doki azt írta: gyertek bármikor, minden lesz amit kértetek, de 12 és 20 fő között legyen a létszám, mert 12 ember alatt nem tudjuk a buszt üzemeltetni, vagy csak sokkal drágábban.
Meghirdettük a túrát: A várható költség 120 USD, de 50 USD előleget kérünk, amit csak akkor kap vissza a visszalépő jelentkező, ha hoz maga helyett valakit, vagy megvan a szükséges minimum létszáma a csapatnak. Ezek után csupa teljesen megbízható, ámde kispénzű barátunk jelentkezett, így nem vettük komolyan saját törvényünket; ha nem volt, hát nem kértük az előleget. E remek húzással egyszerre lett alkalmunk tanulmányozni az előleg jelentkezéstől való visszatartó hatását és annak ellenállhatatlan csáberejét, hogy a biztos ígéreteket káros következmények nélkül ( mármint az ígérgető szempontjából ) volt lehetőség felrúgni. Apró grafikont rajzoltam leendő - jobb sorsra érdemes - túravezetők okulása céljából. A megoldásra pedig jó tanácsom nincs.
 
Dátum04. 2305. 1405. 2106. 0406. 1807. 1608. 0608. 1308. 2008. 2408. 2508. 26
Biztosan jönnek997557979151415
Talán eljönnek151723101724151111 
Összesen24263015229132220161515
 
Az utazás: Vonattal mentünk. Záhonyig mindenki megvette a személyre szabottan kedvezményes vonatjegyét a Keleti PU-on, az egyik pénztárablakban a Záhonytól Csopig szóló határátkelő jegyet is, a másik ablakban ezt már nem voltak hajlandóak kiadni, mondván csak a helyszínen vehetjük meg. Azután másnap a Nyugati PU pénztárában ezeket is megvásároltuk. -???
Csopon Doki várt bennünket, és a továbbiakban gondoskodott rólunk.  Mi ezt külön kértük is, tekintettel a fiatalkorú velünk utazó lánykákra. Néhány évvel ezelőtt ugyanis gazdátlanul vonatozva Ukrajnában, csapatunk két gyanútlanul üldögélő lánytagjának komoly (bár "kissé" illuminált), később pártoló tagokkal körülvett vevője akadt. Már 100 USD-t ajánlott fejenként, és egyre mérgesebb volt az üzlet meghiúsulása miatt. Szerencsére Pívó egy született diplomata, és szesztestvériséget kötve a honiakkal megmentett bennünket. (Talán azt állította, hogy romlott az áru?)
Doki megnyugtatott bennünket, hogy ők szelíd nép, nem kell félni. Őt például még soha nem akarták megvásárolni a vonaton.
Idén zökkenőmentesen zajlott az utazás. Doki telefonjára Ternopolban külön busz várt bennünket. (Azért csak ott, mert tapasztalataik szerint a csoportok nem mindig érkeznek meg.)
Kérdésünkre, hogy jöhettünk volna-e autóval azt válaszolta, persze semmi akadálya. Út, benzin, meg amúgy minden "normálnaja". A 10 nap alatt ehhez kiegészítő információkat szereztünk: Az utak egy Lada számára már járhatóak, de a falvakban ez csapadékfüggő. Benzin 78-as oktánszámú könnyedén beszerezhető, ha tudod, hol lakik a benzinkút kezelője. Ez nagyvárosokra nem igaz, ott 98-as benzin is kapható.
Hazafelé egészen a határig vitt minket a külön autóbusz!
Ellátás: Szállás, kaja, pia, csokoládé, zeneszó és két alkalommal szauna.
Mlinki faluban laktunk. A falu neve malmot jelent. A helyben bányászott gipszet őrölték a névadó létesítmények.
A szálláson (a csoport régi barlangász tanyája) fapriccs, villany és néhány kisegér volt. Két házuk is van mióta ott jártunk, így ők a másikban laktak. Az egész csoport körülöttünk sürgött forgott, váltva egymást, mert mint mondták, nagyon sokat kell dolgozniuk.
A helyi ételek néha megviselték a satnya magyar emésztőrendszert, de élvezhető és bőséges volt. Főleg a salátástálat nyaltuk perceken belül tisztára. A kiszolgálás lelkes és figyelmes. Vigyázat, könnyű egy hét alatt is elhízni! Bármit kértünk, azonnal előkerítették akár a föld alól is. Az utolsó nap estére még egy melegvizes zuhanyzót is építettek. Villanybojler szolgáltatta a melegvizet ott, ahol a vizet kútból húztuk vödörrel.
Az ország gazdasági helyzete akkor stabilizálódni látszott, új pénzükről a grivnyáról büszkén jelentették, hogy normálnaja, azután felröppent a hír, hogy 50%-ot esett az árfolyama a dollárhoz képest. Nem lehetett tudni mi igaz belőle, de azonnal bezárt minden bolt. Nekünk aznapra még nem volt elemózsiánk. Doki és Papa fél perc intenzív fejvakargatás után a cserekereskedelem mellett döntöttek, ami remekül be is vált. A részletekről nem tudtunk meg többet.
Érdekes volt megfigyelni a piac, vagy ahogy ők mondják bazár változását az idő folyamán. A BEAC első ukrajnai túráján, a piacon néhány árus lézengett. Jellemző történet a literes zacskós tejet kimérve áruló nénike esete. Mi két évvel később egy Mars szelettel és Coca Colával teletömött piacot találtunk, ahol újságpapírról árulták az egyetlen és sötétbarna színű felvágottat, a szárított cukrozott gyümölcsöt. Lehetett kapni grúz teát és WC-papírt. Fizetni leginkább dollárral lehetett.  Idén bementünk a piacra, és azonnal elbotlottunk két üveges ajtajú hűtőszekrényben, ami dugig volt tömve kb. 20 féle felvágottal. Ebből, még volt vagy 10 a piacon elszórva. Üvegtálból árulták a kimért vajat, előrecsomagolt élelmiszerek akárcsak nálunk, ruhanemű, szerszám, minden kapható volt, mint egy lengyel piacon. Olcsó (számunkra) árakon kínai termékeket kínáltak mindenütt. Az orosz termékek, mint kiderült beszerezhetetlenek az országban. Fizetni kizárólag grivnyával lehetett (úgy éreztük, nem merik elfogadni a dollárt), viszont megjelentek a "rossz arcú" valutaüzérek, akiket régebben nem láttunk.
A barlangok: Mlinki faluban két nevezetes barlang is van:A túra résztvevői:
BEAC: Németh Tamás, Rományi Orsolya, Szikszai Gábor, Földi Vera Vadinszky János, Fekete Orsolya;
Papp Ferenc csoport: Borzsák Kamilla, Csekő Zsuzsa;
MAFC: Kovács Ferenc;
"Független" képviselők: Magyar Péter, Túri László, Sors Péter;
Triász csoport: László Imre, Páldi Erika, Tóth Csaba.  Rományi Orsolya