BAZ mTSz

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Természetjáró Szövetség
korábbi honlapja

A szövetség címe: 3525 Miskolc, Széchenyi út 103. (Megyei Sportigazgatóság)
Postacím: 3501 Miskolc, Pf.:11.
Ügyelet: keddenként 16 - 19 óra között.
Az ügyeleti idő alatt hívható telefon: (46) 353-511.

A megyei szövetséget 1991. márciusában a B.-A.-Z. Megyei Bíróság az 1989. évi II. tv. alapján, 964-es szám alatt bejegyezte. Mint önálló jogi személyiségű társadalmi egyesületet, 1998. júniusában a fenti bíróság közhasznú szervezetként is regisztrálta.



A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Terkészetjáró Szövetség önálló honlapot készített, de a frissítése nem megoldott. Ezt a lapot még megtartjuk - de néhány információ a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség honlapján található.


Alapszabály
A szövetség elnöksége
Albizottságok

Borsodi túraprogramok

Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete honlapja
Vörösmarty Művelődési Ház Természetjáró Baráti Köre, Miskolc

Északi Tájakon 1999. május

Részvételi statisztikák az 1998. évi rendezvényekről

Kelet-magyar vezetők éves értekezlete 1998.
Beszámoló a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség 1998-as évéről

Bükk-fennsík teljesítménytúra kiírása 2001 június



A szövetség elnöksége

Rakaczky István elnök
3528 Miskolc, Egressy Gábor út 14.
Tel.: (46) 380-471, Fax: (46) 380-471, Mobil: (60) 453-528

Pintér Vendel főtitkár
3534 Miskolc, Könyves Kálmán út 23. 2/1.
Tel.: (46) 378-401

Repei Zoltán szakmai (gyalogos) vezető
3700 Kazincbarcika, Pattantyús út 1.
Tel.: (48) 511-462

Gyetvay Iván vízi (kerékpáros) szakág vezető
3580 Tiszaújváros, Árkád sor 15.
Tel.: (49) 341-189

Garadnay Sándor oktatás (irodalom)
3700 Kazincbarcika, Hegyköz út 6.
Tel.: (48) 511-381

Gyurák József természet- és környezetvédelem
3528 Miskolc, Régész út 16.
Tel.: lakás - (46) 380-743, munkahely - (48) 345-446

Horváth Imre ifjúsági vezető
3529 Miskolc, Szentgyörgy út 46.
Tel.: munkahely - (46) 365-970, Mobil: (20) 922-33-38

Hidvégi Emil fegyelmi biz. elnök, (természetjáró történelem)
3532 Miskolc, Őrs út 2/b.
Tel.: (46) 372-824

Kovács Lajos stratégiai tervezés, menedzsment
3450 Mezőcsát, Dózsa György út 3.
Tel.: munkahely - (46) 340-233

Albizottságok a szakmai (gyalogos) vezető hatáskörében:

Csarnai Béláné minősítés, jelvényszerző túramozgalmak
3529 Miskolc, Szentgyörgy út 31. IX/3
Tel.: (46) 360-775

Herr Gyula technikai munkák, térképészet
3533 Miskolc, Topiczer út 13.
Tel.: (46) 339-824

Szilvásy Dénes versenyek, teljesítménytúrák
3526 Miskolc, Pozsonyi út 40. 4/3.
Tel.: munkahely - (46) 511-594, lakás - (46) 321-059

A szövetség alapszabálya szerint működik a számvizsgáló bizottság 3 taggal, melynek a vezetője Szúnyogh Mária.

A fegyelmi bizottság is 3 taggal működik, vezetője Hidvégi Emil.

Adminisztráció, irodavezető:

Lugosi Judit 3525 Miskolc, Vologda út 20.
Tel.: munkahely - (46) 344-878, lakás - (46) 358-602


Az MTSZ, mint szervezet
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja