Gyalogos Természetjárók VI. Országos Találkozója

Pákozd

A Velencei-tó északi partján húzódó, ősi Budai út mentén települt község, Pákozd nevét már Anonymus is említi, majd 1279-ben oklevélben is szerepel.

A törökök a falut 1543-ban elpusztították. 1593-ban a határában került sor arra a csatára, amelynek során Fehérvár visszafoglalására tettek kísérletet a felvonult császári csapatok. Nádasdy Ferenc is rész vett csapataival az ütközetben, a pákozdi domboknál szétverték Hasszán budai pasa húszezres seregét.

Az újratelepült község római katolikus templomát 1720-ban építették ujjá, református temploma 1713-ban épült.

A község nevét legendássá tette a győztes pákozdi csata. A csata legelső emlékműve, melyet 1889-ben emeltek, helyreállítva a Főutcán található. A csata színhelyén a Mészeg-hegyen a százéves évfordulón állították fel az obeliszket, mely messziről is jól láthatóan emlékeztet a jeles eseményre. Itt található az 1848-as emlékmúzeum is. A községtől délre, a Mészeg-hegy lábánál fekvő nádas-mocsaras terület a Madárrezervátum. Itt alakították ki a Pákozd - Sukorói Arborétumot is.

Turistákat is vonzó esemény májusban a pákozdi dombokon a sárkányröptető fesztivál, augusztus 20-án a horgászverseny, szeptember végén pedig a különböző műsorokkal, játékos vetélkedőkkel tarkított, minden korosztály számára szórakozást kínáló Pákozdi Napok rendezvény.

A csendes, nyugodt, szinte háborítatlan természeti környezet egyre több turistát vonz, hiszen sok a látnivaló, amit érdemes megnézni.

Hegedűs Sándor
polgármester
védnök


Gyalogos találkozó
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség
Magyar Természetbarát Szövetség