VASVÁRI SÍRJA NYOMÁBAN*

* Kivégzésük napján október 6-án nemzeti gyásznap keretében szoktunk megemlékezni a 13 aradi vértanúról, most e sorok kapcsán egy másik ifjú vértanúra emlékezünk. (Szerk.)

Jövő év júliusában lesz kerek évfordulója (150 éve), hogy a 22 éves Vasvári Pált, a felkelt mócok legyilkolták, a gyalui-havasokban lévő Funtyinellén. Azóta is legenda keringi be, hol esett el, hol lett elhantolva a szabadságharc fiatal hőse. Pár évtizeddel halála után már sokan kutatták, feltételezték, sőt meg is jelölték azt a helyet, ahol a tragédia történt.

Azért foglalkoztat most, másfél évszázad távlatából ez a téma, mert dokumentum-gyűjteményem tartalmaz egy olyan, 28 eredeti - 85 évvel ezelőtti - fényképfelvételt, 1913 augusztusi kelettel melyen az egyik képaláírás szerint "Vasváry sírja a Funti-nellen 1913. aug. 11" van. A másikon "Janku Ávrám születési háza és hadi-szállása 1849-ben. Eredeti alakjában megvan hagyva. 1913. Aug. 15-én." A napokban hozzájutottam az Erdély című honismereti folyóirat 1914. 5. és 6. számához, melyben Dr. Ruzicska Béla kolozsvári egyetemi tanár "Kirándulás a Gyalui-Havasokon át a Skerisórai jégbarlanghoz, az Ordinkus-völgybe és a Nagy-Biharra" címmel közli annak az egyhetes gyalogtúrának a leírását, amelyhez a birtokomban lévő 28 felvételből álló fényképsorozat tartozik. Tehát ezeket a felvételeket maga Ruzitska professzor, a neves természetjáró, akkoriban az EKE elnöke, készítette.

Már rég szándékoztam foglakozni Vasvári elestének az ügyével. A téma irattartójában számos írás másolata, fénykép, jegyzet, könyvészeti anyag lapul, melyeket az idők során áttanulmányoztam, hogy megtudjam, mi is történt 1849-ben, az Erdélyi Szigethegységben. A kép egyre teljesebb lett, és arra a következtetésre jutottam, hogy Vasvárinak akkor tulajdonképpen nem kellett volna harcolnia és meghalnia. Akkorára már Kossuth és a felkelt mócok vezére, Janku Ábrahám megegyeztek és békét kötöttek. Csupán a komunikáció hiánya, az általános zűrzavar, az alkalmi futárok megbízhatatlansága, vagy pusztán a véletlennek tudható be, hogy a megbékélés híre időben nem jutott el sem Vasvári 600 főre tehető csapataihoz, sem a Janku vezette, Futyinell környéki móc felkelőkhöz. Ha az ellenfelek tudták volna, hogy vezéreik megálljt parancsoltak, nem lett volna meg a futyinellei csata, és nem veszett volna oda ez a fiatal, bátor, nagytehetségű személyiség, akit a korabeli forradalmárok "kis Kossuth"-nak neveztek. Tudom, nehéz súlyú kijelentés ez, mivel a történetírók az eltelt másfél évszázad alatt, ki-ki a maga szája íze és nemzetisége javára félremagyarázta a tényeket.

Mik is voltak a közvetlen előzmények? A Kossuth kormány megkésett a nemzetiségi törvénnyel, és fegyverrel próbálta elfojtani a felkeléseket - kevés sikerrel. Erdélyben a mócok pacifikációjára törekszik, akik már nem csak a bányák vidékeit fenyegették. Május 31-én Tövis, Borbánd alatt is szerencsét próbáltak, s Dévánál elzárták a Maros kapuját. Csak Gyulafehérvárnál verték vissza őket. Báró Kemény Farkas - a még mindig lázongó Hunyadból - június 3-án, 4000 gyalogossal, 18 ágyúval s egy üteg röppentyűvel, Forró és Incédy László hadaival együtt Déváról Brádra indul. Nem csekély küzdelem árán elfoglalja Abrudbányát. Mivel csapatai kevésnek bizonyultak és nehezen lehetett őket élelmezni, nem indult tovább Topánfalva felé, hanem Gyulafehérvár védelmére kíván sietni. Útjában meg kell harcolnia Axente - román vezér - csapataival is. Nagy áldozatok árán jut el Zalatna kormos falai közé. Pár napig pihen, aztán továbbindul Gyulafehérvárra, ahol egyesül Stein seregeivel. Megostromolják a várat, de egy nap után elfogy a lőszerük és megelégednek a körülzárással. Ez lefoglal 33 ágyút, 3892 gyalogost és 249 huszárt.

Július 18-án Kossuth Nagyváradon személyesen találkozik Bem tábornokkal, majd Kolozsvárra utazik és ott tudja meg június 21-én a Kemény hadjárat sikertelenségét. Innen küldi parancsát Keménynek, hogy nyomoljon a havasok közé és egyben a Gyalun tartózkodó Szépszögi őrnagyot és Bánffyhunyadról Vasvári Pál őrnagyot támogatásra rendelte. Vasvári csapatával Bánffyhunyadról meg is érkezik Futyinell község környékére és várja, hogy megérkezzenek a Gyalui egységeket.

A hadihelyzet változásával azonban Kossuth hamarossan másképp dönt és a csapatokat június 27-28-ra Besztercére rendeli, ahol a Kárpátokon beözönlő orosz hadak megállítására kell minden erőt összpontosítani. Szépszögi és Kemény idejében megkapják a parancsot, de a futár nem érkezik meg Mariselre, úgyhogy Vasváriék hiába várják a segítséget. Feltehetőleg a felkelő mócok a futárt elfogták és kivégezték, így nem érkezhetett meg a parancs sem és a hír sem, hogy időközben Kossuth és Avrám Janku megegyezett. A mócok Vasvári 600 fős seregét megtámadják. Az időjárás, a helyismeret és a fölényes túlerő egyaránt a rajtaűtőknek kedvez. Vasvári is elesik, csak Buzgó László százados a csapat romjaival vágja keresztül magát a gyűrűn és viszi el a szomorú hírt.

A Szabadságharc leverését követő megtorlások, az önkényuralom időszaka nem teszi lehetővé, ezért csak évtizedek múltán kezdődnek meg a történészek kutatásai, amelyek fényt derítenek egyes részletekre. Jelentős szerepe van e tevékenységben Hegyesi Márton nagyváradi ügyvédnek (A Bihari Kárpát Egyesület egyik vezetőjének), aki olyan volt honvédeket kutatot fel, akik Vasvári csapatában harcoltak és megmenekültek az ostromgyűrűből. 1892-93-ban velük együtt elzarándokol a szomorú helyszínre, meg is találják a helyet, ahol Vasvári elesett, ahol egy kőrakást emelnek. Egy feliratos kereszt is kerül mellé. Ez évekig meg is volt (lásd a címképet). Később a kőrakást fenyőgerendákból összerótt kerítéssel vették körül. Közvetlen az I. Világháború előtt Vasvári elestének a helye még ismert, kirándulók százai látogatnak oda kegyeletüket leróni az elesett hősőknek. A háború után, az impérium-változással minden eltűnik.

Ruzitskáék is egyhetes túrát terveznek 1913 nyarára, de mível az a nyár meglehetősen esős, ködös, csapadékos, ezért csak augusztus 11-én hétfőn indulnak útra. Ruzitska Béla feleségével és Dr. Kovács József tanárral "a legnélkülönözhetetlenebb tárgyakkal, pár napi élelmiszerrel, térképpel, egyéb szükségesekkel megtöltött hátizsákokkal, vízhatlan köpenyekkel és jó erős turistacipőkkel felszerelten, augusztus 21-én (hétfőn) reggel, a fél hétkor Bánffyhunyad felé induló személyvonatra ülünk fel" (Külön nem említi a fényképezéshez szükséges gépet, állványt és üveglemezeket.) Bánffyhunyadon egy vicinális szárnyvonalra szállnak át, amely azért létesült, hogy a hegyekben kitermelt fát olcsón el lehessen szállítani. 9 óra 50-kor érkeznek meg Kis-Kalotára, ahová korábban szekéren vitté a Jósika-telepi fűrészüzemből az árut, de 1913-ra "...magunk fölött csilléket látunk, vastag drótkötélen lebegve, a síkság felé haladni"... írja útleírásában Ruzitska. Gyalog indulnak tovább a kocsiúton. Elérik a Sebes-Körös és a Meleg-Szamos vízválasztóját (1126 m), ahonnan "csakhamar a Meleg-Szamos kanyargós szűk völgyébe, valamint Jósika-telep faipartelepére letekinthetünk. Utunk nagy kanyarodókkal vezet le a meredek, ...napos és meleg hegyoldalon Jósikafalvára. Éppen 1 óra volt, mire ide leérkeztünk, és a telep egyik kocsmájában ebédre ültünk be."Báró Josíka nemesi családnak hatalmas erdőbirtokai voltak a Meleg-Szamos felső folyása és mellékvölgyeinek vidékén. Körülbelül 45 km hosszú és 15 km széles, óriási területen főleg ősfenyvesek voltak. Az innen kitermelt és kisvasúton leszállított fát dolgozták fel a Béles-patak és Meleg-Szamos összefolyásánál épült telepen.

Az, hogy ekkortájt valójában milyen lehetett, a helyszínt ma már nem lehet rekonstruálni, mert a 70-es években itt egy duzzasztógát és villamoserőmű épült és az esetleges, még meglévő nyomok (a gépek, házak alapjai, kisvasút töltése stb.) mind víz alá kerületek. Két korabeli fénykép ábrázolja a fűrésztelepet és közvetlen környékét, melyek alapján rekonstruálható az ipartelep.

"Jó órai pihenés és ebéd után", - tehát délután 2 óra tájban, indulnak tovább. Érdemes pontosan idézni a Ruzitska féle leírásból, mert az olyan adatokat tartalmaz, melyek esetleg segítenek Vasvári elesténe pontos helyszínének megtalálásában.

"Előszőr a Meleg-Szamos vize hídján áthaladva a gyártelep faépületei között folytatjuk útunkat, azután a hegyoldalba felemelkedve, az út egyik szabadabb helyéről szép kilátást találunk a Béles-patak torkolatára, hol a kiemelkedő, sötét fenyves-erdővel borított hegyoldal alsó, kiugró részére csak legújabban épített, még nem is egészen kész Urmánczy-féle hatalmas, várszerű tornyos, emeletes kastélyt és valamivel alatta a kőből épült új katolikus templomot pillathatjuk meg. - Erről is van fénykép. - Azután a völgy keleti oldalán emelekedő sűrű, sötét, árnyas fenyőerdőbe térünk be és ezzel a kincstár óriási terjedelmű fenyveseibe jutottunk el, melyekből a telepet többé nem láthatjuk, csak a szorgalmas munka zaja, a nyüzsgő, hemzsegő élet lármája hatol még jó ideig ide fel. Most már e kellemes, árnyas fenyőrengetegben kanyarog fel útunk mintegy 2 kilométerre és 1138 m magasságra, hol az út mellett előbb bővizű, űdítő csorgót találunk, kissé távolabb pedig a Funtinell-nek nevezett havasi rétet és erdei tisztást érjük el, hol szabadságharcunk egyik itt elesett vitéz vértanúja, Vasváry Pál egyszerű sírját keressük fel. Csöndes, kellemes, kissé vizenyős, gyönyörű fenyőerdő koszorúzta havasi tisztás felső részén, az őstermészet kebelén van a nagy kövekkel felrakott és újabban fenyőgerendákból összerótt, kerítéssel körülvett, most még jeltéktelen sírhely"...

Ruzitska felvétele és képaláírása.

..."rövid ideig pihenünk meg e szomorú helyen, azután pedig az árnyas úton tovább emelkedve az 1340 m magas mariseli hegyhátig, újabb szép kilátás nyílik déli irányban, éppen a szemben lévő magurai hegyoldalra,..."

Meglepő a leírás pontossága. Ruzitska távolságokat és pontos magasságokat közöl. Kiszámítható, hogy délután három órakor lehetnek a sírnál, ott megpihennek és fényképfelvételt készítenek. A képen megfigyelhető, hogy az árnyék merre mutat. A nap DDNY irányból süt, az út DNY felé vezet. A kép mélységében át lehet néhol látni az erdőn, tehát arra lejt a hegyoldal. A még elég éles, eredeti képen világosan kivehető egy szál telefonvezeték: valószínüleg a Mariselre vezető telefonvonal.

Ruzitskáék egyhetes kirándulásának első napján vagyunk. Mennek tovább Dobrus, Fejérvíz forrásvidéke, Szkerisórai jégbarlang, Ordinkus-völgy, Láposi erdészház, Nagy-Bihar csúcs, Felső-Vidra útvonalon. A továbbiakban ismét találunk egy fotódokumentumot, amely 1848-49 eseményényeivel, illetve a Vasvári-üggyel összefügg. A túra ötödik napján készül a felvétel, amelynek eredeti képaláírása: "Jánku ávrám születési háza és hadiszállása 1849-ben. Eredet alakjában meg van hagyva. 1913. aug. 15-én".

Avram Janku szülőháza, Ruzitska Béla fényképe nyomán.

Ruzitskáék szekérrel utaznak Topánfalva felé. "Fuvarosunk itt újra megáll és magyarázza , hogy ez a ház a Janku Ábrahám, 1848-s népvezér születési és lakóháza, melyet az idevaló nép nagy tiszteletben tart. Mialatt a fuvarosunk egy kis áldomásra a korcsmába betér, megtekintjük az üres, lakatlan házikót." írja Ruzitska az említett útleírásban.

Túrájuk folytatódik Topánfalván át Verespatakra, majd Abrudbányát érintve a Bucsum-i erdészházban szállnak meg. Megtekintik a Detunáta bazaltszikláit, legyalogolnak az Aranyos-völgyébe és tovább a MÁV kisvasútján, augusztus 17-én Felső-Szentmihályfalván készül az utolsó felvétel.

Ez a túra kiváló teljesítmény és talán az utolsó hiteles leírása Vasvári sírja helyének. Egy lehetséges kiindulópont az eltűnt kegyhely felkutatására, különösen most, hogy közeledik a 150. évforduló.
Daday János
Nagyvárad



Természetbarát Híradó 79. szám, 1998. október
Szemelvények a turistaság történetéből
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja