A CEPREKRŐL ÉS HEGYMÁSZÓKRÓL

(Ivan Bajo)

A hegyi zergén, a hegyi mormotán, a tátrai mezei egéren, a szirti sason, a barna medvén, a sarki kopoltyúsfejűeken és egyéb védett tátrai lényeken kívül a Magas-Tátra területén él a kedves, simulékony, mindenevő emlősök egy sajátos formája, a tátrai hegymászó, és egy különös formája a csúnya, elriasztó lényeknek, a közönséges, kispolgári ceper. Róluk kívánok beszélni, a saját megfigyeléseimre és az öreg hegyi farkasok történeteire támaszkodva.

Mindenek előtt a közeli megismerés érdekében a tátrai fauna mindkét fajtáját meg kell vizsgálnunk.

TÁTRAI HEGYMÁSZÓ

Tipikus élettani környezete a magashegységek csúcsai, falai, pillérei, kéményei, kuloárjai és gerincei, amelyek a csúcsokhoz vezetnek. A magasság szempontjából talákozhatunk vele például 2586 méteren, ahogy megállás nélkül káromkodik reménytelenül belegabalyodva a bivakhálóba, vagy 1800 méterrel lejjebb, ahogy éppen leszédül a bárszékről.

Előfordul mind hím-, mind nőnemben. Csak részletekben különböznek, de néha ez a részlet megéri a pénzét. Ami a társadalmi hírüket illeti, mint hegymászók egyformán rosszul állnak - ezért a továbbiakban, ha hegymászóról beszélek, ezen mindkettőjüket értem.

A tátrai hegymászó.előfordul: hordákban, párokban és magányosan. A hegymászó külseje alkalmazkodott a kemény, magashegyi követelményekhez és a saját szükségleteihez, ezért a ceper számára mindig nagyszerű alkalom az izléstelen megjegyzésekhez. Ha a mai hegymászók között elő is fordul egy elegáns, fess úriember, a mai hegymászó kinézete alapján inkább rongyos csavargó, vagabund. Nem tudom, hova vezet a fejlődés, de a mai, tipikus hegymászó a következőképpen néz ki:

BajoFEJ

Feltételezzük, hogy a hegymászó nem esett ki a Ganek galériájából, és van feje. Érdekes látványt nyújt annak a hegymászónak a feje, aki már három hete táborozik a Kacsa-völgyben. Megtörténik, hogy Ótátrafüreden a borbély megkérdezi: - Az úrnak négy, vagy több választéka van? Miután a második fésűt is eltörte, a kollégának a kopaszra nyírás végtelen előnyeiről beszél. Aztán kiszedegeti a hajából a füvet, mohát, zuzmót, a szögbiztosítót, kifésüli a puddingport és egy régi mentolos cukorkát, majd provokatívan elnyom valamit a körmei között. Ha a hegymászó feje fedett, általában ezt is érdemes megtekinteni. Legtöbbször ez egy darab női nylonharisnya, a végén skót csomóval, klasszikus hálósipka bojttal, érdekes formájú kalap Bozsena néni hagyatékából, vérnyomokkal, darakása, fogpaszta, füstölt sprotni maradványaival. A hegymászó a fejfedőjére büszke szokott lenni, és elválaszthatatlan alkatrészének tartja, amely kiegészíti egyéniségét. Nem ritkán a talizmánja, amely nélkül ki sem száll Poprádon a vonatból. A fej fedésén kívül a tulajdonos a sapka-kalapot a legkülönbözőbb célokra használja: víz, szög, gyümölcs hordására, cipőtisztításra, orrfúvásra és hasonlókra.

TEST

A tátrai hegymászó a testét különféle öltözékekbe burkolja. A nyakán általában kendő található, minél tarkább, annál jobb. A tarkaság ugyan néhány túra után egybeolvad a gránit szürkeségével, de ez nem akadaly; a kendőben a hegymászó cowboy-nak - elszántnak és romantikusnak - néz ki. Előnye szintén, hogy szükség szerint lehet használni zsebkendőnek, kötszernek is. Mindenesetre néhány csepp vér a kendőn nagyon ingerlő és érdekes.

Az ing, pulóver és anorák kinézetének tanúsítania kell a kemény életet és harcokat, a vérengző kéményekben és a brutális áthajlásokban. Jól néz ki az álcázott anorák (trófeális sátorponyvából), amely eléggé zsíros és szakadozott. Hadd lássa az emberiség, hogy a falakon mászni nem valami méznyalogatás. A pulóver ujjai legtöbbször megnyúltak - legalább tíz centiméterrel meghaladják a kar hosszát - szükség esetén a kesztyűt is helyettesíthetik.

A nadrág a tátrai hegymászó öltözékének legfontosabb darabja, aláhúzza vagy el.nyomja az egyéniséget. Azt mondhatnánk: mutasd meg a hegymászó nadrágodat, és én megmondom, ki vagy. A hegymászónadrágnak okvetlenül megerősített térdfoltokkal és hátul ereszkedő folttal kell rendelkeznie. Nagyon jól hat a kontraszt törvényei szerint például fekete nadrág rózsaszín vagy pepita foltokkal. Tátralomnicon megfigyeltek ebben az évben egy hegymászót, vertikálisan, felülről lefelé szétszakadt nadrággal, amely teljes hosszában leukoplaszttal volt összeragasztva. Tavaly pedig egy teherhordó a Téry-házban viselt sötétbarna kordbársony nadrágot fehér-vörös csíkos abszájt flekkel, amely egy kerti napernyőből származott. A fehér részre tintaceruzával néhányszor ráírták: mit bámulsz?

Térdharisnya - nagyon fontos. A hegymászó igazolványa. Alapvető, hogy nem szabad mosni, mert úgy elvesztené a zsiradékát, amely pedig fontos funkciót tölt be: a harisnya nem szívja a nedvességet. Az ilyen harisnyának, amikor levetik (egy hónap múlva) meg kell állnia, mint egy csizmának. Ezt a mamáink, feleségeink, szeretőink nem tudják megérteni, és van mit tennünk, hogy harisnyáinkat legalább az első öt évben megmentsük a mosástól..

Elismerjük, hogy a hegymászó kinézetének nem kell mindig sugallni a szépség, szeretet, gyengédség és csodálat érzését, de a hegymászó cseppet sem esztétikus külseje alatt tiszta jellem, arany szív, bátor, becsületes lélek rejtőzik.

De hát próbálják ezt megmagyarázni valakinek. Ezért a ceprek végkövetkeztetései egyértelműen negatívak. A tátrai hegymászó elvetemült csavargó; a Tanap-nak kártékonynak kellene őt tekintenie, és megtiltani a belépést a Rózsahegy - Kysak területre a Kassa - Bohumin vasútvonaltól északra. És mindezt azért, mert a ceprek csak a saját tapasztalataikra támaszkodnak. Ha legalább egyszer elolvasnának egy hegymászó kézikönyvet, vagy legalább elfogulatlanul elbeszélgetnének hegymászókkal, megtudnák, hogy a hegymászó különleges testi és lelki kvalitásokkal rendelkező egyéniség, hogy általában majdnem normális, bátor, kitartó, határozott, stb...

MEZEI CEPER (a kirándulók családjából)

Olyan lény, amelynek határozottan negatív viszonya van a hegymászókkal, a hegymászással szemben. Aránylag sűrűn fordul elő, és kinézetével teljesen az ellentettje a tátrai hegymászónak. Borotvált, jólfésült, fess, kalapban, ingben, nyakkendővel, vasalt nadrágban, új pionyerkában vagy tornacipőben. A jelzett utakhoz tartja magát, amelyeket lefelé eredményesen rövidít. Csordákban fordul elő, és tömegekben mozog. Amint kilép a csordából vagy letér az ösvényről, agyonüti, megsérti magát, vagy segítségért kiált. Ezért számára az összes hegymászó nem normális csirkefogó. Van ebben egy kis irigység és kisebbrendűségi komplexus is.

Bajo: CeprekA ceprek a tátrába más okból járnak: hogy provokálják a hegymászókat. Ezt élvezettel és tökéletesen teszik. Figyeljük csak meg, hogy milyen csalfán hatnak a ceprek a hegymászó emberre. A hegymászó tiszta szívű ember, mély, humanista alapokon nyugszik, gyengéd, ártatlan, tiszta, mint a liliom, és elhatározza, hogy a Tátrába megy. Mivel üdülni, pihenni jött, cipel magával a völgyben felfelé egy 45 kilós hátizsákot. Izzad, fúj, sóhajtozik, nyöszörög. Vele szemben jönnek a ceprek. A hegymászó emberkedvelő - gyengéden mosolyog, és szívélyesen üdvözli az érkezőket: - Jó utat! - No szia! - Válaszolja a ceprek hada. - Ember, hová vonszolod magad ezzel az ízével? Miért tetteted magad, mikor mi tudjuk, hogy ez az izé ki van tömve ujságpapírokkal., hahaha!

A hegymászó emberkedvelő, tovább megy, és megértően mosolyog. A hídon nők tömegével találkozik, élükön egy kedélyes Don Juan-nal. Ingujja feltűrve, nadrágszára szintúgy, kilátszanak pipaszár lábai.Rákurjant hegymászónkra magyar lóvaksággal: - Jó reggel kívánok fiam! Szervus! Milyen van neked? Van ő nehéz? kérdezi, mutatván a zsákra.
- No, eléggé - válaszol az emberkedvelő hegymászó.
- No, akkor úgy teszel, hogy földre teszel, és rögtön nincs neked nehéz. Nem hagyod ápolni pszichiáterrel? A nők vihorásznak, és a homlokukra mutatnak.

Az emberkedvelő hegymászó, híven a filantropizmushoz és az internacionalizmushoz némán lépked tovább, magasabbra. Izzad, sóhajtozik.A kanyar mögül két fiú rohan elő. Az emberkedvelő hegymászó, híven a bibliai mondáshoz: - hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, mert övék a Tátrai Királyság - magára ölti a 6/b számú mosolyt (gyerekek és ifjúság számára). Nem sejti ...
- Nézd csak, apa, mit vonszol ez a bácsi a vállán? Nézd csak, izzad, mint egy ló! És miért guvasztja a szemeit?
- Na igen - tanítgatja őket a papa. - Ez hegymászó. Megy megölni magát. Ugye, fiatalember, megunta már az életet?
A hegymászó emberkedvelő - kissé elkeseredve, de megy tovább. A padnál két idősebb ceperrel találkozik, akik megjátszott részvétteljes tekintettel kisérik:
- Nézd csak, Barnabás, ezt a szerencsétlent! Így kínozni a fiatal szervezetet. Hogy megpakolták szegényt! Miért olyan buta, hogy nem védekezik? Vagy talán a saját akaratából vette magára? Akkor pedig ez a bűnhődés, önsanyargatás a züllötségéért, ugye? A hegymászó nem hatódik meg a ceprek együttérzésétől, és magában enyhén szitkozódik.
További pereputty a láthatáron.
- Hahaha, Richard, hahaha, komm hier. Hahaha, schnell, schnell. Nézd csak ezt a szamarat! Ez az ember érdekelhetné az állatvédő egyletet. Van erre valami paragrafus, oder nein? A hegymászó a cepreket most már fennhangon csúfnevekkel illeti, és mindenfelé küldözgeti.
A következő szerpentin mögött öt ceper áll, röhögnek, és az egyik visítja:
- Ezt lefényképezem magamnak, ez megbűvölt. Zergém már van, mormotám is, de tátrai ökröm még nincs. A hegymászó elhalad a fényképész ceper mellett, erélyesen bodicsekeli, és a ceper szép ívben repül lefelé, és egy fejessel eltűnik a gyalogfenyőben.
- Elnézést, megbotlottam! - kér bocsánatot, a maradék négy cepertől.

És így az emberkedvelő hegymászó néhány száz méter után megszűnt emberkedvelőnek lenni, és a ceprek elszánt ellenségévé válik. A cepreket elbűvöli és ingerli a tevékenység, amelyet a hegymászó végez. A hegymászó zsákot visz, amelyet a ceper nem bírna el - az ő legnehezebb csomagja a degeszre tömött pénztárca. A hegymászó Ótátrafüreden a járdán ül, és mancsaival tömi magába a konzerves doboz tartalmát, mert nem telik a 25 koronás ebédre - a ceprek elszörnyűlködnek, és azzal zárják:

- A hegymászók malacok!

Ha a hegymászónak van pénze, három hét után lejön a Tátra étterembe, megeszik három ebédet, tizenkét tortaszeletet és megiszik öt sört - a ceprek azzal zárják:

- A hegymászók bélpoklosak!

A ceper látja a hegymászókat, amint a zsúfolt villamoson intenzíven vakaródznak, és a tetüirtó szerekről társalognak, hogy nagyobb életteret nyerjenek (ami általában sikerül). A ceprek azzal zárják:

- A hegymászók bacilusgazdák!

Akármit is tenne a hegymászó, a ceprek végkövetkeztetései mindig egyértelműen negatívak lesznek. Ezen nem segíthetünk. S így kifejlődött a kölcsönös utálat, amely nem alszik ki, sőt egyre mélyül, növekszik. És ki a bűnös?

Természetesen ... ... a ceprek.

A hegymászók a kinevetésért és megvetésért a cepreket sajátos módon jutalmazzák; ijesztgetik, szórakoznak a számlájukra, velük élelmeztetik magukat, és hasonlók. Élesen él bennem annak a sokknak az emléke, amelyet egy idősebb barátom okozott, akivel együtt voltunk teherhordók a Rabló-háznál. Valaha a cirkusznál dolgozott, és a zsonglőr mutatványokon kívül fel is tudta akasztani magát. A nyakára egy meg nem szoruló hurkot kötött, állát a mellére szorította, megfeszítette abnormálisan fejlett nyakizmait, és két percig is tudott így lógni. Nagyon hihetően nézett ki főleg, amikor szörnyű, akasztott pofákat vágott. Két nappal a sokkparádé előtt a ceprek rendkívüli hegymászó- és teherhordó-ellenes aktivitása következtében nagyon ingerülten érkezett fel a házba.

- Majd én megmutatom nekik! - fenyegetődzött.- Én megijesztem őket.

Megint terhet cipeltünk. Az egyik kanyar mögött volt egy fa, amelynek az ága pont az ösvény fölé nyúlik. Kicsit még tovább mentünk, letettük a terhet, visszajöttünk a kötéllel, és a barátom mindent előkészített az akasztáshoz. Megvártunk egy hatalmas cepercsordát, én elrejtőztem a gyalogfenyvesben, és amikor az első ceprek kiértek a kanyarból, a barátom már fel volt akasztva. Csendesen himbálódzott kinyújtott nyelvvel és kidülledt szemekkel, körülbelül egy méterrel az ösvény felett. Valóban szörnyű látványt nyújtott.

l. számú sokk A ceprek jajgatni kezdtek. Néhányan előre nyomultak. Pánik tört ki, ide-oda szaladgálással. Jémelyek meg megmerevedtek. A kulminációs ponton; amikor már mindnyájuk szeme a barátomon volt, az felemelte a kezét a feje fölé, megfogta a kötelet, felhúzta magát, és barátságosan integetett a másik kezével.

2. számú sokk Tíz önkéntes zsebkéssel a kezében rohant feléje. A barátom megint felhúzta magát, leszetde a nyakáról a hurkot, és köszönetet mondott:

- Köszönöm, uraim. Megoldom a dolgot magam is.

3. számú sokk Fél óra múlva megmagyarázta nekem:

- Látod, ez drasztikus volt, de most legalább lesz egy felejthetetlen élményük a Tátrából, nekem meg a bosszú érzése, amely legalább egy hónapig kitart. Most egy ideig nem fognak zavarni a megjegyzéseik.

Bajo

Így mindig tudni fogjuk, merre kell menni!

Kedvelt módszer a ceprek orruknál fogva való vezetése. Például úgy, hogy a hegymászók, akik a Téry-házba mennek, megkérdezik, hogy vajon jól mennek-e a Tengerszem-csúcsra? Következik a ceprek nyílt kárörvendő képe (haha, úgy kell nekik!), majd a részletes magyarázat, hogy milyen marhaságot követtek el, és hogy kell a Tengerszem-csúcsra menni. Ezt a földre rajzoltatják maguknak egy ággal, újra és újra kételkednek, ellenkeznek, vitatkoznak, kérdezik a lehetőségeket, hogyan juthatnak el a Kis-Tarpataki völgyből a Tengerszem-csúcsra vagy a Krivánra, stb.

- Legalább kipróbáltuk őket a Tátrai környezetrajzból - magyarázta Feri barátom az első ilyen beszélgetés után, amelynek tanúja voltam. Feri más módszereket is használt, hogy az orruknál fogva vezesse őket. A cepreket kitalált idegen nyelven szólította meg, azzal, hogy valamilyen információt kér az útról. Érdekes volt követni a cepercsorda nyelvi képességeinek a határait, ami nem sokat ért, mert Feri nyelve egyik ismert nyelvre sem hasonlított. Következtek a vélemények:

- Biztos Patagóniából van.
- Ez a trák nyelv. Ismerem még Törökországból.

Feri nem volt rosszakaratú, és mondogatta:

- Csak jót akartam. Ez még jó lesz nekik, hiszen meg kell tanulni embernek az emberrel megértetni magát. Az ember eszkimók közé kerül, és aztán mit tesz? Valamilyen felkészítést kell kapnia. És hogy a közlés formái a legváltozatosabbak legyenek, a ceprekhez idönként mint "süketnéma" szólt, és nagy érdeklődéssel követte gazdag gesztikulációjukat és a pantomimet.

De a ceprektől nem csak a sok rossz származik, a ceprek az élelem, a kalóriák gazdag forrásai lehetnek a hegymászó számára. Ha a diák hegymászó egy hónapig van a Tátrában, nem pazarolhatja a pénzét és élelmét. Ugyanakkor gyakran megállapíthatja, hogy az üdülő-központok túl nagy csomagokkal látják el a cepreket az útra. Hányszor talál eldobált szalámis, sajtos kenyereket, kekszet a házak körül, az ösvényeken, a csúcsokon. Ezzel a valósággal a hegymászó gyakran számol, és tervezi, hogy durván egy napot hét közül a ceprek kosztján tölt. A módszerek különbözőek.

Kedvelt módszer az elképesztő, vértől csöpögő tátrai históriák elbeszélése, melynek során az elképedt cepreknek kocsányon lógnak a szemei. A hegymászó szabadjára ereszti a fantáziáját, a csúcsok, falak és ösvények hullákkal vannak tele. A ceprek remegve néznek körül, vajon nem épp akkor zuhan-e rájuk valami? A hegymászó egyetlen motívuma - hogy amikor látja, hogy a ceprek enni készülődnek, nyílik az eperkompót, előkerül a disznósajt hagymával - a hegymászó jelzi, hogy a kétnapos mentés után alig áll a lábán. Majd engedve a kérésnek elmeséli egy kigondolt falból való mentés történetét, kiegészítve a szerencsétlen szerelmesek megható történetével - a ceprek könnyezve észre sem veszik, hogy az elbeszélő már a harmadik sonkás szendvicset veszi magához, éppen befejezi az eperkompótot, és az inge mögé tömi a narancsot és a kekszet.

Itt kell megemlíteni, hogy a hegymászók a mindenevők és a kérődzők rendjébe tartoznak. Ha lehetséges, rendszeresen táplálkoznak. Állandóan.

A hegymászók nem válogatósak. Láttam már hegymászókat, akik egy hétig ettek zabpelyhet rummal, kemény tojást dióval, száraz fonott kalácsot szalonnával és rizst mustárral. Láttam már lekváros kenyeret dúsítva két szardíniával, és különféle kásaanyagokat, amelyek a kenőszappanra, sívaxra, enyvre, és hajócsavarral szétvagdal tintahalra emlékeztettek.

Talán befejezhetném, ámbár a ceprekről és a hegymászókról, valamint a kölcsönös kapcsolataikról, szeretetteljes dolgaikról még sokat írhatnék. Most már békén hagyom őket.

Arról álmodozom, hogy legalább egy kicsit változzanak meg. A ceprek is, a hegymászók is. A hegyeknek össze kellene kötni őket, és nem elválasztani.

Képzeljék csak el, hogy megy a hegymászó, teherrel a hátán, és találkozik egy cepercsordával. Az első elkiáltja magát:

- Hegymászó jön! Azonnal félrelépnek az ösvényről, és tisztelettel követik, szendvicseket és banánt nyújtanak feléje, a legderekabbak leveszik róla a hátizsákot, és egy kilométert vagy kettőt elviszik az útirányukkal szemben. A hegymászó meghívja őket a következő napra a Krivánra, és valóban, fel is vezeti őket, minden mellékgondolat nélkül, és elbeszélget velük a Tátráról. Ha a ceprek és a hegymászók kibékülnének, megértenék és szeretnék egymást örök időkre, az aztán volna valami. Megérjük ezt?

Solosnica, Palava tábor 1957



Mosoly a kötélen - tartalomjegyzék
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Készítők - Szerzői jogok - Kérdések - Megjegyzések