A GYENGÉD MÁSZÓTÁRS

(Ivan Bajo)

Nem, nem! Egészen biztos, hogy nem az én öreg kötéltársamról van szó. Hisz ez nem is passzol egymáshoz: Egon és a gyengédség.

Nem tudom, lehet, hogy elfogult vagyok Egonnal szemben, de a legjobb akarattal, a baráti megértés mellett sem látom gyengédnek a vizenyős szemeit, csorba mosolyát, a lépegető exkavátorra emlékeztető mozdulatait. És még nem hallották őt énekelni!

A gyengéd lénnyel csak ott fenn találkoztunk, a Jahnacie-csúcs falai alatt. Először érdeklődve körülröpködött minket, majd felbátorodott, és könnyedén landolt a vadonatúj, piros kötélen. Lepke. Egészen közönséges, mindennapi lepke. Ült a kötélen, ritmikusan emelgette a szárnyait, időnként egy pillanatra felszállt, majd megint visszatelepedett a kötélre. A kötél meleg, piros színe bizonyára vonzotta, csábította. Egy kissé egybeolvadt a kötél a szárnya barnás-pirosas és sárgás foltjaival. Csodáltuk őt. Törékeny és szép volt, kivételes ebben a sziklavilágban.

Valamit ettünk. Fellapoztuk az utikalauzt. Szemmel végigsiklottunk a falon, amint az magasba tör. Majd magunkra aggattuk az egész mászócuccot. A felriasztott lepke felszállt, mérlegelve pendlizett ide-oda, végül merészen landolt Egon sapkájának bojtján. Ott egy darabig izgett-mozgott, majd mozdulatlanná vált megelégedettségében. Egon beszállt a falba, lepkével a fején.

S így a túrát egy gyengéd mászótárssal kezdtük. Egon meghatódva a lepke simulékonyságán, rögtön az első kötélhossz után elkeresztelte őt a híres himalájai serpa nevével - Pasang-nak. Az első hossz nem egy isten tudja nehéz valami. Egont váltom a vezetésben. Kedves Pasang egyszerűen elvált az ő fejétől, és teljesen önkéntesen a fülemre szállt. Az egész kötélhosszamon ott billegett. Közlekedési eszközével bizonyára elégedett volt, amíg nem kezdtem az első szög beverésébe. Nem tudom, hogy a bevert szög hangja, vagy a mozdulataim ijesztették vajon meg? Megkergülve csapkodott a fejem fölött, majd gyorsan száguldott a kötél mentén lefelé. Egon sapkájának a bojtján állt meg. Egon, akinek hízelgett Pasang szimpátiája, kezdte a kötelet behúzni: - Na látod, te madárijesztő! Minden élőlény fél tőled. Aztán csodálkozol, hogy nem harapnak rád a nők. Én már amikor ... Nemsokára másképp énekelt. A szöghöz mászott, és kezdte kiverni. Kinyújtotta a kezét, ekkor Pasang fürgén átszállt a bojtról a fényes szögre. A kéz megállt a lendületben. Egy legyintéssel elkergette a lepkét, de az újra ráült a szögre. - No, barátocskám - beszélt hozzá Egon - itt dolgoznak ... A lepke a füle botját sem mozgatta. - Ne akadályozz! A szögnek ki kell jönnie. A lepke keményfejűen ült a szegen. - No, kopj le! Nem kopott le, meg se moccant. Egonka hatalmas lélegzetet vett, és lefújta kedves Pasangot a szögről, de az egy szempillantás alatt visszaszállt, mintha csak mágnes húzta volna vissza. Megint lefújta, és egyik kézzel eltakarta a szöget Pasang támadásai elől, a másikkal meg verte ki a szöget. A szög izgett-mozgott, de csak nem akart kijönni. - Szörnyeteg! - sziszegte Egon morózusan, majd felhergelve bedugta ujját a szög szemébe, rántott egyet, és én regisztráltam a kötél hirtelen rántását. Kiszállt. A lepke és Egon. A lepke fel, Egon le. Mindkettőjüket megláttam egy áthajló kémény torkolatánál. Egon vicsorgó fogakkal himbálódzott a kötélen, Pasang éppen az orrára akart leszállni. - Bestia! Szörnyeteg! - ordította feldühödten Egonka. Végre megkapaszkodott, és miniatűr fogásokon idegesen kapaszkodott felfelé. Megállt a szellős erkélyen, köpködve és káromkodva minden irányba. A megsértődött lepke ráült a kúszó kötélre, és hagyta magát huzatni. Majd fészket rakott a vállamon. Egon kárörvendően felordított. Feleslegesen. Pasang már csak jót tett. Egyszer rajtam utazott, máskor meg a kötélen, és csakhamar jóban lett Egonnal is.

A fal meredekebb lett. Valamilyen nem szimpatikus repedésben mászom, amely túl erősnek tünik V-ösnek. Verem be a szöget. Valahogy furcsa ez itt. Megint szög. És megint egy. A fölöttem lévő áthajlás biztosan nem ereszt. Balra meg kellemetlenül kidob. Vért izzadva térek vissza. Jóbbra nézek egy jelentéktelen bemélyedésbe. Nézzük csak. Valamivel a fejem fölött egy régi szögön napozik Pasang. Felrepül, mintha magára és a szögre akarná vonni a figyelmet, és visszaszáll. Erre vezet az út. Köszönjük, Pasang.

Egy kissé irigylünk is. Platnik, áthajlások, mindent klasszikusan mászol, szögek és kötél nélkül, csendesen, könnyedén. És ha kiesel, elég kinyitni a szárnyaidat. Szeretnénk néha a helyedben lenni, gyengéd barátunk.

Utolsó kötélhossz, és a két jóbarát a csúcson, lehorzsolt tenyérrel kezet fog. A harmadik örömteljesen röpköd körülöttük. Itt-ott leszáll egy felmelegedett sziklára, megint felrepül, bepillant a csúcsdobozba, meglebegteti a szárnyait, majd megint leszáll. Hegymászó lepke.

Elöttünk a Weber-csúcs sötét, borongós, hatalmas fala. A hátunk mögött a vidám, napfénnyel árasztott Bélai-Tátra. Fejünk fölött bukfencet vetnek a nap világította bárányfelhők, lent a mélységben tündöklenek a fehér tavak. - Látod? Az ott a Kolovy, ott a Pysny, és jobbra a Baranie-rohy. Az a fehér falú a Muran. És ez itt a Zdiar-i villa.

Megyünk lefelé. És Pasang? Egy darabig még együtt röpködött velünk, egy pillanatra hozzáért a kötélhez Egon hátán, majd elkezdett emelkedni magasabbra és magasabbra, a Kopa-hágó felé, és ott megpillantotta a zöld világot. A szél egy pillanatra visszahajtotta őt felénk, de így is egyre kisebb és kisebb lett, míg végül eltünt a szemünk elől. Gyengéd mászótárs - jóbarát. Még egy jó darabig álltunk, aztán némán lementünk a Vörös-völgy árnyékába.

Zöldtavi ház, 1961. szeptember


Mosoly a kötélen - tartalomjegyzék
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja
Készítők - Szerzői jogok - Kérdések - Megjegyzések