Versek a természetről, a turistaságról

Berda József: Március végén
Berda József: Áprilisi keresztmetszet
Berda József: A finom tinorugomba dícsérete
Berda József: Barangolókhoz
Berda József: Szentgyörgypereszke
Berda József: Feketehegy
Berda József: A Papréti több száz éves tölgyfához
Berda József: Vasárnapi öröm
Berda József: Börzsönyi elmélkedés
Berda József: Téli fülőkegomba
Berda József: Vándorének
Klein Zoltán: Emlékek a Bihari hegyekből
Martus Ferenc: Járni a vadonban
William Henry Davies: Nincs idő !
Klein Zoltán: Természetbarát
Dr. Tóth József: Fölfelé a Dunán
Pödör György Szeptember



Berda József:

Március végén

A késlekedő tavasz,
immár nem álom;
nevetve kopog a
harkály már a fákon.
Feketerigó rikkant,
trilláz,
mint első énekes,
ujjong a cinke is
jelezvén:
él az élet, ébredez!



Berda József:

Áprilisi keresztmetszet

A napot elnyelik a felhők,
fut, kopog a zápor,
érzed, tavaszi nátha zsírja
olvad a levegőben:
Hallgasd mint csörögnek ott
a bajuszodó fák,
egy pillanat s megint meleg lesz,
párás meleg,
míg távolabb gőzölög a vetés
a tejszín ég alatt ...

Ó, végtelen ngy ragyogás:
zöld, zöld, gyenge zöld,
- mily öröm
bolond szeszélyedben fürödni!

Csendülj hát szimfóniára,
színek és ízek csordulása
boldog szétszórtság!
... Itt a hárfára-zengő
lila kis pataknak tükrében
barmok illegetik magukat,
nevetnek s olykor nagy kortyokat
isznak, amott a sásban pelyhes
békanyál virul.



Berda József:

Barangolókhoz

Ha dúhödten zuhog az égi csapadék;
még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek.
Boldog barangolók, hajrá a szabadba!
Olyan legyen kedvünk, mint egy virgonc gyerek.



Berda József:

Feketehegy

Felejthetetlen Feketehegyünk a Pilis
szívében-közepében, mikor mehetek
fel hozzád megint? Tündéri tájad,
lenyűgöző panorámád Esztergom s Szentlélek
felém a fölötte-körülötte káprázatos
hegygerincekkel a Ráró s a Vaskapu;
mily' álomtúli vidék ez,
végeláthatatlan erdőkoszorúval!

Barangolók szerencséje, egészség, ne hagyj el;
engedd, hogy végigcsavarogjam halálom előtt még
egyetlenegyszer e költőknek is nagyobb
szárnyakat teremtő hegyi mennyországot.



Berda József:

Szentgyörgypereszke

A fiatalság lobogásának májusnak menyasszonyként
libegtél ki üde zöld harmatos füvek mögül
őszibarackillatú szentgyörgypereszkénk!
Ki harmatozta lehelte beléd ínyünket izgató
káprázatod? Hamvas, selyemszürkés színben,
majdnem rangrejtve mutogatod magad a fürge
szemnek, szinte bújócskázol előtte; de inkább
a finom orszimat talál rád, akár a nyugatalan
kamasz a várva várt szerelmi pillanatra.
Nem megenni, étekként élvezni, inkább
megtalálni, felfedni szabb téged rejtekedben,
a koronás bükkfaerdők mélyén!
Május magasztosságát hirdető
szentgyörgypereszke, most íme, lázas
kiváncsiságú keresőd - kutatód
köszönti májusi megszületésed!
Mint az égbolt titkába merülő a mesebeli
csillagok tündöklését az égen: úgy lássalak,
úgy vezess gyermekeidhez, testvéreidhez, csodálatos
családod körébe, ott fent, a Nagyhideghegy tetején!



Berda József:

A finom tinorúgomba dícsérete

Komoly erdök dísze, ki oly sokszor
nevettél reám a bújósdi füvek mögül:
tündéri tinorúgomba te, -
reád emlékezik most, illatos
szagodra szerelmes orrom
s képzeletem máris kigyúl, ha
visszagondolok reá: mily ízes
falatokat ettem hasasan tömött
húsodból a ritka ünnepnapokon,
mikor kerültél pompázó terítékre olykor.
Az év legszebb ajándéka vagy te,
erdöt-barangoló szegények kincses étke,
kit jókedvében alkotott a derüs Teremtö.
Festhetetlen vagy, önmagában szép, olyan,
kit csak a megilletödött étvágy
méltányolhat csupán, ha asztalára kerülsz.
Szemem és szám öröme vagy, leghúsabb
étkek, kit oly áhítattal rág meg a fogam,
hogy evés közben a legfenségesebb erdök
ízét és illatát érzem a számban, mely oly
sok nemes íznek volt kóstolója már!



Berda József:

A papréti több száz éves tölgyfához

A köréd ölelkező, elbüvölő erdők
fölé nöttél itt a tisztás közepén.
Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával;
pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat
terítvén az arra barangolóknak.
Mint örző angyala e tájnak, úgy
bájoltál el, mikor alattad
nyugodtam meg végül a hosszú út
után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam
csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán
elszenderítettél s az édes ébredés után
úgy öleletem meg hálából széles
derekadat, mint boldogságom legszebb,
legigazabb jegyesét.



Berda József:

Vasárnapi öröm

Mint püspök, ha főpásztori díszbe
öltözik, úgy öltözködöm külön én
szemet-vidító turistaruhámba
a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek
titeket, messziről tündöklő hegyek s ti
rejtett völgyek, kik az Isten ölében
ültök, mióta áll a világ.
Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű
madárként repül a lelke, úgy
húzom magamra én is a rövid
nadrágot, viharkabátom s a szöges
bakancsot, olyan örömmel! Hadd i
zmosítsa-villanyozza csupasz térdem
és sápadt arcom az acélkék levegő!
Mert így esik ez jól s mert való: külön
ruha illik a különb lélekhez, ki hozzád
hasonul s beszélni akar veled, mély titkú
rengeteg, - magas hegyek
és mély völgyek szelleme!
Ó fogadjátok hát gyermeki
megilletődésem szavát most, hogy
közétek készülök s feleljetek ünnepi
ruhámra, mely a lelket fejezi ki, véget
nem érő lombsuhogással, az erdők
vidám és szomorú színeivel, egyre áradó
illatáramotokkal, hogy áhítattal járhassak
bennetek, mikor megszáll a szépség bűvölete,
távol a romlott emberiségtől.



Berda József:

Börzsönyi elmélkedés

Dideregtető ónos eső után a lábat
buktató durva dara szitált reánk az
idegmálasztó csúnya időben s mire
felértünk a Magas Tax oldalába,
már a mennyei fehérség hava
felett ropogott a bakancsunk.
Így békült ki kamaszkodó kedvünk véled
boldogságos Börzsönyünk, mikor
felértünk kedves katedrálisunkba,
kicsinyke hazánk „Jó reménység foká”-ra;
a bűvöletes Nagyhideghegyre. S ahogy
felértünk ezüstben csillogó tetődre; oly
ámulattal teli révületbe estünk, mint
akik sokféle fehér virággal feldíszített
márványoltárt látnak már maguk előtt s égő
szemekkel leborulnak előtte, érezvén: csodák
csodája ez a táj, oly üdvözítő öröm, mely
mindig hadat üzen a hervasztó halálnak.



Berda József:

Téli fülőkegomba

A hófoltoktól csillogó fatönk
tövében pillantottam meg narancssárga
csokrodat s mint a színes lepkét
kergető diák; úgy szaladtam letépni téged.
December közepén álombéli látvánnyá
varázsolódtál, amint eszembe jutott:
e hónap csodája vagy te, mely célra
terem csak s a hó alól is kidugja fejét az
emberi szem ámulatára. S ha jön
a fagy? akkor se halsz meg, bár nem
nőssz tovább; míg meg nem enyhül az idő, hogy
aztán megint nőjj örömünkre; hogy a legfinomabb
gombasalátaként kerülj végül az asztalunkra.



Klein Zoltán:

Emlékek a Bihari hegyekből

A Bihari hegyek szép mesevilága.
Most is csodálattal gondolok reája.
Fenyői illatát most is szinte érzem...
Nincsen ennél szebb hely a világon - nékem !

Hegyek - völgyek, virgonc kis patakok,
Álmaimban mindég veletek maradok...
Olyan zöld az erdő, bársonyos a moha,
Nem tudom én azt felejteni - soha.

Szeretném még egyszer a Bihart meglátni...
Hátizsákkal a hátamon, ősvényeit járni.
Gyenge már a vállam, nem bírja a lábom.
Nagyon súlyos lett már, az én Hátizsákom

Jó lenne, még egyszer - vígan - könnyen vinni...
De - már nagyon nehéz - nyolcvan év van benne
És még valamennyi ...
Nem mehetek én már többé oda - soha !
Fejemen fehérlik a Nagybihar hava....

---*---

...De - megmaradtak az emlékeim és az álmok,
Olyan szépek - frissek, mint harmatos virágok...

New York, 1996 Február.



Martus Ferenc:

Járni a vadonban

Járni a nagy Bükkben volna jó,
                ej haj hahó,
Nyáridőben, vagy ha hull a hó
                ej haj hahó,
Már a bükkös erdők rejtekén,
                ej haj hahó,
Rajta hát, rajta hát,
Járjuk végig a bércek sorát,
                ej haj hahó,
Rajta hát, rajta hát,
Járjuk végig a bércek sorát,
                ej haj hahó,
Bükki csúcsokon a nap ragyog,
                ej haj hahó,
Oda hívlak, ha szabad vagyok,
                ej haj hahó,
Bár a túránk este véget ér
                ej haj hahó,
Száz emléke messze elkísér,
                ej haj hahó,
Rajta hát, rajta hát,
Járjuk végig a bércek sorát,
                ej haj hahó,
Rajta hát, rajta hát,
Járjuk végig a bércek sorát,
                ej haj hahó.



William Henry Davies:

Nincs idő !

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?



Áprily Lajos:

VELETEK VÁNDOROLGATOK

Tavaszy Sándornak

Mentek. Üzen az óriás,
az izmos hegyvidék.
Közöttem és közöttetek:
riasztó messziség.

S mégis, ha kék vasárnapot
derít az égburok,
hangos turista-csapatok
veletek indulok.

Suhogó lábamról a föld
megismer: Erre jársz?
Veletek kóborolgatok,
mint titkos útitárs.

Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.

Veletek esztenák körül
fenyőágyat vetek,
tüzet vigyázok s csillagot
veletek, veletek.

Pihenve is botot szorít
két nyugtalan kezem:
már menni, menni kellene
utakra éhezem.

Hajnali széllel riadó
erdei csapatok,
van-e még új cél, új tető?
én meg nem lankadok.

Titeket csorgó csillapít,
mindig szomjazom.
Csak inni, inni - nem tudom
lesz-e még tavaszom.

Maholnap zuzmarás az út,
virág sincs, vén vagyok.
S veletek, mindig veletek,
csak vándorolgatok.



Klein Zoltán:

TERMÉSZETBARÁT

A természetbarát
Nem csak néz, - de lát is.
Meglátja a természetben
Az apró csodát is.
A szivárvány színeit
A harmatcseppeken,
Amint megcsillannak
A fenyőleveleken.
A pákosztos méhecskét
A virág kelyhében.
Egy apró gyík napozik
A sziklarepedésben,
A pókháló a bokron
Mily mesterien van szőve ...
És máris látja a facsemetét
Óriássá nőve.
A selymes ökörnyál
Utazik a szélben
És meg - megcsillan
Az őszi napsütésben.
Egy madár a fiát
Repülni tanítja.
Tarka lepke a szárnyát,
Mint zászlót lobogtatja.
Meglát minden szépet
A katicabogártól
A legelésző őzig,
Virágos tavasztól
Lombhullató őszig.

New York, 1996. január



Dr. Tóth József:

Fölfelé a Dunán

Vidáman feszül az izom,
kemény ütemre húz a kar,
és a tükörsíma vízbe
evezőnk tolla belemar.

Bólogatva suhannak él
mellettünk a parti lombok,
s elmaradnak a nyomunkban
ólálkodó, szürke gondok ...

Pillekönnyen suhanunk,
gyöngyhab-fodrot rajzolunk
fölfelé a Dunán.



Pödör György:

Szeptember

A nyár az utolsó perceit
elúszó ökörnyálba fonja.
Semmit meg nem őriz, el nem rejt
a madárijesztők szezonja

Levélfülek nélkül sárgulnak
már a vangoghi napraforgók.
A paradicsom vérébe fullad
s ring a ringló édesen-bordón.

Az ég karneolmély szméből
sóhajsötéten húznak elő
reblómadarak és emékek.

Keserű a gyomra, szája méz:
feltört pecsétekkel visszanéz
a nyár, mint egy felborult fészek.



Természetbarát Híradó 1996. július-augusztus
Természetbarát Híradó 1996. szeptember
Természetbarát Híradó 1997. február
Természetbarát Híradó 1997. március
Természetbarát Híradó 1997. június
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja