Jász-Nagykun-Szolnok megye túristája

 

Az érintőpontos túramozgalmat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség indította az 1999. évben. A mozgalom célja a Jász-Nagykun-Szolnok megye műemlékeinek és védett természeti értékeinek megismertetése. A teljesítés ideje és formája nincs korlátozva, lehet gyalogosan is vagy bármely közlekedési eszközzel. A mozgalomban bárki részt vehet, aki szeretné megismeri J-N-Sz megyét.

A túrák során felkeresendő:

  1. 5 műemlék templom(rom)
  2. 5 múzeum vagy kiállítóhely
  3. 5 védett épített természeti érték
  4. 5 védett park, fasor, tájvédelmi körzet
  5. 5 gyógy- és termálfürdő

A túra igazolása az igazoló lapon feltüntetett hely, illetve település bélyegzőjével és a felkeresés időpontjának beírásával történik. A helyek többsége TKM bélyegzőhely, itt a TKM bélyegző lenyomatát kérjük rögzíteni. Az igazolólap és egy ismertető füzet kérhető a szövetség címén. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség: Szolnok, Kossuth L. u. 11. Tel.: (56) 344-122 ügyelet: szeda 16-17 óra között, postacím: 5002 Szolnok, pf.: 100.)

A teljesítést követően az igazoló lapot, amely fénymásolható, egy válaszborítékkal együtt kérjük beküldeni a szervezőhöz. A túramozgalmat teljesítők részére a kitűzőt díjmentesen postázzuk. A kitűzőt a kibocsátó fedezi.

Jó túrázást, kellemes kikapcsolódást és remek élményeket kíván a J-N-Sz Megyei Természetbarát Szövetség!

Műemlék Múzeum Védett épített
érték
Védett park, fasor, TK Gyógy- és termálfürdő
Fegyvernek,
Pusztatorony
Mezőtúr,
Kiállító csarnok
Karcag, Zádor-híd Kenderes,
fasor és kastélypark
Cserkeszőlő
Kunhegyes,
Ref. templom
Jászberény,
Jász múzeum
Kengyel, Bagi major
Szélmalom
Tiszaigar,
Arborétum
Berekfürdő
Tiszaderzs,
templomrom
Tiszafüred,
Kiss Pál múzeum
Túrkeve,
lakóház
Tiszakürt,
Arborétum
Tiszaőrs
Jászberény,
Plébánia templom
Jászapáti,
Helytörténeti Gyűjtemény
Mezőtúr,
Peresi gépház
Törökszentmiklós,
kastélypark
Jászszentandrás
Jánoshida,
Rk. templom
Szolnok,
Damjanich múzeum
Jászjákóhalma,
Templom-park
Újszász,
Orczy kastély park
Túrkeve
Kisújszállás,
Ref. templom
Nagyiván,
HNP. fogadóház
Jászdózsa,
Tarna-híd
Nagykörű,
Közép-Tisza-Vidéki TK.
Szolnok,
Tisza Szálló

 

Látnivalók a megyéből

Abádszalók   RK. Templom műemlék jellegű barokk 1774.
Ref Templom műemlék jellegű késői barokk 1789.
Aranyosi kosboros rét (a település központjától kb. 10 km-re délre
Alattyán Szent Mihály templom 1773.
Néprajzi Gyűjtemény
Berekfürdő Pincéshalom (a település központjától északra az üveggyár mellett elhaladva 4 km)
Termálfürdő
Besenyszög RK. Templom műemlék jellegű késő barokk 1783-1786
Cibakháza RK. Templom műemlék jellegű barokk 1757-1760.
Csépa Fertő (a vasútállomástól észak felé a felső-földi tanyákhoz vezető Nagy úton kb. 1,5 km)
Óvoda múzeum
Cserkeszölő Boros pince népi műemlék 1902.
Aranyosi tölgyfák (a településtől dél-nyugatra kb. 7 km)
Termálfürdő
Fegyvernek Nepomuki Szent János szobor és a hozzátartozó építmény 1775. (4.sz. főút mellett) barokk műemlék
Pusztatorony, templomrom, gótikus műemlék 1480 körül
Községtörténeti és Honismereti kiállítás a könyvtárban
RK. Templom műemlék jellegű romantikus 1862-1863
Jánoshida Premontrei templom
Premontrei rendház, ma szociális otthon műemlék jellegű késői barokk XVIII. sz. vége, klasszicista átalakítás 1830 körül
Nepomuki Szt. János szobor műemlék jellegű barokk XVIII. sz. közepe
Jászágó Iskola múzeum
Jászalsószentgyörgy Késő barokk templom és kálvária műemlék jellegű, 1793
Nepomuki Szt. János szobor barokk, 1765.
Jászapáti Hősök tere: Rk. Templom műemlék
Vágó Pál Helytörténeti Múzeum
Temető és temetőkápolna 1740. Barokk
Kálvária 1773. Barokk
Damjanich u. 11. volt Beöthy kastély klasszicista, műemlék jellegű, 1820.
Szentháromság szobor műemlék jellegű késői barokk 1803
Velemi u. 2. Könyvtár, műemlék jellegű klasszicista 1845-1847.
Petőfi tér: Kiséri Kereszt műemlék jellegű késői barokk 1809.
Jászárokszállás RK. Templom műemlék jellegű barokk 1767.
Árpád tér: Mária oszlop műemlék jellegű barokk 1783
Széchenyi u. 104. Külső fogadó műemlék jellegű barokk XVIII. sz. első fele
Jászberény   Táncsics M. u.5. Jász Múzeum klasszicista műemlék -1842
RK. Ferences templom gótikus műemlék 1472, átalakítva barokk stílusban a XVIII.sz.-ban.
Szentkúti RK. templom műemlék jellegű, klasszicista 1836-1842.
Városháza műemlék jellegű klasszicista 1838-1839.
Volt Ferences Kolostor, barokk műemlék 1723-1755, ma Szociális Otthon
Hajta-mocsár (a 3l.sz. főút 70,8 km-nél északra fordulva 2 km.)
Zagyva menti Természetvédelmi Terület (Jászberény-Jászfelsőszentgyörgy között)
Védett temetőkert
Déryné u. 4-6: Jászkürt fogadó műemlék jellegű barokk, 1731.
Szentháromság tér: RK. Plébániaház műemlék jellegűbarokk 1760. emeleti rész 1894.
Szentháromság szobor műemlék jellegű későibarokk 1831.
Rozália kápolna klasszicista műemlék 1839-1840.
Nagyboldogasszony plébánia templom gótikus templom falainak és szentélyének felhasználásával épültbarokk stílusban a torony 1759-1761, a templomhajója: 1774-1782. között. Műemlék
Varjas S. úti park: Rokokó szoborcsoport az 1782-ben épült Jászkun kerületi székház homlokzatáról
Lehel Vezér tér 15. Városi Bíróság udvarán azegykori Jászkun Kerület Börtön épülete műemlékjellegű, késő barokk 1763.
Nap u. 1.: "Ernyős Mária" szobor műemlék jellegűbarokk 1728.
Zagyva hídnál: Szent Vendel szobor műemlék jellegűromantikus, 1866.
Szentkúti Kálvária barokk 1760. felújítva 1795.műemlék jellegű
Alkotmány u. 78-80. ház között kőkép, Pieta szoborkora barokk műemlék jellegű 1699.
Nádor tér 2. "Juhász Kereszt" műemlék jellegűbarokk 1815.
Jászdózsa Helytörténeti gyűjtemény
Pap-erdő ( az új Tarna-hídtól a bal parti töltésenészak fele 800 m.)
Tarna-híd, műemlék jellegű, klasszicista, 1811-1813
Jászfelsőszentgyörgy Iskola tér: RK. Templom, műemlék jellegű, közép-kori részletekkel, barokk XVIII.sz., renoválták: 1852-ben.
II. körzeti tanya, volt uradalmi cselédház, műemlékjellegű népi, XIX. sz. közepe
Gosztonyi kastély rom
Jászfényszaru Tájház
Szabadság tér: Rk.Templom műemlék jellegű,gótikus XV.sz., a XIX.sz.-ban átalakítva
Szabadság tér: Szt. család szobor műemlék jellegűbarokk, 1769.
Honfoglaláskori leletek
Jászjákóhalma Templom-part (Jákó-halma) és a műemlék jellegűR.k. templom, gótikus, XV.sz-i eredetű, késő barokkstílusban átalakítva 1778-ban
Templom tér park és az emlékmű mellett álló gesz-tenyefák
A temető fái a Szent Kereszt kápolnával
Fő u. 68: Mária szobor műemlék jellegű rokokó,1761.
Petőfi u. 20.: Istálló, műemlék jellegű népi, XIX. sz.eleje
Zrínyi u. 28: lakóház műemlék jellegű népi, XIX.sz.közepe
Tarna holtága
Helytörténeti gyűjtemény
Jászkisér Hősök tere: Ref. Templom műemlék jellegű későbarokk, XVIII.sz. vége, későbbi bővítésekkel
Csete Balázs Helytörténeti gyűjtemény
Jászladány RK templom, barokk stílusú, műemlék jellegű, 1780-
1781, klasszicista jellegű plébániával 1840 körül
Hősök tere 13: Szentháromság szobor, műemlékjellegű klasszicista, 1847.
Hősök tere 14: Kálvária, műemlék jellegű barokk,1757.
Jászszentandrás Neogótikus Rk. Templom 1903.
Mártirok u. 3. Tájház
Szabadtéri termálfürdő
Jásztelek Pusztamizsei Természetvédelmi Terület ( 32.sz. főútmellett)
Úttörő u. 15: lakóház, népi műemlék jellegű, XIX.sz.közepe
Barokk templom 1741, parkjában a Jászságrajellemző festett népies barokk szobrok
Karcag Ref.Templom barokk műemlék 1797, átalakítva1793-1797, romantikus átalakítás 1860. körül
Vágóhíd u. 22. Szélmalom népi-ipari műemlék 1859.
Györffy István Nagykun Múzeum Kálvin u. 4. VoltBogdy Pap-féle kúria, műemlék jellegű klasszicista1830.
Kálvin u. 2.: Általános Iskola, műemlék jellegűklasszicista, 1813-14.
Baross u. 1.: Morgó Csárda, műemlék jellegű népiklasszicista, XIX.sz. első fele
Dózsa Gy. U. 62: lakóház, népies klasszicista, 1820.
Északi ref. Temető: Csőszház, műemlék jellegű népi,XVIII.sz.
Horváth F. u.: Magyar Ortodox templom műemlékjellegű késő barokk 1794-1798.
Fazekas ház
Kováts Mihály múzeum és emlékmű
Zádor-híd klasszicista műemlék 1806-1809.
Kunhalmok ( a város határában Asszonyszállási-halom; Lözér-halom; Magyarkai-halom; Orgonda-halom; Péntek-halom; Sárga-halom; Zádor-halom; Hegyesbori-Kis-halom; Kis-Kettős-halom; Kontai-Ket
Kenderes Szent István u.: Fasor
Horthy-kastély, neobarokk
Ref. Templom, műemlék jellegű gótikus, XV.sz-ifalrészletekkel, erősen átalakítva a XIX. és XX.sz.-ban
RK. Templom, műemlék jellegű késő barokk, 1853.Bővítve, átalakítva 1923-ban.
Temető: Horthy mauzóleum
Törökmogyoró-fa Szent I. u. 37.sz. a reformátusparókia udvarán
Kengyel RK. templom
Ref. templom
Bagi major Szélmalom domb, szélmalom, kápolna,iskolaépület, mázsaház, istállóépület
Törökmogyoró-fák a tsz.bekötő út mellett
Kisújszállás Ref. Templom 1785-1788 barokk, felújítva 1928-30között klasszicista stílusban
Városháza neobarokk
Nyár u. 8. Papi Lajos szobrász műterme, állandó kiál-lítás
Petőfi u. 1. Morgó csárda, helytörténeti gyűtemény
Kunhegyes Kossuth u. 64. Ref. Templom klasszicista műemlék
1827-1848
RK. Templom klasszicista 1821-1836
Sóház (ma könyvtár) paraszt-barokk
Zsidótemplom
Purgány u. (Tanya 1627) Komlóssy féle szélmalomnépi műemlék 1859.
Bige-fertő ( a településtől keletre 11 km)
Gergely-halom (Kunhegyes - Kunmadaras - Karcaghatárán)
Strandfürdő, 58 °C-os hévízzel
Kunmadaras Ref. templom 1766-68.
Kunszentmárton Zsinagóga műemlék jellegű szecessziós, 1911-12..
Felső temető kápolnája
Rk. Templom 1784. Barokk, tervezője Jung József.Szent Mártont ábrázoló oltárképét Kracker festette.
Kerületház u. 6.: egykori Nagy-kun kapitányságXVIII.sz-i épülete: ma Helytörténeti múzeum
Szentesi u.: szélmalom, né i, XIX.sz. köze e
Martfű Szent István tér: RK. és Ref. templom
Városháza , a téren a Szt. István szoborral és a"Tisza" c. szoborral
Mezőtúr Múzeum tér: Kiállító csarnok, volt zsinagóga 1830.,klasszicista műemlék
Damjanich u. 2. Túri Fazekas Múzeum
Kossuth tér 7. Ref. Templom barokk műemlék,átalakítva klasszicista stílusban 1725; 1788-1791;1843-1845.
Badár emlékszoba és fazekas alkotóház
Peres-Kőrösvölgyi természetvédelmi bemutatóház aszivattyúház épületében
Bajcsy Zs. u. 4.: lakóház, volt Bolváry-kúriaműemlék jellegű, klasszicista, 1821.
Szabadság tér: R.k. templom, műemlék jellegű,klasszicista 1817-22.
Pusztabánréve: külterület, volt Albrecht-kastély, műemlék jellegű, 1920. után épült.
Nagyiván Hortobágyi Nemzeti Park fogadóháza
Tájház
R.k. templom műemlék jellegű, késő barokk 1789.
"Görbe csárda" műemlék jellegű, népi XIX.sz. közepe
Nagykörű Tájház
"Halászház" műemlék jellegű népi, XIX.sz. másodikfele
Ne omuki Szent János szobor 1801. késő barokk
Nagyrév Porcelán kiállítás: Kontsek család 130 évig gyűjtöttértékes orcelán'ai
Öcsöd Rákóczi u. 16. Helytörténeti gyűjtemény (JózsefAttila)
Kulcs. Rákóczi u. 9.
Ref. Templom műemlék jellegű késő barokk, 1784,átépítve 1859-ben.
Rákóczifalva Szabadság tér: RK templom, Ref. Templom
Szolnok Gutenberg tér: Vártemplom, 1822-1824 klasszicista;
és az 1804-ből való Nepomuki Szent János szobor,talapzatán Szent Flórián dombormű
Művésztelep, ( szolnoki vár ) 1902-ben 12 festőalapította
Damjanich szobor kompozíció Radny Béla alkotásacarrarai márvány
Templom u.8.-10: Belvárosi Plébánia 1724-1757barokk a torony 1835-ből, mellette a volt ferenceskolostor, barokk 1723-1751, és a volt ferencesgimnázium klasszicista 1835. Mind három műemlék,kálvária műemlék jellegű, barokk, 1794.
Kossuth L. u. 2.: megyeháza eklektikus 1878
Kossuth tér 9: városháza eklektikus
Szabadság tér: Varga K. Gimnázium, volt "régiposta"épület késő klasszicista 1856
Ady E. u.: Xavéri Szent Ferenc kápolna 1747 barokk,a pestisjárvány emlékére, műemlék jellegű,
Kossuth L. u. 4.: egykori vármegyei kaszinó, maTudomány és Technika háza 1894. eklektikus
Verseghy park: Verseghy Gimnázium 1887-1888.Késő eklektikus
Kossuth tér 4.: Damjanich Múzeum, az 1860-banépült volt Magyar Királyi Szálló műemlék jellegűkéső klasszicista
Kossuth L, u. 5. Volt Mezőgazdasági Takarék 1904.Szecessziós
Tisza part: Tisza Szálló és Gyógyfürdő
Szigligeti Színház,
Református templom,
Zsinagóga (ma galéria) 1898. Építette: BaumhornLipót
Szapáry u. volt Kádár cukrászda szecessziós épülete
Reptér: Repülőmúzeum
Ságvári u. Molnárfecske-telep
Tabáni tájház
Indóház u. 1847-ben épített első állomás: "Indóház"
Tiszaliget, volt Móricz-liget, strandfürdővel,csónakázó tóval
Tiszabura   Ref. Templom gótikus műemlék szentély toronnyal,bővítve, átalakítva 1799-1806.
Tiszaderzs Kisfaludy u. Templomrom, román stílusú műemlék,XIII. század
Cserközi Természetvédelmi Terület ( Tiszaderzs-Tiszaszőlős között, a Cserközi kanyar)
Általános Iskola, volt Borbély-kúria, műemlékjellegű, barokk 1750-56.
Tiszaföldvár Öcsödi u.: Gött-kúria és parkja műemlék jellegű,1920 körül épült
Iskola u. 6. Tiszazugi Földrajzi Múzeum
Bajcsy Zs. u.: Evangélikus templom, műemlékjellegű, késő klasszicista 1855.
Kossuth u: Ref. templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1788.
Tiszafüred Tariczky sétány.8. Kiss Pál múzeum, volt Lipcseykúria, klasszicista műemlék 1840 körül
Kemény-kastély és park
Malom u.12.: "Nyúzó Gáspár" Fazekas ház műemlékjellegű, népi 1870. Körül épült, felújítva 1977-78.
Józsa kúria műemlék jellegű, klasszicista, 1820 körül.
Somogyi B. u. 25.: R.k. templom műemlék jellegű,klasszicista 1822-27.
Somogyi B. u. 5.: Ref. Templom műemlék jellegű,barokk, XVIII.sz.-ban épült, bővítve 1883-ban.
Bronzkori temető
Kocsányos tölgy a 33. úton Hortobágy felé, majd a 3402 úton Kócsújfalu településrész Gyöngytanyanevű határrészén)
Kócs: Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fogadóháza
Meggyescsárda
Tiszaigar Arborétum
Kocsányos tölgyek és vadkörtefák, Mátyás király fájaaz arborétum mellett
Rákóczi u. 10.: R.k. templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1785.
Petőfi u. Ref.templom, műemlék jellegű, késő barokk,1789.
Tiszainoka Zsoldos kastély (panzió)
Tisza'enő 18 keserűvizes kúttól itt fakad a Mira-víz
Tiszakürt Arborétum
Hősök tere 1: R.k.templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1783.
Tiszapüspöki Rk.templom, műemlék jellegű, barokk, 1765-69.
R.k. plébániaház, műemlék jellegű, barokk, 1764.
Tiszaroff Ref.templom, műemlék jellegű, barokk, 1757, tornyaközépkori eredetű, átépítve 1762-ben
Volt Borbély-kastély, műemlék jellegű, copf.1790-1810.
Tiszasas Dózsa Gy.u.4.: Ref.templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1789.
Tiszasüly XIV.sz-i gótikus műemlék RK.templom, torony 1830körüli
Sajfoki szivattyútelep műszaki emlék
Pélyi madárrezervátum
Tiszaszentimre Nagypallagi löszgyep a településtől 7 km keletre
Tiszaszőlős Katona u.: Ref.templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1789.
Tiszaug Rákóczi u. 40/a: Ref. Templom, műemlék jellegű,késő barokk, 1780. Körül épült.
Tiszavárkony Népművészeti alkotótelep
"Korona és Kard" legenda: Árpád kori vár helyén emlékmű
Somogyi B. u. 17.: R.k. templom, műemlék jellegű,késő barokk, 1812-17.
Endre király u. 12.: Ref.templom, műemlék jellegű, későbarokk, 1818.
Tomajmonostora   Külterület, Magyari-kastély, műemlék, eklektikus,neobarokk részletekkel, XIX.sz. vé én épült.
Törökszentmiklós Szenttamás Almássy-kastély 1860-1901 és parkromantikus-eklektikus műemlék
Rk.Főplébánia Templom román-gót stílusú 1898-1900.
Ref. Templom késő barokk 1787-1789. műemlékjellegű.
Szentháromság egyházközösségi plébánia épület,barokk 1928.
Egykori zárda 1880.
Vasútállomás (indóház) 1857. Angol romantikusstílusú
Helytörténeti gyűjtemény
Óballai Tájvédelmi Körzet
Túrkeve Kossuth L. u. Ref. Templom, barokk műemlék, 1755.Hátsó homlokzat klasszicista
klasszicista műemlék lakóház 1830 körül
Finta Múzeum
Széchenyi u. 23. R.k. templom, műemlék jellegű,klasszicista, 1812-22.
Kossuth L. u. 1: Ref. Lelkészlakás, késő barokk,XVIII.sz. vége
Újszász Akácfa u. 90: volt Orczy-kastély klasszicista műemlék 1830 körül
Abonyi u. 1.: volt Orczy-kastély és park, eklektikusműemlék 1890. körül épült.
Vezseny Kossuth L. u.2: Ref.templom, műemlék jellegű,barokk, 1720. Körül épült

 
Bélyegzőhelyek Műemlék templom, templomrom Múzeum, kiállítóhely Védett épített természeti érték Védett park, fasor Gyógy- és termálfürdők
Berekfürdő         x
Cserkeszőlő         x
Fegyvernek x        
Jánoshida x        
Jászapáti   x      
Jászdózsa     x    
Jászberény x x x    
Jászjákóhalma          
Jászszentandrás         x
Karcag     x    
Kenderes       x  
Kengyel     x    
Kisújszállás x        
Kunhegyes x        
Mezőtúr   x x    
Nagykörű       x  
Nagyivón   x      
Szolnok   x x    
Tiszaderzs x        
Tiszafüred   x      
Tiszaigar       x  
Tiszakürt       x  
Tiszaőrs         x
Törökszentmiklós       x  
Túrkeve     x   x
Ujszász       x  

 

Xavéri Szent Ferenc kápolna (Műemlék jellegű) Szolnok
 

Orczy kastély (műemlék) Újszász
 

Víztorony (műemlék) Szolnok

Ez az lap a túra ismertető füzete alapján készült. A füzetet szerkesztette: Buncsek Zoltánné. A fotókat készítette: Nagy László fotóművész.



Jelvényszerző túramozgalmak
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja