KIRÁNDUL A CSALÁD

Kerekpáros útvonalajánlat:

DUNA-PARTI KERÉKPÁRÚT BÉKÁSMEGYERTŐL AZ M0 HÍDIG

(45 km)

A budai oldalon majdnem egybefüggően végig vezet az a kerékpár út amely több nagyobb túra kiindulás lehet. Önmagában is érdekes kerekezést igér.

A Szentendréről érkező kerékpár út a Pünkösfürdő utca és a HÉV kereszteződésénél ér véget. Innen a Pünkösdfürdő utca járdáján folytathatjuk utunkat a Duna-partig. A Duna mellett a Római-parton vezet az út a csónakházak és a folyó között. Ha elkarjuk kerülni a gyalogos forgalmat, akkor érdemes a kisebb forgalmú belső utakat választani. Erre legalkalmasabb a Napfény - Gyula - Temesvári - Berzsenyi Dániel - Szabadka - Zaránd - Pákász utca - Pók utcai lakótelep - Nánási út útvonal. Az Aranyhegyi-patak felett átvezető híd után balra, a Duna-partra kanyarodunk, és átmegyünk a vasúti híd alatt. Az út a töltés és a Gázgyár között vezet, majd a Gázgyár utcában kerekezünk tovább.

Az utca végén a síneken átkelve térjünk balra, a fekete salakos útra. Ennek végénél forduljunk a jobbra induló utcában, ahol nemsokára elérjük a kijelölt kerékpárutat. Azon balra, a Leányfalu utcában érjük el a Mozaik utcát, amelyen átkeülnk és a HÉV visszamegyünk a Filatorigát megállóig, ahol átmegyünk a síneken és kiérünk a Duna-partra. A Bogdáni út járdáján a Folyamőr utcáig tart a jelölés. Érdemes végigkerekezni a Folyamőr utcán, és annak folytatásán, a Laktanya utcán. Erről forduljunk be a park szélén a Vöröskereszt utcába. Balra fordulunk a Polgár utcába, majd a híd feljárójával páruhzamos Tavasz utcába. A Duna felé folytatjuk az utunkat, de ne hajtsunk fel a kijelölt kerékpárútra, hanem az úttesten menjünk, át a híd alatt. A híd után már érdemes újra a kerékpár útra térni. Átmegyünk a HÉV felüljárón, és a sportpálya, majd a Vízművek mellett, a HÉV és az autóút között épített kerékpárúton haladunk. Egy lámpás kereszteződésben a kerékpárút átvezet az Árpád fejedelem út túloldalára, és attól függetlenítve vezet a Margít-híd aluljáróján át a a híd déli oldalára, majd vissza a Duna-partra. Ha nem nagy az autós forgalom, akkor érdemesebb az autóúton menni a Duna-partra vezető lámpáig.

A Lánchídig egyértelmű az út. A Lánchíd alatti gyalogos átjáró utáni útszükületnél legyünk óvatosak, ha kell szálljunk le a kerékpárról. Továbbtekerünk a Szabadság-hídig, amelynek a hídfőjében lámpa biztosítja az áthaladást. A Műegyetem előtt visszamegyünk a Dunától távolabbi járdára.

Közvetlenül a Petőfi-híd előtt újra megszűnik a kerékpárút kijelölés és csak a híd túloldalán folytatódik, a járdán. A Lágymányosi-hídnál (lámpával biztosítva) újra a Duna felöli oldalra térünk. Továbbtekerünk és a Budafoki út járdáján az első lehajtónál átmegyünk a Prielle Kornélia utcába. A Fehérvári útnál átmegyünk a túloldali járdára, amelyen balra tartva (a lakótelep és a zajvédő fal közötti úton) a Hengermalom úti keresztődésnél újra a kijelölt kerékpárútra érünk. Az épített kerékpár út a Mezőkövesd utcáig tart.

Újra a Duna irányába fordulunk. Nemsokára a járdán feltűnik a kerékpár sávot jelentő folyamatos sárga jelzés, amely kivezet a Duna-partra. A Hosszúréti-patak hídja után visszakanyarodunk a Dunához és mellette megyünk még jó darabon. Ahol véget ér a kerékpárút, onnan továbbmehetünk a járdán a Hunyadi Laktanyáig. Itt jobbra átmegyünk a síneken, és a 6-os út előtt a balodali járdán újra elérünk egy rövid kerékpárutat. Ahol véget ér, jobbra a zajvédő töltés átvágásán a hétvégi házak melletti földúton a Növény utcához érünk. Aki az M0-s Duna-hídjára tart, menjen ki a Nagytétényi útra (itt már kisebb rajta a forgalom) és azon forduljon balra. Átmegyünk az M0-s felüljárója alatt és bal oldalon (a Tulipán étteremnél) a Kolozsvári utcába térünk.

A Kolozsvári utca kivezet a Dunapart utcára, melyen balra fordulunk, majd jrögtön ezután letekerünk arra a földútra, amelyik jobbra, a Duna-part közelében átmegy az M0-s hídja alatt. Ahogy átértünk, balra, kb. 100 m-re, meg fogjuk látni a híd északi oldalán haladó kerékpárút felvezetését.

Bélyegzési lehetőség: bárhol útközben


Kirándul a család
Kerékpáros információk
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja