Dr. Tóth József:

VII. A túravezető nevelőmunkája

"A vezetés - művészet"

A túravezető nevelőmunkája

Az iparosodás és az ezzel járó világméretű városiasodás mind azt a célt szolgálta, hogy kényelmesebbé tegye az emberek életét. Az egyre komfortosabb életforma azonban azt is eredményezte, hogy az ember egyre jobban eltávolodott a korábbi évezredek alatt megszokott közegétől, a szabad természettől, és annak már nem szerves része, hanem ura, átalakítója kíván lenni.

Különösen a XIX.-XX. századi ipari fejlődés tűzte zászlajára a természet átalakításának, sőt "legyőzésének" gőgös és illuzórikus jelszavát, amiért drága árat fizetett már eddig is a világ... Az ember és a természet valós viszonyára figyelmeztet világhírű természettudósunk, Szentgyörgyi Albert:

"A természet hatalmas, az ember parány. Ezért az ember élete attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és használja fel erőit saját hasznára."

Az ember és a természet megromlott viszonyának megjavítása, valódi természetbarát szemlélet kialakítása a jövő évtizedek legfontosabb, világméretű feladata! Az ún. "zöld mozgalmak" erősödése is ezt az igényt igazolja. Ebben a munkában kiemelkedően fontos szerep vár azokra a természetbarátokra, akik "korukat megelőzve" igyekeztek harmonikus viszonyt kialakítani a természettel. Bár az összlakossághoz képest - világméretekben is - elenyésző a számarányuk, mégis kovászai lehetnek a Nagy Változásnak.

Ehhez a világmentő missziós feladathoz nagyfokú állhatatosságra, következetességre van szükség. Ezt a különleges, emelkedett állapotot legszebben talán Eötvös Loránd fogalmazta meg:

" Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, amelyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak. Ez álomkép eredetijét keresi - mert hiszen e földön élünk talán soha meg nem találja - de azért jókedvét soha el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi."

Cholnoky Jenő így bíztatott a természetjárásra:

" Ki a szabadba! Mozogni, felfrissülni! Ünnepet érezni és gyűjteni magába egész hétre, testben-lélekben egészségesebb, jobb és boldogabb emberré válni!"

Thirring Gusztáv már a múlt században a legönzetlenebb sportnak, nemzeti szükségletnek nevezte a turistaságot.

A fenti igazságokat minden fejlett országban felismerték, és létre is hozták a természetbarát szövetségeket, amelyek azóta is töretlenül folytatják tevékenységüket. A téma fontosságát a Helsinki Záróokmány is szükségesnek tartotta rögzíteni:

" ... a turizmus hozzájárul más országok életének, kultúrájának és történelmének teljesebb megismeréséhez, a népek közötti kölcsönös megértés növeléséhez,a kapcsolatok javításához, valamint a szabadidő gazdagabb felhasználásához."

Ha az egyszerű természetbarátoknak ebben a nagy munkában ilyen jelentős szerepük van, akkor fokozatosan vonatkozik ez azokra, akik parancsnokként - túravezetőként - vállalkoznak arra, hogy irányítsák a fentiekben vázolt természetbarát szemlélet kialakítását gyakorlati megvalósítását. Szerepük túlhangsúlyozása nélkül elmondható, hogy jórészt rajtuk áll vagy bukik ennek a világméretű civilizáció-mentő vállalkozásnak a sorsa!

Milyen hát a jó túravezető?

Harmonikus, kiegyensúlyozott, sőt karizmatikus egyéniség, sokoldalú szakmai felkészültséggel. Ezek részben velünk született adottságok, részben megszerezhető vezetői képességek.

Lehet, hogy meghökkentő, de a túravezető korunk modern polihisztora, aki saját szakterületének ismeretén túl még jó szervező, térképész, geológus, botanikus, zoológus, történész, irodalmár, szakács, felcser, pszichológus, pedagógus, fotós, ezermester, zenész, színész stb... is kell legyen.

Csak az ilyen sokoldalú felkészültség biztosíték ugyanis a túra közben felmerülő problémák hatékony kezelésére. Az egyéniségéből sugárzó testi-lelki harmónia pedig megteremti azt a hangulatot, amely ünnepi élménnyé emeli a vele töltött órákat, napokat a csoport tagjai számára.

Nagyszerű túravezető gárdánk eredményes működése azt bizonyítja, hogy ez a látszólag magas szint teljesíthető - persze nem könnyen!

Megfelelő tréninggel még kedvezőtlen fizikai adottságaink is korrigálhatók. Ugyanígy az ember belső békéjének káros szenvedélyektől mentes életrendjének, szilárd családi hátterének, méltó civil egzisztenciájának kialakítása is elhatározás és akarat kérdése!

Hasonlóképpen az a sokoldalú ismeretszerzésé, amely optimális esetben két pilléren nyugszik: a rendszeres iskolai alapképzésen és a folyamatos utóképzésen.

Nem véletlen, hogy ma már természetes követelmény a túravezetőktől az, hogy rendelkezzenek legalább középfokú iskolai végzettséggel és valamilyen túravezetői tanfolyamon sikeresen vizsgát tegyenek. Ez azonban még csak a "belépő", mert a jó paphoz hasonlóan a jó túravezető is holtig tanul. Minél inkább bővítjük ugyanis ismereteink körét, annál inkább döbbenünk rá arra, hogy még mi mindent nem ismerünk! Ez újabb ismeretszerzésre kell hogy sarkalljon bennünket.

Az információáramlás fantasztikus kibővülése (sajtó, TV, szakirodalom) szinte ömleszti ránk a sok érdekes újdonságot, amelyeket - megfelelő szelektálással - be kell építenünk ismeretanyagunkba, hiszen a világ ismeretanyaga 6-8 évenként megduplázódik...

Másrészt a gyakorlatban, a túrákon is újabb tapasztalatokra tehetünk szert, amelyekkel tovább gazdagodik eddigi vezetői módszertani tárházunk.

Ne feledjük: mindig, mindenkitől lehet valamit tanulni.

A szakmai felkészülés ikertestvér a kívánatos emberi-vezetői magatartás. E tekintetben alapvető az a természetbarát szemlélet, amely iránytűként határozza meg a túravezető egész életfelfogását és mindennapi magatartását. Számára a természet ismerete, szeretete, értékeinek védelme-gyarapítása egyben a szülőföldhöz való kötődés mellett az egyetemes értékekhez való hasonlóan pozitív viszonyt, az értük is érzett felelősséget és cselekvési készséget is jelenti.

Ez olyan időtálló értékrend, amelyet semmilyen rendszerváltás nem ingathat meg! Ebben az értékrendben szoros egységbe kapcsolódik a szűkebb környezet, a haza, Európa és a Föld iránti kívánatos "gazda-szemlélet", amelyet át kell sugározni túratársaink agyába és szívébe - és el kell fogadtatnunk a társadalommal is. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha a túravezető megfelelő kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik, ha megtalálja a "kulcsot" csoportjának tagjaihoz és mindazokhoz, akikkel a túrák során kapcsolatba kerül.

Természetesen vannak nyitottabb és zárkózottabb emberek, akik különféle "megszólítási módokat" igényelnek, de mindegyik hálásan reagál az őszintén együttérző emberi megközelítésre, a megszokottól eltérő "másság" toleráns elfogadására. Mérceként szolgálhat a túratársak körében is a vezető tapintatos, de őszinte, objektív véleményalkotása, ennek alapján a szavahihetősége.

Hasonlóan fontos a határozott, fegyelmezett magatartás, amely a kitűzött program végrehajtását segíti, de amely ugyanakkor tud rugalmasan változtatni is, ha a körülmények ezt indokolttá teszik. "Csak az ökör konzekvens." - jut eszünkbe Bismarck mondása...

Kritikus helyzetekben (eltévedés, baleset, vihar stb.) a gyors, határozott intézkedés még a gyengébb idegzetű túratársakra is nyugtatólag hat és megelőzheti a bizonytalankodásból eredő pánikhangulat kétségbeesett lépéseit.

A túravezető erkölcsi értékrendjéből az is következik, hogy következetessége nem csap át gőgös akarnokságba; nem uralkodni kíván csoportja felett, hanem szerényen szolgálni szeretné a rábízott túratársait.

Ebből az önzetlen, demokratikus vezetői szemléletből következik a vezetői példamutatás, amelynek alapján a pozicionális tekintély helyett valódi emberi-szakmai tekintélyt vívhat ki magának. A túravezetőnek tudnia kell, hogy minden mozdulata modellértékű túratársai számára.

Fokozottan érvényes ez az ifjúsági csoportok vezeti esetében, ahol a fiatalok mindenben igyekeznek utánozni vezetőjüket.

Sajnos kísért annak a veszélye is, hogy valós belső értékek és megfelelő szakmai felkészültség híján a túravezető felszínes jópofáskodással, szabados haverkodással igyekszik magát megkedveltetni csoportjával...

Minden túravezetőnek tudnia kell, hogy nem a szépen csillogó jelvény, hanem a folyamatos önképzéssel gyarapodó tudása, a túrák során bizonyított pozitív példamutatása teszi őt valóban elfogadott vezetővé. Erre szokták mondani, hogy a túravezetői jelvényt állandóan "csiszolni" kell, nehogy megfakuljon!

Minden túrán, táborozáson állandó direkt és indirekt nevelőmunka folyik, melynek során a túravezető komplex módon szemléletet formál, ismereteket ad át. Ez a folyamat a valósában összetetten és egyidejűleg zajlik le: egy-egy részmozzanat egyszerre több nevelési területet is érinthet.

Pl. a közös étkezést előkészítő krumplihámozás a fegyelmezett munkára nevelést, új ismeretek gyarapítását és a közösség szolgálatát is jelenti egyben.

Az alábbiakban csupán a világosabb áttekinthetőség kedvéért bontjuk szét a természetjárás során megvalósítható nevelési részterületeket.

Erkölcsi-világnézeti nevelés

Erkölcsi-világnézeti nevelés - a környező világról vallott nézeteink formálása.

"Világnézet" alatt a korábbi szűk "materialista-idealista" értelmezés helyett azon vélemények összességét értjük, amelyeket a valóság sokoldalú és tárgyilagos megismerése révén a természetről, a hazáról, az emberiségről, a világmindenségről vallunk és amelyek meghatározzák belső értékrendünket, motiválják mindennapi tetteinket.

A jó túravezető emberi tulajdonságainál is elsőként említettük azt a kívánatos természetbarát magatartást, amely együtt jelenti a szülőföld és s Föld ismeretét - szeretetét - védelmét - gyarapítását.

Ebből következik, hogy elsődleges célunk a Haza megismertetése kell legyen. A fokozatosság elve alapján először a lakóhely, a szűkebb szülőföld, majd egyre távolabbi tájegységek természeti, történeti, gazdasági, művészeti értékeit mutassuk meg.

A külföldi túralehetőségek csábításának engedve gyakran tapasztaljuk ennek az elvnek a megsértését, ami azt eredményezheti, hogy hazai összehasonlítás hiányában torz kép alakul ki a világról. 

A természetjárás - a honismeret elemi iskolája

Túráink során a szó szoros értelmében lépésről-lépésre ismerjük meg az országot és vesszük birtokba annak egy-egy darabját. Csak ilyen közvetlen tapasztalati úton, egyéni élmények alapján alakulhat ki erős érzelmi-értelmi kötődés egy megmászott hegyhez, egy végigevezett folyóhoz, egy végigkúszott barlanghoz, egy táborhely növény- ás állatvilágához, egy vidék népviseletéhez, a földeken, erdőkben dolgozó emberekhez, hangulatos kiskocsmákhoz, ügyeskezű hímző- és sütőasszonyokhoz, öreg kézművesmesterekhez, tájházakhoz, múzeumokhoz stb., stb.

Ebből a sokféle élménymozaikból áll össze a hazáról alkotott képünk, és a hazai tájhoz, a magyar néphez, múltunk és jelenünk értékeihez való kötődés révén objektív nemzettudatunk. Csak ennek a birtokában válhatunk igazán közeli és távolabbi szomszédaink barátaivá, a modern Európa megbecsült tagjaivá. Ezzel kapcsolatban nem árt bevésni az alábbi rigmust túratársaink emlékezetébe is: Más hazáját tiszteljük, a miénket szeretjük!

Mi természetbarátok globális környezetvédelmi szemléletet vallunk, hiszen a hazai tájak megismerése után egyre gyakrabban élvezhetjük Európa és a világ távolabbi tájainak természeti és kulturális értékeit is. Ezért számunkra nem csak a pilisi vagy zalai, hanem a skandináv, sőt a trópusi erdők életben maradása is fontos, mert a savas esők, az ózonlyuk, a vizeket, levegőt, földet és az élővilágot ért szennyeződések sem ismernek országhatárokat !

A mohó, rövidlátó rablógazdálkodás már eddig is hosszutávú károsodást okozott. Ha igaz az a közismert mondás, hogy "Földünket nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön", akkor bizony "megsebzett bolygónkat" nem szabad tovább rongálni, hanem sürgősen meg kell kezdeni a gyógyítását - amíg nem késő...

Ennek érdekében az utóbbi évtizedekben világszerte és nálunk is egyre több hatékony intézkedés született. Ezek azonban önmagukban még nem elégségesek; ezeket a társadalommal is el kell fogadtatnunk, hiszen való igaz, hogy:

"Bármely környezeti politika akkor lehet csak sikeres, ha a környezet védelmét és javítását a lakosság minden csoportja és az összes társadalmi erő felelőssége tudatában elősegíti, ami folyamatos és elmélyült felvilágosító munkát igényel..."

(Helsinki Záróokmány)

Ez a felvilágosító-nevelő munka minden túravezető elsőrendű feladata. Minden természetbarátnak feladatot kell vállalnia e célok megvalósítása érdekében saját családjában, munkahelyén, lakóhelyén: egy cserép virág, néhány bokor, facsemete ültetése, az utcai fák öntözése, egy "mini-zöldövezet" létrehozása mind példaértékű tett lehet, amely követésre serkenthet másokat is.

A rend és tisztaság követelményét is komplex módon kell értelmeznünk: fizikai és szellemi értelemben, illetve az egyén és a társadalom vonatkozásában egyaránt. Ennek megfelelően a túravezető a személyes higiéné, a ruházat, felszerelés, illetve annak rendeltetésszerű használata, gondozása szempontjából is példát kell mutasson. A legtöbb rendetlenség ugyanis nem szándékos gonoszságból, hanem tájékozatlanságból, "jóhiszeműen" történik. A pihenőhelyen eldobott szemét gazdája legtöbb esetben nem is gondol arra, hogy könnyed mozdulatával milyen környezetszennyezést okoz. A parázsló csikket sem azért dobják el, hogy erdőtüzet okozzanak vele... Hasonló a helyzet az erdei létesítmények rendeltetésszerű használatával is: a jókedvű kirándulók célbadobnak az útjelzőtáblákra, vagy viccből elforgatják őket, az esőház tetejéről csúzdáznak, emlékül bevésik a nevüket, stb.

Ez utóbbi esetben talán elég egy tapintatos figyelmeztetés az alábbi rigmussal:

Gyakran előfordul a fiatal csemeték legázolása, nyársnak való kivágása. Egy mozdulat több ember, több éves munkáját teheti tönkre. Bizony nem árt ismertetni alkalmasint a facsemeték gondozásának hosszú, fáradságos munkáját. Jó lenne megszívleltetni minden erdőjáró emberrel:

Az utóbbi időben egyre több helyen olvasható a Fa fohásza c. vers; érdemes lenne minden túracsoportban elemezni ezt a nagyszerű művet az embert a bölcsőtől a sírig kísérő hű társunkról.

Munkára nevelés

A környezet tudatos védelmével kapcsolódnak össze olyan természetbarát munkaformák, mint pl. az 1961 óta működő TESZ (Természetvédelmi Szolgálat), amely napjainkban már a szakági túrázás terén is egyre gyakoribbá válik.

Még régebbi hagyományai vannak az un. munkatúráknak, amelyek során turista "erdei nagytakarításokra ", útjelzések, források, pihenőhelyek stb. karbantartására kerül sor. Ezeknek a komoly fizikai erőfeszítést is igénylő munkáknak az erkölcsi értékét az adja meg, hogy a természetbarátok nem csak önmaguk érdekében végzik el ezeket a feladatokat, hanem azok kedvéért, akik kirándulóként majd az erdőben keresnek felüdülést.

A jórészt egész héten "ülő ember " számára ezek a munkák üdítő változatosságot jelentenek. " A változatosság gyönyörködtet" ősi igazsága ez esetben fizikai és pszichikai értelemben egyaránt érvényesül. Az otthoni gépesített konyha kényelme után a szabadban sütött-főzött étel sokszorosan jobb ízű; nem jelent ilyenkor "munkát" a rőzsegyűjtés, a tűzrakás, stb, hanem inkább izgalmas, élvezetes szórakozást.

A fizikai munka mellett szinte minden túrán szükséges számtalan egyéb feladat elvégzése is: felkészülés egy ismertető kiselőadásra, menetjegyvásárlás, túrafelszerelés összeállítása, stb.

A tapasztalt vezető igyekszik ezeknél olyan célszerű munkamegosztásra, amelyben mindenki testhezálló feladatot kap. Ez nem elsősorban a vezető kényelmét jelenti, hanem azt, hogy mindenkit érdekeltté tegyen - saját részfeladatának - sikeres végrehajtásával - a túra közös sikerében, másrészt az utánpótlás nevelését is előkészíti, hiszen "gyakorlat teszi a mestert".

Külön is említést érdemel a szakági túrázáshoz kapcsolódó technikai munkák elvégzése, pl. a kerékpárok, csónakok, sílécek, mászófelszerelések karbantartása, az idevonatkozó elméleti és gyakorlati szakismeretek folyamatos megszerzése, bővítése.

Ezek során szinte "társunkká " válik egy-egy felszerelési tárgy, amelyet a hétvégi túrázás boldog perspektívájától lelkesítve hétközben is dédelgetve gondozunk.

Ez a sokféle, jókedvvel végzett munka kedvezően ellensúlyozhatja az urbanizáció, illetve "civil foglalkozásunk" miatt egyoldalúvá torzult életmódunkat, teljesebbé teszi életünket.

Egészséges életmódra nevelés

"Az egészség": szervezetünk zavartalan életműködését, betegségnélküliségét és lelki harmóniáját jelenti - azt, hogy testünk-lelkünk teljes egészen rendben van !

Ennek a mindenki által kívánatosnak tartott állapotnak egyik legfontosabb forrása a szabad levegőn végzett mozgás, a napfény, a víz jótékony hatása. A mozgás örömére - amely a természetjárás lényege - mindenkinek, mindig szüksége van/lenne...

A kirándulások rekreációs, gyógyító hatása közismert. Nem árt ismételni a turisták mondását:

Ezért is (lenne) jó nemzeti befektetés a tömeges természetjárás elterjesztése és gyakorlásának folyamatos támogatása, hiszen a megelőzés mindig olcsóbb, mint a gyógyítás - arról az élet-és alkotókedvről nem is szólva, amely az egészséges természetbarátokat jellemzi. Sportpolitikusainknak is rá kellene már döbbenniük arra, hogy a csúcson csillogó élsportolóknál többet érnek a mozgásra vágyó tömegek, hogy a nemzet büszkeségénél fontosabb a nemzet egészsége !

A túrák optimális egészségmegőrző - hangulatjavító hatása több tényezőtől függ. Ezek közül a legfontosabbak:

  • a csoport kondíciójának megfelelő terhelés,
  • célszerű öltözék,
  • megfelelő táplálkozás.
  • " A mozgás - élet " - tartja a jól ismert népi bölcsesség. Túráink során szinte észre sem vesszük, hogy milyen intenzíven mozgatjuk meg egész testünket. Nem csupán a láb dolgozik, hanem a hátizsákot tartó mell- és vállizmok, sőt a tájat pásztázó szem izmai is ... A pihenőkben célszerű a kevésbé igénybe vett izmokat is megdolgoztatni egy kis fekvőtámasszal, bukfenccel, törzshajlítással és hasonló gimnasztikai gyakorlatokkal. A túravezető ilyenkor egyben testnevelő tanár is !

    Kerékpártúrákon a meredek emelkedőkre sem érdemes "láncszaggató" lihegéssel felhajtani - üdítőbb egy kis gyaloglás... A csónakba gémberedett tagjainkat is mozgassuk meg egy kis kocogással, labdajátékkal, stb.

    A megfelelő menetsebességre is a vezetőnek kell ügyelnie. A fokozatosság és mértéktartás e téren is fontos, hiszen, ha gyengébb társunkat túlságosan "meghajtjuk", elvehetjük a kedvét a további túrázástól. A kimerülés megelőzését szolgálják a menetközbeni "szuszogók" és pihenők. Ilyenkor a fáradtan földre omló társainknak inkább könnyű, lazító mozgást javasoljunk. A hidegebb évszakokban pedig figyelmeztessük őket arra, hogy:

    Fontos vezetői feladat a balesetek megelőzése is. Ennek érdekében részletesen meg kell ismertetni a menetelés - közlekedés szabályait, és szigorúan betartani azokat. Még így is előfordulhat rosszullét, kisebb sérülés vagy komolyabb baleset, amelynek kezelésére a gyors és szakszerű intézkedés megtételére is fel kell készülnünk.

    A túra jellegétől, az évszaktól nagy mértékben függ a célszerű - réteges, nedvszívó - öltözék megválasztása. A zord időjárás sem lehet akadálya a rendszeres túrázásnak, hiszen igaz az, hogy: "nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista!"

    Ezért fontos a túravezető öltözéke, amely minta lehet a csoport számára. Hasonlóképpen irányadó az ő felszerelése, annak csomagolása. Legjobb módszer, ha a vezető saját hátizsákjával tart "szakmai bemutatót", magyarázza el a turistabot hasznát, stb. Nagy mértékben emeli a vezető tekintélyét olyan sajátkezűleg barkácsolt túrafelszerelés, amely kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a kirándulást. Pl. ötletes bakancs és lábszárvédő fólia-zsák, talpra erősíthető csúszásgátló, kerékpárkormányra szerelt térképtartó stb.

    Vannak olyan kirándulók, akik a túrát összetévesztik a délutáni sétával. Őket nem árt figyelmeztetni, hogy:

    A szabadban való mozgástól általában javul az étvágyunk is, de nem mindegy, hogy mit és mennyit eszünk, iszunk! A táplálkozás nevelési vonatkozása szintén a célszerűség és a mértékletesség. Hasznos táblázatok, részletes turista receptek állnak e téren rendelkezésünkre -csak meg kell ismerni és valósítani őket. (Pl: Makay Béla: Szabadtűzön Mezőgazdasági Kiadó 1984)

    Ügyeljünk arra, hogy csak "jó ivóvíz" feliratú kútból igyunk, (sajnos olyan mérvű már a környezet szennyeződése, hogy sok forrás vize sem iható!) illetve ehelyett inkább teát, üdítőt fogyasszunk. Az ételeknél is ellenőrizzük nem romlottak-e, illetve jól átsütöttük-e stb.

    A természetbarát magatartás jellemzője az az önfegyelem, amely mértéket tud tartani az étel és ital fogyasztásában. Pl. menetközbeni mérsékelt folyadékfogyasztás, (kevésbé izzadunk és fáradunk így el) kúthoz, büféhez való érkezés után néhány perces türelmes várakozás a felhevülten mohó vedelés helyett.

    A túlzott szeszfogyasztás sem kívánatos! Ne ennek gőze teremtsen jó hangulatot... A természetbarátnak nincs szüksége semmilyen bódító, szervezetét roncsoló narkotikumra, hiszen őt a természet szépsége emeli "magasabb régiókba".

    Az otthoni ellenőrzéstől megszabadult fiatalok körében különösen fontos a fentiek szem előtt tartása. Túravezetőink meggyőzően bizonyíthatják - saját példájukkal - hogy nikotin és alkohol nélkül lehet valaki igazán kiváló felnőtt!

    A "divatos mérgek" helyett ismertessük meg túratársainkat a fogyasztható erdei termésekkel, gyógynövényekkel, hiszen köztudott régi bölcsesség, hogy: "fűben-fában van az orvosság". Az erdei "csemegék" közül leginkább a gombákkal lehet probléma, ezért célszerű "megfejelni" a túravezető tanfolyamot egy gombaismerő kurzussal is. (Ennek megléte esetén is mutassuk meg gombagyűjteményünket a hivatásos szakértőknek!)

    A saját gyűjtésű gyógynövények lélektani hatása is fontos: valószínű jobbnak érezzük az ilyen kamilla vagy hársfa tea főztjét, mintha a boltban vásároltuk volna...

    A túrák utáni tisztálkodás, az egyéni higiéné fontosságáról sem feledkezhetünk meg. Főleg az ifjúsági csoportok hajlamosak e téren "lazítani", pedig az üdítő mosakodás, fürdés, a tiszta ruházat a másnapi túra kondícióit is javítja. Az esti ellenőrzésnek ki kell terjednie a kullancsveszély elhárítására is: erre nagyszerű módszerek ismertek már.

    Szálláshelyünkön a házirend betartása, a nyugodt éjszakai pihenés biztosítása szintén alapvető kötelességünk. Amikor pedig továbbindulunk, mindent olyan rendben és tisztán hagyjunk magunk után, ahogyan mi szerettük volna azt megkapni.

    Esztétikai nevelés

    A "szép" felfedezése, megláttatása minden túrán, minden évszakban, minden tájon fontos vezetői feladat. Az "elvárosiasodott" túratársainkat ismét meg kell tanítanunk a természet évszakonkénti változásainak élvezetére, a tavaszi rügyfakadás, az aranyló búzatáblák, a színpompás őszi erdők, a párabundás völgyek fölé magasodó havas hegycsúcsok látványának megcsodálására. De nem csak látni, hallani is kell az erdő hangjait, a vizek csobogását, a madarak dalát - vagy a "csend muzsikáját". És érezni a záporok utáni üde, friss levegőt, vagy az őszi esők áztatta avar fanyar illatát... Milyen nagy szüksége van minderre a benzingőzhöz szokott orrunknak és tüdőnknek, a zajos forgalomtól tompult idegeinknek!

    Mindezek felfedezésére rendszeresen, következetesen rá kell nevelni a túrázókat, hiszen főként a "kocakirándulók"-nál szinte legfontosabb "túrafelszerelés" a menetközben bömbölő magnó.

    Az egész héten zajban élő ember hangoskodása természetes reflex. Ebből kell kiszakítani, megnyugtatni, lecsendesíteni! Elgondolkodtatni azon a keleti bölcsességen, hogy:

    "Csak akkor szólj, ha biztos vagy abban, hogy mondandód szebb, mint a Csend."

    A túrán való beszélgetés stílusát is a vezető egyénisége határozza meg. Sajnálatos társadalmi tapasztalat az egyre silányuló kommunikáció, a nyelvi durvaságok, a zavaros, primitív mondatok. "Szépen beszélni - jellemkérdés" - idézhetjük Illyés Gyulát. A túravezetőnek e téren is olyan példát kell mutatnia, amelyet lassanként a csoport pongyola beszédű tagjai is követni fognak. Célszerű módszer pl. a találóan tömör népi szólás-mondások beszéd közbeni alkalmazása, amelyeket így szinte tudat alatt beépíthetünk túratársaink szókincsébe és gondolkodásmódjába.

    A természeti szépségek mellett megcsodáljuk az emberi kéz alkotásait is, azokat a művészi értékeket, amelyeket elmúlt évszázadok hagytak ránk örökül. Hasonlóképpen értékelnünk kell a népművészet kincseit, a népviselet, népi építészet, népköltészet emlékeit, amelyek évszázados csiszolódás folytán nyerték el mai formájukat.

    A látnivalók passzív élvezésén túl igyekezzünk maradandó emlékként is megőrizni élményeinket (fotó, rajz, naplóvezetés).

    Főleg hosszabb túrák, táborok alkalmával nyílik lehetőség arra, hogy sajátkezűleg készítsünk valamilyen turista-emléket. Lehet ez egy kagylóba karcolt vázlat, falapra égetett szöveg, kőlapocskába vésett egyszerű ábrázolás. levél-mozaik, fűszálakból ragasztott miniatűr tájkép, egy szépen faragott turistabot, stb.

    Akit ilyen szuvenírral ajándékozunk meg, valószínűleg jobban fog ennek örülni, mint egy bolti bóvlinak...

    Ezekkel a szép emlékekkel, élethű fényképekkel nemcsak saját fakuló emlékezetünket ellensúlyozhatjuk, de újabb érdeklődők számára mutathatjuk be a természetjárás szépségeit, örömeit, hogy ők is útnak induljanak megkeresni azt a szebb világot, amelyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek...

    A közösségépítés lehetőségei

    "Közösség: közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja, együvétartozása."

    A természetjárás - kollektív sport. Minden más sportágtól abban is különbözik, hogy itt nem a "sporttársunk" legyőzése árán győzhetünk, hanem csak vele együtt. Míg másutt a versenytársak kiesése, lemaradása segíti a továbbjutó győzelmi esélyeit, nálunk ez éppen fordítva: meggátolhatja az egész csoport továbbjutását.

    A természetbarátok tehát nem csupán sporttársai, hanem barátai is egymásnak. Ez a természettel és egymással való barátság nem csupán egy-egy alkalmi kirándulást, a természettel való "futó alkalmi viszonyt", hanem életszemléletet, életformát jelent.

    Ezt az eszmeiséget fejezi ki több ország természetbarát szövetségének jelvényében a barátian összekulcsolódó két kéz. Ez a közös szimbólum egyben jelképezi a természetbarátok nagy családjának nemzetköziségét is, ahol természetesen minden nemzet fiai képviselik sajátos, színes, nemzeti értékeiket is!

    Az előbbi eszmei alap a természetbarát közösségek kialakulásának egyik pillére, a másik pedig a közös célok megvalósításának igénye. E célok meghatározásánál az alakuló túracsoport, szakosztály tagjainak igényeiből kell kiindulni, figyelembe véve az adott személyi, anyagi , környezeti lehetőségeket. E kettő szintéziséből állítható össze a fokozatosság és rendszeresség elvén alapuló közeli és távlati program.

    Ennek megvalósítása érdekében folytatjuk azt a közös tevékenységet, amelynek során a korábban igen különféle emberek alkalmi társulásából kialakulhat egy igazi természetbarát közösség. Igen sokféle lehet az a motiváció is. amely az embereket egy ilyen közösség keresése felé irányítja:

    Pl: - a korábbi védő-segítő közösség (család, baráti kör, munkahely) megszűnése miatti elmagányosodás ellensúlyozása,

    Századunk folyamán voltak olyan történelmi periódusok is, ahol a természetjáró közösségek illegális "fedőszervként " működtek. Igy pl. a Horthy-rendszer idején a baloldali, munkásmozgalmi csoportok tartották összejöveteleiket a "turistaság örve alatt" (Gödi-fészek), az ötvenes évektől pedig a rendszerváltásig a feloszlatott cserkészcsapatok, szerzetesrendek, vallási közösségek tartották foglalkozásaikat a nehezen ellenőrizhető szabad természetben.

    E sokféle késztetés és "előélet" ellenére egyéniségükben, érdeklődési körükben sok a közös vonás.

    "Akik szeretik az erdőt és útjait járják, nem állhatnak távol egymástól. " - írta Pápa Miklós dr.

    Ez a hasonlóságból fakadó kölcsönös érdeklődés egymás megismerése révén idővel kölcsönös megbecsüléssé nemesedhet.

    Az alkalmi túracsoport csak folyamatos nevelőmunka során válik igazi közösséggé. Ennek kialakításában döntő szerepe van a túravezetőnek, aki meghatározza azt az értékrendet, amely iránytűként szolgálhat a tagoknak. Kezdeti szakaszban tehát a vezető követel, később már a közösség.

    A csoport életét szabályozó "törvények" az idők folyamán módosulhatnak, de - a társadalmi gyakorlattól eltérően - itt eleve nem léteznek "joghézagok", kibúvó kiskapuk, hiszen a közösség egészséges igazságérzete ezeket már csírájukban lehetetlenné teszi. Ezért nem lehet hosszú életű egy természetbarát közösségben olyan ember, aki csak az előnyökben kíván részesülni, de a kötelezettségek alól kibúvókat keres.

    A kis közösségek mindenki által elfogadott igazságos légköréből az is következik, hogy már kezdettől fogva mindenkinek éreznie kell a védettséget, a személyének járó megbecsülést.

    A túravezetőnek abból kell kiindulnia, hogy "valamiben mindenki kiváló", ami azt jelenti, hogy olyan értékkel, képességgel, szakismerettel rendelkezik, amellyel a közösség javát is szolgálhatja.. Első feladat tehát a csoport tagjainak alapos megismerése, és ennek alapján részükre olyan feladatok adása, amelyet nagy valószínűséggel sikerrel oldanak majd meg.

    A közös túrák során kiderül, hogy kiből lesz jó tűzmester, aki ért a megfelelő rőzse kiválasztáshoz, tűzhelyépítéshez és egy szál gyufával lángra tudja lobbantani mesterien megépített máglyáját. Lesz olyan, aki kiváló szakács: nem csak otthoni süteményeivel bűvöli el túratársait, de a szabad tűzőn is sokféle, ízletes ételt tud készíteni. Igen jó hangulatot teremt, ha a csoport valamelyik tagja előhúz egy szájharmonikát, pihenőhelyen, esti tábortűznél gitárt, furulyát. Ilyenkor általában akad néhány széphangú énekes is, akik rázendítenek a nótára. Sokkal meghittebb azoknak az együttléteknek a hangulata, ahol gépi zene (magnó, zsebrádió) helyett saját magunk teremtjük meg a zenét, nótát.

    Áhítattal hallgatjuk azokat a túratársainkat, akik igazi mesemondók: jól ismerik a környék történeti, néprajzi értékeit, és ezeket érdekesen elő is tudják adni. Ugyancsak értékeli a közösség azt, ha valamely tagja jól ért az elsősegélynyújtáshoz, ismeri a gyógynövényeket, az erdő életét, vagy szép felvételeken örökíti meg a túra egy-egy mozzanatát.

    Ezek a részfeladatok a közösséget is szolgálják és az egyénnek is megbecsülést, sikerélményt jelentenek.

    Végrehajtásuk után szükséges a túravezető objektív értékelése is, amely nyilván tükrözi a közösség véleményét a feladat végrehajtásáról. Ennek az értékelésnek tapintatosnak, segítőkésznek is kell lennie, ami hozzásegítheti az egyént a reális önértékeléshez is, amely viszont még azért is hasznos, hogy élete egyéb területén is megalapozottabb legyen a tevékenysége ...

    Ezzel a személyre szabott értékelési módszerrel még a legzárkózottabb embert is "ki lehet nyitni". A módszer mellett az alkalom megválasztása is fontos: meghitt négyszemközti beszélgetésre utazás közben, vagy egy-egy pihenőhelyen egyaránt sor kerülhet. Egy esti tábortűznél is könnyen megnyílnak az emberek. Ezekkel az alkalmakkal a vezetőnek mindig élnie kell !

    A sikeresnek értékelt részfeladat-végrehajtás újabb vállalkozáshoz adhat kedvet, amely végül az egyén általános kibontakozását eredményezheti. Gyakori jelenség, hogy az iskolában félszeg, sikertelen gyerekek túraélményeik alapján válnak magabiztosabbá, itteni sikereik pozitívan hatnak tanulmányi eredményükre is, de hasonló hatás a felnőtteknél is tapasztalható.

    A közösség kölcsönös előnyök és kötelezettségek kompromisszuma is, hiszen bizonyos alkalmazkodást is megkövetel az egyes embertől. A mérleg nyelve végül az előnyök felé billen, hiszen ellenkező esetben az egyén kiválik a közösségből.

    Itt kell szólni azokról a "kóbor lovagokról", akik egyedül járják a természetet. Sok híres természetbarát tartja ezt egyenesen "nirvána-állapot"-nak. Gyakran találkozunk olyan magános vándorokkal is, akik - vállalkozó társak híján - egyedül is nekivágnak pl. komoly teljesítménytúrák, jelvényszerző túramozgalmak keretében az útnak. Vannak olyan természetbarát-házaspárok, vagy évtizedek óta együttjáró túrapárok, akik nem szeretik a "tömeget", de egymást még elviselik.

    Az ilyen magányos vándorlásnak előfeltétele az igen magasfokú természetjáró szakképzettség és edzettség. Kétségtelen előny, hogy nem kell senkihez alkalmazkodni, nyugodtan el lehet merülni egy-egy részlet megcsodálásában, kedvünk szerint változtathatunk a programon, stb. Ezzel szemben vannak bizonyos hátrányok, veszélyek is : baleset, műszaki hiba (kerékpár) esetén, sátorveréskor, átzsilipelésnél is csak magunkra számíthatunk... és élményeinket sem oszthatjuk meg társainkkal.

    A kölcsönös alkalmazkodás minden civilizált társadalomban alapkövetelmény. Ezzel összhangban a természetbarát kisközösségek tagjai is igyekeznek megismerni és tiszteletben tartani egymás egyéniségét és reálisan értékelni saját magukat. Egy jó közösségben ennek révén fokozódik a tagok általános kudarctűrő- és teherbíró képessége. Az esetleges sikertelenségek elemzése során a túravezetőnek meg kell tudni győzni túratársait arról, hogy megfelelő korrekcióval képesek a feladat végrehajtására.

    Egyetlen túra során is számtalan nevelés- és közösségkovácsolási lehetőség adódik a vezető számára - ha tudatosan figyel is ezekre. Különösen az alakuló csoportoknál fontos az azonnali gyors reagálás mindenféle negnyilvánulásra: a pozitívakat elismeréssel erősíteni, a negatívakat pedig tapintatosan, de határozottan elutasítani kell. Szinte minden kezdő csoportnál tapasztalhatók olyan negatív jelenségek, amelyeknek zöme tapasztalatlanságból ered: amikor "kiszabadulnak" az erdőbe-mezőre úgy gondolják, hogy itt mindent szabad, hiszen hányszor hallották otthoni feddésként, hogy "nem vagyunk erdőben - hogy viselkedsz? ...

    Bizony ilyenkor a túravezetőnek határozottan meg kell követelnie azt a kívánatos természetbarát magatartást, amelynek néhány ismérve:

    Tudatosítani kell a csoport tagjaiban, hogy a mi viselkedésünkből általánosítanak a "turisták", külföldön pedig a "magyarok" általános magatartására! Ezért célszerű már a kezdeti időszakban szinte beleszuggerálni a tagokba, hogy a mi csoportunk viselkedésének mindig, mindenhol példamutatónak kell lennie, nekünk ki kell tűnnünk segítőkészségben udvariasságban, stb.

    Az ilyen példamutató csoportot szívesen látják, sőt visszavárják mindenhol, és ez további pozitív magatartásra serkenti annak tagjait.

    A pozitív külső megnyilvánulási formák szilárd belső értékrenden kell, hogy alapuljanak. Ezzel harmonizál, ezt fejezi ki a közösség hangneme, amelyet a vidámság, kölcsönös tisztelet, kulturált nívó jellemez. Erről az esztétikai nevelés során részletesebben is szóltunk.

    Közismert, hogy a túrák nem csupán önfeledt szórakozást, hanem sokféle szellemi és fizikai munkát is jelentenek a résztvevőknek. Egy jól szervezett közösségnek már arra is van ereje, hogy olyan nagyobb feladatokra is vállalkozzék, amelyek a csoport tevékenységének magasabb szintre emelését, vagy nagyobb természetbarát közösségek, -régiók érdekeit szolgálják. Ilyenek pl. a TESZ munka, turistalétesítmények feletti védnökségvállalás, munkatúrák, vagy pl. turistaszállások létrehozása, Erre az alkotó tevékenységre annál inkább szükség van, mivel - megszűnvén a korábbi állami-üzemi gondoskodás - a természetbarát közösségek saját erejükre, "civil kurázsi"-jukra vannak utalva éppúgy, mint századunk első felében elődeink, akik szintén önerőből hozták létre saját turistaházaikat, építettek kilátókat, pihenőhelyeket, forrásokat foglaltak, útvonalakat jelzésekkel láttak el, stb.

    Az ő gyakorlatukat kell nekünk is felújítanunk !

    Ezek a turista emlékművek minden arra járót az önzetlen természetbarát eszmeiségre és az alkotók iránti tiszteletre fognak emlékeztetni.

    A közösen végzett munka sikere nagymértékben emeli a "mi csoportunk" büszke tudatát, amelyet még fokozhatunk olyan külső szimbólumokkal, mint pl. egyforma túrafelszerelés, saját jelvény, stb. Bár tevékenységünk lényege a terepen folyik, a közösség életének fontos színtere a jól szervezett klubélet is. Ehhez persze megfelelő helyiségre is szükség van. Különösen fontos ez az intenzívebb szakági túrázás esetén, hiszen ekkor a felszerelés tárolására, javítására is hely kell. De egy "közönséges" gyalogtúrázó szakosztálynak is vannak olyan közös felszerelései, amelyeket rendszeresen használnak, és amelyeknek ezért mindenki számára könnyen hozzáférhetőeknek kell lenniük. Pl: kondérok, sátrak, hálózsákok, térképek, szakkönyvek, folyóiratok, stb. Ugyancsak itt célszerű elhelyezni a közösség életét bemutató tablókat, okleveleket és egyéb győzelmi trófeákat is.

    A klubhelyiség az a "műhely", ahol megtervezzük-szervezzük, majd értékeljük a terepmunkát. Így valósulhat meg a "háromszoros túrázás" elve:

    Itt rendezzük meg azokat a szaktanfolyamokat, eszközbemutatókat, amelyek majd a szakági túrázást alapozzák meg. Kerékpáros-vízi szakcsoportoknál erre főleg a téli időszakban kerül sor.

    Igen hasznosnak bizonyult a hasonló szakági klubok együttműködése, egymás kölcsönös meghívása, közösen rendezett tanfolyamok, bemutató foglalkozások, előadások, stb.

    A természetbarátság erősítése, egymás megismerése mellett igen hasznos tapasztalatcserékre, kölcsönösen előnyös lehetőségek feltárására, együttes akciók szervezésére kerülhet így sor. Külső szervek felé is hatásosabban érvényesíthetők a természetbarát érdekek ilyen területi-regionális összefogás által. Pl:

    Napjainkban már több olyan országos és helyi jellegű szervezet működik, amely a természetbarátokéhoz hasonló célokat tűzött maga elé. Pl: Honismereti Szövetség, T.I.T., Tájak-Korok-Múzeumok, városvédő egyesületek, várbarát körök, ifjúsági szervezetek, környezetvédő egyesületek, helytörténeti társaságok stb.

    A közös érdeklődésből fakadóan gyakran előfordul, hogy valamelyik természetbarát tagtársunk részt vesz ezen szervezetek munkájában is. Ő lehet tehát az "összekötő", aki tartja a kapcsolatot, tájékoztat a testvérszervezet programjáról stb.

    Az együttműködésnek sokféle formája lehet. Pl: programcserék, kölcsönös meghívások, együttes munkaakciók, költségkímélő közös kirándulások (kedvezményes szállás, busz).

    Hasonlóképpen fontos az egyes közösségek jó kapcsolata annak a környéknek a lakosságával, önkormányzataival, ahová rendszeresen járnak túrázni, ahol elhagyott vadász- gátőr- erdészházat, pusztulásnak indult tanyát, vagy parasztházat újítottak fel és ezzel szinte a falu újjáélesztéséhez járultak hozzá ...

    Ide már nem előkelő "idegenként" jönnek a turisták, hanem kedves ismerősként, barátként. Az ilyen kapcsolat azért is fontos, mert a városi turisták fejében a "parasztok"-ról kialakult gyakran torz kép megváltoztatásában, és ezzel a reális nemzetismeret kialakításában is jelentős szerepet játszhat. Másrészt az sem mindegy, hogy egy érkező túracsoportot a gyümölcsöskertek gazdái szíves ajándékkal, tárt karokkal, vagy karókkal várnak ...

    A természetbarát eszmeiségből következik az is, hogy egy jó közösségben nem csak dolgoztatjuk az embereket, hanem értékeljük, elismerjük, sőt meg is ünnepeljük őket. Sok közösség igen alapos teljesítmény-rendszert dolgozott ki, amely alkalmas arra, hogy a tagok munkáját számszerűsítse is. Ez alapul szolgálhat az MTSZ minősítési rendszer követelményei szerint a különféle fokozatok elnyeréséhez. Igen kedvesek azok a házi "szertartások" , amelyek keretében pl. felavatják az újoncokat, köszöntik a különféle kitüntetést, fokozatot elért tagtársukat.

    Vidámak, bensőségesek azok az évadzáró összejövetelek, ahol az éves munkát értékelik, jutalmazzák. Ilyenkor rendszerint asztalra kerülnek a finom házi készítmények, gyógyteák, erdei gyümölcsök is.

    Hasonlóan jólesik az embernek, ha név- vagy születésnapján, munkásságának jelesebb évfordulóján egy testreszabott rigmussal, vagy ajándékkal megköszöntik túratársai. Gondoljuk csak meg, hogy mit jelent az ilyen figyelmesség pl. egy magányos ember számára ...

    Jó közösségben jól érzi magát az ember, szívesen viszi oda családtagjait, hívja meg barátait. Arra is volt már nem egy példa, hogy ilyen közösségekben találtak egymásra a fiatalok - és évtizedek múlva már több generáció túrázott együtt.

    (Igen érdekes esküvői rítusok is kialakultak már: pl. turistaházban, barlangban rendezett lakodalom, nászút a havasokban stb). Elterjedőben vannak a "bakancsos bálok", szilveszteri túrák, népszerűek egy-egy alkalomhoz kapcsolódó nyílt túrák (mikulás - gyöngyvirág - nőnapi stb), amelyek vonzó, játékos programjukkal egyben tagtoborzó célt is szolgálnak. Hiszen ez az egyik legegyszerűbb módja annak,, hogy nyissunk a nagyközönség felé is.

    Szorosan kapcsolódik szervezeti életünkhöz a propagandatevékenység. Nem elég ugyanis "csak" tartalmas természetbarát tevékenységet folytatnunk, de ezt kifelé is meg kell mutatnunk, hiszen az előzőekben már szó volt arról, hogy milyen fontos a társadalom szemléletének formálása. Amikor tehát ilyen rendezvényeken a sajtóban bemutatkozunk, akkor ezzel nem csupán saját magunkat reklámozzuk, hanem az a célunk, hogy kedvet ébresszünk másokban is példánk követésére. A propaganda tehát természetbarát missziónk segítője.

    Elsősorban a helyi újság, rádió, kábel TV lehet vevő híranyagainkra, esetleg részletesebb beszámolóinkra, de megkínálhatjuk az országos "médiákat" is...

    Rendezvényeinkre hívjuk meg a helyi önkormányzatok képviselőit, vezetőit is. Megjelenésükkel megtisztelik közösségünket, és hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek, amelyeket majd döntéseik meghozatalánál is figyelembe vehetnek.

    A jó túra- és szakosztályvezetőknek jó menedzsereknek is kell lenniük, ami azt jelenti, hogy meg kell ragadniok minden bemutatkozási lehetőséget, ahol a természetbarát ügy érdekében "lobbyzni" lehet. Ilyenek pl. azok a tömegrendezvények, amelyeket "kulturális piac", "városi búcsú" stb. címen rendeznek egyes településeken. Érdemes ilyenkor egy sátorral "kitelepülni" és bemutatkozni. Hasonlóképpen jó lehetőség egy "nyílt nap", vagy egy kiállítás pl. a városi műv. központban, ahol a látogatók megismerkedhetnek csoportunk életével, felszerelési tárgyainkkal, megkóstolhatják erdei termékekből készült ételeinket-italainkat, megcsodálhatják szép fotóinkat, meghallgathatják élménybeszámolóinkat, és általában választ kaphatnak minden őket érdeklő szakmai kérdésre. Ilyen rendezvény szintén sikerélmény közreműködő túratársainknak is és egyben öregbíti csoportunk, klubunk jó hírnevét.

    Megfelelő mozgásterünk biztosítása érdekében saját tagjaink önzetlen közreműködése mellett szükség van szponzorokra is. Megfelelő támogatás ellenében vállalkozhatunk pl. reklámhordozásra: hátizsákunkon, kerékpárunkon, csónakunkon viseljük az illető cég jelvényét, zászlócskáját, vagy szakvéleményt írunk azokról a termékekről (sportfelszerelés, élelmiszer stb), amelyeket túráinkon kipróbálunk. Az ilyen együttműködés mindkét fél számára csak hasznos lehet, sikere pedig tovább erősíti közösségünk életrevalóságát, együvétartozását.

    Úgy tűnhet, hogy az előző fejezetekben túl magas mércét állítottunk a jó túravezetők elé. Bizony komoly, kemény munka ez, amelyet felkészültség nélkül nem szabad, lelkesedés nélkül pedig nem lehet elvégezni.

    A megszállott túravezetők számára ezért mindez nem is számít áldozatnak, hanem inkább élvezetnek, a közösségért vállalt folytonos megméretésnek és sokoldalú sikerélmény-sorozatnak.

    A közösség számára nagy ajándék egy jó túravezető, hiszen általa olyan életreszóló nemes élményekkel, szellemi kincsekkel, gyakorlati ismeretekkel és emberi tartással leszünk gazdagabbak, amelyeket csak úgy tudunk igazán meghálálni, ha mi is továbbadjuk ezeket az újabb természetbarát nemzedékeknek.


    Felhasznált irodalom:

    Dr. Tóth József: Útmutató kiránduló pedagógusoknak. Fővárosi Pedagógiai Intézet, 1995. 


    A túravezetés általános ismeretei
    Túrista ismeretek
    A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja