Varga Béláné:

X. ÖKOLÓGIAI ALAPISMERETEK, ÉLŐVILÁG

Az ember és a természet kapcsolata

Földünk felszínén a bioszférában évmilliókkal ezelőtt az élet első jelét képviselő egysejtűeket követően megjelent szerves élőlények az evolúció során hosszú, bonyolult fejlődésen túljutva megteremtették az ember számára is elviselhető körülményeket. A növények a talajból felvett vízből, a levegőből felvett CO2, tápsók és klorofilljuk segítségével szerves anyagot asszimilálnak és közben oxigént szabadítanak fel. A munka dandárját a tenger planktonjai és az erdők fái végzik. A bolygónkat alkotó tengerben és a szárazföldön azóta is folyik a harc az élőlények között az életben maradásért, a puszta létért. Az életet jelentő levegőért, vízért, fényért, táplálékért "élettérért" folyó küzdelemben a legerősebbek, a legéletrevalóbbak, a legjobb alkalmazkodó képességgel rendelkezők természetes kiválasztódás során biztosítják a faj fennmaradását. Az örök körforgást fejlődést, evolúciót a tökéletességre, a harmóniára való törekvést a növény és állatvilágban az ember megjelenése zavarta meg és beavatkozásával egész bolygónk jövőjét veszélyezteti. A vadvizek lecsapolása, az erdők kipusztítása, az ősgyepek felszántása, mezőgazdasági termelésbe vétele, majd kiaknázás után parlagon hagyása a növények és állatok életterét vette el. A túliparosodás, a föld természeti kincseinek kiuzsorázása, az energia kinyeréséért folytatott küzdelem hamarosan minden tartalékainkat feléli. Távlatban az atomerőművek, szél, víz és geotermikus energia felhasználása áll.

Érintetlen természet már nem létezik, de amíg nem késő a jelen állapotot még megpróbálhatjuk megtartani, javítani vagy ha mesterségesen is de jó irányba terelni (pl. kihalóban lévő állatok, növények védelme szaporítása). A táplálékláncban, ha megbomlik egy láncszem hatalmas környezeti pusztítást végezhet. (kártevőkkel táplálkozó madarak növényvédő szertől elpusztulnak, tojásaik meddők lesznek.). A túliparosodás következtében létrejött légköri változások, a környezetei ártalmak visszahatnak az emberre a levegővel, vízzel, táplálékkal a szervezetébe jutva a mérgek felszaporodnak, nem ürülnek ki, és súlyos betegségek forrásává válnak.

A természet megismerése, a növény és állatvilág megfigyelése, védelme hasznos időtöltést, jó kikapcsolódást-rekreációt nyújt a túliparosodott világban élő és túlhajszolt ember stresszel teli hétköznapjai után. Az erdőbe csendes elmélyültséggel lépjük be, viselkedjünk vendég módjára, hisz azok is vagyunk, a vadonban a vadak vannak otthon. A vadállatok, madarak életét ne zavarjuk meg zajongással, lehet, hogy az elriasztott állatok már nem találnak egymásra. Semmilyen élőlényt ne tapossunk, ne pusztítsunk el, ne bontsuk meg a kialakult biológiai egyensúlyt Tilos növényeket természetvédelmi területen, nemzeti parkokban és tájvédelmi körzetben gyűjteni. Egyéb helyeken ehető termést, gombát, gyógynövényt csak saját használatra szedhetünk. Túra során környezetünket ne szennyezzük, a keletkezett szemetünket vigyük haza.

A folyók, tavak, tengerek, erdők alját borító hulladék évmilliók alatt sem fog elbomlani. A természet évmilliók üzenetét hordozza, rajtunk múlik mit örökítünk az utódoknak bolygónkból.

fenyvesek homoki növényzet (szódás homoké is),
a hegyeken sziklás, füves lejtő
bükkösök   sziki növényzet
tölgyesek Tőzeglápok
homoki erdők, főleg
tölgyesek maradványai
tőzegmohalápok
liget- és láperdők Kultúrteületek, egykor puszták,
tölgyesek, ártéri erdők vagy mocsarak

1. A vegetációról általában

Az élővilág tagjai környezetükkel kölcsönhatásokon alapuló kapcsolatban állnak. Az élettelen környezeti tényezők - éghajlati-, geológiai-, talajviszonyok - valamint az élő környezeti tényezők - növények, állatok, ember - egymásra hatásából sajátos életközösség alakul ki, mely térben és időben változik. Ennek kutatásával foglalkozik az ökológia.

2. Növényvilág

Egy adott táj képét meghatározó sok növényfaj, sok egyedének az összessége a vegetáció. Magyarország a mérsékeltövi erdőspuszták és mérsékeltövi lomberdők vegetációzónájába tartozik. A mérsékeltövre jellemző, hogy a téli hideg miatt vegetációs szünet áll be, a fagypont alatti és közeli hőmérséklet a téli hónapokban latens (alvó) állapotba kényszeríti a növényeket. Az életfolyamatok nem állnak meg, csak lelassulnak.


A pusztai növénytársulások vázlatos szelvénye

Az erdős puszta átmenet a füvespusztából az erdőzóna felé. A főleg pázsitfűfélékből álló pusztákat erdőfoltok tarkítják, mindenekelőtt pusztai tölgyesek (kocsányostölgy) jellemzik. Nedvességkedvelő fajok csak a nagy folyók mentén alakulnak ki. Ide tartozik a Magyar Alföld nagy része.


A középhegységi növénytársulások idealizált szelvénye

A mérsékeltövi lomberdők zónájában a fák legnagyobb része ősszel a hideg idő beálltával - mivel a vízfelvétel megnehezül - lehullatják lombjukat. A ritmikus életműködés (tavasz-nyár-ősz-tél) kapcsán a fás részekben évgyűrűk alakulnak ki. A mérsékeltövi lomberdők hazánkban előforduló típusai: tölgyesek, bükkösök, ligeterdők, láperdők.

Tölgyesek. A tiszta állományú tölgyesek a síkság és az alacsony hegyvidék száraz talajának erdőségei. Koronaszintjükben más lombos fafajok is előfordulnak: nyár, mezei juhar, nyír. A hegyvidékek alacsonyabb völgyeiben gyertyánnal társul. Tölgyeseknek gazdag a cserjeszintje: mogyoró, som, kecskerágó, fagyal. Gyepszintje igen gazdag, változatos, tavasztól őszig virágzik.


A vízi és vízparti növénytársulások vázlatos szelvénye

Bükkösök. A csapadékos, kiegyenlített éghajlatú hegyvidékeinken a tölgyeseket bükkerdők váltják fel. Hazánkban 500 - 1000 m magasságban élnek bükkösök. A bükkös koronaszintje erősen záródik. Lombozata úgy alakul ki, hogy maximális asszimilációs felületet adjon, ezért sűrű árnyékot ad. Cserjeszintje alig fejlődik, gyepszintje is csak kora tavasszal élénk. A növények jelentős része lombfakadás előtt nyílik. Ezek hagymások, gumósok, rizómások, melyek a kora tavaszi virágnyíláshoz szükséges tápanyagokat raktározzák. A bükk lombfakadásaikor ezek a növények már termésüket érlelik. Sziklás területeken az állományba juhar és kőris elegyül.

Ligeterdők, láperdők: A lomberdőzóna folyóit változatos koronaszintű, nedvességkedvelő fajokból álló ligeterdők szegélyezik. Magyarországon hamvas éger, kőris, szil, kocsányos tölgy. A mélyebben fekvő, gyakran elöntött szigeteken nyár és fűzfajokból álló puha fajú ligetek élnek. Pangóvizes területeken, ahol nincs vízmozgás, alakulnak ki a láperdők, mézgáséger, kőrisfajok, ritkábban fűzfajokkal.

2.1 Erdei fák és cserjék

Hazánk mezőgazdaságilag művelt területének 17 %-át borítja erdő. Az emberiség történetében a fa kiemelt szerepet játszott és játszik még ma is. Energiát termel, ipari nyersanyagot ad, termése révén nélkülözhetetlen élelmiszert biztosit. Kevésbé ismert és tudatosodott bennünk a levegőtisztító és felújító szerepe. A fa élettevékenysége során - asszimiláció - a levegőből széndioxidot vesz fel és oxigént ad le. Egyetlen egy közepes termetű fa öt ember oxigénszükségletét biztosítja! Ha ezen elgondolkodunk, megértjük miért születnek ma már politikai pártok zöld környezetünk védelme érdekében.

A természetjárók, tevékenységük során rendszerint az erdővel borított hegységeinket keresik fel. A jelzett turistautak több mint 80 %-a ezeken a területeken vezet át. Szükséges, hogy valamennyi természetjáró - elsődlegesen a túravezetők - az erdőket, ligeteket alkotó fa- és cserjefajokat megismerjék.

2.1.1 Ikermagvas fenyőfélék (Pinaceae)

Ősi család, melynek fajai az északi félgömb hűvösebb területein élnek. Leveleik tűszerűek, magányosan, vagy csomókban állnak. Termős tobozai elfásodók. A magok a tobozpikkelyek felső oldalán fejlődnek, szabadon állók (nyitvatermők). Fájukban gyantajáratok vannak.

Lucfenyő - (Picea abies) Tűlevelei négyszögletűek, kihegyezett végűek, rövidek, szúrósak, fényes zöldek. A hajtáson csavarvonalban helyezkednek el. Levéltalpon ülnek, lehullásuk után a hajtás érdes tapintatú marad. Toboza hosszúkás-hengeres, éretten barna, lefelé csüng, nem hullik szét.

Eurázsiai flóraelem, hegyvidéki - alhavasi faj. Nálunk csak Nyugat-Dunántúlon őshonos. Máshol telepített. A hűvös, csapadékos éghajlatot kedveli. Nehezen bomló tűje a talajt savanyítja. A legfontosabb ipari fa Európában.

Jegenyefenyő - (Abies alba.) Tűlevelei laposak, csúcsuk enyhén kicsípett. Fonákjukon két ezüstfehér viaszcsík húzódik. A hajtásokon kétoldalt fésűsen helyezkednek el. Toboza éretten barna, függőlegesen felfelé áll, érés után széthullik, csak a tobozorsó marad az ágon.

Közép - európai flóraelem, hegyvidéki - alhavasi faj. Nálunk csak szórványosan fordul elő az ország nyugati részein lucfenyővel elegyesen. Hideg iránt, valamint a füstgázok legcsekélyebb jelenlétére érzékeny.

Erdeifenyő-(Pinus sylvestris). A hajtásokon egy csomóban két tűlevél van. A tűk 7 cm-nél mindig rövidebbek (a feketefenyő tűinél rövidebbek), szúrós végűek, gyengén csavarodottak. Laza csomókban állnak. Toboza hegyes, kúp alakú, lefelé fordulva áll, Eleinte zöld, éretten szürkésbarna, a második évben érik. Ágai és a törzs felső része vöröslő.

Magyarországon őshonos faj (Fenyőfő, Dél-Somogy stb.). Termőhelyben nem válogat. A legváltozatosabb éghajlati viszonyok között is megtalálható. Értékes erdészeti faj. Fája tartós, könnyen megmunkálható.

Feketefenyő -(Pinus nigra). A hajtásokon egy csomóban két tűlevél van. A tűk 7 cm-nél hosszabbak (az erdei fenyő tűinél mindig hosszabbak). Kemények, nagyon merevek, szúrós végűek, enyhén íveltek, vagy egyenesek. A fán dús, tömött csomókban állnak. Toboza 2-4-esével ül az ágon. Vízszintesen áll, vagy lekonyuló, hosszúkás tojásdad (az erdeifenyő tobozánál nagyobb). A második évben érik, éretten sárgásbarna.

Mediterrán flóraelem. Hegyvidéki faj. Hazánkban nem őshonos. A szélsőségesen száraz, meleg termőhelyek pionír fája. A nyári hőséget és az erős téli fagyot egyaránt bírja. Talajjal szemben igénytelen.

Vörösfenyő (Larix decidua). Tűlevelei lágyak - nem szúrósak - világoszöldek, ősszel megsárgulnak és lehullanak. Tavasszal zsenge zölddel fakad. A rövid hajtásokon a tűk ecsetszerűen - sok tűs fenyő - állnak és csavarvonalban helyezkednek el. Hajtásai, vesszői hosszan lecsüngők. Toboza apró, hosszúkás, ritkán gömbös-tojásdad, éretten világosbarna, később szürkés. A mag kihullása után évekig a fán marad.

Közép-európai flóraelem. Hegyvidéki-alhavasi fafaj. Az Alpoktól a Kárpátok nyugati részéig honos. Nálunk csak a Vend-vidéken őshonos. Fagyálló, fényigényes faj. Értékes fájáért egész Európában telepítik.

2.1.2 Tiszafafélék (Taxaceae)

Többnyire kétlaki, örökzöld fák tű alakú levelekkel. Tobozuk nincs. A magot nyitott, húsos burok, un. magköpeny veszi körül.

Tiszafa (Taxus baccata) Hajtásai sokáig zöldek, később megbarnulnak. Tűlevelei laposak, hegyesek, lágyak. A hajtásokon fésűsen két sorban állnak.

Színük sötétzöld, fénylő. Nem gyantát, hanem mérgező alkaloidát (taxin) tartalmaznak. Toboza nincs. A barna, tojásdad alakú magot - érett állapotban - piros, nyálkás-kocsonyás állományú magköpeny veszi körül. A mag mérgező, a magköpeny nem.

Európai flóraelem. Nálunk kedvelt díszfa. Magyarországon őshonos (Miklóspálhegy, Szentgál - Veszprém megye). Lassan növő, magas kort elérő fa. Fája finom szövetű, nagyon kemény és tartós. Jól fényezhető. Faszobrászok és műasztalosok keresik.

2.1.3 Ciprusfélék (Cupressaceae)

Fák, vagy cserjék, keresztben átellenes, pikkely alakú levelekkel, vagy hármasával örvökben álló tűlevelekkel. Tobozbogyójuk van.

Közönséges boróka (Juniperus communis) Tűlevelei ár alakúak, igen szúrós hegyűek, merevek. Az ágakon hármas örvökben állnak, szürkészöldek. A gömbös, húsos tobozbogyó 6 három tobozpikkelyből alakul ki. Első évben zöld. A második évben érik, kék, kékesfekete, édeskés ízű, illatos.

Circumpoláris flóraelem. Az éghajlati szélsőségekkel szemben érzéketlen, a síkságtól a hegyek csúcsáig megtalálható. Cserje, vagy fa termetű. Pionír faj. Nálunk jelentős (védett) állomány (Bugac, Barcs, Baradlatető).

2.1.4 Lombfák és cserjék

Áttelelő fás növények. Lombleveleik hálózatos erezetűek, melyek a vegetációs időszak végén többnyire lehullatnak. Egy vagy kétlakiak. Magkezdeményeiket magház veszi körül - zárvatermők. Rendszertanilag számos család között oszlanak meg. Fájukban gyantajáratok nincsenek.

2.1.5 Bükkfafélék (Fagaceae)

Bükk (Fagus silvatica) Hosszú hajtása zegzugos, fényes. A levélrügy orsó alakú, kihegyezett, hazai fafajok között a leghosszabb. Levele elliptikus, ékvállú, ép szélű, néha enyhén hullámos. A levéllemez a közepén a legszélesebb. Termése kupacs, mely négy kopáccsal kovad. (nyílik szét) A kupacsot kívül visszahajló töviskék borítják. Egy kupacsban 2 makk van, mely három élű, fényes, gesztenyebarna. Dús olajtartalmú, fogyasztható. Magtermőképességét 60 éves kora után éri el, de csak 6- 8 évenként ad bővebb termést.

Közép-európai flóraelem, hegyvidéki faj. Nálunk a középhegységek tetőin, északi lejtőin helyezkedik el. A szélsőséges éghajlati és talajviszonyokat nem tűri. Páratelt levegőt kíván, zárt erdőt alkotó faj. Zárt állásban cserjeszintje nincs, gyepszintjén koratavasszal virágzó lágyszárú növények élnek. Fája nehéz és kemény.

Szelídgesztenye (Castanea sativa). Levele keskeny lándzsás, hegyes csúcsú, egyenletesen szálkás-fogas szélű. A levélnyél rövid. A hímvirágok hosszú, felegyenesedő, gyöngyfüzérhez hasonló barkát alkotnak. A lomb teljes kifejlődése után nyáron virágoznak. A virágport rovarok hordják a barka tövében ülő termővirágok bibéire. Termése jellegzetes makk, amelyet hosszú és elágazó tövisekkel fedett kupacs burkol. A makk tojásdad, fényes, sötétbarna. Nagy tápértékű és jó ízű.

Mediterrán flóraelem. Enyhe klímát és meleget kedvelő faj, de fagyálló. Kálium igényes és ezért mészkerülő. Hazai lombfáink közül a legmagasabb kort éri el. Fája értékes, a tölgynél sötétebb. Termését emberi fogyasztásra értékesítik.

Kocsányos tölgy (Quercus robur) Levele ülő vagy rövid nyelű, részaránytalan, alsó felén keskenyebb mint fent. A levéllemez erősen öblösen karéjos, fonákja teljesen kopasz. A pálhák lehullók. Könnyen felismerhető hosszú kocsányon csüngő makkjairól (nevét innen kapta). A makk hengeres, a közepén, vagy afelett a legszélesebb. Sima, rajta finom barázdákkal. A kupacs tálszerű, a makk egyharmadáig ül benne. A kupacspikkelyek aprók, Makkot 6-8 évenként terem.

A legelterjedtebb európai tölgyfaj. Az éghajlati szélsőségeket bírja, csupán a talaj tápanyagtartalmával szemben igényes. Megkívánja a talaj időszakonkénti elárasztását. Magas kort ér el. Ipari felhasználása széles körű.

Kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) Levéllemeze elliptikus, öblösen karéjos. A levelek nyele hosszú, válluk nem füles, hanem nyélbe keskenyedő. A termések ülők (kocsánytalanok), rendszerint hármasával állnak. A makk rövidebb, zömökebb, alsó harmadában a legszélesebb. A kupacspikkelyek aprók, sűrűn állnak. Magyarországon 200-700 m között a zárt tölgyesek övét alkotja. Több páratartalmat és alacsonyabb talajnedvességet kíván. Fényigényes.

Fája az ipar legértékesebb és legkeresettebb anyaga.

Molyhos tölgy (Quercus pubescens) A fiatal hajtások és a rügyek szürkén gyapjas-molyhosak. A levelek igen változatosak, a többi tölgyhöz viszonyítva kicsinyek, ülők vagy rövid nyelesek, szabálytalanul öblösen karéjosak. A levéllemez kezdetben alul-felül molyhos, később felül kopasz, sötétzöld, a fonákon puha tapintású, szürkén molyhos. A molyhosság a levélnyélen és az erek mentén mindig megmarad. A makk általában a kocsánytalan tölgy makkjánál kisebb és keskenyebb, csúcsa felé gyakran keskenyedő. Egyenként vagy csoportosan rövid és molyhos kocsányon ül. A kupacs pikkelyei kicsik, sík felületűek, sűrűn molyhosak. Termése ehető.

Mediterrán flóraelem. Hegyvidéki fafaj, elsősorban a Dunántúli-középhegységben. A mészkő és dolomit hegyeken kialakult karsztbokorerdők jellegzetes fafaja. Szárazságtűrő, hőigénye valamennyi hazai tölgyfaj között a legnagyobb. Nedvesség igénye igen alacsony. Fényigényes, lassan nő.

Csertölgy (Quercus cerris) Hajtására jellemző, hogy a rügyeket le nem hulló, szürkés-nemezes, korbácsszerű pálhák veszik körül. A levél igen változó, még ugyanazon az egyeden is erősen eltérő lehet. Általában hosszúkás lándzsás, lekerekített vállú, hegyes csúcsú karéjos. A levelek tövénél hosszú, szálas pálhalevelek ülnek, amelyek lombhullás után is a hajtásokon maradnak. A legkésőbben lombosodik. Makk-termése két év alatt érik. Hosszúkás-tojásdad vagy hengeres, tetején lapított. Valamennyi hazai tölgyünk közül a legnagyobb makkja van. A kehely alakú kupacs kívül hosszú, korbácsszerű pikkelyektől bozontos. A makk mélyen ül a kupacsban.

Szubmediterrán flóraelem. Hegyvidéki fafaj. Melegkedvelő. Gyakran és bőven terem, ezért könnyen újul. Fája hamar korhad, nem tartós. Újabban farostlemez készítésére is felhasználják.

2.1.6 Nyírfafélék (Betulaceae)

Gyertyán-(Carpinus betulus) A levéllemez tojásdad hosszúkás, válla kerekített, csúcsa kihegyesedő, éle erősen, kétszeresen fűrészes. Gazdagon erezett, levele a bükkével szemben ráncosabb, redőzött. Fűzérben fejlődő makkja háromujjú kupacslevélen (szárnyon) ül. A makk kemény, egymagú, lapos, bordás. Középeurópai flóraelem. Hegy- és dombvidéki másodrendű fafaj. Az Alföldön ritka. A bükk- és a tölgy-öv között zonális erdőtársulást képez. Jellegzetes szürke kérgéről, bordás törzséről, melyen gyakori a sarjhajtás, könnyen felismerhető.

Keleti gyertyán -(Carpinus orientalis) Hajtása gazdagon elágazó és ezért tömöttebbnek tűnik a közönséges gyertyánénál. Levele mindenben hasonló a Carpinus betulus-hoz, de annál lényegesén kisebb és több párhuzamos oldalere van. Jóval kisebb termésű, kupacslevele nem háromkaréjú, hanem ferde-tojásdad, durván fogas szélű.

Kelet-mediterrán flóraelem. Hegyvidéki faj. Balkánon a karsztbokorerdők fája. Nálunk a Vértesben - Csákvár felett - maradvány faj. Magyarországon erdőgazdasági jelentősége nincs.

Közönséges mogyoró - (Corylus avellana) Levele széles visszástojásdad, szíves vállú, röviden kihegyezett. Éle kétszeresen fűrészes. Fonákon a hálózatos erek kidomborodnak. A porzós barkák már az előző ősszel - még lombhullás előtt - megjelennek, tömöttek, később megnyúlnak és kora tavasszal virágoznak. A termőrügyeket az ecsetszerűen kiálló piros bibéiről ismerhetjük fel. Termése barnás színű csonthéjas, kerekded, tompa hegyű makk, melyet a rojtosan hasogatott kupacslevelek harang alakúan növik körül.

Középeurópai flóraelem. Síksági-hegyvidéki cserje. Alkalmazkodóképessége igen nagy. Tőről kitűnően sarjad. A sarjhajtások feltűnően egyenesek, hajlékonyak.

Közönséges nyír -(Betula pendula) Levele háromszög-tojásdad, hosszan kihegyezett, egyenlőtlenül kétszer fűrészes. Fiatalon ragadósak, kopaszak. A nyeletlen, hengeres barkák a hosszú hajtások végén legtöbbször már az előző őszön megjelennek és tavasszal a lombfakadással egyidőben nyílnak. Áltoboza hosszú kocsányon csüng, nem fásodó. Éretten világosbarna, széthullik. A lapos, zömök, tojásdad makkocskának két szárnya van.

Eurázsiai flóraelem. Hegyvidéki fafaj. Erdeinkben mint elegyfa fordul elő. Fénylő, fehér törzse miatt parkokban is szívesen ültetik.

Mézgás-éger (Alnus glutinosa.) A rügy nyeles, sötét lilásbarna, kopasz, ragadós. Levele visszástojásdad, tompán lekerekített, többnyire kicsípett csúcsúak. Termése áltoboz, tojásdad, eleinte zöld, éretten sötétbarna, megfásodott, sokáig a fán marad. Az apró, fénylő makk télen pereg ki. Koronája jellegzetesen kúpos.

Eurázsiai flóraelem. Síksági-hegyvidéki faj. Fagyálló. Legjelentősebb a talajnedvességgel szembeni igénye. Szárazságot nem tűri. Folyók és tavak partvédelménél alig pótolható. Mint ipari fa különösen víz alatt tartós.

2.1.7 Szilfélék (Ulmaceae)

Mezei szil - (Ulmus minor) Levele elliptikus, tojásdad, középen a legszélesebb. Válla részaránytalan, csúcsa röviden kihegyesedő, egyszerűen fogas. A levéllemez meglehetősen vastag, kemény, kissé bőrnemű. Oldalerek száma 9-12. Termése egymagvú makk, melyet körös-körül széles hártyás szárny vesz körül. A mag a szárny felső harmadában a csúcshoz közel fekszik. Rövid kocsányokon csomókban ül.

Eurázsiai flóraelem. Sík és dombvidék fontos elegyfája.

Hegyi szil -(Ulmus scabra) Levele elliptikus, tojásdad, nagyok, a felső harmadban a legszélesebbek. Válla a három hazai szilfaj közül legkevésbé részaránytalan, csúcsa hirtelen és hosszan kihegyezett, kétszeresen fogazott. Felülete apró serteszőröktől érdes. Oldalerek száma 16-20, feltűnően elágazók. A termés a mezei sziléhez hasonló szárnyas makk. A makkocska a szárny közepén fekszik. Inkább hegyvidéki faj. A sík vidéken ritka.

Vénicszil -(Ulmus laevis) Levele hosszúkás tojásdad, közepe felett a legszélesebb, vékony, papírnemű. A levéllemez válla a legjobban részaránytalan. Csúcsa hirtelen kihegyesedő, széle kétszeresen fűrészes, fogai sarlósan elgörbültek. Oldalerek száma 12-17, ritkán elágazók.

Síksági fafaj. Az Alföldön általános. Legjobb termőhelyei folyók és patakok mentén húzódó üde, nedves, mély talajok. Erdőgazdasági jelentősége mérsékelt.

2.1.8 Olajfafélék (Oleaceae)

Magas kőris - (Fraxinus excelsior) A fiatal hajtás vastag, szürke, paraszemölcsei hosszúkásak. A szár rügymagasságban ellaposodó. A csúcsrügy szénfekete, gúla alakú. A levél keresztben átellenes, páratlanul szárnyalt, 9-13 levélkéjű. A levélkék keskeny lándzsásak, ülők, ékvállúak, egyenlőtlenül fűrészesek. Termése csomókban csüngő szárnyas lependék. A szárny hosszúkás lándzsás, lekerekített, bőrszerű. A mag laposra összenyomott.

Eurázsiai flóraelem. Hegyvidéki, mészkedvelő fafaj. Fája kemény, világos, rugalmas. Bútoripari keresett fa.

Keskenylevelű kőris -(Fraxinus angustifolia) A hajtás szürke, a rügyek vöröslő sötétbarnák. A levélalap erősen kiáll. Levele hasonló a magas kőriséhez, de általában 9 levélkéjű és ezek keskenyebbek, élesen fűrészes szélűek, a fogak hegyesek. Termése az előbbinél nagyobb, többé-kevésbé lekerekített csúcsú szárnyas lependék.

Sikkvidéki faj. (Dunántúl, Kis- és Nagyalföld). Értékes elegyfa. Csontfehér, rugalmas fájából sportszereket készítenek.

Virágos kőris -(Fraxinus ornus) Fiatal hajtása zöldes, paraszemölcsei pontalakúak. A csúcsrügy szürke, gúla alakú. Keresztben átellenes, páratlanul szárnyalt levele többnyire 7 levélkéjű. A levélkék rövid nyelűek, vállukon részaránytalanok, rövid hegyűek. A virágok végálló, sötétfehér bugában lombfakadás után nyílnak. Édes illatú, rovarmegporzású. Termése csomókban lógó szárnyas lependék.

Jellegzetes mediterrán flóraelem. A karsztbokorerdők jellegzetes fája a molyhostölggyel együtt. Parkokban díszfának is ültetik.

2.1.9 Juharfélék (Aceraceae)

Mezei juhar - (Acer campestre) Idősebb hajtásai jellegzetesen erősen parásodók. Levele a hazai juharaink közül a legkisebb, tenyeresen karéjos, 5-, ritkán 3-karéjú. A karéjok épszélűek, tompák. Színük sötétzöld, ősszel élénk- (kén) sárga. Termése kétszárnyú ikerlependék. A légcsavarszerű szárnyak rövidek és egyenesszögben (180 fok) állnak.

Európai, mediterrán jellegű flóraelem. Síksági, hegyvidéki fa, illetve cserje. Nálunk a Tiszántúl és a Duna-vidéket kivéve mindenütt gyakori. Fája súlyos, nehezen hasad. Fűrész- és esztergályos iparban használják.

Hegyijuhar- Jávorfa- (Acer pseudoplatanus ) levele nagy, (a korai juharénál kisebb), tenyeresen karéjos, a karéjok a levéllemez közepéig nyúlnak. Széle csipkés vagy fűrészes. A levélnyél hosszú. Ősszel lombfáink közül legkorábban sárgul. Termése csüngő fürtökben érik. Az ikerlependék szárnyai általában derékszögben állnak. Kérge szabálytalan lemezekben válik le és ettől a törzs tarkán foltos.

Középeurópai flóraelem. Hegyvidéki fafaj. Lombfáink közül (a madárberkenyével együtt) legmagasabbra hatol a tenger színe felett. Nem igényes, hűvös éghajlatot szereti. Sokoldalúan felhasználható fa.

Korai juhar -(Acer platanoides) A levél hazai juharaink közül a legnagyobb. Tenyeresen karéjos, a platánra emlékeztet. A karéjok ép szélűek, öblösen finom hegyben kihegyezettek. Színe élénkzöld, ősszel sárga. Termése hosszú kocsányon lógó, kétszárnyú ikerlependék. A szárnyak közel vízszintesen állnak. Hegyvidéki fafaj. Nálunk a középhegységeinkben gyakori, jó elegyfa. Fáját a bútoripar kedveli.

Feketegyűrű juhar -(Acer tataricum) A levél általában hosszúkás tojásdad, ép szélű, legfeljebb alig feltűnően három karéjú. Csúcsa hegyes, éle kétszeresen fűrészes, sötétzöld, nem fénylő. Ősszel élénkvörösre színeződik. A levélnyél hosszú, gyakran pirossal futtatott. Termése csomókban álló lelógó ikerlependék. A szárnyak hegyesszög alatt állnak egymástól, ősszel megpirosodnak.

Európai flóraelem. Nyugati elterjedési határát nálunk éri el. Az éghajlati szélsőségeket jól bírja. Inkább mészkedvelő. Kopár fásításokra és mezővédő erdősávok kialakítására alkalmas.

Zöld juhar - (Acer negundo) Az éves hajtások simák, borsózöldek, hamvaskéken deresedők. Páratlanul szárnyalt levele 3-5 levélkéjű, világoszöldek, fonákjuk fénytelen, halványabb, durván szabálytalanul fogazottak. A végálló levélke hosszabb nyelű. Termése fürtökben lógó ikerlependék, melyek a lombhullás után is a fán maradnak. A szárnyak hegyesszöget zárnak be és középtájukon befelé íveltek.

Hazája Észak-Amerika. Díszfának került Európába, majd elvadult. Gyorsan növő, de rövid életű fa, Leggyakrabban folyókat kísérő galériaerdőkben, fűz-nyár társulásban jelenik meg. Dús, árnyat adó lombja miatt szívesen ültetik parkokba, utak mellé.

2.1.10 Pillangósvirágúak (Leguminosae)

Fehér akác - (Robinia pseudoacacia) Jellemző, hogy a hajtásokat pálhalevelekből fejlődött erős tövisek fedik. A fiatal sarjak tövisei erőteljesek. Szórt állású páratlanul szárnyalt levelein a levélkék rövid nyelűek, tojásdadok.

A lemez ép szélű, vékony. A levélkék helyzetüket a megvilágítás mértékétől függően változtatni tudják. Virága illatos, mézben gazdag. Termése hosszúkás, lapos, kívül vörösbarna, belül fehéres hüvely, amely télen át a fán marad.

Hazája Észak-Amerika. Nálunk 1710 óta ültetik. Teljesen meghonosodott. Fényigényes, fagyérzékeny, gyorsan növő fa. A levegős talajokat kedveli. Gyökerein a levegő szabad nitrogénjét megkötő Rhizobium baktériumok élnek, ezért az akác termőhelye nitrogénben feldúsul és sajátos nitrogénkedvelő aljnövényzet alakul ki. Erdőgazdasági jelentősége nagy. Fája kemény, rugalmas. Kitűnő szerfa. Nyersen is jól tüzelhető.

2.1.11 Hársfafélék (Tiliaceae)

Kislevelű hárs -(Tilia cordata) A hajtások kopaszok, fényes barnák, gyakran egyik oldalukon pirosak. A rügyek a szártól elállók, fénylő pirosbarnák. Levele általában kerekded, kissé részaránytalan. Virágai sárgásfehérek, méz illatúak. Termése gömbölyded, gyengén bordázott toktermés. Fala vékony, ujjal összenyomható.

Európai flóraelem. Hegyvidéki faj. Erdeinkben elegyfaként jelentkezik. Parkokban és sorfának is ültetik. Virága drog, méze a legjobb hársméz.

Nagylevelű hárs - (Tilia plathylla) Levéllemeze a kislevelű hársénál nagyobb. Csúcsa kihegyezett, széle fűrészes. A lemez mindkét oldala fényes, olajzöld színű, (sohasem fehér) és puhán szőrös. Virága illatos, jó mézelő. Toktermése gömbölyded, kislevelű hársénál nagyobb, erősen bordás, szinte szögletes, keményfalú, ujjal nem roppantható össze. Erdészeti jelentősége előbbinél kisebb. Fasorok telepítésére használják.

Ezüst hárs -(Tilia argentea). A fiatal hajtások és rügyek zöldesszürkék, fehéren molyhosak. Levele széles tojásdad, mindig részaránytalan. Fonákja apró csillagos szőröktől tartósan ezüstszürke. Ezüstös lombjáról messziről felismerhető. Virágja bódító illatú, nem jó mézelő. Toktermése kemény, fás. Felszíne apró bibircses, gyenge molyhú, ezüstszürke.

Balkáni-pannóniai flóraelem, síksági-dombvidéki faj. Hazánkban a Dél-Dunántúlon a Balaton vonaláig terjed. Az előző két fajnál több meleget kíván. Talajban nem válogat. Erdőgazdasági jeientősége nagy, mert értékes és második koronaszint kialakítására alkalmas elegyfa. Utcai sorfának és parkokban díszfának ültetik.

2.1.12 Fűzfafélék (Salicaceae)

Kétlaki fás növények, egyszerű felépítésű barkában álló virágokkal. Virágok lombfakadás előtt nyílnak. A fűzek rovarmegporzásúak, a nyárak szélbeporzásúak. A termés sokmagvú apró tok. A magvakon hosszú, fehér szőrökből álló üstök van. Repítőszőrök. Dugvánnyal igen könnyen szaporíthatók. Mind a fűz, mind a nyárfajok gyakran kereszteződnek egymással, s ez meghatározásukat nagyon megnehezíti.

Fehér-nyár (Populus alba) Levelei rendkívül formagazdagok. A lemez felül fénylő sötétzöld, alul krétafehéren nemezes. Európai flóraelem. Hazánk legváltozatosabb termőhelyein megtalálható. Inkább magról nevelik, mert dugványozása bizonytalan. Homokfásításoknál kísérő fajként telepítik. Kérgének és lombjának díszítő hatása miatt kedvelt parkfa.

Rezgő nyár (Populus tremula) Levele csaknem kerekded, hullámos szélű. A többi nyárfajtól ezzel könnyen megkülönböztethető. A levélnyél a lemeznél általában hosszabb, a lemez síkjára merőlegesesen oldalt lapított, így a legkisebb szellő is mozgásba hozza (rezgő nyár

A legnagyobb elterjedésű európai nyárféle. Magról szaporítják. Fás dugványai nem erednek meg. Fája értékes ipari fa.

Szürke nyár (Populus canescens) A fehér nyár és a rezgő nyár természetes keresztezése, amely önálló fajként állandósult. Fiatal hajtásai kissé nemezszőrösek, világosszürkék. A változó alakú és nagyságú levelek általában mindkét szülő bélyegeit magukon viselik. A hosszúhajtások levelei szélesek, tojásdadok. Fonákjuk fiatalon nemezesen molyhos, később lekopaszodó, A nemezszőrzet sohasem krétafehér, csak szürkés. Termetes fák, a törzs felső része ezüstszürke, sötét paraszemölcsökkel tarkított. Alsó része sötétbarna vagy feketés, mélyen bordázott. Vizek mentén a ligeterdők impozáns fája.

Fekete nyár (Populus nigra). A levelek rombusz- vagy lekerekített háromszög alakúak, széles ékvállúak, hosszan kihegyezettek, finoman fogazottak, fénytelen zöldek. A levélnyél oldalról összenyomott. Sajátossága, hogy törzsén nagy dudorok, csomók fejlődnek.

Síkvidéki fafaj. Meleg és fényigényes fa. Optimális termőhelye az árterek laza, vagy középkötött talajain van. Fáját a gyufa- és cellulózipar használja.

A fűzfajok főbb csoportjai:

Közös jellemzőik: Cserjék, ritkán fatermetűek. Leveleik általában kemények, ráncosak. A barkák lombfakadás előtt jelennek meg. A fellevelek fekete csúcsúak.

Csigolyafüzek:

Közös jellemzőjük: Cserjék, hosszú, megnyúlt vesszőkkel. A levelek hosszúak, keskenyek, a partifűznél feltűnően keskenyebbek. A barkák általában a lombfakadás előtt jelennek meg.

2.1.13 Rózsafélék (Rosaceae)

Hatalmas család. Egész földünkön elterjedt több ezer fajjal. A család közös botanikai jellemzője, hogy a virágtakaró levelek 5 sziromlevélből és 5 csészelevélből állnak, amelyhez néha 5 karéjú fellevél csatlakozik. Termésük igen változatos.

A legismertebbek:

Vadkörte (Pyrus pyraster) Levele igen változó, kerek, kerekded, tojásdad, széle ép, vagy éles fűrészes, bőrnemű. A levélnyél a lemeznél általában hosszabb. A virágok sátorozó fürtben állnak. Áltermése kerek, vagy hosszúkás, zöld, sárga, néha pirossal futtatott fanyar ízű körte. Nemesített körtéink egyik szülőfaja. Fáját a faszobrászok és a műbútorasztalosok kedvelik.

Vadalma (Malus sylvestris) Levele kerek-tojásdad, kihegyezett csúcsú; fűrészes szélű, ráncos, kopasz, sötétzöld. A levélnyél feleakkora mint a levéllemez. Virágai sátorozó fürtben állnak, kívül rózsaszínűek, belül fehérek. Áltermése alul-felül horpadt, fanyar ízű almatermés. Vadgazdasági szempontból van jelentősége. Kerti almáink egyik szülőfaja.

Lisztes berkenye (Sorbus aria) Levelei épek, tompa csúcsúak, lemez széle fogas, fonákján maradandóan szürkén molyhos. Virágok fehérek, nagy sátorozó bugában nyílnak. Termése gömbölyű, kárminpiros, pontozott. Húsa sárga. Nem fogyasztható! Északi középhegységünk sziklaerdőiben szurdokerdőkben jelenik meg. Számos változata és átmeneti kisfaja van. A faj és az átmeneti kisfajok is természetvédelem alatt állnak.

Madárberkenye (Sorbus aucuparia) Levelei páratlanul szárnyaltan összetettek. A levélkék ferde vállúak, aszimmetrikusak, fogazottak. Sárgásfehér virágai összetett bogernyőben állnak. Termése skarlátpiros, savanyú, csípős, de ehető. Termését télen a madarak eszik. Gyógynövényként is alkalmazzák.

Egész Európában elterjedt. Közép-Európában 2000 m-ig is felhatol. Kedvelt díszfa.

Barkóca berkenye (Sorbus torminalis) Levelei karéjosak. Az alsók erőteljesebben. A levél él finoman fogazott. Lemeze vékony, nem bőrnemű, sárgászöld, ősszel vörösre színeződik. Termése hosszúkás körte alakú, éretten rőtbarna, pontozott. Húsa szotyósodik és ekkor jó ízű.

Egész Európában elterjedt. Nálunk a Dunántúlon és a középhegységeinkben található. Értékes elegyfa. Termését a vadak szeretik.

Egybibés galagonya (Crataegus monogyna) Levelei változók, 3-5 karéjúak, épek vagy csúcsuk felé kissé fogazottak. Hófehér virágai bogernyőben állnak, egybibések, kellemetlen szagúak. Lombfakadás után nyílik. Termése vérpiros csontármagvú alma.

Elterjedt európai faj. Erdőszéleken, cserjésekben nálunk is általános. Tőle levélalakjával, a bibeszálak és magvak számával különbözik a Kétbibés galagonya - (Crataegus oxiacantha).

Kökény (Prunus spinosa) Levelek visszástojásdadok, éles fűrészesek, kopaszok. Levélnyél rövid. Fehér virágai a rövid hajtásokon egyesével, de sűrűn állnak. Lombfakadás előtt virágzik. Termése kékesfekete, hamvas-deres, parányi szilva. Igen fanyar.

Általánosan elterjedt Prunus faj. Tövises cserje, mely utak mentén, erdőszéleken, száraz lejtőkön mindenütt megtalálható.

Málna (Rubus idaeus). Meddő hajtásai felállók, a második évben ebből fejlődnek a virágos hajtások, sűrűn tüskés. Levelei páratlanul szárnyaltak, fonákjukon krétafehéren molyhosak. Fehér virágai bókoló bogernyőben nyílnak. Szedertermése húsos, sötétpiros, leves, zamatos.

Cirkumpoláris flóraelem. Főként bükkösökben él. Nitrogén kedvelő. Gyümölcse értékes erdei melléktermék.

Útszéli szeder (Rubus procerus) Sarja felálló vagy ívesen kihajló. Élesen szögletes, Tüskéi görbültek. Levele páratlanul szárnyalt, rendszerint 5 levélkéből áll. A levelek nyelecskéi egy pontból erednek, felületükön gyéren szőrösek. Szedertermése fényes fekete. Dunántúl dombvidékeinek és középhegységeinknek bokorszerű cserjéje. Főként vágásterületeken jelenik meg, ezért erdőgazdaságilag káros, mivel a felújítást gátolja, Gyümölcse kitűnő, ehető.

Hamvasszeder (Rubus caesius). Sarja ívesen lehajló vagy elterülő (henyélő), hengeres, tüskés. Levelei hármasak, színükön és fonákjukon egyaránt zöldek. Szedertermése hamvaskék, savanykás ízű.

Síksági-dombvidéki alacsony cserje. Nitrogén igényes faj. Termése és levele erdei melléktermék. (Teapótló drog.)

Gyepűrózsa-vadrózsa (Rosa canina) Tüskés cserje, tüskéi horgasan görbültek. Páratlanul szárnyalt levelei 5-7 levélkéjűek. A levélkék fűrészesek. Virágja halvány rózsaszín, ritkán fehér. Skarlátpiros termése "csipkebogyó" néven közismert. Eurázsiai flóraelem. Rendkívül alakgazdag, számos változata és keverék faja van. Magas C vitaminú termését gyűjtik.

2.1.14 Szömörcefélék

Cserszömörce (Cotinus coggyria). 1-2 m magas cserje. Levelei csaknem szabályosan kerekded-oválisak, ép szélűek, sötétzöldek, fonákjukon kékesek. Ősszel narancssárgától lángvörösig színeződik és festői látványt nyújt. Mészkő és dolomit kopárokon érzi magát jól. Mérgező növény. Kímélendő!

2.1.15 Kecskerágófélék (Celastraceae)

Csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus). Vékonyágú cserje vagy fa. Hajtásai sötétzöldek, melyeken négy paraléc fut le, ezért négy élűek. A levelek rövid nyelűek, elliptikusak, hegyesek. A virágszirmok zöldesfehérek. Termése négy élű tok (papsapka), A magköpeny sárgáspiros, a mag sárgásfehér.

Európai flóraelem, az egész országban elterjedt.

Bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus). Kistermetű cserje. Hajtásai paraszemölcsöktől bibircsesek. Levelei kicsinyek, kihegyezettek. Virágai kicsinyek, a szirmok kerekdedek, rózsaszínűek.

Balkáni-középeurópai flóraelem. Igényesebb mint az előző. Erdőgazdasági jelentősége a száraz tölgyesekben van ahol talajvédő.

2.1.16 Somfélék (Cornaceae)

Húsos som (Cornus mas) A rügyek átellenesek, sárgászöldek, molyhos pikkelyűek. Levelei rövidnyelűek, oválisak, ép szélűek. Jellemző a 3- 5 ívesen lefutó érpár. A virágok citromsárgák, ülő ernyőben lombfakadás előtt nyílnak. Az első virágzó cserje. Termése hosszúkás cseresznyepiros csontár. Húsa ehető. Középeurópai flóraelem. Melegkedvelő és szárazságtűrő, Jó és korai mézelő.

Veresgyűrűsom (Cornus sanguinea) Hajtása vékony, napsütötte oldala vérpiros, erről télen is könnyen felismerhető. Levele széles tojásdad, kihegyezett, hullámos szélű. Ősszel a levelek sötét liláspirosak. A virágok sátorozó álernyőben a lombfakadás után nyílnak. Termése gömbös, kékesfekete csontár. Nem ehető. Dél-Európai flóraelem. Fényigényes, inkább mészkedvelő cserje. Erózió ellen jó talajkötő.

2.1.17 Bodzafélék (Caprifo liaceae)

Fekete bodza (Sambucus nigra) A zöldhajtások bordásan szögletesek, kellemetlen szagúak. Az idősebb hajtások paraszemölcsösek. Belük vastag, puha, fehér. Levele páratlanul szárnyalt. A véglevél az oldalleveleknél nagyobb. A virágzat igen széles sátorú bogernyő. Erős illatú. Termése gömbölyű, fényes, feketés ibolyaszínű csonthéjas bogyó. Európai flóraelem. Síkság-hegyvidéki nitrogénjelző cserje. Virága és termése drog.

Ostorménfa (Viburnum lantata) Az ágak felállóak. A rügyek keresztben átellenesek, lisztesek. Levele tojásdad, fűrészes szélű, vastag, bőrnemű, ráncos, a fonákon szürkén molyhos. Virága összetett bogernyő, kellemetlen illatú. Termése kezdetben vörös, éretten ibolyásfekete. Madarak fogyasztják. Középeurópai flóraelem. Síksági-hegyvidéki mészkedvelő cserje. Kopár fásításnál használható.

Kányabangita (Viburnum opulus) Levelei 3-5 karéjúak, szabálytalanul fogazottak, fonákjuk finoman szőrös. Ősszel liláspirosra, bíborvörösre színeződik. A virágok összetett bogernyőben nyílnak. A szélsők nagyok, meddők, fehérek, a belsők kisebbek, sárgák. Termése skarlátvörös csontár. Kellemetlen szagú, a madarak sem fogyasztják. Európai mediterrán flóraelem. Síkság-hegyvidéki cserje. Nálunk ligeterdőkben, lápokon, és a nagyobb hegyeken fordul elő.

2.2 Lágyszárú növények

Magyarország jelentősebb része a Pannóniai Flóratartományba tartozik. Ez további öt flóravidékre tagozódik:

  1. Alföld,
  2. Északi-középhegység,
  3. Dunántúli-középhegység,
  4. Dél-Dunántúl,
  5. Nyugat-Dunántúl.

Egyes határterületek már a szomszéd flóratartományba tartoznak, illetve azok hatása alatt állnak.

Utaltunk már arra, hogy az élővilág tagjainak összetétele térben és időben változik. Ez vonatkozik a növénytakaróra is. Hazánk területén a vegetáció fejlődéstörténete során igen mélyreható változások zajlottak le. A mai kép lényegében az utolsó jégkorszak (10 - 15 millió éve) utáni időkben alakult ki. A természetvédelem szemléletéhez közelebb kerülhetünk, ha röviden vázoljuk az elmúlt 15 ezer év fejlődéstörténetét.

A Pannónia-flóratartomány gazdagnak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy mintegy 2200 őshonos növényfajjal rendelkezik. Ezek közül a legnagyobb értéket azok a fajok képviselik, melyek védett zugokban átvészelték az eljegesedést, miközben teljesen elszakadtak összefüggő elterjedési területüktől.

Ezek: Cselling (Cheilanthes marantae), mészkerülő páfrány. Egyetlen hazai előfordulása a Szentgyörgy-hegy napos bazalt sziklái. Magyar kikerics (Colchicum hungaricum). Élőhelye a Szársomlyó napos, déli oldala. Létét a kőbányászat veszélyezteti. A természetvédelem keményen harcol a faj megmentéséért. Keleti gyertyán (Carpinus orientalis). Vértes, Csákvár feletti dolomit vegetáció, Sárgás habszegfű (Silene flavescens). A Gellérthegy egyik déli fekvésű dolomit szikláján található. Az ország legritkább növénye. Bakszarvú lepkeszeg (Trigonella gladiata). Villányi hegység. Magyarföldi husáng (Ferula Sadlerana). Igen ritka. Pilishegy, Bükk-Bélkő, Szlovákiai Tornai-karszt, Erdélyben Tordai hasadék. Pilisi len (Linum dolomiticum) A hazai flóra egyik leghíresebb növénye. Tornai vértő (Onosma tornensis) A Tornai-karszt néhány pontján fordul elő (Tornai várhegy). Hazai állománya Bódvaszilas - Tornanádaska közötti Alsóhegy déli lejtőjének karsztbokorerdeje.

Az utolsó jégkorszak megszűntével, a lassú felmelegedés során évezredeken keresztül fenyő és nyírfa erdők uralják a tájat. Ebből az időből származnak a még fennmaradt, féltett tőzegmohás nyírlápjaink, igen sok értékes maradványfajjal. A meglévő őslápok: Bátorliget, Kelemér, Csaroda, Sirok, Egerbakta, Velencei-tavi. Ma már természetvédelem alatt állnak. A fenyő-nyír korszak enyhébb periódusából maradt fenn két értékes erdőtársulás a fenyőfői ősfenyves és az uzsai áfonyás nyíres (Sümegtől nyugatra).

A fenyő-nyír korszak után, mintegy 4-5000 éve száraz, meleg klíma köszöntött be, az un. mogyorókor. Hazánk területe ebben a vegetációs periódusban közép-ázsiai flóraelemekkel gazdagodott. Ezt az állapotot őrzik a Magyar Középhegység pusztafüves lejtősztyeppéi, a Duna-Tisza köze erdős homokpusztái, a maradék löszpusztarétek. Ekkor alakult ki az erdélyi hérics (Adonis transsylvanicus). Jelenlegi populációja alig védhető meg a kipusztulástól. A magyar kökörcsin (Pulsatilla hungarica), a budai imola (Centaurea Sadlerana), a magyar sóballa (Suaeda pannonica), sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus) A történelmi időkben az ember már egyre jobban avatkozott be a természet rendjébe, erdőket irtott ki, mocsarakat csapolt le, ősgyepeket szántott fel addig amíg a 19-20. században rá nem döbbent ennek veszélyes voltára. Ma már törvény gondoskodik a természeti értékek megőrzéséről, fenntartásáról. Jelenleg a hazai növényfajokból 352 faj áll törvényes védelem alatt. Ebből 30 faj "fokozottan védett". A törvény érvényesülése nem képzelhető el széles társadalmi összefogás nélkül. A túravezetők oktatása és önképzése, a szervezett természetjárók tudatformálása lehet az egyik út, mely eredményre vezet.

3. Gombák

A figyelmes és érdeklődő természetjáró kora tavasztól késő őszig - erdőkön és mezőkön járva - nagy mennyiségű, olykor seregesen előforduló különböző színű és változatos külsejű gombát talál. A hozzáértőnek öröm, mert a vadon termő, kitűnő ízű gombákkal étrendjét gazdagíthatja, a laikus számára azonban nagy veszélyt rejt. Az évenként előforduló és sokszor halálos kimenetelű gombamérgezések mindig a szakismeret hiányára vezethetők vissza.

Mi is az a gomba? A tudomány jelenlegi álláspontja és megfogalmazása szerint a gombák olyan klorofill nélküli telepes növények, melyeknek sejthártyával rendelkező típusos sejtmagjuk van. (Egyre nagyobb azon mikológusok száma, akik a gombákat a sejtfal anyaga, valamint táplálkozás-módjuk miatt - a növény és állatvilág mellett - az élővilág harmadik, önálló élőlénycsoportjának tartják. )

A gyakorlati gombaszedők számára érdekes "nagygombák" spórával szaporodnak. A spórák kedvező feltételek mellett kicsiráznak és általában hosszirányban növekednek, osztódnak. Az így keletkezett gombafonalat nevezik hifának. A hifák gyakran oldalirányban is osztódnak és a szomszédos fonalak tömegével laza, vatta szerű szövedéket képeznek, ezt nevezik tenyésző testnek, vagy micéliumnak. A micéliumok kedvező körülmények között szaporító szervet, termőtestet fejlesztenek. Ezen képződnek ivaros folyamat eredményeként a spórák.

Termőtestek alakja szerint megkülönböztethetünk kalapos és nem kalapos gombákat. A kalapos gombák termőrétege lehet lemezes, csöves, és csapos (tüskés). Ezeken fejlődnek a spórák. A nagy-gombák zömének termőteste kalapos. Ide tartozik legveszedelmesebb gombafajunk a Gyilkos galóca- (Amanita phalloides), Tulajdonképpen könnyen felismerhető. Kalapja fiatalon harang alakú, később kiterülő. Színe sárgászöld, olajzöld. Bőre lehúzható. Felülete általában csupasz, ritkán előfordulhat fehér burokmaradvány. Lemezek sűrűn állók, fehérek, a kalap szélén a legszélesebbek, spórapora fehér. Tönk lefelé egyenletesen vastagodó, alján gumósan kiszélesedik. Halványzöld színnel márványozott. A kalap alatt jól fejlett gallér, a tönk alsó részén nagy, fejlett bocskor. Ez rendszerint az avartól nem látszik. Ezért kell fokozottan ügyelni a gombaszedésnél.

E könyvnek nem lehet feladata a gombafajok ismertetése. A túrákon begyűjtött gombákat szakértővel feltétlenül meg kell vizsgáltatni. Ha a túratársak között akad alap-, közép-, vagy felsőfokú gombaismereti tanfolyammal, illetve vizsgával rendelkező egyén, úgy felelős szakvéleményére hallgathatunk. Kívánatos lenne, ha minél több túravezető elvégezné legalább az alapfokú gombaismerői tanfolyamot.

4. Állatvilág

A természetben - térben és időben - minden örök változásban van és sok százmillió év alatt jutott a mai fejlődési fokra. A fejlődés menete bonyolult folyamat volt, egy-egy lépcsőfokon megállt, így őrizték meg egyes csoportok ősi alakjukat és szervezetüket.

Az állat és növényvilág egyedei nem állnak függetlenül egymás mellett, hanem az egységes életközösség tagjai. Az egymástól való függőség az úgynevezett "élelemlánc"-ban valósul meg. Kockázatos dolog ebbe mélyrehatóan beavatkozni. Földünkön az utolsó néhány száz esztendőben sok növény- és állatfaj pusztult ki meggondolatlan emberi beavatkozás következtében. Ennek elhárítására születtek és születnek a természetvédelmi törvények és rendeletek. A természetben, erdőkön-mezőkön járó természetjáró magatartását ma már a természetvédelem parancsoló kényszere szabályozza. Ebből következően az állat- és növényvilág ismerete alapfeltétele a kultúrált természetjárásnak. A túravezetők, de valamennyi természetjáró helyes természetszemléletének kialakításában jelentős szerepe van az állat- és növényvilág megismerésének és szeretetének.

Magyarországon mintegy 30000 állatfaj él. Ezek bemutatása, leírása itt nem lehet cél. Csupán azokat a fajokat soroljuk fel a teljesség igénye nélkül, melyeknek egyedeivel gyakrabban találkozunk a természetjárás során.

4.1 Emlősök

4.1.1Patások

Gímszarvas (Cervus elaphus) Magyarország legpompásabb küllemű, egyben legértékesebb nagyvadja. Nagyobb kiterjedésű lomberdeinkben él. A bika agancsait minden év tavaszán leveti és újat növeszt. A szeptemberi szarvasbőgés megfigyelése a természetjárók legnagyobb élményei közé sorolható. Európa legértékesebb állománya hazánkban található. Nem véletlen tehát, hogy távoli világrészekre (Újzéland) is exportálunk élő szarvasokat.

Dámvad (Dama dama) A gímszarvasnál kisebb testű, világos pettyekkel díszített szőrzetű vad, melynek agancsa a felső részén lapátszerűen kiszélesedik. Főleg a Dunántúl tölgyeseiben (Tolna, Baranya, Somogy) fordul elő. Eredeti hazája a Földközi-tenger vidéke, onnan telepítették be.

Őz (Capreolus careolus) Síkvidéki erdőkben, vagy agrárterülethez közel eső hegyvidéki erdeinkben él. Gyakran lehet őket látni tavasszal a gabonatermő területeinken.

Vaddisznó (Sus scrofa) Sűrű erdőkben, nádasokban élő igen elterjedt, sokszor túlszaporodott nagyvadunk. Óvatos vad. Nappal rejtőzik és csak szürkület után jár eleséget szerezni. Ezért ritkán kerül szemünk elé. Mezőgazdasági területeken nagy kárt okozhat. Szaporasága és kártétele miatt minden évszakban lőhető. A házi sertés őse.

Muflon (Ovis musimon) A múlt század második felében Korzikáról telepített vadjuh. A természetvédelem nem kedveli. A hazai középhegységeink karsztosabb, sziklásabb részein a cserjeállományt erősen lerágja, ezzel károsítja a karsztbokorerdők fontos növénytársulását. Vadgazdasági jelentősége számottevő.

4.1.2 Ragadozók (csak felsorolással)

Nyuszt (Martes martes) Igen értékes prémje miatt korábban vadászták, ezért állománya erősen megritkult. Narancsvörös a mellfoltja. Természetvédelmi eszmei értéke 20000. - Ft.

Nyest (Martes foina) Erdőben is gyakrabban látható, de behúzódhat emberi települések szélére is. Mellfoltja fehér.

A görény -(Putorius torius) és a menyét (Mustela nivalis) a baromfi udvarok szárnyas állományának rettegett ragadozója.

Vidra (Lutra lutra) Vizeink mellett él és a halastavak nem kívánatos ragadozója. Igen ritka, ezért fokozott védelem alatt áll. (50000.- Ft.)

Vadmacska (Felis silvestris) Sűrű lomberdőkben rejtett életmódot folytató, igen megritkult ragadozó.

Borz (Meles meles) Korábban a vadgazdaságokban okozott kára miatt irtották, illetve szőrzete miatt (borotvaecset) vadászták. Nappal földbevájt üregben tartózkodik, éjjel jár vadászni. Ma védelem alatt áll.

A felsorolt ragadozókat ma már természetvédelmi törvény védi. Közismert (nem védett) ragadozónk a róka (Vulpes vulpes). Bármikor elejthető. A veszettséget terjeszti.

4.1.3 Rágcsálók és rovarevők

A rágcsálók közül ma védett fajok: A parkokból és erdőkből jól ismert mókus - (Sciurus vulgaris), a ritkábban látott és kevésbé ismert nagy pele (Glis glis), a mezőgazdasági területeken korábban nagy kárt okozó ürge (Citellus citellus) és hörcsög (Cricetus cricetus). Védett az Amerikából származó, vízpartjainkon élő, értékes prémet adó pézsmapocok - (Ondatra Zibethica) is. Kiemelt védelmet élvez az Alföld löszterületein földalatti üregekben élő, erősen megritkult földikutya- (Spalax leucodon hungaricus) (50000.- Ft.)

A mezei nyúl - (Lepus Europeus) és az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) vadgazdasági jelentősége miatt időszakosan vadászható. A mezei pocok (Microtus arvalis) a mezőgazdaságban nagy károkat okozó rágcsáló. Időszakonként tömegesen elszaporodik. A ragadozó madarak nagy részének csemegéje. Nem kívánatos rágcsálónk a vándor patkány (Rattus rattus), mely sok betegség terjesztője.

A rovarevők közül jószerivel valamennyi faj védelem alatt áll. Így az igen falánk és nagy tömegű rovart elpusztító cickány fajok, valamennyi denevér faj, de védett a földalatti életet élő és lárvákkal, rovarokkal táplálkozó vakondok (Talpa europaea) és a sün (Erinaceus europaeus) is.

4.2 Madarak

A nagy természettudós, Herman Ottó írja a századforduló táján - A MADARAK HASZNÁRÓL ÉS KÁRÁRÓL - című könyvében: "Csak a tudatlan és gonosz ember bánthatja és irthatja a madarat.... Már mondottam is, de megismétlem, nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van. "

A század eleji ornitológiai munkák a madarakat "hasznos", "káros" "közömbös" kategóriába sorolták. A réti sas, kormorán, bakcsó, "káros", a túzok "közömbös", a gólya "hasznos" jelzőket kaptak. Ezek a fajok nyolcvan év multán már védettek, vagy fokozottan védettek.

Magyarországon a ma előforduló madárfajok száma 347. Az 1/1982 (III.15.) OKTH sz. rendelkezés ebből 320 madárfajt nyilvánított védetté, illetve ezen belül 31 fajt fokozottan védetté. Tulajdonképpen csupán a tömegesen itt élő fajok, mint a házi veréb, mezei veréb, balkáni gerle, tőkésréce, vetésivarjú, néhány káros ragadozó, a szarka, dolmányos varjú nem élveznek védelmet, illetve a haszonvadnak tekinthető fogoly és fácán korlátozott védelmet.

A levegő igazi birtokosai a madarak. Már a mondabeli Ikaros is megirigyelte tőlük a repülés képességét. A fejlődéstörténet során mellső lábpárjuk szárnnyá alakult. Comb és felkarcsontjuk levegővel teltek, ez csökkenti súlyukat. Testüket könnyű és meleg tollazat védi. Mellizmuk, repülőizmuk, igen fejlett és erős. Testhőmérsékletük állandóan magas, ezért nagy mennyiségű táplálékot kell fogyasztaniuk. Valamennyi faj tojásrakó, a tojásokat testük melegével költik ki. Viselkedésrendszerükben legszebb és legmozgalmasabb időszak a párválasztás, fészekrakás, költés és a fiókák nevelése.

Ez az időszak egyúttal zavartalanságot is követel. A természetjáróknak állandóan ügyelniük kell arra, hogy ezt a szabályt betartsák. Az ivadéknevelés alól egyedül a kakukk (Cuculus carnorus) vonja ki magát. A hazánkban előforduló madárfajok nagy része a téli időszakra elköltözik. Ennek oka az élelemszerzés megszűnése. Főként a rovarevő és vízimadarak kényszerülnek távozásra. Néhány faj, melyek korábban költözők voltak, a fészkelőhelyén maradt, mert az emberi települések közelébe húzódva a téli időszakban is megtalálják a létfenntartáshoz szükséges táplálékot. Ilyen a feketerigó (Turdus merula) mely szinte városi madárnak számit, különösen ott, ahol sok a park, vagy kertes ház és a búbospacsirta (Galerida cristata) a panelvárosok betonrengetegének legújabb lakója.

Az egykor "károsnak" tartott ragadozó madarak - sólyomalkatúak - ma már védettek, vagy fokozottan védettek. A mértéktelenül használt növényvédő szerek táplálékukon keresztül szervezetükbe jutva meddővé tették tojásaikat, így a fajok egyedszáma erősen megritkult. A sólyomalkatúak leghatalmasabb példánya a réti sas (Haliaetus albicilla), mely nagyobb folyóink ligeterdeiben él. Fészkelőhelyük védett. Gyakrabban kerül szemünk elé a rétek és legelők felett egyhelyben "szitáló", zsákmányra leső vörösvércse (Falco tinnunculus). Ugyancsak gyakori fészkelő nálunk az egerészölyv - (Buteo buteo), mely órákig kering kiterjesztett szárnyakkal élőhelye felett, hallatva jellegzetes panaszosan nyávogó hangját. A sokkal kisebb termetű, gyorsreptű kék vércse (Falco vespertinus) főként rovarokkal táplálkozik, melyeket röptében zsákmányol, de a kisebb rágcsálókat is kedveli, ezeket a földről felkapva ragadja el. Szárnya hosszú, nyugalmi helyzetben majdnem a farokig ér. Ligetes, bokros erdőkben csoportosan él, tojásait rendszerint elhagyott varjúfészkekbe rakja. Jelentős hazai költőhelye a Hortobágyi Nemzeti Park területén kívül eső, de annak kezelésében lévő Óhati-erdő (természetvédelmi terület). Hazai középhegységeinkben szórványosan költ a sebes röptű, vakmerő ragadozó a kerecsensólyom (Falco cherrug) Fő tápláléka a rágcsálók közül kerül ki, elsősorban az ürgét kedveli.

Amint említettük, a sólyomalkatúak egyedszáma erősen megritkult, valamennyi idetartozó faj védett, sőt közülük 12 faj fokozottan védett. Ezek természetvédelmi értéke darabonként 30-50000.- Ft.

Magyarország - területéhez viszonyítva - vízben igen gazdag. A nagy folyóink: Duna, Tisza, Dráva, az ezekbe beömlő kisebb folyók és patakok, ezeket követő ártéri erdők, nagy tavaink mellett kialakult összefüggő nádasok, Kis-Balaton, Velencei-tó, Fertő-tó, az alföldi szikestavak és zsombékosok - Fülöpszállási szikestavak (KNP), Hortobágyi NP déli része mind kitűnő élőhelyei a hüllőknek, kétéltűeknek és vízi rovaroknak, következésképpen az ezekből táplálkozó vízi szárnyasoknak is. Mióta ezen területeknek nagy részét természetvédelem alá helyezték több viziszárnyas faj egyedszáma nőtt. Összefüggő, zavartalan nádasokban kolóniákban fészkel a kanalasgém (Platalea leucorodia). Röptében nyakát kinyújtja, mint a gólya. Hasonlóan rejtett életet él a nagyobb nádasokban a nemes kócsag (Egretta alba). A jóval kisebb termetű kiskócsag - (Egretta garzetta) fészkét az ártéri erdők magas fáira és bokraira építi. Tarkójáról 2-3 hosszú, fehér dísztoll nyúlik hátra. Élelemszerzés közben állandóan mozog, élénken ide-oda futkos. Mindkét faj behúzott nyakkal és nyújtott lábbal repül. Szürke gém (Ardea cinerea) a legnagyobb európai gémfaj. Folyók partján vízben mereven állva, hosszú órákon át mozdulatlanul lesi a zsákmányt. Magas fákon (feketenyár, szürkenyár) telepekben fészkel. Fióka nevelés idején a kolóniák környéke kellemetlenül hangos. Zömök testű, rövid lábú gémfaj a bakcsó (Nycticorax Nycticorax). A költési időszakot kivéve csak alkonyatkor mutatkozik. Sűrű növényzetű árterekben, folyó partokon él. Telepesen fészkel, sokszor más gémfaj társaságában. Közismert és kedves madarunk a fehér gólya -(Ciconia ciconia). Fészkét emberi települések közelébe rakja. Réteken és megművelt területeken keresi táplálékát. Kisebb gerinceseket és rovarokat fogyaszt. Ritkán kerül szemünk elé az emberkerülő fekete gólya -(Ciconia nigra ) Csupán néhány pár fészkel a dunamenti ártéri erdők magas fáin. Kitűnő úszó a legnagyobb testű vöcsökfajunk a búbosvöcsök -(Podiceps cristatus). Könnyen felismerhető a költési időben viselt vörös-fekete tollgallérjáról. Főként nagyobb állóvizek, tavak, holtágak, víztárolók szélein él. A vízen úszó fészkét a parti növényzethez rögzíti. Vizek mentén mindenütt gyakori és közismert a tőkés réce (Ánas platyrhynchos). A gácsér feje és nyaka csillogóan fémeszöld, a nyakon vékony fehér gyűrűvel. Fészkét a partmenti sűrű növényzet közé a talajra, vagy az ártéri füzek lapos koronáiba rakja. Nálunk gyakori fészkelő. Ugyancsak gyakori a zömök testű, szürkés-fekete vízimadár a szárcsa (Fulica atra). Úszókaréjos ujjai vannak. Kitűnően bukik és hosszú időn át a víz alatt marad. Nádasokban és sásos partmenti növényzet között fészkel. A vízitúrázók nagy élményei közé tartozik a jégmadárral (Alcedo atthis) való találkozás. Ritkán kerül szemünk elé, de azonnal felismerhető. A verébnél valamivel nagyobb madár feje erősebb, csőre hosszú, tőrszerű. Hátoldala zománcosan fénylő, kékeszöld, hasa alja rőtvörös. Amikor a víz felett repül, hátsó megvilágításban ragyogni látszik. A víz fölé nyúló ágon lesi az alatta mozgó vizet és ha megpillant egy halat vagy vízi rovart, szigonyként zuhan a vízbe. Folyók, csatornák mentén él. Nálunk szórványosan költ.

Említést kell tenni a vízközelben élő énekes madarakról is. A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), a különböző nádiposzáták - (Acrocepnalus sp.), a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) énekét a vízitúrázók, vagy a vízközelben táborozók jól ismerik.

A természetjárók legkedveltebb és leggyakrabban felkeresett tájai a hegyvidéki tölgyesek, bükkösök, fenyvesek. Igen sok madárfaj fészkel az erdők korona-, cserje-, és gyepszintjében. Főként az énekes madarak birodalma ez. Tavasszal a párválasztás, fészekrakás és költés idején madárdaltól zeng az erdő. Aki már átélte, soha nem felejti a reggeli ébredést, amikor hajnaltájt a csend fokozatosan megy át ezer tagú karénekbe. Az énekesrigó (Turdus philomelos), erdei pinty (Fringilla coelebs), füzikék (Phylloscopus sp.), vörösbegy (Erithacus rubecula) és sorolhatnánk sok-sok fajt, melyek jelenlétükkel kellemessé teszik környezetünket és életmódjukkal nagy hasznára válnak erdőknek, mezőknek. Valamennyi énekesmadarunk védelem alatt áll.

Meg kell említeni a hazai füves puszták nagytestű, ma már ritka, zömök madarát a túzokot -(Otis tarda). Hazai állományunk európai viszonylatban is jelentős. A madarak tollazata - különösen a hímeké - pompázatosan tarka. Valamennyi szín és annak árnyalata megtalálható. Érdekes, ezért említésre méltó ezek eredete. A toll színe eredhet:

Az utóbbi úgy jön létre, hogy a toll szerkezete a ráeső fénynek csak meghatározott hullámhosszúságú tartományát veri vissza, a többit elnyeli. Így jön létre a madarak tollazatának kék színe (jégmadár, mátyásmadár). Kék tollfesték tehát nem létezik.

A madarak világa változatos, igen gazdag. Már régen felkeltette nemcsak a kutatók, hanem a természetkedvelő emberek érdeklődését is. Könyvtárnyi az életükről szóló munkák száma. Érthető, hogy ilyen terjedelemben csak érintőlegesen lehet a madárvilágról beszélni.

4.3 Hüllők

Testhőmérsékletük a környezethez igazodva változik. Testüket szarupikkelyek és pajzsok borítják. Fehér, meszes héjú tojásokkal szaporodnak kivételt képeznek ez alól a viperák és a rézsikló, melyek elevenszülők. A telet mélyen lehűlt állapotban töltik. Valamennyi hazai hüllőfajunk védett!

Mocsári teknős (Emys orbiculáris). Páncélos hüllő, mely nálunk őshonos. Síkvidéki tavakban, mocsarakban, csendes folyású vizekben él. 20-22 cm nagyságúra nő. Fejét, nyakát, és végtagjait szarupajzsok és pikkelyek fedik. Ujjain erős karmok vannak. 8-10 éves korban lesznek ivarérettek. Kitűnően úszik, látása és hallása igen jó. Ragadozó életet él, mindent elfogyaszt, még a vízbe fúlt dögöt is. Tojásait a maga ásta homok gödrökbe rakja, betemeti, kikelésüket a nyár melegére bízza. A tojások a nyári időjárástól függően szeptemberben kelnek ki. A forint nagyságú kis állatok azonnal felkeresik a vizet és megkezdik ragadozó életmódjukat. Ősszel az iszapba ássák magukat és dermedten telelnek át.

Lábatlan gyík (Anguis fragilis) Magyarországi egyedszáma nagyon megritkult mert kígyónak nézik és agyonverik. Rézvörös csillogású, kékesfekete hasú lábatlan hüllőnk. Ritkán éri el a 40-50 cm hosszúságot. Mozgása a kígyókénál lassúbb, nagyobb ívű. Gilisztával, meztelen csigával, puhatestű férgekkel táplálkozik. Májusban párzik. Augusztus közepén hártyavékony magzatburokban hozza világra utódait, melyek azonnal megkezdik önálló életüket. Sok az ellensége, ezért meglehetősen rejtett életmódot folytat. Fokozottan védett!

Zöld gyík (Lacenta viridis). A legnagyobb és legpompásabb hazai gyíkfajunk, testhossza a 40 cm-t is meghaladhatja. A hím háta sárgászöld, melyet apró sötét foltok díszítenek. A torok része élénk kék, a nőstényé lilás rózsaszín, gyöngyfényű. Hasi oldaluk citromsárga. Farkuk hossza a törzsnek kétszerese. Magyarországon mindenütt előfordul. A napsütötte ligetes erdőszéleket kedveli. A tojásból kikelt fiatalok világosbarnák, csak a harmadik évben Iesznek zöldek.

Fali gyík (Lacerta muralis). Karcsú testű, 16-18 cm hosszú, vékony farkú gyík. Háta barna és drapp foltoktól pepitának látszik. Oldalán kávébarna szalag. A hím hasaalja élénk téglavörös, a nőstényé kékesfehér. Kőépületek, lakóházak környékén él. A falon villámgyorsan közlekedik.

Magyar, vagy Pannon gyík -(Ablepharus kitaibelii). A legkisebb, filigrán testű gyíkunk, hossza csupán 9-11 cm. Ceruzavastagságú teste fénylő bronzbarna, két oldalán a test teljes hosszában csokoládébarna csíkkal. Hasi oldala világosabb kékesszürke. Lábai a többi fajhoz képest aprók és a végtagpárok egymástól feltűnően távol állnak. Mozgása közben - főként meneküléskor - lábait testéhez szorítja és kígyózó mozgással tűnik el szemünk elől. A mészkőhegyek napos oldalait kedveli. Fokozottan védett!

Elevenszülő, vagy hegyi gyík -(Lacerta vivipara) Régebben úgy vélték, hogy csak a magas hegyek lakója. Szigetszerűen megtalálható azonban a síkvidéki turjánosokban is. Jégkorszaki maradványfaj. Alapszíne olajbarna, háta közepén fekete csík, oldalain dióbarna sáwal. A nőstény hasi része halványsárga. Utódait augusztusban hozza élve a világra.

Fürge gyík (Lacerta agilis). Sík és dombvidékeinken élő, általánosan ismert 17-25 cm testnagyságú gyíkunk. Drapp hátát sötétebb foltok ékesítik. A hím oldala és hasaalja élénk zöld, a nőstényé sárgás.

Erdei sikló (Elaphe longissima) Hossza eléri a 150-180 cm-t. Háta olajbarna, fehér rajzolatokkal. Hasaalja krémsárga. Ennek a fajnak stilizált mása látható a gyógyszertárak homlokzatán.

Rézsikló (Coronella austriaca). Hossza 60-70 cm. A hím háta rézbarna, hasa rőtes sárga, a nőstény háta szürkés drapp acélszürke hassal. Tarkójukat sötétbarna rajzolat díszíti, mely a háton barna foltokkal folytatódik. Elevenszülő. Utódait augusztusban hozza világra. Rajzolata és elevenszülő volta miatt viperának nézhetik, de szembogara kerek, nem hasított, mint a viperáé. Főként gyíkokkal táplálkozik, de elfogja a pockokat is.

Vízi sikló (Natrix natrix) Testhossza 80-100 cm, színe zöldesszürke, melyet fekete foltsor díszit. Hasa pajzsai feketés szürkék. A tarkó két oldalán sárga, félhold alakú fülfolt látható, mely a test felé feketén keretezett. A sárga fülfoltról már messziről felismerhető. Tavak, mocsarak szélén él, főleg békával táplálkozik.

Kockás sikló (Natrix tessellata) Testhossza 70-120 cm. Az előbbinél vaskosabb, tarkó foltja nincs. Háti oldala sakktáblaszerűen foltos. A melegebb vizeket kedveli. A Velencei tó és a Balaton partján nagy számban található. Apró halakkal táplálkozik. Azokat derékban elkapva a partra úszik és zsákmányát ott fogyasztja el. 25-30 füzérszerűen összetapadt tojását a parti homokba, kövek közé rakja. A nyár végén kikelő ceruzavékony utódok azonnal szétúsznak a védelmet jelentő nádtorzsák közé.

Keresztes vipera (Vipera berus). 60-70 cm-es kígyó, elrövidülő kurta farokkal. A hím kékesszürke, a nőstény rozsdabarna. Tarkójukon X vagy Y alakú sötét rajzolat. A hát hosszában cikk-cakkos szalag húzódik. Elevenszülő. Felső állcsontján ívelt méregfog található. Napfényes, bokros, ligetes

erdőket, sziklás, füves lejtőket kedveli. Nálunk három elterjedési körzete van, Zempléni-hegység, Tiszahát és Délnyugat-Somogy. Utóbbi helyen fekete változata is előfordul.

Parlagi vagy rákosi vipera (Vipera ursinii) Az előzőnél kisebb. A két nem között nincs nagy színbeli különbség. Háti oldala szalmasárga alapon feketével szegélyezett barna szalaggal. A toroktáj mindig csontfehér. Élettere erősen leszűkült. A rétek, parlag területek művelésbe vétele és beépítése elűzte. A Kiskunsági NP védett területein háborítatlan életlehetősége biztosított.

4.4 Kétéltűek

Testhőmérsékletük változó, környezetükéhez alkalmazkodik. Ennek az az oka, hogy náluk nem fejlődött még ki a hőszabályozó központ, nincs bőralatti zsírpárnájuk, szervezetükben kevert (artériás és vénás) vér kering. Fejlődésük kezdeti szakaszában kopoltyúval lélegeznek, vagyis a vízben oldott oxigént tudják hasznosítani. A vízbe rakott petékből lárvák fejlődnek ki - a szalamandrák eleven lárvákat szülnek. - A kifejlődött állatok életmódja már szárazföldi. Érdekes megjegyezni, hogy a békák nem isznak, a szükséges folyadékot bőrükön keresztül veszik fel. A telet iszapban, lyukakban 6-8 fokra lehűlve dermedt állapotban töltik. Rengeteg rovart, sőt kisebb rágcsálót pusztítanak el, ezért igen hasznosak. Valamennyi hazai faj védett.

Leveli béka (Hyla arborea.) Talán egyetlen közkedvelt és közismert békafaj. Zöld színéről könnyen felismerhető, bár képes színét szükségszerűen megváltoztatni. A többi fajokkal ellentétben életét a bokrok és fák lombozatában éli. Kivétel a párosodás, peterakás és a téli alvás ideje. Ujjain tapadó korongok vannak; melyek képessé teszik sima felületen - még üvegen is való mozgásra.

Kecskebéka (Rana esculenta) Elterjedt és ismert faj. Háta fűzöld, melyet lencsényi fekete pontok tarkítanak. Hátoldalán három világos sáv: Hasi oldala tejfehér. Hangja jellegzetesen vartyogó brekegés. Közismert laboratóriumi kísérleti állat. Combját konyhai célra nyugatra exportálják. Korlátozottan befogható.

Tavibéka (Rana ridibunda) Sokan összetévesztik az előző fajjal. Teste annál nagyobb, elérheti a 14 cm-t is, iszap színű, vagy olajzöld. Lába hosszabb, mint a kecskebékáé. Igen falánk, minden mozgó állatot elkap. Vízparton, vagy a vízinövények levelein ülve lesi zsákmányát.

A leirt két faj mesterséges halastavakban történő befogása, tenyésztése, bel- és külföldi értékesítése, preparálása engedélyezett. (1/1982. (III.15.) OKTH sz. rend. 2. par. 1/b bek.

Erdei béka (Rana dalmatina. ) Avarlevél - okker - színű béka. Hátoldalát sötétbarna szalagrajz díszíti. Az orrnyílástól a szemen keresztül a dobhártyáig barna "bajusz" sáv húzódik. Erről kapta a bajszos béka elnevezést. Erdeink nedves részein, ártéri füzesekben élnek.

Mocsári béka (Rana arvalis). A legkisebb bajszos békánk. Nagyon hasonlít az előző fajhoz. Főleg az alföldi mocsaras-turjános réteken él. A hímek párzáskor élénk sötétkékre színeződnek

Gyepi béka (Rana temporaria.) Ritkábban előforduló, magas-hegyvidéki faj. Nálunk csak a Bükki NP, valamint a Börzsöny- és Zempléni-hegység nedvesebb részein ismeretes. A három "bajszos" békafajból a legnagyobb. Arcorra szélesen lekerekített. Az összes békafaj közül legelsőnek rakja le petéit.

Vöröshasú unka (Bombina hombina) Kistermetű béka. Háta szürkés-olajzöld, tompa szemölcsökkel. Hasaalja kékesfekete, narancs-, vagy míniumvörös foltokkal. Szembogarának alakja csúcsán álló háromszög, Hangja - közismerten egytagú "unk", "unk" szó, Nevét hangjáról kapta. Sík és dombvidékeink tavaiban és mocsaraiban mindenütt megtalálható.

Sárgahasú unka (Bombina varieata) Zömökebb mint az előző faj. Hasaalján kén- vagy citromsárga foltokkal. Nálunk magasabb hegyvidékeink vizeiben él. Mindkét faj bőrének méregmirigye erős váladékot termel. Érintésük után tanácsos alaposan kezet mosni.

Barna varangy (Bufo bufo) Egyik legtermetesebb békánk. Testhossza eléri a 14 cm-t is. Háta az olajbarna különböző árnyalata. Hasa világosabb, szürkés-sárga. A lencse nagyságú dobhártyájuk mögött nagy méregmirigye van. Háta kisebb-nagyobb méregmirigyektől varangyos. Négy éves korában lesz ivarérett. Szembogara vízszintesen ovális. Leghasznosabb békafajunk. Éjjel jár vadászni és minden mozgó rovart, de még fiatal egereket is mellső lábai segítségével magába gyömöszöl. Hosszú életűek, elérhetik a 15-20 évet is.

Zöld varangy (Bufo viridis) Előzőnél sokkal kisebb. Háta barnásszürke alapon zöldes foltokkal díszített. Nálunk mindenütt előfordul, pincékben, vermekben, kövek alatt. Éjjel mozog, a nappalt kőrakások, farakások alatt, lyukakban tölti. A vizet csak tavasszal, peterakáskor keresi fel.

Barna ásóbéka (Pelobates fuscus) Zömök termetű, 5-8 cm hosszú, rejtett, éjszakai életet élő béka. Drapp hátát sötétebb szigetszerű foltok tarkítják. Hátsó lábaikon szarusarkantyút viselnek, amelyekkel hátrafelé haladva perceken belül beássák magukat a laza talajba úgy, hogy még az orruk sem látszik ki. Csak ilyen talajú helyeken fordulnak elő. Éjjeli élete, valamint nappali rejtőzködése miatt ritkán kerül szemünk elé.

Foltos szalamandra (Salamandra salamandra) Pompás megjelenésű, 18-20 cm hosszú, fényes-fekete alapon élénksárga foltokkal díszített farkos kétéltű. Nincs két azonos színfoltú egyed. Északi-középhegységünk bükköseinek nedvesebb völgyeiben langyos májusi esők után találkozunk velük, amint lassú, lomha mozgással igyekeznek a víz felé. Elő lárvákat raknak le a vízbe, melyek őszre fejlődnek ki és lépnek a szárazra. Árnyas, páradús erdők alján élik csendes életüket.

Tarajos gőte (Triturus cristatus,) Kora tavasszal az Alföldön és alacsonyabb dombvidékeinken a rétek vadvizeiben, lassú vizű csatornáiban jelenik meg a 15-16 cm hosszú tarajos gőte. A hímek hátán csipkés szélű taraj húzódik. A hát és oldalrész zöldesbarna, elszórt fekete pontokkal. Hasi oldaluk mélysárga. A nőstény nagyobb, de hátáról hiányzik a taraj. Nászuk alatt a hím által vízbe kibocsátott csirasejteket a nőstény kloakája szippantja be, majd onnan a már megtermékenyült, osztódó sejtek kerülnek a vízbe. A lárvák nyár végére fejlődnek ki, de csak októberben hagyják el a vizet, hogy lyukakban, vagy kövek alatt keressenek téli menedéket.

Pettyes gőte (Triturus vulgaris) Az előbbinél kisebb termetű, alig éri el a 10 cm-t. A hím hátán végig, a farok részen is gyöngyházfényű csipkés taraj húzódik. Oldalát és hasát barna pettyek tarkítják. Élőhelye ugyanaz, mint az előző fajé.

4.5 Gerinctelenek

Sok millió év telt el a fejlődéstörténet során amíg az egysejtű állatkákból kifejlődött soksejtűek differenciálódtak és törzsfájuk kettéválva kialakult egyrészt a már tárgyalt gerincesek, másrészt az állatvilág fajainak négyötödét kitevő ízeltlábúak ága.

A nagy faj és egyedszám ellenére a természetjáró ritkábban észleli a gerinctelen állatok jelenlétét. Ez egyrészt rejtett életmódjukkal, másrészt kisebb testméretükkel magyarázható. Tán meglepő, de tény, hogy egy négyzetméter talajon 5- 6 millió parányi fonalféreg él. Nagy szerepük van a talajképződésben.

Közismertebbek a gyűrűs férgek törzsébe tartozó giliszta fajok (földigiliszta stb.) melyek talajakók és szerkezetének javításában van nagy szerepük. Résztvesznek a szervesanyagok lebontásában is. Iszaplakók a különböző piócafajok, melyek külső élősködők. Legismertebb közülük a régebben vérvételre használt, patikában is árusított orvosi pióca.

Az eredeti ősközegtől, a víztől csak részben szakadt el a puhatestűek - csigák, kagylók - törzse. Nagyrészük - a vízben élők kopoltyúval lélegeznek, például a bödöncsiga, a szárazföldiek tüdővel. A nyelesszemű tüdőscsigák legismertebb faja az éti csiga, melyből évente 60-70 tonna mennyiséget szállítunk Franciaországba.

A csigák testét mészhéj védi, de néhány faj az idők folyamán elvesztette "házát". Ezek közül védett a kék meztelen csiga. A kagylók puha testét ugyancsak mészhéj védi, mely erős záróizmokkal nyitható és zárható. A Balatonon nyaralók életét megkeseríti a behurcolt és nem kívánt mértékben elszaporodott vándorkagyló, mely élével óhatatlanul mély vágott sebet okoz a fürdőzők lábán. A kagylóknak és csigáknak igen nagy szerepük van vizeink öntisztulásában.

Az ízeltlábúak törzse a rákok osztályával kezdődik. Ősi életüknek megfelelően nagy részük vízi állat. A kisebb testűek - vízibolhák - fontos haltáplálék.

Gyorsfolyású patakokban, de forrásokban is igen gyakori az oldalról lapított közönséges bolharák. A legnagyobb termetű, mutatós küllemű rákfajunk a már eléggé megritkult értékes folyami rák.

Az ízeltlábúak legnagyobb fajszámú csoportja a rovarok osztálya. Általános ismertetőjegyük: 6 lábuk van, testük három részre, fej-tor-potrohra oszlik. Magyarország állatvilágának mintegy kilenctized része a rovarok osztályához tartozik, áttekintésük ezért csupán vázlatos lehet.

Városi lakásokból is közismert a mosdókagyló, vagy a fürdőkád lefolyójából előmerészkedő szárnyatlan ezüstös ősrovar. A kérészek rendjéből általánosan ismert fajunk a tiszavirág. Lárvája több évig fejlődik a vízben, csak a fajfenntartásnak szenteli rövid életét. A vízszennyeződés miatt egyedszámuk aggasztóan megcsappant és ez kedvezőtlenül hat a lárváit fogyasztó halállományra is. Ugyancsak a vízben fejlődnek a szitakötők lárvái is.

Nem átalakulással, hanem vedléssel fejlődnek az ember környezetében élő konyhai csótányok vagy svábbogarak.

A fogólábúak rendjébe tartozó fajok trópusiak. Hazánkban egyetlen ide tartozó faj él, az ájtatos manó. Ragadozó, de olyannyira, hogy saját fajtestvéreit is elpusztítja. Párosodás után a nőstény gyakran felfalja a hímet. Védett állatfaj Ugyancsak átalakulás nélkül fejlődnek a virágzó rétek hangulatát emelő mezei tücsök, a kultúrterületeken, kertekben, parkokban élő feketetücsök és épületekben, raktárakban télen-nyárón pirregő házi tücsök. Ugyanebbe a rendbe - egyenesszárnyúak rendje - tartoznak a különböző sáska és szöcske fajok. Védett közülük a fűrészlábú szöcske és a sisakos sáska.

Csak felsorolással említjük a fatetvek, rágótetvek, vérszívó tetvek rendjeit, a poloskák, kabócák, recésszárnyúak rendjét. A rovarok között legnépesebb a bogarak rendje. Magyarországon közel 10 ezerre tehető a fajok száma, ebből alig száz olyan van, amely a mező- és erdőgazdaságban jelentős kárt okozhat. Túlzott tehát az utóbbi évtizedekben meggondolatlanul nagymértékben alkalmazott rovarirtó szerek használata. Csak kiragadott példaként említjük, hogy hazánkban az egyetlen futrinka, amely káros, a gabonafutrinka. A bogár a gabonaszemeket rágja meg, de jelentősebb ősszel a lárvák kártétele az éppen kikelő zsenge gabonában. Ugyanakkor 28 más futrinkafaj került védelem alá. Védett rovarok: a szarvasbogarak, cincérek, galacsinhajtók, bábrablók stb. Legcélszerűbb, ha a természetjárók - kellő ismeretanyag hiányában - okosan kímélik a rovarvilágot.

A bogarak teljes átalakulással fejlődnek, tehát valamennyi faj pete-, lárva-, bábállapot után alakul bogárrá. Közös sajátjuk, hogy a négy szárny közül az első pár kemény fedőszárny, a második pár a repülőszárny, ez néhány fajnál csökevényes.

A rovarok között - fajszám tekintetében - nem marad le a hártyásszárnyúak rendje sem. Ide tartoznak a levéldarazsak, fürkészdarazsak, fullánkos darazsak, méhek, hangyák. Az ember számára igen hasznosak a fürkészdarazsak. Petéiket más rovarok valamelyik fejlődési alakjába (pete, lárva, báb) rakják, azokban kikelve belülről falják fel a gazdaállatot. Alig van olyan rovarfaj, amelynek ne lenne egy vagy több fürkészdarázs élősködője. Életmódjukkal óriási mennyiségű hernyót és kártékony rovart pusztítanak el. A mezőgazdasági kártevők elleni küzdelemben a vegyszerekkel szemben ennek van nagy jövője.

Társas életet élnek a különböző hangyafajok. A több százezres létszámú hangyabolyban szigorú rend és munkamegosztás van. Hasznos állatok, mert az erdőn, mezőn elpusztult állatok, rovarok tetemeit takarítják el. Barbár emberi cselekedetek közé tartozik a hangyabolyok szétrombolása. Túráink során erre ügyelni kell.

A méh fajok közül legismertebb a házi méh. Méztermelése miatt az ember régóta tenyészti. Igen hasznosak a poszméhek is. A mezőgazdaságban a rovarporozta növényeknél közreműködésük nélkül nincs termés. Vannak államok, ahol erre a célra tenyésztik is.

A kétszárnyúak hazai rendje legalább 6000 fajt képvisel. Az ide tartozó fajok, a legyek és szúnyogok nem éppen kedveltek az ember számára. Életmódjuk igen változatos. Vannak közöttük viráglátogató nektárszívók, mások vérszívók. Lárváik igen falánkok. Legismertebb a házi légy, mely sok betegség terjesztője. A gyümölcslegyek lárvájukkal (nyű) okoznak sok kárt. Jó repülők a bögölyök, melyek vérszívók és betegség terjesztők. Hasznosnak mondhatók a fürkészlegyek, melyek a fürkészdarazsakéhoz hasonló életmódjukkal sok káros rovart pusztítanak el. Sok kellemetlenséget okoz mindnyájunknak a gyötrő-szúnyog. Csak a nősténye vérszívó. A dalos szúnyog ugyancsak vérszívó, de az embert nem bántja, főleg a madarak vérét szívja. Hazánk legnagyobb testű kétszárnyasa az óriás lószúnyog. Az emberre nem ártalmas.

Önálló rovarrendbe tartoznak, de itt kell említeni a bolhákat, az ember, kutya, macska vérszívóit. Hátsó lábuk ugrólábbá alakult.

A rovarvilág legszebb példányai a lepkék. Gyermekkorunk mesevilágát idézik, de természetjáró életünk színes élményeit is gazdagítják. Kitűnő a szaglóképességük. A nőstényt a hím több száz méterről megérzi, ugyanígy észleli a tápnövényt is, amelyen az utódok felnőnek. Teljes átalakulással fejlődnek. A petéből kikelő hernyó élete folyamán - bábozódásig - szüntelenül táplálkozik. Ezzel a tevékenységével azonban már az ember ellenségévé vált, mert óriási károkat képes okozni. A kukoricamoly, almamoly; barackmoly, ruhamoly, fehér medve lepke (amerikai szövőlepke), araszolólepkék, káposztalepke csupán néhány kiragadott példa abból a 3200 lepkefajból, mely hazánk területén található. Európa legnagyobb lepkéje a nálunk is előforduló 12-16 cm-es nagy pávaszem.

Hasznos faj az évezredek óta tenyésztett selyemlepke (selyemhernyó). A nagy hazai fajszámból 74 fajt védetté nyilvánítottak.

Végül röviden említeni kell az ízeltlábúak törzséből a pókszabásúak osztályát. Mintegy 2000 hazai fajuk ismeretes. A rovaroktól abban különböznek, hogy négy pár lábuk van és szárnyatlanok. A pókok rendjébe tartozó fajoknak két testrésze van, fejtor és potroh. Az atkák rendjének tagjainál a szelvényezettség teljesen eltűnt, a fej is alig különül el. Ide tartoznak a természetjárók által jól ismert kullancsfajok.

Az állatvilág igen gazdag, változatos, sok esetben izgalmas fajait összefoglalva nehéz ismertetni. Helyes, ha a természetjárók - elsősorban a túravezetők - rendszeresen bővítik ismereteiket.

Felhasznált irodalom:

Javasolt irodalom:



A túravezetés általános ismeretei
Túrista ismeretek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja