3.1.5. Terepismeret, térképismeret, tájékozódás

3.1.5.1. Terepismeret

A terep nem más, mint földünk felszíne, a rajta lévő természetes és mesterséges tereptárgyakkal együtt.

Domborzatnak a terep felszíni egyenetlenségeit nevezzük. Két legfontosabb alapeleme a sík és a lejtő (lásd: A földfelszín formakincsei c. részt). Minden domborzati idom különböző hajlásszögű lejtőkből tevődik össze.

A magasságok mérésének alapja a nyugalomban lévő tenger középvízszintje (Adriai-tenger középszintje, azaz a dagály és az apály középértéke). A tenger középszintjéhez viszonyított abszolút magassággal kifejezzük az adott felszín tengerszint feletti/alatti magasságát/mélységét.

Magyarországon a Velencei-hegységben Nadap községnél található a szintezési ősjegy egy gránit bánya udvarán. Ennek magasságát műszeres pontossággal bemérték, hitelesítették a tenger szintjéhez viszonyítva (tszf. 173,83850 m). Olyan területet kerestek, ahol a felszín viszonylag nyugalomban van, s a kőzet nehezebben pusztuló, a külső erőkkel (hőingás, csapadék, szél, folyóvizek...) szemben nagyobb ellenállóképességű. A bemérés óta a földkéreg mozgása következtében az ősjegy már vízszintesen és függőlegesen is elmozdult. A magasságok pontosításánál ma már a műholdas mérések is segítenek.

A relatív vagy viszonylagos magasságot a földfelszín adott szintjéhez viszonyítva mérik. Ha pl. Kékestetőre túrázunk, az általunk megtett tényleges magasságkülönbség (teljesített szint) a kiinduló pont tszf. magasságának és Kékestető tszf. magasságának különbsége.

A DOMBORZAT ÁBRÁZOLÁSA

A domborzat ábrázolása akkor sikeres, ha kifejezi az adott terepidom kiterjedését, magasságát, lejtésviszonyait, érzékelhetővé teszi a terepidom alakját és lehetővé teszi a pontos mérését.

Ha mindezen igényeknek meg akarunk felelni, a térképeken szintvonalakkal ábrázoljuk a domborzatot. A magasságot színfokozással, csíkozással, árnyékolással is kifejezhetjük, vagy inkább sejtethetjük, de ezek önmagukban nem adnak pontos információkat, csak a szintvonalas ábrázolással együtt kiegészítésként, megerősítésként alkalmazhatjuk ezeket (lásd: Térképismeret c. rész).

A szintvonalas eljárás lényege az, hogy a terep domborzatát a tengerszinttől kiindulva egymástól egyenlő távolságra lévő és egymással párhuzamos síkokkal elmetsszük. A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat. A felszín azonos magasságú pontjait összekötő szabálytalan görbe vonalakat nevezzük szintvonalaknak.

A metszősíkok közötti távolság az alapszintkülönbség, alapszintköz.

Az alapszintvonalak közötti leggyakrabban előforduló szintvonalközök:

Térkép méretaránya  Szintvonalköz
1 : 5 000  1 m 
1 : 10 000  2 m 
1 : 25 000  5 m 
1 : 50 000  10 m 
1 : 100 000  20 m

A Cartographia kiadásában megjelenő 1:40000 méretarányú (kék-sárga színű) turistatérképeknél az alapszintköz általában 20 m, míg az MTSZ-TOPO által készített turistatérképek 1:50000 méretarányúak, az alapszintköz 10 m.

Az alapszintvonalak ábrázolása vékony, folytonos, barna színű vonallal történik. A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden ötödik szintvonalat megvastagítanak. Ez a megvastagított, folytonos, barna színű szintvonal a főszintvonal.

Ahol a domborzat megkívánja, a pontosabb, részletesebb ábrázolás érdekében segéd- és kiegészítő szintvonalakat alkalmaznak. A segéd-, azaz felezőszintvonalköz az alapszintvonalak különbségének fele (ha az alapszintköz 10 m, a felezőszintvonalak távolsága 5 m). Jelölése vékony, szaggatott, barna színű vonallal történik. Még pontosabb tájékozódást tesz lehetővé, ha kiegészítő, negyedelő szintvonalakat alkalmaznak, vagyis az alapszintvonal különbséget negyedelik (ha az alapszintköz 10 m, a kiegészítő szintköz 2,5 m). Jelölése barna színű pontsorral történik.

A szintvonalak tengerszint feletti magasságát számok mutatják. A számokat úgy írják a szintvonalra, hogy talpuk az alacsonyabb térszín irányába mutasson. Színük megegyezik a szintvonalak színével, tehát domborzat ábrázolása esetén barna.

A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat

(Megjegyezzük, hogy a mélységet szintén kifejezhetjük szintvonalak segítségével. A tengerek mélységét kék színű szintvonalakkal ábrázoljuk.)

A dombrozat "fent" és "lent" meghatározásához a szintvonalakra rajzolt, a lejtés irányába mutató kis vonalak, az eséstüskék nyújtanak segítséget. Az eséstüske mindig a lejtő irányába mutat (c jel az ábrán).

A lejtőirányt jelzik:

  1. a vízfolyások, mert ezek mindig lejtőirányúak;
  2. a völgyek, metsződések, vízgyűjtők iránya;
  3. az eséstüske;
  4. a tereplépcsők fogazata, mert ezek mindig lejtőirányúak;
  5. szintvonalak magassági számainak talpa;
  6. a magassági számok összehasonlítása alapján is eldönthető;
  7. 1,2 a nyergek, melyek mindig jelzik az emelkedés és lejtés irányát;
  8. jel, mert ez mindig bemélyedést jelent;
  9. a tavak, a vizenyős, mocsaras területek, mert ezek általában mélyedésben találhatók.

"Fent" és "lent" meghatározása; láthatóság megállapítása

A szintvonalas ábrázolás szabályai:

Alapszintkülönbség meghatározása

Történhet az adott lejtő magassági számainak felhasználásával:

pl. két magassági pontunk értéke: A = 345 m, B = 287 m.

Különbségük: 345 - 287 = 58 m. A két magassági pont között 6 szintvonaltérköz található, ezért 58: 6 = 9,666... , felkerekíve 5-tel osztható számra az alapszintköz 10 m lesz.

Történhet a szintvonalszámok segítségével:

A két összehasonlítandó szintvonalunk értéke: 450 m, ill. 270 m.

Különbségük: 450 - 270 = 180 m. A szintvonalak közötti térközök száma: 18. Magasságkülönbség osztva a térközök számával, egyenlő lesz az alapszintköz értékével. Példánk alapján: 180:18 = 10 m.

A lejtőszög meghatározása

A lejtő iránya a szintvonalakra mindig merőleges. A lejtő magassága a szintkülönbség, azaz két szintvonal között függőlegesen mért távolság.

A lejtőalap a két szintvonal között mért vízszintes távolság.

A lejtőszög a lejtővonal és a lejtőalap által bezárt szög.
lejtővonal, a lejtő síkja 
lejtőirány
a lejtő magassága
a lejtő alapja
a lejtőszög 

 

A LEJTŐSZÖG SZÁMÍTÁSA

A lejtő síkja (vonala), alapja és magassága egy derékszögű háromszöget alkot, melyre érvényes az alábbi matematikai törvényszerűség: tg = m/a

Ha a térképen 200 méter távolságon a szintvonalak segítségével 40 m szintkülönbséget mértünk, akkor a lejtőszög kiszámítható:
tg m  =  40 m  = 0,2
a 200 m

tg  = 0,2

= 12ş

A számítás másik módja egy tapasztalati képlet alapján 25ş alatti lejtőszög esetén jól alkalmazható:
= 60 ·  lejtőmagasság
lejtőalap

 

A lejtőszög mérését térképen és terepen: lásd Tájékozódás, mérések térképen és terepen c. részben, a II. kötetben.

A domborzati idomok ábrázolását: lásd II. kötetben Domborzati idomok ábrázolása cím alatt.

LÁTHATÓSÁG MEGÁLLAPÍTÁSA

A láthatóságot megállapíthatjuk: metszetszerkesztéssel, szerkesztéssel és számítással.

1. Metszetszerkesztéssel

A metszet a domborzat oldalnézeti ábrázolása. Alkalmazásánál a domborzatot függőleges síkkal metsszük. A metszősík és a szintvonalak találkozási pontjait levetítjük a metszetrajzra. A metszetrajzon a szintvonalak számával megegyező, párhuzamos, magasságot jelölő vonalakat húzunk. A vonalak egymástól való távolságát úgy kell megválasztani, hogy kifejező legyen. Ha pl. a térkép méretaránya 1:40000 és az alapszintvonalköz 10 m, akkor a metszet vonalkái közötti méretarányos távolság 0,25 mm lenne, vagyis az ábra értékelhetetlenné válna.

A számítás módja:
alapszintköz 
méretarány

példánk esetében:
10 m =  1000 cm   = 0,025 cm = 0,25 mm 
40000 cm 

A szemléletes ábra érdekében a vonalak távközét meg kell növelni, ami torzításhoz vezet, de a metszetrjazot kifejezőbbé, érzékletesebbé teszi.

A metszet függőleges méretarányát (ami a torzítás miatt eltér a térkép eredeti méretarányától) kiszámíthatjuk úgy, hogy
 
a metszetvonalak távolsága (mm)
a térkép alapszintköz értéke (mm) 

 
  Metszetszerkesztés, a metszetábra vonalköz beosztása

Az előbbi példánál maradva:

A 0,25 mm-es vonalközök helyett az ábrán 3 mm-es vonalközöket alkalmaztunk. Ebben az esetben a függőleges méretarány a következő:  
metszetvonalak távolsága   =  3 mm    1
alapszintvonalköz (mm-ben)  10000 mm  3300 

  (10 m = 10 000 mm) A térképvázlat eredeti méretaránya: 1:40000
A metszetábra függőleges méretaránya: 1:3300
A torzítás mértéke: 12-szeres
A láthatóság szempontjából ez a torzítás nem számít.

Ha az A, B és C pontok láthatóságára vagyunk kíváncsiak, a metszetszerkesztés elvégzése után a metszetábráról leolvashatjuk, hogy B pontból A látható, C viszont a lejtőkúp miatt nem. A pontból B látható, C pontból pedig sem A, sem B nem látható. Lásd az alábbi ábrát! Láthatóság megállapítása metszetszerkesztéssel

2. Szerkesztéssel

A térképen nem nagy távolságban lévő két pontot összekötjük és leolvassuk (meghatározzuk) magasságukat.

A két pontot összekötő egyenesen kikeressük azt a pontot, amelyik az összelátást akadályozhatja.

A három magassági pont ismeretében a nagyobb adatokból levonjuk a kisebb értékét, s a kapott értékeket a megjelölt pontok alá írjuk; a legalacsonyabb ponthoz a 0 kerül. A másik két pontra merőlegest húzunk, és ezekre tetszőleges méretarány szerint felmérjük a 0 ponthoz viszonyított magasságkülönbséget.

A felmért magasságkülönbségeket összekötjük a 0 ponttal, ez lesz a látóvonal. Ha a közbeeső pont egyenesére felmért távolság nem marad az álláspont és a keresett célpont közötti látóvonalon belül, akkor valósznű, hogy nincs összelátás. Ha látóvonalon belül marad, valószínűleg jó a láthatóság. (Azért valószínű az eredmény, mert a térkép rajzi egyszerűsítése során lehetnek kisebb eltérések.)

Nézzünk két példát az előzőekben már bemutatott lejtőirányt szemléltető ("fent" és "lent") ábrán:

1. példa:

A pontból D pontba szeretnénk ellátni, és nem tudjuk, hogy K pont akadályoz-e ebben.

  1. A és D pontokat egy egyenessel összekötjük.
  2. Szintvonalak segítségével: A 341 m, D 300 m (éppen a 300-as szintvonalon fekszik). K magasságát magassági szám is jelzi: 351 m, ez az a pont, amelyik akadályozhatja a láthatóságot.
  3. Elvégezzük a kivonásokat:

  4. A - D = 341 - 300 m = 41 m
    K - D = 351 - 300 m = 51 m

  5. A pont alá 41 m-t, K ponthoz 51 m-t írunk, míg D pont a legalacsonyabb, ide 0 kerül.
  6. Merőlegest húzunk A és K pontokhoz és rámérjük tetszőleges méretarány szerint a 0-hoz viszonyított magasságkülönbségeket. A pontra az ábrán 41 mm-t mértünk és A'-nak jelöltük, K pontra 51 mm-t mértünk és K'-vel jelöltük.
  7. Összekötjük A' pontot a D /0/ ponttal, ill. K' pontot szintén a D /0/ ponttal.
  8. Leolvassuk az eredményt: Mivel A'D látóvonalon kívülre esik a K'D látóvonal, így A pontból D pont nem látható, ill. D-ből A sem K pont magassága miatt.

2. példa:

K pontból N pontba szeretnék ellátni és nem tudom F pont akadályoz-e ebben.

  1. K és N pontokat összekötjük.
  2. K: 351 m (magassági szám alatpján), N: 281 m (szintvonalak alapján) F: 300 m (rajta fekszik a 300-as szintvonalon).
  3. K - N = 351 - 281 = 70 m, F - N = 300 - 281 = 19 m.
  4. N a legalacsonyabb, ez lesz a 0.
  5. K és F pontokra merőlegest húzunk és K-ra 7 m-nek megfelelően 70 mm-t mérünk, míg F pontra a 19 m-nek megfelelően arányosan 19 mm-t. A magsságkülönbséget jelölő pontokat K'' és F' pontként jelöljük.
  6. N /0/ ponttal összekötjük K'' és F' pontokat, így megkapjuk a látóvonalat.
  7. Leolvassuk az eredményt: Mivel NF' látóvonal a K''N látóvonalon belül található, K pontból N pont valószínűleg látható, F magassága nem akadályozza a rálátást.

3. Számítással (a hasonló háromszögek összefüggése alapján)

A térképen összekötjük az álláspontot és a célpontot. Megállapítjuk a két pont magasságkülönbségét. Felállítunk két arányt:
 

Álláspont és célpont magasságkülönbsége 
Akadályt képező tereppont és célpont magasságkülönbsége 

ill.
 
 

Álláspont és célpont távolsága 
Akadályt képező pont és a célpont távolsága 

Ha az első arány kisebb mint a második, nincs láthatóság, fordítva pedig van.

Bemutatjuk a szerkesztésnél (2. pont) is felhasznált ábra adatai alapján.

1. példa

A pontból D-re akarok ellátni és tudni szeretném K pont akadályoz-e ebben.

A: 341 m, K: 351 m, D: 300 m.

A-D = 41 m, K-D = 51 m; A és D távolsága a térképvázlaton: 6,3 cm; K és D távolsága 2,5 cm.

Aránypárok: 41 m : 51 m  0,8

6,3 cm : 2,5 cm = 2,5

Az első arány kisebb, mint a második, ezért nincs láthatóság.

2. példa

K pontból N-re akarok ellátni és tudni szeretném, F pont megakadályozza-e.

K: 351 m, F: 300 m, N: 281 m.

K-N = 71 m, F-N = 19 m; K és N távolsága: 7,1 cm, F és N távolsága 3,1 cm.

Aránypárok:

71 m : 19 m  3,7

7,1 cm : 3,1 cm  2,29

Az első arány nagyobb mint a második, tehát összelátás van.

3.1.5.2. A felszín (terep) ábrázolása: a térkép

A földfelszín arányosan kisebbített, saját jelkulccsal ellátott, síklapon ábrázolt felülnézeti rajza a térkép.

A térkép méretaránya jelzi, hogy a valóságnál hányszor kisebb, azaz milyen arányban kicsinyített az ábrázolt felszín. Az 1:40000 jelölés azt jelenti, hogy a térképen mért 1 centiméter távolság a valóságban 40000 centiméter (400 m), vagyis a valóságosnál negyvenezerszer kisebb a térképi ábrázolás.
 
méretarány =  térképen mért távolság 
terepen mért távolság 

A vonalas aránymérték a térkép méretarányában szerkesztett hosszmérték. Segítségével átszámítás nélkül is leolvashatjuk a lemért távolságot.

A domborzatot, növényzetet és a vizeket természetes, míg az emberek által létrehozott építményeket (épületek, kilátótorony, utak...) mesterséges tereptárgyaknak nevezzük és téképjelek segítségével ábrázoljuk.

Alaprajzzal azokat a tereprészeket és tereptárgyakat jelölhetjük, melyek a térkép méretarányában kifejezhetők (erdők, rétek, kertek, mocsarak, tavak, települések...).

A térképjelek többsége azonban nem tudja méretarányosan feltüntetni a tereptárgyakat (például várakat, egyedülálló házakat, hidakat, tornyokat, templomokat), mivel arányos kisebbítéssel szabad szemmel nem is látnánk. Ezeket a tereptárgyakat meghatározott alakú jelekkel (például oldalnézeti jelekkel, képjelekkel) ábrázoljuk (templomok, vadászház, magányos fa). Magyarázó jeleket használunk, például a barlangok () és a magassági pontok (525) jelölésére.

A domborzatot szintvonalakkal (egyenlő magasságú pontokat összekötő görbe vonalakkal) ábrázoljuk. Az alapszintvonalak közötti magasságkülönbséget külön feltüntetik, a turistatérképeken általában 10-20-25-50 méterenként követik egymást.

A lejtőirány a szintvonalakra mindenütt merőleges, az eséstüske jelzi a lejtés irányát. Minél közelebb haladnak egymás mellett a szintvonalak, annál meredekebb a lejtő (15ş-nál meredekebb lejtők nehezen, a 30ş -nál meredekebbek egyáltalán nem vagy csak technikai eszközökkel, erősen kapaszkodva járhatók be) (lásd a Terepismeret c. részt).

"Vízszintes" (vagy közel vízszintes) a turistaút, ha párhuzamosan halad a szintvonallal, s minél nagyobb szöget zár be vele, annál kaptatósabb. Kevésbé pontos és megbízható, inkább csak tájékoztató jellegű a domborzat színfokozatos (a mélység és magasság növekedésével egyre sötétebb) vagy domborzatárnyékolásos ábrázolása, ez utóbbi például a szintvonalak kiegészítője lehet, a meredek lejtőket így még szemléletesebbé tehetjük.

A térképen bizonyos tereptárgyakat meghatározott színekkel ábrázolunk. Barnával a domborzatot, zölddel a növényzetet, kékkel a vizeket, pirossal a határokat, közutakat, jelzett turistautakat. A nevek, feliratok, ill. a mesterséges tereptárgyak jelölése fekete színnel történik.

A névrajz a településektől - ha lehet - keleti irányban a térkép alsó és felső keretvonalával párhuzamosan szerepel, hegységeknél a csapásiránynak megfelelően található a névkiírás.

A térképen különböző típusú, nagyságú és színű számokkal találkozunk. A szintvonalakra írt barna magassági számok az abszolút, tengerszint feletti magasságot fejezik ki, a számjegyek alsó része a lejtő irányába mutat. A magassági pontoknál kiírt fekete számok is a tengerszint feletti magasságot mutatják.

A bevágásoknál lévő fekete negatív (-), ill. a kiemelkedéseknél lévő fekete pozitív (+) előjelű számok a környező területekhez viszonyított relatív magasságot jelzik.

A folyóvizeknél feltüntetett fekete törtszámok számlálójában a folyó szélességét, nevezőjében a mélységét fejezik ki. (pl.15 / 4).

A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kék számok fejezik ki. Az egyenlő mélységű pontokat összekötő görbe vonalakon lévő számok alsó része a nagyobb mélység felé mutat.

A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt fekete szám a vízfolyás sebességéről tájékoztat.

A vízeséseknél feltüntetett fekete számok a vízzuhatag relatív magasságát adják meg.

Hidaknál jelölt törtszámok számlálójában a híd hosszát (esetleg kötőjellel mellette a híd szélességét), nevezőjében a híd teherbírását jelölik.

Alagutaknál lévő törtszám számlálója az alagút hosszát, nevezője a szélességét fejezi ki.

Az erdők térképjele mellett feltüntetett törtszám számlálója a fák közepes magasságát, nevezője a fatörzsek átlagos vastagságát mutatja (20 / 0,2 , vagyis lombos erdőben átlagosan 20 méter magasak a fák, míg törzsvastagságuk átlagértéke 20 centiméter /0,2 méter/).

A térkép hálózata a fokhálózatot, turistatérképeknél a kilométerhálózatot jelenti. A térkép keretén a hálózati számokat jelölik.

A térkép felhasználásának egyik alapvető feltétele az északi irány feltüntetése. Ma a térképek többségén nincs külön feltüntetett északi irány, a térkép keretvonalai határozzák meg a világtájakat. Az oldalvonalak iránya az É-D irányt, az alsó és felső keretvonal a Ny-K irányt jelenti. A térkép feje, felső széle irányában van tehát az északi irány. Ha a térkép keretvonalai nem páruhzamosak a fővilágtájakkal, tehát nem "északfejesek", akkor a térképen külön fel kell tüntetni az északi irányt (  É, N  ).

Vannak térképek, ahol a házlózati északi irány mellett a földrajzi (csillagászati) északi irányt és a mágneses északi irányt, valamint a hálózati és a földrajzi észak, ill. a földrajzi és a mágneses észak közötti elhajlás értékét is feltüntetik (a hálózati-, földrajzi- és mágneses északi irány fogalmát lásd: II. kötet "Tájékozódás iránymeghatározással" c. fejezetnél).

Hálózati- és mágneses elhajlás

Hálózati elhajlásnak nevezzük a kilométer-hálózati vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D voanalai által bezárt szöget (µ).

Hálózati elhajlás

Mágneses elhajlásnak, vagy deklinációnak () nevezzük a mágneses északi irány és a földrajzi északi irány által bezárt szöget.

Mágneses elhajlás

Minden természetes és mesterséges tereptárgyat a térkép nem tud jelölni, mivel az összes jel nem fér el rajta, ezért mindig a térkép jellege (autóstérkép, vízitúra térkép...) határozza meg, hogy mi kerül rá. Turistatérképen így elsősorban azok a tereptárgyak szerepelnek, amelyekre a gyaloglás közben - például tájékozódás miatt - szükség lehet.

A felszínformák, a természetes növényzet- és vizek ismerete a tájékozódást és az előrehaladást segíti. A környezetükből kiemelkedő hegykúpok, egyedülálló fák például kiváló tájékozódási pontok, ezért fontos a térképi jelölésük. Hasonlóan segíthetik a tájékozódást a patakok és folyóvizek is. A növényzet komoly mértékben befolyásolhatja mozgásunkat és tájékozódási lehetőségeinket. Ezért szükséges a fedettség és áthatolhatóság, a mezőgazdasági művelés alatt álló területek megkülönböztetése. A rétek, legelők jól átláthatók, s még a bokros, ligetes részeken is viszonylag könnyű a mozgás.

A fiatal erdők - főleg a fenyvesek - nehezen járhatók és tájékozódni sem lehet bennük.

A fiatal csemeteerdőket óvni kell, ezért ne közlekedjünk ilyen területeken!

Az irtások, tarvágások helyén a látási viszonyok jók, de az előrehaladás igen nehézkes és balesetveszélyes, tehát szintén elkerülendők.

Terepen való haladásunkat, s ezáltal a túra időszükségletét befolyásolhatja a talaj jellege, minősége is (pl. agyagos, vagy laza homoktalajok) ezért ezek jelzése is segíthet.

A források és turistautak jelölése nélkülözhetetlen a turistatérképeken. A turistautak mellett (főútvonalak: kék, piros; kevésbé fontos útvonalak: sárga, zöld) az útvonalakon elérhető célt, ill. célokat (összekötő út: kék kereszt, lakott helyhez, turistaházhoz vezető út: kék négyzet, kilátóponthoz vezető út: kék háromszög) is feltétlenül ábrázolni kell.

Településeknél célszerű a buszmegállókat, vasúti állomásokat és megállóhelyeket, turistaszállásokat, valamint a település látnivalóit, nevezetességeit (templomok, múzeumok...) jelölni (lásd Antroposzféra-kulturtáj; Turistalétesítmények c. részt). (A legfontosabb mérések és számítások módja a II. kötetben található: Tájékozódás, mérések térképen és terepen)

3.1.5.3. Tájékozódás

Mivel ez a témakör a legfontosabb gyakorlati ismereteket foglalja össze, teljes egészében a II. kötetben található. Tartalmaz ugyan elméleti részeket is, mint pl. a tájolótípusok bemutatása, de ezen ismeretekre is főleg a terepen van szükségünk, ezért jobbnak láttuk egy helyen közölni az ezzel kapcsolatos ismereteket is:

Folytatás: Levegőburok (atmoszféra)



Zöld kalandra fel
Túrista ismeretek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja