3.5.1. Élőlénytársulások - életközösségek

Élőlénytársulásnak (életközösségnek, azaz biocönózisnak) nevezzük az adott területen együtt előforduló, együtt, egymás mellett élő, különböző fajokhoz tartozó növények és állatok populációinak közösségét. Ezen belül meghatározó szerepű, az adott területre jellemző növénytársulás (a száras növények kiemelésével), mert ehhez kötődik az élővilág többi csoportja, a parányi, szabad szemmel nem is látható mikroszervezetektől a gerinces élőlényekig. Így valójában mikor egy növénytársulást említünk, szükségszerűen hozzá tartozik a többi élőlény is, legfeljebb azok nincsenek helyhez kötve, vagy a rejtett életmód miatt nem feltűnőek.

A jelenben észlelhető társulások a törzsfejlődés hosszú, évmilliós folyamata eredményeként alakultak ki.

A társulás, mint élő rendszer működik, benne a szerves anyagot termelő zöld növényekkel, a felhasználó (fogyasztó) állatvilággal és a lebontó (rekuperátor) szervezetekkel. Amikor a működésbe valami beleszól - akár természetes változás, akár emberi beavatkozás - a társulás erre valamilyen módon "válaszol"; s ez rendszerint a fajösszetétel megváltozásában jelentkezik. Ezt nevezzük a társulások "jelző" (indikátor) megnyilvánulásának. Ezért kell fokozott figyelemmel kísérni a társulások változását, viselkedését, mert ebből a magunk életfeltételeinek romlását, vagy javulását is észlelni tudjuk.

Hazánk területének az emberi tájátalakítás (mezőgazdasági területek kialakítása) előtt 70-80%-át erdő fedte, ma az erdők aránya alig 18%. A meglévő erdőknek is mindegy 50%-a hasonlít csak az eredeti természetes fás társulásokhoz, másik fele telepített erdő.

A hazai növénytakaró egységeit ökoszisztéma-csoportokba sorolhatjuk a vegetáció fejlődéstörténete és a termőhely együttes hatása alapján, hozzárendelve a jellemző állatvilágot.

1. HAZAI FÁS TÁRSULÁSOK

1. Klímazonális erdők: Kialakulásukban a döntő környezeti tényező az éghajlat volt, elsődlegesen a hőmérsékleti- és csapadékviszonyok. Az éghajlat magassági övei szerint kialakult erdőtársulások:

  1. cseres-kocsánytalan tölgyesek (cserestölgyesek)
  2. gyertyános-tölgyesek
  3. bükkösök
  4. elegyes fenyves erdők (az ország legnyugatibb részein, csak kis területen)

A klimazonális erdőkben előfordulnak extrazonális, azaz zónán kívüli állományok. Hűvös hideg völgyekben, meredekebb északi hegyoldalakon a tölgyes és gyertyános-tölgyes erdőkben mikro- ill. mezoklimatikus adottságok miatt megjelenik a bükk.

2. Edafikus, intrazonális erdők: A klimazonális társulások állományai közé települt, leginkább a helyi talajadottságok, ill. vízellátottság, alapkőzet, vagy a domborzat módosító hatása következtében kialakuló társulások.

Ide tartoznak:

  1. szurdokerdők
  2. sziklai-és törmeléklejtő-erdők
  3. mészkedvelő tölgyesek
  4. bokorerdők
  5. mészkerülő erdők
  6. ligeterdők
  7. láperdők
  8. homoki erdők
  9. sziki erdők

3. Telepített erdők

  1. nyáras erdők
  2. akácos erdők
  3. fenyvesek

Hazánk fontosabb növénytársulásainak megjelenése (Simon T. nyomán)

Alföld

1. Puhafa ligetek (fűz-nyár-liget) 2. Keményfaligetek (szil-kőris-tölgy)
3. Hínártársulások 4. Gyöngyvirágos tölgyes
5. Évelő homokpusztagyep 6. Pusztai tölgyes
7. Nyáras-borókás 8. Egyéves homoki gyep
9. Kaszálórét 10. Láprét
11. Égerláperdő 12. Zsombéksásos
13. Nádas 14. Szikes társulások

Hegyvidék

15. Löszpusztagyep 16. Lösztölgyes
17. Karsztbokorerdő 18. Mészkő és dolomit sziklagyepek
19. Mészkedvelő tölgyes 20. Hárs-köris sziklaerdő
21. Gyertyános tölgyes 22. Szurdokerdő
23. Cseres tölgyes 24. Bükkös
25. Tőzegmohaláp 26. Patakparti égerliget
27. Szilikát-sziklagyep 28. Hegyi láprét
29. Hegyi kaszáló 30. Bükkelegyes jegenyefenyves
31. Lucos

(Hazánkban a 30-as és a 31-es csak zónán kívül!)

II. HAZAI FÁTLAN TÁRSULÁSOK

Edafikus, intrazonális társulások:

  1. Vízi- és vízparti növényzet (hínárok, nádasok, magassásos területek)
  2. Mocsárrétek
  3. Láprétek
  4. Lápok
  5. Szikesek
  6. Szikla- és pusztagyepek

A felsorolt fás- és fátlan társulások (ökoszisztéma csoportok) jellegzetes "növényei" a gombák. Az ún. mikroszkopikus gombák jelen vannak a belélegzett levegőben, a vizekben, de különösen gyakoriak a termőtalajban: az erdők és mezők termőrétegében, ahol mint lebontó szervezetek részt vesznek a tápanyag körforgásában.

Turista szemmel nézve a többsejtű kalapos és tömlős gombák fontosak. A gombák ott nőnek, ahol megtalálják létfeltételeiket (mivel zöld színanyaguk - klorofilljuk - nincs). A korhadékbontók avarban, fűben trágyán, komposzton, fahulladékon találhatók. Az erdei gombák egy része viszont - köztük számos ehető és mérgező faj - az élő fák segítségével jut táplálékhoz. A talajban lévő gombafonalak (micélium telep) beburkolják a fás növények gyökérzetét. Ezt a szoros kapcsolatot gombagyökérnek (mikorrhizának) nevezzük. A gombafonalak segítik a fát a tápanyagfelvételben, s cserében a fától kész szerves anyagot kapnak. A legtöbb gomba különböző fafajokkal képes együtt élni (pl. a légyölő galóca a nyírfával, lucfenyővel, savanyú talajon a bükkel is együtt tud élni), de vannak "hűséges" gombák is, amelyek csak egy bizonyos fafajhoz kötődnek (pl. a sárga gyűrűstinorú csak vörös fenyő alatt nő). A mikorrhizás gombák jelentős része a savanyú talajokat részesíti előnyben.

(A legfontosabb ehető és mérgező gombák jellemzése a II. kötetben található).

3.5.1.1. Dombvidéki- és középhegységi klimazonális erdők

Társulás Előfordulás Jellemző és gyakori fajok
Lombkorona-szint Cserjeszint Gyep- és mohaszint
Cseres-tölgyes Közép- hegységeinkben és dombvidékeinken tszf. 250-450 méteres magasságban jellemző. (Helyüket mészkedvelő és mészkerülő tölgyesek foglalhatják el.) Laza lombkorona, a fényt jól átengedi kocsánytalan tölgy, cser-tölgy, barkócafa (szórtan), virágos kőris (szárazabb helyeken) Fejlett; fény- és melegkedvelő fajok egybibiés galagonya csere-galagonya kökény, fagyal, vörösgyűrű som, köszméte (kőtörmeléken), vadalma és vackor (szórtan) ostorménfa Dús, 80-100 %-os borítású katalinmoha, lombos-moha pázsitfüvek: egyvirágú gyöngyperje, erdei ebír, tollas szálkaperje, felemáslevelű csenkesz (kövesebb terepen), ligeti perje, tavaszi aszpektus ösztörüs veronika, tavaszi lednek, sátoros margitvirág, fehér pimpó, hegyi sás nyáron baracklevelű harangvirág, édeslevelű csűdfű, vitéz bükköny, tarka koronafűrt, gyűszűvirág, hólyagos habszegfű, kakukkszegfű, enyvecske (savanyú talajon), erdei macska-gyökér, fénytelen- és közönséges galaj ősszel kétüstökű csormolya, szurokfű, festő zsoltina
Gyertyános- tölgyes Közép- hegységeinkben tszf. 400-700 méter magasságban uralkodó fás társulás Többszintű lombkorona: felső szint: kocsánytalan tölgy alsó szint: gyertyán, madárcseresznye (szálanként) extrazonálisan lehet bükk, magas kőris, hegyi szil A kevesebb fény miatt jelentéktelenebb cseregalagonya, mezei juhar, kecskerágó fajok gyertyán (cserje méretű) Gyakran csak avarral borított nudum tipus (a kevesebb fény miatt), bükksás, egyvirágú gyöngyperje, szagos müge geofita, kora tavaszi aszpektus (gumós, hagymás, gyöktörzses növények) odvas keltike, bogláros szellőrózsa, saláta boglárka, pirosló hunyor, májvirág, kónya vicsorgó, kis télizöld, madársóska
Bükkös Közép- hegységeink tszf. 600 méternél magasabban fekvő területein. Extrazonálisan előfordul a cseres- és gyertyános tölgyesben hűvös völgyekben és északi lejtőn Sűrű, teljesen záródó lombkorna (az erősen fényigényes bükk miatt) bükk, magaskőris (szálanként) hegyi szil (szálanként) Fejletlen, a kevés fény miatt legtöbbször hiányzik. bükkfa (fiatal, árnyéktűrő újulat), farkasboroszlán, fürtös bodza Szegényes árnyéktűrő fajok jellemzik örvös salamonpecsét, bérci rózsa, sugár kankalin, havasi ribiszke, szagos müge, madársóska, hajperje, szélfű
Fenyves Kis kiterjedésű, elegyes erdők a Ny-Mo-i területeken és a Dunántúl DNY-i részén lucfenyő (Alpokalja) erdei fenyő (DNY Dunántúl)   Fejlett moha és zuzmószint, virágos növény a gyepszintben szinte nincs.

3.5.1.2. Telepített erdők

Az elpusztult természetes erdők helyére az elmúlt évtizedekben erdeifenyő és fekete fenyő fajokat telepítettek. Az erőltetett telepítés legfeljebb csak rövid távon jelent előnyt (a feldolgozható faanyag révén), hosszú távon kifejezetten káros. Egyrészt mert éghajlati adottságaink nem megfelelőek a fenyves erdők ökológiai igényeinek, másrészt a tűlevelű avar nem bomlik le, s így az adott élőhely talaját megváltoztatja. Az erdők korai pusztulása után a kopár terület a megváltozott talajviszonyok miatt alkalmatlanná válik az eredeti természetes társulás befogadására.

A hazai fás társulásokban teljesen idegen elem volt a 18. század végén Észak-Amerikából betelepített akácfa. Igénytelen, gyors fejlődésű faj, de ugyanakkor a talaj tápanyagtartalmát teljes mértékben kiaknázza, felhasználja, humuszképzése viszont jelentéktelen. Az eredeti társulásokba hatolva, ott elszaporodva degradációt (leromlást) okoz. A hazai akácosok többségét 5-15 éven belül "véghasználni" kell. A volt akácosok területe a "kizsigerelt" talaj miatt jelentős gonddá válik majd, amikor a természetes társulások visszaállítása lesz a cél.

A nemes nyárakat gyors növekedésük és papíripari feldolgozhatóságuk miatt telepítették és telepítik. Aljnövényzetük szegényes, egy-egy faj túlszaporodása jellemző.

3.5.1.3. Edafikus intrazonális erdők

Fő befolyásoló tényező Társulás Előfordulás Jellemző és gyakori fajok
Lombkorona-szint Cserje-szint Gyep- és mohaszint
Alapkőzet 1. Homoki erdők

Duna-Tisza köze, Nyír-ség, Somogy, Kisalföld kocsányos tölgy, fehér nyár, boróka somfélék, fagyal homoki csenkesz, gyöngyvirág
- Nyílt homoki tölgyes Szárazabb bucka-tetőkön
- Zárt homoki tölgyes kevésbé száraz, nedvesebb területek záró társulása
2. Szíki tölgyes Alföld: Nagykunság, Kiskunság kocsányos tölgy, juharfélék   sóvirág, sziki kocsord, réti őszirózsa
3. Mészkerülő erdők Középhegy-ségeink és dombvidé-keink sava-nyú (3-4 pH-jú), podzolosodó talaján Gyenge növekedésű, göcsörtös fák: bükk, tölgy, gyertyán, nyírfák (riták) Gyér, vagy teljesen hiányzik Korpafüvek, áfonyák, fehér perje, szittyó
Domborzat
(és alapkőzet)
Mészkedvelő tölgyes Sekély talajú, délies lejtőkön, karbonát alapkőzeten, meleg, száraz mikroklíma hatására alakul ki, tszf. 300 méter körüli magasságban   Gazdag, cseres- tölgyesekkel megegyező cserjeszint erdei gyöngy-köles, lappangó sás, kesenylevelű bükköny, nagy-virágú lednek, egyvirágú gyöngyperje, nagy ezerjófű, gérbics, tarka pázsitos nőszirom
Molyhos és cseres-tölgyes Dunántúli-középhegység Molyhos- és csertölgy virágos kőris Ostorménfa, som-félék, egybibés galagonya  
2. Cserszömörcés molyhos tölgyes bokorerdő A tölgyes öv alsó régiójá-ban déli, dél-keleti, dél-nyugati meredekebb, szárazabb, meleg mészkő- és dolomitlejtőkön alakul ki. Pl. Dunántúli középhegység Molyhos tölgy, olasz tölgy, virágos kőris, kocsánytalan tölgy cserszömörce, sajmeggy, madárbirs, szirti gyöngy- vessző, berkenye félék Parlagi és jajrózsa, barázdás csenkesz, árvalányhaj, fenyérfű, kövirózsák, varjúháj, kakukkfű, gamandor
3. Elegyes karszterdő   Bükk, virágos kőris, hárs-félék    
Kontinentális jellegű tölgyesek
1. Sajmegy-gyes bokorerdő
2. Meleg-kedvelő tölgyes
A tölgyesöv alsó régiójában főleg mészkő kőzeten sekély rendzina talajon fejlődik, Északi-középhegység molyhos tölgy, kocsánytalan tölgy, magas kőris, ostorménfa, csertölgy, mezei juhar sajmeggy, somfélék, kecskerágó-félék hasonló a szubmediterrán tölgyesek fajösszetételéhez
Domborzat Sziklai- és törmeléklejtő erdők
1. Hársas kőrises törmeléklejtő erdő Középhegységeink köves lejtőin alakul ki. Északi-középhegység, Dunántúli középhegység "tuskósarjas" hársak (nagylevelű hárs), kőris-félék, juhar-félék mogyorós hólyagfa, bibircses kecskerágó Waldstein pimpó, mérges sás, hölgyestike, pézsmaboglár
2. Szurdok- erdő Középhegységeink szűk, meredek völgyeiben, Dunántúli- és Északi-középhegység Magas kőris, nagylevelű hárs, juhar-félék fürtös bodza, falgyom gazdag mohaszint, Páfrányok: gímpáfrány, aranyos fodorka, hölgypáfrány, erdei pajzsika, nagy csalán
3. Sziklai bükkös Bükk hegység északi lejtőin bükk, hárs-félék, lisztes berkenye    
Víz 1. Puhafa- ligeterdők
Bokorfüzesek Oxigénben dús, friss vízzel ellátott területeken, alacsony ártereken, alföldi folyók mentén fehér fűz, mandula-levelű fűz, csörege fűz szeder kisvirágú nebáncsvirág, kígyónyelv páfrány, nyári tőzike
Fűz, nyár ligeterdők alföldi folyók előbbinél magasabb árterein fekete nyár, nemes nyár, törékeny fűz, fehér fűz, csörege fűz szeder, komló erdei iszalag
2. Keményfa ligetek A ligeterdők záró társulásai, alföldi folyók mentén kocsányos tölgy, magyar kőris, vénic szil veresgyűrű, som, szeder rezgő sás, saláta-boglárka
3. Láperdők Láperdők Lefolyástalan, magas vízállású, oxigén-szegény környezetben jellemzőek. Lefolyástalan medencékben, pl. Dabas fenyves éger, magyar kőris, nyír, kutyabenge    sásfajok, szálkás pajzsika, fűszeres baraboly, erdei iszalag
4. Szub-montán éger-ligetek Középhegységi területeink hűvös patakpartjai mentén jellemző. Északi- és Dunántúli- középhegység, Alpokalja fenyves éger   vörös acsalapu, mocsári gólyahír, hölgypáfrány, magas aranyvessző, podagrafű

 
A hazai természetvédelem egyik fő feladata a környezeti tényezőkkel maximális összhangban lévő ősi társulások - természetes erdők - pusztulófélben lévő növényi és állati populációinak fokozott védelme.

A megfelelő erdőművelés és az új erdők telepítése szintén fontos része a természet- és környezetvédelemnek. A telepítés és felújítás alapvető követelménye az állományalkotó fafajok kiválasztása oly módon, hogy a felnövő erdő megközelítse természetes fás társulásának jellemzőit. A természeteshez hasonló cserje- és gyepszint elősegítésével a társulás állatpopulációinak megmaradását biztosíthatjuk.

3.5.1.4. Fás társulások állatvilága

ELSŐDLEGES FOGYASZTÓK (NÖVÉNYEVŐK):

Növényevő nagyvadak: őz, gímszarvas, dámvad, muflon....

Mindenevő nagyvad: vaddisznó, borz

Növényevő kisemlősök: erdei pocok, erdei egér, mókus, nagypele, mogyorós pele ...

Magevő madarak (fiókaneveléskor rovart is esznek!): pinty-félék, kék galamb (bükkösökben)

Növényevő ízeltlábúak (rovarok): gyapjaslepke, szarvasbogár, cincérek, tücskök, sáskák, kabócák, szöcskék (nagyobb része), virágbogarak, kis apollólepke (bokorerdőkben)

MÁSODLAGOS ÉS HARMADLAGOS FOGYASZTÓK, CSÚCSRAGAZODÓK

(növényevő és állatevő állatokkal táplálkoznak):

Ragadozó emlősök: róka, nyest, görény, vadmacska, nyuszt ...

Ragadozó madarak:

Ragadozó és dögevő madár: holló ...

Mindenevő madár: csóka ...

Hüllők (ragadozó, rovarevő): zöld gyík, fali gyík, fürge gyík, vízi- és erdei sikló ...

Rovarevő emlősök: denevér-félék, cickány-félék, sün, vakond ...

Rovarevő énekesmadarak: bajszos sármány, cinkék, rigók, ökörszem, billegetők, harkály-félék, szajkó

Rovarevő kétéltűek: barna- és zöldvarangy, erdei- és mocsári béka, sárgahasú és vöröshasú unka, levelibéka, pettyes és tarajos gőte, foltos szalamandra ...

Rovarevő halak: sebes pisztráng, szivárványos pisztráng, domolykó ...

Ragadozó (rovarevő) ízeltlábúak: futrinkák, szöcskék, aranyos bábrabló ...

LEBONTÓ SZERVEZETEK

Különböző férgek, puhatestűek és ízeltlábúak (ászkarákok, bolharákok tiszta vizekben) erdei vaspondró (ikerszelvényes), gyászbogár, ganéjtúró-félék...

Folytatás: Fátlan társulások

2. kötet: Megfigyelések (gyűjtések)



Zöld kalandra fel
Túrista ismeretek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja