GONDOLATOK A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSRŐL

A fenntartható fejlődésről, annak koncepciójáról, tartalmáról gyakran vitatkozunk. Vannak akik használják, vannak akik elvetik. Annak is mind gyakrabban vagyunk tanúi, hogy a fenntartható fejlődést a fenntartható gazdasági növekedéssel helyettesítik. Dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért igazgatója az alábbiak szerint fogalmazta meg a fenntartható fejlődés elveit, amelyet vitaanyagként is közreadunk. Várjuk az észrevételeket!


A fenntartható fejlődés elvei

1. A holisztikus megközelítés elve
2. Az integrációs elv
3. A tartamosság elve
4. A megelőzés és az elővigyázatosság elve
5. Az alkalmazkodási formák megőrzésének elve
6. A helyi erőforrások hasznosításának elve
7. A környezetadekvát hasznosítás elve
8. A stabilitás és a sokféleség megőrzésének az elve
9. A nem anyagi értékek haszon elve
10. A természeti erőforrások használatának és megőrzésének
egyidejűségi elve
11. Az eltartó képesség szerinti használat
12. A körfolyamatokban történő összekapcsoltság elve
13. A szubszidaritás elve
14. A koegzisztencia elve



A fenntartható fejlődés elvei

1. A holisztikus megközelítés elve

A fenntartható fejlődés koncepciójának egyik legfőbb üzenete az a felismerés, hogy a problémák rendszer jellegűek, összefonódottak. Akár honnan is közelítünk meg bármely egyedi kérdést, legyen az energia, mezőgazdaság, túlnépesedés. biodiver-zitás, rendszerszemléletben gondolkodva felismerjük közvetett kapcsolatait a probléma más komponenseivel. Ebből az is következik, hogy bármely probléma megoldásához az okokat kell megkeresnünk. PI. lehet meszezni a savanyú talajt, de az okok megszüntetése nélkül tartós eredmény nem érhető el. Úgy tűnik, hogy az okozat elhárítása kerül kevesebbe. E látszat oka, hogy pl. a környezetsavanyodás árát sokan sokfelé fizetik meg, s ez nem jelentkezik egyetlen ágazat terheként. Ha mindazokat a közvetlen és közvetett károkat együtt látnánk amelyek a környezetsavanyodás miatt keletkeznek (mezőgazdasági hozamok csökkenése, korrózió, egészségkárosodás, habitat degradáció stb.), akkor nem késlekednénk a problémák okait felszámolni. A jelenlegi szektor szemlélet, a közgazdasági rendszer nem alkalmas a rendszerjellegű kihívások kezelésére. A halogató felszíni kezelés helyett tehát az okokat és a történések tendenciáit kell megismernünk. Az ok-okozati lánc élvonalában elsősorban makrogazdasági okok állnak, s ezek okozataként keletkeznek csak azok a társadalmi, gazdasági és környezeti gondok, amelyeket helyben érzékelünk. Naivitás lenne azonban csak a hazai tendenciákat vizsgálnánk, hiszen a globális tér, amiben létezünk behatárolja mozgásterünket, s részben determinálja a tendenciákat.

A holisztikus megközelítés elvének másik üzenete tehát, hogy a helyi kihívásokra adandó válaszokat nem lehet megfogalmazni a tágabb környezet és a globális trendek ismerete nélkül. A rendszerben gondolkodás egyik alapvető kritériuma, hogy a helyi tervek és végrehajtásuk megállják helyüket globális vonatkozásban is.

Számos olyan lokális intézkedés létezik, amely a tágabb környezet - legyen az gazdasági, társadalmi vagy természeti környezet - szintjén negatívan hat. A csoport- vagy egyéni érdekek előtérbe helyezése csak ritkán esik egybe a nagyobb közösség érdekeivel, egy adott hely környezeti problémának fel-számolása terhelheti a tágabb környezetet stb.

A környezeti válság megoldása és kezelése csak egy szemléletében megváltozott, tudatos társadalomban elképzelhető. Ez feltételezi az egész oktatási-nevelési folyamat átértékelését céljaiban, módszereiben és tudásanyagában egyaránt. Az analitikus ismereteken, a tantárgyakra bontó tudásanyagon nyugvó iskolarendszer nem alkalmas a rendszerszemléletű, világlátó társadalom felnevelésére Az iskola célja, hogy a társadalom egy megfelelő helyére, alkalmazottat képezzen, az oktatás nem az életről és nem az életért folyik. Az élet praktikus ismeretei, a konfliktusok kezelési módszerei, a globális ismeretek elenyésző helyet kapnak az oktatásban, nevelésben egyaránt.

2. Az integrációs elv

A fenntartható fejlődés, eltekintve magának a kifejezésnek a vélt és valós jelentéstartalmától, koncepcionálisan alkalmas arra, hogy integrálja a környezet, a gazdaság és a társadalom minden elemét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a környezeti, társadalmi, gazdasági érdekeket egyforma súllyal kell mérlegelni. Nem kétséges, hogy ez ma még nem valósut meg. Ennek nem az az oka, hogy a társadalom és a döntéshozók nem szeretnének jól működő gazdaságot, gazdag embereket és tiszta környezetet látni, hanem, hogy az utóbbi kettő megteremtését a gazdasági felemelkedéstől várják, mondván az teremthet forrásokat a másik kettő megoldására. Innen fakad az, hogy csak elvben deklarálják az integráció szükségességét, a valóságban pedig a gazdasági növekedés kap elsőséget.

Az integrációs elv értelmében nem lehet a világot szektorokra osztani, mint az a még manapság is szokásos. Teljesen világos, hogy nem lehet fenntartható mezőgazdaságról beszélni fenntartható gazdaság, társadalom stb. nélkül, s értelmetlen fenntartható magyar mezőgazdaságról beszélni, ha a világ nem fenntartható. Az integrációs elv gyakorlati megvalósítása új, integrált intézményrendszert követel A változások összekapcsolják a gazdaság, a társadalom és környezet minden kérdését, amelyet eddig különállónak hittünk és úgy is kezeltünk. A rendszerben létező problémákat nem lehet továbbra is széttagolt intézményrendszerrel, különálló politikákkal kezelni. Az új intézményi struktúra a társadalom és gazdaság alapsejtjeinek együttműködésén és önszabályozásán nyugszik. Az intézményrendszer az állam, a helyi önkormányzat és a helyi közösség önmaga által megformált intézményeinek együtt-működéséből kell, hogy megszülessen. Jellemzőinek egyik legfontosabbja a nem profit érdekeltség, amely képes a társadalmi igazságosságot a helyi haszonvételek egyenlő elosztásával megteremteni. Az új intézményrendszereknek funkciójukban kell biztosítani az integrációs elvet. Ennek megfelelően szükséges az ágazati rendszer lebontása, az ágazatok hatósugarának megváltoztatása, szerepének átértékelése.

3. A tartamosság elve

A fenntartható mezőgazdaság az erőforrásokkal való tartamos gazdálkodást kivétel, mivel a fenntartható fejlődés nem más mint az erőforrásokkal való tartamos bánásmód, amely a jövő fejlődéséhez is forrásokat hagy. A fő kérdés, hogy az a gazdasági modell, amelyet követni kívánunk, az hosszútávon megállja-e a helyét a fejlődés minden összefüggésében megvizsgálva. A fogyasztói társadalmak, amelyek már közel felélték természeti erőforrásaikat nem lehetnek mintái a fenntartható fejlődés elérésére törekvő tartamossági célokat kitűző társadalmaknak. Sikerüket a globális erőforrás vagyon gyarmatosításával érték él, a működő tőke kihelyezése által. A tőke hatékony működésének a feltétele az olcsó munkaerő és erőforrás, amely közvetve vagy közvetlenül a természet fokozott kizsákmányoláshoz vezet.

4. A megelőzés és az elővigyázatosság elve

Az emberiség eddigi történelme során megszerzett ismereteit az elővigyázatosság elvének gyakori be nem tartása mellett kamatoztatta. Nem tudhatta, hogy egy-egy találmányának alkalmazása milyen problémákat vet majd fel hosszútávon. Milyen paradox az a helyzet, hogy az ember saját létét igyekszik biztosítani a vegyszerek alkalmazása révén, miközben azok alkalmazásával egészségét veszélyezteti. Az elővigyázatosság elvének hangsúlyozása különösen fontos akkor, amikor a géntechnológia forradalmi áttörésének, a transzgenikus és klóónozott élőlények létrehozásának vagyunk tanúi, jövendő haszonélvezői vagy vesztesei.

5. Az alkalmazkodási formák megőrzésének elve:

Az ember történelme során szerzett együttélési tapasztalata a természettel a fenntartható fejlődés biztosítéka. Az ún. civilizált világ termelési és fogyasztási kultúráinak elterjedése a természeti erőforrások gyors kizsákmányolásához vezet. Olyan termelési tradíciók mennek tönkre, amelyeket a természettel szoros együttélésben alakított ki az evolúció, s amelyek fenntartható módon nyúltak forrásaikhoz. A civilizált termelési és fogyasztói mintázat szembeállította az embereket saját termelési kultúrájukkal, s a gyors sikerekkel kecsegtető folyamatok átvétele lerombolta a környezetadekvát termelési kultúrákat. Európában az európaiság, a világon a civilizáltság homogenizálja a világot, s eltérő természeti, történeti adottságokon nyugvó kultúrákat olvaszt egybe. Ne feledjük, Magyarországon is léteztek a fenntartható energiaforrás-használati termelési kultúrák, mint az ártéri és fokgazdálkodás, a kismesterségek, vagy a kisparaszti gazdálkodás.

6. A helyi erőforrások hasznosításának elve:

A fenntartható mezőgazdaság a természetes környezet meglévő erőforrásaira épít. Magyarország az elmúlt évtizedekben megismerhette az importfüggöséget, hiszen olyan erőforrásokra építette az iparát, amelyekel önmaga nem, vagy csak korlátozottan rendelkezett. Ha ki akarjuk elégíteni a fenntarthatóság kritériumát, helyben kell feltárnunk és mozgósítanunk az erőforrásokat az azokra épülő gazdaság megtervezésével.

7. A környezetadekvát hasznosítás elve

A fenntartható mezőgazdaság számára az egyik legfontosabb elv. Általánosan elterjedt, hogy olyan ökológiai rendszereket akarnak alkalmassá tenni bizonyos termék-szerkezet kialakításához, amelyek arra nem alkalmasak. Ilyenkor a természetes környezetet alakítják át a kívánalomnak megfelelően, és próbálják a kívánt állapotban tartani. Ez persze csak állandó energiabefektetéssel lehetséges, hiszen a rendszer vissza akar térni a természetes feltétetek által diktált állapothoz. Ez a tipikus esete a gombhoz a kabátot történetnek, amely már banális, mégis igaz. A magyar mezőgazdaság szép számmal vonultathat fel ilyen eseteket, amelyek általában a nedves területek melioraciójával függnek össze. Az is nyilvánvaló, hogy az ilyen átalakítások és állapotban tartások költségeit soha sem fedezik az elért eredmények, s összességében gazdaságilag is negatív eredményeket hoznak.

8. A stabilitás és a sokféleség megőrzésének az elve

A fenntarthatóság és a stabil rendszer záloga a sokféleség. A szocialista gazdaság kollapszusa ékesen bizonyította, hogy milyen sérülékeny az a gazdaság, amely csak a nehézipar egyeduralmára épít, amelynek kicsi a termék diverzitása, amely centralizál és amely homogén. Vagyis a gazdaság stabilitását is a sok lábon való állás jelenti. Igaz ez a természetre is, amelynek a stabilitását a magas fokú biológiai változatosság jelenti. A sokféleség társadalmi vonatkozása a kulturális diverzitás. Minden olyan törekvés, amely megszüntet vagy e erőszakosan beolvaszt kultúrákat, megpróbál egyformaságot teremteni, elszegényíti az emberiséget és a jövőt. A különböző kultúrák

sokfélesége, a természetes rendszerek sokfélesége, az élőlények sokfélesége, a nézetek és vélemények sokfélesége mind-mind egy kiegyensúlyozott, távlatokban is fennálló fejlődés lehetősége.

A biológiai sokféleség a fenntartható mezőgazdaság kulcskérdése, a sokféleség megőrzése és használata jelentheti az egyik lehetséges kiutat korunk válságából. A sokféleséget meg kell őriznünk, mert szükségünk van a stabilitásra. Ugyanakkor ennek az ellenkezője folyik, fajokban, habitatokban elszegényítjük környezetünket, s csökkentjük a rendelkezésükre álló területet is.

Rendkívül kevés növény- és állatfajt használunk fel szükségleteink kielégítéséhez, s mivel ezek megtermelésére egyre nagyobb területeket kell igénybe vennünk, ezáltal csökken a többi, nem termesztett faj területi lehetősége. Ez a biológiailag katasztrofális jelenség gazdaságilag is teljesen logikátlan, hiszen a piaci stabilitás és a termelés biztonsági filozófiája is a termékek sokféleségét igényli.

A lehetséges kiút a hasznosításba vont fajok számának növelése. Ez jó a gazdaságnak, mert nő a stabilitása s jó a biológiai sokféleségnek is, mert az ember érdekeltté válik a hasznosításba vont fajok megőrzésében. Minél több fajt vonunk be a hasznosításba, annál több fajt őrzünk meg, s annál inkább csökken a monokultúrák aránya.

9. A nem anyagi értékek haszon elve

Létezésünk minőségét az anyagi és anyagiakban nem mérhető javak egyaránt meghatározzák. Ma olyan világban élűnk, ahol az értékmérő a pénz, az anyagi javak biztonsága. Az emberek törekvését ez az értékrend határozza meg. Mégis egyre szegényebbek vagyunk. Hiányoznak életűnkből azok az értékek, amelyektől az anyagi világ képzete megfosztott bennünket.

A nem anyagi javak megléte előfeltétele az egyének és társadalom anyagi gazdagságénak. A természeti erőforrások biztonsága, a környezet teljesítőképességének megőrzése, az iható víz, a tiszta levegő, a szennyezésmentes környezet, a táj esztétikuma mind-mind létezésünkhöz szükséges, pénzben nem kifejezhető értékek.

Közismert hogy egy erdő pénzben közvetlenül nem mérhető immateriális szolgáltatása 12-szer nagyobb annak anyagi szolgáltatásánál. Az erdő haszonvétele tehát nem elsősorban gazdasági, sőt egyáltalán nem az. Sajnos ez nem tükröződik vissza a vele való bánásmódban, vagy a társadalom tudatában.

10. A természeti erőforrások használatának és megőrzésének egyidejűségi elve:

A természeti erőforrások egy időben történő használata és megőrzése a hagyományos szemléletben kibékíthetetlen ellentmondásnak tűnik Valójában a klasszikus környezetvédelmi megoldások korában a környezeti problémák megoldására fordított pénzeszközöket a már megtermelt anyagi javakból kell elvenni. Ez a tény hátráltatja, hogy a társadalom egésze a környezeti gondok megoldása mellé álljon, hiszen ez esetben önmagát kell korlátoznia, anyagi javaiból kell elvenni, azaz áldozatokat kell hoznia. Látnunk kell tehát, hogy a hagyományos modellekben keleten, és nyugaton egyaránt a válság megoldása komoly forrásokat von el a társadalom egyéb igényeinek kielégítésétől. Ebben a szisztémában tehát illúzió azt hinni, hogy kialakulnak olyan környezettudatos társadalmak, ahol a társadalom egésze önként vállalja a lemondást, az anyagi javak megteremtésének csökkenő nívóját.

11. Az eltartó képesség szerinti használat

A Föld ki tudja elégíteni mindenki igényét, de nem tudja kielégíteni mindenki kapzsiságát. Nyilvánvaló, hogy a bioszféra eltartóképessége egy adott tudományos-technikai színvonalon megszabja az eltartható egyedek számát. Ennek az összefüggésnek mindhárom eleme kölcsönhatásban van egymással. A nem megfelelő egyedszám a tűrőképességet meghaladhatja, s ez esetben akár a tudományos-technikai színvonal növelése esetében is csökken az eltartóképesség. Ez kezdetben bizonyos egyedcsoportok életkörülményeinek leromlásával, majd egyedszám csökkenésével járhat. Az összefüggés azonban más megvilágításban rámutat arra, hogy ha a tudományos-technikai színvonal növekszik s a népesség nem változik, akkor a tűrőképesség figyelembevételével a népesség létszínvonala javítható.

12. A körfolyamatokban történő összekapcsoltság elve

A globális rendszer egészében és alrendszereiben is érvényesül az anyag áramoltatásának ciklusossága. A termelői, fogyasztói és lebontói folyamatok a rendszer elemeinek összekapcsoltságán keresztül, helyi és globális szintű biogeokémiai ciklusokba áramlanak. Ehhez képest a humán gazdaságot jobbára lineáris termelői és fogyasztói kapcsolatok jellemzik. A linearitás miatt alacsony a hatékonyság, nagy az energiaveszteség, sok a termelési hulladék. A rendszerből szinte teljesen hiányzik a lebontási fázis, ezért a termelési hulladék nem hasznosul az újabb termelési folyamatban, hanem szemétté válik. Mivel a lebontási fázis hiányzik, lehetetlen a bevont erőforrások fejlesztése, de egyszerű fenntartható használatuk sem tud megvalósulni. Ezzel szemben a teljes termelői-fogyasztási-lebontási ciklus fejleszti a bevont erőforrásait, pl. a termelés fölöslege a biogeokémiai ciklusokban fosszilizálódik. Az ember azt a meglévő lehetőséget sem használja ki, hogy a természetes rendszer lebontási ciklusaihoz illessze a termelési hulladékait. Ez lehetetlenné válik a hulladékok megsemmisítésével, illetve a természetidegen anyagok termelésével.

13. A szubszidaritás elve

A fenntartható társadalom a teljes jogú egyénből és azok közösségeiből építkezik rendszerré. Az egyén érdekeinek megvalósulása a közösségen keresztül ütközik, vagy azonosul más egyének vagy közösségek érdekeivel, s a különböző érdekek szelekcióját a kölcsönösség adja.

A kölcsönös nagylelkűség, a közösségi érzés újraéledése ebben a szerkezetben nem a közösség kötelező diktátuma, hanem az egyén egzisztenciális létének kiteljesedési lehetősége. A mindenkire kötelező parancsokat osztogató monolit hatalmi struktúrával szemben, amely a kölcsönösség elszegényedéséhez, egyéni és csoportérdekek kialakulásához vezetett az új szerkezetben az egyén vágyai válnak a közösség szervező erőivé, amelyek egy decentralizált irányítási rendszerben intézik saját ügyeiket. A döntés áthelyeződik a döntés közvetlen hatásfelületére, csökken a központi felelősség és a sematizálásból adódó tévedési lehetőség. Nő a szabadságérzet és a tényleges beleszólás a közösség sorsának intézésében.

A helyi irányítási rendszerek jobb működési folyamata a helyi viszonyok reálisabb helyzetismeretén és helyzetelemzésén alapul. A döntési folyamatot a helyzetelemzés, az alternatívák megfogalmazása és kidolgozása, valamint az érdekegyeztetés vezeti be. A döntés és döntési folyamat minden egyes fázisának szempontja a nagyobb struktúrák felé való érdekegyeztetés, a fenntartható fejlődés elmélete, valamint a környezeti, társadalmi és gazdasági érdekek összeegyeztetése.

14. A koegzisztencia elve

A fenntartható fejlődéshez tartozó új struktúra lényege a monolitikus rendszer felváltása egy elemeiből szerveződő, kicsiny szervezeti és gazdasági egységekből felépülő, változatos rendszerrel. Ahogy a társadalom az egyénből, családból s azok érdek és érzés közösségeiből épül szervezett egységgé, úgy a gazdaság is az egyénhez és közösségeihez köthető kis gazdasági egységekből tevődik össze. Ebben az esetben nem az egymás vállán való állás, hanem az egymás mellett való létezés valósul meg.

A látszólag diszkrét egységek, amelyek egymás kiegészítői és kölcsönös kiszolgálói, végül nagyobb struktúrákban szerveződnek. A sok egységből felépülő szervezet képes rendszerként működni, s megvalósítani azt a demokratikus és a mindenkori helyzetnek megfelelő irányítást, amely nem idegen a rendszer belső lényegétől. Az irányítás a rendszer lényegéből fakad, s nem attól elszakadt mesterséges konstrukció.

Ennek a szerkezetnek minden eleme a környezet, társadalom és gazdaság valós elemeihez köthetők. Nem mesterségesen kijelölt megyehatárok, hanem a természet- és gazdaságföldrajzi, az ökológiai, a közösségi és termelői viszonyoknak megfelelő átfogó önirányítási egységek határfelületei jönnek létre, amelyben a rendet és harmóniát a körülményekhez való állandó alkalmazkodás szükségessége biztosítja, s nem a kívülről jövő akarat. Ez a heterogén rendszer, amely figyelembe veszi a helyi adottságokat, ökológiai viszonyokat, a rendelkezésre álló erőforrásokat, termelési tradíciókat, a népesség összetételét, szakmai képzettségét, kultúráját stb., stabilabb és rugalmasabb is egyszerre a monolit struktúrákkal szemben, mind gazdasági mind társadalmi vonatkozásban. /A kis gazdasági egységek miatt a gazdaság rugalmas, gyors, a szükségleteknek megfelelő válaszra képes, s az átalakulás, átállás nem jár nagyobb megrázkódtatásokkal./

Ez a szerveződés az, amely képes együtt élni a természet más teremtményeivel, felismervén a kölcsönös függőség megmásíthatatlan tényét, mivel az ember is része a természet rendszerének.


Természetbarát Híradó 1997. július
Természetbarát Híradó 1997. szeptember
Természetbarát Híradó 1997. október
Túrista ismeretek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja