Haraszthy László:

Úton az Európai Únió felé
Természetvédelem

(második rész)

AZ EMBERISÉG TÁJÁTALAKÍTÓ TEVÉKENYSÉGE ÉS ÉLŐVILÁGUNK MAI HELYZETE

Az emberi tevékenység évezredeken keresztül a természet átalakítására irányult. Kezdetben az erdőket tűzifának, esetleg építőanyagnak használták, később, a háziasítás után legeltetésre is. A technika fejlődésével és a népesség gyarapodásával lehetővé vált az erdők irtása és helyükön szántóföldi gazdálkodás kialakítása.

A 17. és 18. században a tájátalakító tevékenység már nemcsak az erdőkre, hanem a gyepekre, sőt a lecsapolások után a mocsarakra és a lápokra is kiterjedt.

A Kárpát medencei népek a természetátalakító tevékenységben különösen jeleskedtek.

Az emberi tevékenység hatásainak érvényesülése előtt mai területünknek kb. 85%-án erdők álltak. A köztük elhelyezkedő területeken vizek, természetes magaslatok - lösz és homokhátak stb. - voltak. Ma a világ egyik legfelszántottabb országa vagyunk, területünk fele szántóföld. A természetes és természetközeli erdeink kiterjedése 10%-ra tehető. A múlt században az ország 24%-án a folyók szabadon alakították árterületüket, a szabályozás után viszont a vízjárta terület alig 2%-ra zsugorodott.

Az 1998 novemberében ránk törő rekord mennyiségű víz által kialakult veszélyhelyzet egyébként jól mutatja, hogy többet vettünk el a természettől, mint amennyit kellett volna, ezért ma ahol lehet szélesíteni kell a hullámtereket. A múlt századi jogos ármentesítési igény kielégítése után, ma már azon kell gondolkoznunk, hogy a hullámterek kiszélesítésével hogyan tudjuk ennek a területnek egy részét visszaadni a természetnek biztonságunk növelése érdekében. A hullámterek kiszélesítését a folyószabályozások idején is meglévő és azóta lényegesen átalakult és kibővült infrastruktúra és a lakóterületek azonban csak néhány helyen teszik lehetővé.

A magyar táj természetes folyamatok eredményeként rendkívül mozaikos és emiatt különösen gazdag élővilággal rendelkezik, amelyet csakúgy mint Európa legnagyobb részén, erős emberi behatás ért.

Ennek eredményeként az egyes természetes vagy természetközeli élőhelyek jelentős mértékben zsugorodtak és ami hosszú távú megőrzésük szempontjából még ennél is nagyobb veszély, hogy gyakran elszigetelődtek egymástól. Ezek a tények megnehezítik természeti értékeink fennmaradását.

A GAZDÁLKODÁS HATÁSA A TERMÉSZETI ÉRTÉKEINKRE

Európában a magas hegyek kivételével csak elvétve találhatunk olyan területeket, amelyeken nem láthatók az emberi tevékenység nyomai.

Magyarország területének megközelítően 70%-a mezőgazdasági hasznosítás alatt áll, 18% körüli az erdők és a faültetvények kiterjedése és a maradék területre korlátozódnak a vizek illetve az infrastrukturális létesítmények és beépített területek.

E számok is mutatják, hogy kevés kivételtől eltekintve szinte valamennyi természeti értékünk olyan területen maradt fenn, ahol kisebb nagyobb mértékű gazdálkodás, vagy minimálisan valamiféle haszonvétel folyt.

Még a természetes mocsarak vagy lápok többsége sem tekinthető ez alól kivételnek, mert pl. a halászat vagy fűzvessző gyűjtés és más haszonvétel ezeken a területeken is általános volt. Világosan kell azonban látnunk, hogy a gazdálkodás bizonyos körülmények között jelentős természeti értékeket őrzött meg, míg más körülmények között azokat megsemmisítette. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy számos természeti értékünk - pl. a mozaikos élőhelyekhez kötődő érzékenyebb fajok elveszítik életfeltételeiket a hagyományos gazdálkodás elmaradása következtében.

Ezek miatt az Európai Unióhoz való csatlakozás során különös figyelmet kell fordítanunk a külterjes mezőgazdasági művelés fenntartására. Ezzel nemcsak a hátrányos helyzetű régiók lakosságát lehet megtartani, hanem a természeti értékeinket is.

Az Európai Unió egyik legérzékenyebb területe saját közös mezőgazdasági politikája, amely az utóbbi két évtizedben a termelés indokolatlan mértékű támogatásával olyan helyeken is gazdálkodásra ösztönzött, ahol az a támogatás nélkül nem lett volna életképes. Az Unió felesleges mennyiségű agrártermékei miatt retteg az olyan új tagoktól, amelyek ezt a helyzetet konzerválják. Az Uniónak alapvető érdeke fűződik ezért ahhoz, hogy csökkentse a művelés alatt álló területet. Nem mindegy azonban, hogy Európa mely szegletében vonnak ki pl. 1000 hektár szántóföldet a művelésből. Ha ezt Németország északi részén, Angliában vagy éppen Komárom, vagy Békés megyékben teszik, akkor igen jelentős kompenzációt kell fizetni a gazdáknak, mivel ezek jó termőképességű, de természeti értékekben rendkívül szegény területek.

Az ilyen, intenzív* művelés alatt álló, felszabadult szántóföldet a gazdálkodás felhagyása után az élővilág ugyan birtokba veszi, de azokon elsősorban olyan fajok telepednek meg amelyeknek nagy a zavarással szembeni tűrőképessége, azaz szinte bárhol képesek megélni.

Ha azonban a szántóművelés megszüntetést extenzíven* művelt területen kerül sor, mint pl. a Szatmár-Beregi síkság vagy az ország más, hasonló területei, ahol a szántók is hozzájárultak a természeti értékek fennmaradásához, akkor annak hatása a természeti értékekre negatív lesz, azok túlélési esélye csökken. Ezeken a területeken ugyanis a gazdálkodás hozzájárul a természeti értékek megőrzéséhez. Az ilyen szántók fontos élőhelyei a fogolynak, fürjnek, az ország egyes térségeiben ezeken találhatók a túzokdürgőhelyek, és számos gyakori faj pl. a mezei pacsirta élőhelyei is.

A hollandiai erősen vegyszerezett, ültetett gyepek felhagyása semmiféle természeti értéket nem veszélyeztet, viszont csökkenti a talajvíz nitrogén terhelését. Ha azonban a mi alföldi vagy dombvidéki legelőinket szüntetjük meg, akkor nemcsak azok gazdag természeti értékei semmisülnek meg, hanem az úgynevezett alföldi nyílt legelő táj is. Ennek megőrzéséhez viszont rendkívül összetett érdekeink fűződnek. A nyílt legelő tájhoz kötődnek ugyanis igen jelentős természeti értékeink, ez az a tájforma, ami Európában egyedülálló és ezért komoly vonzerőt jelent része történelmünknek és kultúránknak stb.

Folytatás: A gazdálkodás elmaradása miatt veszélyeztetett területek


* EXTENZÍV ÉS INTENZÍV GAZDÁLKODÁS

Extenzívnek tekintjük azokat a földművelési formákat, amikor az adott térség ökológiai adottságaira épülő, kismértékű anyagbevitellel, vagy anélkül történik a gazdálkodás. A termelés elsősorban a természeti erőforrások fenntartható módon történő használatára épül. Igen fontos eleme az extenzív gazdálkodásnak a földművelők tapasztalata, ami évszázadok alatt gyűlt össze. Az extenzív gazdálkodás a fő termelési cél mellett általában mellékhaszonvételt is magába foglal, pl. vadászat. Ez a gazdálkodási forma évszázadok óta megőrizte a természeti értékeket. Extenzív gazdálkodási formának tekintjük a természetes gyepeken történő legeltetést, az algaprodukcióra alapozott halgazdálkodást, a nádgazdálkodást és a gyenge termőképességű területeken a szántóművelést is. A szőlő- és gyümölcstermesztés bizonyos formái is extenzívnek tekinthetők. Ilyenek például a vegyes fafajú ártéri gyümölcsösök "dzsungel gyümölcsösök" amelyekben nem, vagy csak nagyon szerény mennyiségben használnak vegyszert.

Magyarország területének 15-20 %-án folyik jelenleg is extenzív gazdálkodás, elsősorban az Alföldön, az Aggteleki-karszton, Szatmár-Beregben, az Őrségben. (lásd WWF füzetek 6. számát)

Intenzív az a gazdálkodás amelynél nagymértékű a külső anyagbevitel és ennek megfelelően a termés mennyisége is igen jelentős. Ennél a gazdálkodási formánál a megtermelt szerves anyag töredéke, vagy gyakran semmi sem kerül a talajba visszapótlásra. Sem a kukoricaszárat, sem a szalmát nem hagyják a területen, hanem azt elszállítják és mesterségesen pótolják a tápanyagot, szinte kizárólag műtrágyával, vagy trágyalével. Az intenzív gazdálkodás a legtöbb esetben nincs tekintettel az ökológiai adottságokra. A hatalmas monokultúrák - gyakran több km hosszú táblák - felfalták a bennük szigetszerűen elhelyezkedő természetes erdőfoltokat, mélyedésekben kialakult vizes élőhelyeket. Jellemzője az intenzíven művelt területeknek az is, hogy a gazdálkodás nagyon sok műveletből áll: szántás, tárcsázás, vetés, vegyszerezés, aratás, szénabegyűjtés stb. A tápanyagutánpótlás és a vegyszerkijuttatás gyakran légi úton történik. Egy magyarországi intenzív művelésű kukoricaföldnek nagyobb az éves bioproduktuma, mint egy trópusi esőerdőnek. Ennek megfelelően olyan sűrű, hogy még a kisebb táblákon sem képes egy ember keresztülhaladni. Élőviláguk a rendkívül gyakori zavarásnak és gyakran ismétlődő nagymértékű változásnak - két méter magas kukorica-növények, majd az aratás után takarás nélküli szántó - megfelelően nagyon szegény. Magyarországon sokfelé folyik intenzív gazdálkodás. Ilyen térségek pl. Komárom, Fejér, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád stb. megyék jó termőképességű területei.

folytatás: A gazdálkodás elmaradása miatt veszélyeztetett területek


Természetbarát Híradó 95. szám, 2000. február
Túrista ismeretek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja