BIHARI NAPLÓ (3.)

Kalmár László

(Természetbarát Híradó, 1997. március-április)

Hétfő: Csodavár

A mai napra sem terveztünk nagyobb utat. Célunk a Csodavár és a Fekete-tó környékének a bejárása Nem is viszünk sok holmit magunkkal. Egy-egy esőkabát, néhány alma, egy kis csoki , némi kenyér és sajt, meg egy kulacs víz van a zsákban.

A Ponor-réti nyelőkig ugyanazon az úton megyünk amerre tegnap jöttünk. A bivalyok most is sárfürdőznek, távolabb néhány mokány lovacska legelészik.

A nyelő sor után átkapaszkodunk az alacsony de meredek gerincen, ahol utol érünk egy 10-12 tagú gyerek társaságot. Nagyváradi pionírok, főiskolás lány a vezetőjük. Az ""expedíció" Belényesől indult és Topánfalváig tart, végig gyalog. Közben gyűjtenek követ, növényeket, lepkét, bogarat, mesét, népdalt és sok sok élményt. Van krónikásuk, szakácsuk és felcserük. Felszerelésük viszont nem a legcélszerűbb, sátraikat kézben cipelik és a főzésre használt vasfazék sem két kiló... Több helyen tétováznak, térkép nincs, az utat még annyira sem ismerik mint mi. Csak románul beszélnek, csupán a krónikásuk ért valamit magyarul, ő a tolmács. Gyors elhatározással módosítunk az elképzelt útvonalunkon, nem ereszkedünk le a Csodavár "Portálé" -jához, bejáratához, hanem egy kerülő úton elkísérjük a csapatot a "balkonokig". A balkonok szál fenyőből ácsolt kilátók, helyesebben lelátók a fantasztikus méretű sziklaudvarok peremén. A lurkóktól átvéve a legnehezebb csomagokat, keresztezzük az előző feljebb járt, - itt már köves - rönk-utat, aztán felkapaszkodunk egy sziklaszoroson. Némi további felmenet után találkozunk a Csodavárból kikapaszkodó jelzéssel, itt fogunk majd lemenni, de előbb elcipeljük a sátrakat a másik elágazásig és kimegyünk a balkonokra. Végigjárva a lelátókat betekintünk mind a két "várudavarba", a hatalmas méretű szikladolinákba.

Elváláskor még eligazitjuk őket a Flóra-rét felé. Úgy tervezik, hogy ma este ezen a réten az EKE- forrás környéken vernek majd tábort.

Meredek, helyenként kőfolyásos úton óvatosan beereszkedünk a egyik vár udvarba. E ritka természeti látványosság méltán kapta a Csodavár nevet. Hóolvadáskor vagy nagyobb esőzések után, zúgva, bömbölve, meredeken ömlik a patak vize egy hatalmas, több emeletnyi barlangszájba. Lent a Ponor-rét és a Kapus nyelőinek vizei várják az erősítést, hogy néhány kilométerrel arrébb, és szintben párszáz méterrel lejebb, a Galbena vízkeletben egyesült erővel törjenek elő. Jobbról és balról két hatalmas szikla dolina (a két várudavar) tátong, melyet viszonylag keskeny penge szerű sziklaélek választanak el egymástól. Az egyik él - amelyik éppen most a leereszkedéskor szemben látszik - hasonlít a hármas halomhoz, innen az elnevezés: "Mátra, Tátra, Fátra". A szikla szakadék aljában hatalmas barlangüreg tátong, mélyében ott zúg a patak. A leereszkedésre most nem vállalkozunk. Inkább búcsút intünk a magasban az egyik balkonon még ott zsivajgó gyerekeknek és jól járt sziklaösvényen átmászunk a legalacsonyabb, alig egy-két emeletnyi gerincen. Szemben és alattunk a "Portále". Lemászunk az ácsolt létrákon, átevickélünk egy félig elsodort hídon, hogy kőomladékokon át kikapaszkodjunk a másik várudvarba.

Ez is körben teljesen zárt, kötél nélkül csak a barlangszáj felől közelíthető meg. itt érezük csak igazán törpénak magunkat. Környes-körül százméteres, fehér, szikla szál, tetején sötét zöld fenyők, középen kék ég, bodor fotó felhőkkel. Akarva, akaratlanul a nagy romantikus írónk Jókai jut az eszembe.

Néhány percig lenyűgözve bámuljuk a látványt, s aztán belefáradva óvatosan visszatérünk a barlang szájhoz ahonnan előbb meredek sziklaősvényen, majd drótkötél segítségével hasonlóan meredek, hol sziklás, hol földes oldalon ki kapaszkodunk a vak völgy felső részébe. Némi vizszintes szakasz után itt is ott is kisebb nagyobb beszakadások között fenyvesben vezet az ősvény. Kiérve a kövesútra, azon balra térve a La Grajduri erdészházhoz érünk. A ház mellett jó ízű kedves kis forrás fakad. Alkalmas táborhely, Pietroasza felől autóval is elérhető.

Némi pihenő és "tankolás" után nekivágunk a Galbena-kő csúcsának. Innen ugyan végig fenyő erdőben vezet az út, de felérve a sziklákról tágas és szép szép kilátás nyílik déli irányba. Alattunk a Flóra-rét meredek mezője, szemben a Rozsda szakadék, távolabb a Nagy-Bíhar tömege, balra a Galbena szurdoka, mögötte Aranyosfő hegyei, jobbra a Galbena alsó szorosa.

Jóízűen elfogyasztunk egy-egy almát, meg a "csúcs csokit", majd visszaballagunk a Flóra-rétre vezető fő jelzéshez. Innen olyan útra vállalkozunk, amelyik felér egy felfedezéssel, még a Bihart járó és jól ismerő helyi turisták közül is csak kevesen hallottak erről a helyről. Tegnapelőtt az erdei munkások meséltek egy fekete tóról, amelyik itt van a közelben. környéke érintetlen ősbihar, út se nagyon vezet hozzá, ennek ellenére megpróbáljuk megkersni. Elbeszélésük szerint a csúccsal ellentétes irányba egy ösvény indul, elvezet egy forráshoz, a forrás után sziklás víznyelő-sor és a tó. Valóban rövid keresés után megleljük az alig észrevehető ősvényt. Erősen figyelni kell, hogy a csapás-szerű utat el ne vétsük. Negyedóra, tíz perc múltán meg is leljük a kedves kis forrást. Szomorúságunkra az eddig követet utacska itt véget ér. A vígan csörgedező erecske mutatja a további utat. Józan paraszti ész szerint csak arrafelé lehet a nyelő, amerre víz folyik, az innenső oldal sűrű, nehezen járható fenyves, a túlsó oldal - főleg lejjebb - hívogató, ritkásabb erdő, alatta harsogó, üde zöld fű. Ám csalódnunk kellett, a messziről "üde zöld fű" valójában tőzegmoha, az első lépésnél csak bokáig, a másodiknál már azon felül merülünk a cuppogó ingoványba. Lépéseink nyomán sűrű fekete lé tör a felszínre, ezért a biztonságot jelentő vízfolyásban gázolva megyünk tovább. Szerencsére a vízmélység csekély, alig néhány centi. Nemsokára fel is tűnnek a nyelő sziklái. Nos idáig tehát eljutottunk, de hogyan tovább? Merre lehet a tó?

Felkapaszkodunk a köveken és belekezdünk a keresésbe. Egyenlőre út ugyan nincs, ám ha nehezen is, de az erdő járható. Jó másfél órája bolyongunk, de a tóra nem találunk, helyette megtaláljuk a Barca jégbarlang hasadék szerű bejáratát. Itt már útnyomok is voltak, ezt követve nemsokára jártabb területre értünk. Egyre határozottabban szekérút, amin járunk, az iránya is jó. Lemondtunk tehát a további keresésről. Lehet hogy a láp volt a tó, de az is lehet, hogy nem. (Pár évvel később kiderült, hogy nem, akkor rátaláltunk az erdei tóra.)

Átkapaszkodva egy irtásos gerincecskén, alattunk meglátjuk a Csodavárba vezető vakvölgyet. Megcélozzuk és szerencsénkre éppen ott érjük el a kövesutat, ahol abból kiágazik a piros sáv jelzés. Ezen megyünk tovább. Egy kis oldalvölgyön felmenve fenyves, ligetes "1300-as dombok" között - nem messze az erdészeti teleptől - érünk a köves út pádisi ágához. A fennsík errefelé nagykiterjedésű vízenyős mezőség, egy-egy facsoporttal díszítve. Elhúzunk az erdészház előtt, egy derékszögű kanyar következik és újra erdő. Némi gyaloglás után a turistaház közelében folyó patakhoz érünk. Az autók csak úgy a mederbe gázolva mennek át, mi kissé följebb kerülünk ahol egy gerenda van átvetve.

Társaink ma sem érkeztek meg. Úgy tűnik, közbejöhetett valami, és már nem is jönnek. (Valóban, közbejött "valami", ami nem volt más, mint egy gyerek, a házaspár hölgytagja várandós lett. Csak érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy néhány év múlva újra terveztünk egy közös bihari túrát, de ebből sem lett semmi, mert közbeszólt egy másik gyerek. Azóta a barátaim már régen nagyszülők, de közös Bihar-túrát nem sikerült összehoznunk.)

Folytatás: Galbena-kör



Bihari napló 1. rész
Természetbarát Híradó 1997. március-április
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja