BIHARI NAPLÓ (4.)

Kalmár László

(Természetbarát Híradó 1997. május)

Galbena kör

A Galbena kör számomra fogalom, a karsztvilág számtalan csodájának a gyűjtőfogalma. Van benne vízkelet és víznyelő, szikladolina és gerinc, jégzsomboly és barlang, vízesés és szurdok, forrás, hegyi rét, pompás kilátó és erdő-rengeteg. Egy részét e túrasorozat keretében már bejártuk, de azért maradt még elég látnivaló.

Mint általában mindig, úgy most is kora hajnalban vágunk neki az útnak. Még alig pitymallik, amikor már a Csodavár melletti sziklaszoroson igyekszünk felfelé.

Tegnap ugyan itt jártunk, de azért nem álljuk meg, hogy egy pillantást ne vessünk a legközelebbi balkonról a várudvar mélységébe. Aztán megkezdjük a kapaszkodást a gerincre. Jó félóra, amíg felérünk. Rövid pihenőt iktatunk be, amelyet az egyik alapvető életfunkció, az anyagcsere biztosítására használunk fel. Apám megy jobbra, én balra. Éppen a legalkalmasabbnak tűnő hely kiválasztásával voltam elfoglalva, amikor meghallom, hogy az Öreg a nevemet kiabálja. Mindent felejtve rohanok, talán csak nem történt valami baj?!...

Szerencsére nem, csupán ráakadt a Borcika /Bortigu/ jégzsomboly tetejére. Ez egy tíz-tizenöt méter átmérőjű akna, benne, úgy húsz méternyi mélységben a sárgás-szürke piszkos jégdugó teteje, - ki tudja milyen vastag lehet?

A nyeregtől levezető jelzéstől is van a túlsó szélére egy kis kiágazás, - a látottaktól sürgős anyagcsere funkciót elfeledve - azon indulunk tovább. Sűrű erdőben meredeken ereszkedik az út. Egyszer csak furcsa, szokatlan zajra leszünk figyelmesek. A kora reggeli erdő félhomályában egy öreg borz tart hazafelé. Ez a nálunk óvatosságáról ismert állat, mit sem törődve a mereven bámuló idegenekkel, végtelen nyugalommal bandukolt, lassan távolodva. Járása okozta a fülünk számára szokatlan zörejeket. Még akkor is szoborrá dermedve álltunk egy ideig, amikor őkelme már eltűnt a szemünk elől.

Folytatva az utat, az hol meredekebben, hol lankásabban, de mindig csak lefelé vezető, jól járt szekérút. Balról egyre markánsabban alakul egy völgy. Nemsokára letérünk a szekérútról. Balra egy meredek ösvényen leereszkedünk a víz morajlásától hangos völgybe. Szemben egy nagy darab szikla alól tör fel mind az a víztömeg, amelyik a Ponor-réten, a Csodavárban és a Kapus-nyelőben tűnik el. A földalatti börtönétől megszabadult áradat zúgva, morogva, tajtékot hányva, apró vízeséseken bukdácsolva, szikla-üstökben kavarogva rohan a völgyön lefelé, hogy pár száz méterrel arrébb permetező zuhatagként eltűnjön egy hatalmas barlangszájban. Természetesen nem örökre.

Némi drótkötél-maradék segítségével átmászunk a előtörő víz feletti sziklahomlokon és a meredek völgyoldalban, hol sziklapárkányon, hol agyagos meredélyen, tisztes távolból követjük a víz útját. Egy kiágazó ösvényen leereszkedünk a patakot újra elnyelő barlangszájhoz, majd visszatérünk az ösvényre, amely innen szárazzá vált asszóvölgyön vezet tovább. néhány méterrel lejjebb újabb elágazás következik egy barlanghasadékhoz, amelyen át elérhetjük a vízfolyást. Már-már úgy tűnik, hogy az általunk követett száraz völgy véget ér, amikor jobbról egy szűk kanyon tárul elénk. A szoros jobb oldali faláról, két-három embernyi magasságban lévő barlangszájból zuhan alá a patak vize. Ez az Emerenciás-esés. A kanyon bal szélén foghíjas pallókon vezet az út. Ahol a szűkület tágulni kezd és már majdnem hagyományos völggyé válik, némi nehézségek árán átkelünk a vízen és meredek sziklákon megindulunk felfelé. Ahogy mászunk felfelé és gyűrjük magunk alá a métereket, úgy lesz egyre tompább a víz harsogása. Feljebb ekkor még megvolt néhány balkonjellegű rozoga fatákolmány, amelyről visszapillanthattunk a nemrég járt mélységbe. Nem messze attól a helytől, ahol letértünk róla, visszajutunk a szekérútra, amelyen lemegyünk a Flóra-rétre.

(Az itt közöltek az első bejárásra vonatkoznak. Azóta a helyzet többször változott. Volt, hogy pallók hiányában szakadozott láncok segítségével a sziklafalon kellett áttraverzálni. Legutóbb újra voltak pallók és egy függőhídon lehetet a víz felett átmenni, ám a jelzett út nem vezetett fel a sziklákra, a galériára, hanem egyenesen a Flóra-rétre vitt.)

Ez a meredek hegyi kaszáló méltán viseli a Pioana Florilor, azaz a virágos rét nevet. A derékig érő fűben sokféle havasi virág pompázik, ezerféle színben. Az úttól mintegy ötven méterre van az EKE forrás, érdemes felkeresni, mert nem csak üdítő a vize, de megfelelő pihenőhely is. Egyébként útcsomópont is. Innen eljuthatunk Aranyosfőre, Rézbányára vagy az Alsó-szoros mellett Pietroaszára és visszamehetünk a Padis-fensíkra is. Ez utóbbit választva elindulunk felfelé. Átmegyünk egy lenyúló erdőrészen, majd meredek réten kapaszkodunk egyre feljebb. Egy rozoga faépület falán lévő jelzés mutatja, hogy jó irányba megyünk. Hosszú emelkedés után már jócskán az erdőben járunk, amikor balra egy kiágazás mutatja, hogy az Eszkimó-jégbarlanghoz, vagy ahogy az itt élők nevezik Focul Viuhoz, az Eleven Tűzhöz értünk. A magyar névadó, itt is mint általában legtöbb helyen a Biharban Czárán Gyula. A móc elnevezést a barlang a kürtőjén át kitóduló, messziről füstnek látszó páráról kapta.

Felöltözünk és egy zsombolyszerű nyíláson, falépcsőkön leereszkedünk a barlangba. Érezhetően egyre hidegebb van. Hatalmas szikla-boltív alatt vezet át az út egy másik zsomboly aljára. Az aknában kúp alakban szürkéllik a jég, megtűzdelve fentről behullott, gerendányi fenyőtörzsekkel. Óvatosan megkerülve a szennyes színű jéghegyet, az akna túlsó felén, egy barlang-bejárat előtt megpillantjuk a fehéren szikrázó "eszkimó családot". Több ölnyi vastag, két-három embernyi jégoszlopok, beljebb jégfolyások, fagyott vízesésekkel és pompás jégfüggönyök takarják a falat. Itt már egészen hideg van, hiába húztuk fel pulóvereinket, hamarosan fázni kezdünk. Ideje visszatérni a megfagyott paradicsomból a zöldellő nyárba. Hiába lassítjuk a lépteinket a létrákon felfelé, hiába vesszük le még odalent a meleg ruhát, a barlangszájból kilépve szinte fejbe csap a huszonkét fokos "kánikula".

Nemsokára felérünk a nyeregbe. Innen már ismerős az út, elmegyünk a Galbena-kő kiágazása mellett, leérünk az erdészházhoz, jót iszunk a mellette fakadó forrás vizéből, és visszaballagunk a táborhelyre.

Folytatás: Szamosbazár



Bihari napló 1. rész
Természetbarát Híradó 1997. május
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja