TANÖSVÉNY A HÁRMASHEGY ALJÁN

A Zsuzsi kisvonat hagyományos közlekedési eszköze volt a Debrecen környéki tanyáknak. Több mint 100 évvel ezelőtt hozták létre, hogy a környéken lévő tanyák valahogyan kapcsolatba kerüljenek a világgal. Így részt vállalhattak a "nagyváros" élelemmel való ellátásában, s hozzájuthattak az iparcikkekhez ők is. A közúthálózat, az autóbuszközlekedés fejlődésével ügy gondolták, hogy nincs szükség a kisvonatokra, így hazánkban nagyon sokat visszafejlesztettek. A Zsuzsi vonat nyomvonalát is a lakossági tiltakozása ellenére jelentősen lerövidítették. Néhány éve pedig az üzemeltetés nem kifizetődő volta miatt a teljes leállítás mellett érvelt Debrecen város önkormányzata. Pedig a pénz nem minden!

A tanösvény Zsuzsi vonat Hármashegyi végállomásától indulva a kisebbeknek, fáradékonyabbaknak egy rövidebb sétát, a nagyobbaknak egy hosszabb, változatosabb utat kínál.

l. állomás Elindulunk a Zsuzsi régi töltésén, amely egyben az Alföldi Kéktúra útvonal is. Az utat balról középkorú tölgyes, jobbra a törökmogyoró- és a galagonyasoron túl a "majálisrét" szegélyezi.

2. állomás. Előttünk egy ültetett tölgyes. Tovább balra egy beerdősödött tisztás. Közönséges nyír, fehér nyár, szürke nyár mellett a vadkörte (vackor) is megtalálható. Cserjék között sok a fagyal. A homoki tölgyes tisztásain magyarszegfű, szurokfű, kakukkfű, apró bojtorján és különböző harangvirágfajok virulnak.

3. állomás. A már látott jellegzetes fajokat itt is megfigyelhetjük: különösen sok a kocsányos tölgy. Egy érdekes foltban, az erdő belseje felé nyírek is mutatják fehér törzsüket. Az erdőrészlet nyugati szegélye mélyebb területre esik, ahol a hajdani tölgykőris-szil ligeterdők szárazabb maradványa is felfedezhető. A ligeterdő jellegzetes fa- és cserjefajai: a magyar kőris, a kocsányos tölgy, a mezei és a vénicszil, a kutyabenge, a veresgyűrűsom, amelyek ősszel a lombszíneződésükkel talán a legszebb színfoltot jelentik.

Aki a kisebb körre vállalkozik, az a bal oldali ösvényen haladhat tovább, s ugyanennek az erdőnek a másik oldalán, azt körüljárva tér vissza a kiindulási helyre. Az ösvény jobb oldalán jellegzetes nyírségi-erdőspusztai tanyaépületeket. Jobbról egy körülbelül 80 éves homoki tölgyest láthatunk. Ma már csak nagyon ritkán találkozhatunk ilyen erdővel, ezért néhány éve táblával jelölt természetvédelmi terület lett.

4. állomás. A kitartóbbak egy új társuláshoz értek: a Zúgó-éren áthaladva a vízparti társulásokat figyelhetjük meg. Itt kevés a szabad vízfelület, mert néha kiszárad az erecske, de a lebegő és a gyökerezőhínár is megtalálható. A szélén nád, kásafű és sás. Az árok partján középkorú tölgy-kőris-szil ligeterdőt, távolabb égereket látunk.

5. állomás. Letérünk a Zsuzsi vonat régi töltéséről és a kéktúra útvonaláról. Jobb kéz felé az ültetett vöröstölgyek - bár nem őshonosak - különösen ősszel nagyon mutatósak a kocsányosok között. A másik oldalon akácos kíséri utunkat.

6. állomás. A tanyák gyakran épültek az erdő szélekre, hiszen elegendő tűzifa, az állatoknak pedig legelő állt rendelkezésre. A rétek mélyebb pontjain gyakran fűzláp foltok voltak, melyeket szántani nem volt értelme. Itt is láthatunk egyet.

7. állomás. Utunk egy nagyon szép, vesszőből font kerítésű tanya mellett vezet, ahol a kukoricatárolásra épített, jól szellőző górét figyelhetünk meg.

8. állomás. Ismét egy fiatal vöröstölgyes, valamint kocsányos tölggyel vegyesen ültetett akácos mellett haladunk.

9. állomás. Mesterségesen létrehozott tisztás, az erdő szabadidőpark jellegét hangsúlyozó terület. Nagyon sok lágyszárú fajt ismerhetünk meg rajta. A csenkeszek közül megtaláljuk a keskenylevelűt, a rétit és a barázdást. A nedvesebb részek szép szegfűfaja a réti kakukkszegfű, a szárazabbaké a bennszülött (csak hazánkban élő) magyar szegfű.

10. állomás. Ez a szép épület valaha iskola volt. Kiváló Erdei Iskola lehetne belőle.

11. állomás. A homoki tölgyes helyén akácelegyes-tölgyes van, mely az egész buckát befedi. Az akácot éppen a homokkötés miatt telepítették be az 1700-as évek végén. A méhészek és a fatermelők nagyon dicsérik, de a biológusok nem örülnek neki. Szemben a bucka alatt szép gyöngyvirágos-tölgyest látunk, mellette fiatal akácos. Jól látható a két erdőtípus közötti különbség.

12. állomás. Egy öreg tölgy-kőris-szil ligeterdő, benne néhol nyíreket is megfigyelhetünk: jelzik, hogy a közelben víz lehet. Néhány orchideának adhatnak az ilyen erdők otthont, például madárfészek, sarkvirágok. A területet egy részét korábban lőtérnek használták, ez volt a véderdő, és ezért nem vágták ki.

13. állomás. A Hármashegyaljai-tó vize csillan meg előttünk. Ezt a horgászok mesterségesen hozták létre. Van benne ponty, amur, törpeharcsa, naphal, csuka. Érdemes a sekélyebb részeken a naphal ívását és a hímek ikraőrzését megfigyelnünk. De mint új élőhelyen, az élővilág egyéb képviselői is megtelepedtek benne és a környékén. A vízi növényzet alaptípusai jellegzetes fajaikkal, szélén a nádas-gyékényes rekettyefüzesben, néhol égeresben folytatódik. A tó partján a lápréti növények egyik legszebbje, a csermelyaszat virít májusonként. Madárvilága is gazdag. A természetvédők igen, horgászok nem örülnek a szintén idetelepedő vidrának.

14. állomás. A rét a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet része. Körülötte erdei fenyves illetve egy öreg tölgyes található.

15. állomás. A kilátóhoz egy "hegyre" kell felmennünk. Jól látszik, hogy ez egy homokból álló kiemelkedés, a Nyírségre igen jellemző, szélhordta nagy bucka. Rajta záródó homoki gyep él, ami azt jelenti, hogy már csak néhol látszik a szabad homok-felület. Többségében rozsnok- és csenkeszfajok, valamint homoki pimpó fedi. Nagyon sok a siskanádtippan nevű pázsitfű rajta. Érdekes cserjéje a kései meggy. Tetején ültetett erdő (erdei fenyő, akác).

16. állomás. A kilátó. 18 méter magas faépítmény. A környék legmagasabb homokbuckasorának tetején vagyunk, jól kivehetően három halomból áll.

(Ezért Hármashegy, az Alföldön ezek is hegynek számítanak.)

17. állomás. A másik irányban haladunk tovább - egy csodálatos erdeifenyves ben. Esős idő után különösen sokféle gombát láthatunk itt.

18. állomás. Száraz homoki tölgyesben járunk. Ez a nagyon megritkult erdőtípus valaha a Nyírség száraz buckatetőit, oldalait fedte, melyet felváltott az akácos. Ez itt tipikus, sarjasztatott erdő, ezek jellemzője, hogy a fák "csokrosan" nőnek. Jó mikroklímája miatt ez a hely is gazdag gombákban. Akad itt sereges és szürke tölcsérgomba, fülőke-félék, erdőszéli csiperke, nyári vargánya, őzlábgombafajok, piruló galóca. De vigyázzunk, mert mérgező fajok, gyilkos és párducgalóca, sárguló csiperke stb. is előfordulhatnak. Eredetileg ez a fás társulás adott élőhelyet - s ad még ma is néhány területen - a fokozottan védett egyhajú virágnak és magyar nősziromnak. Néhány fából álló feketefenyő-folt mellett haladunk tovább.

19. állomás (ez egyben a 9. állomás is). Utunk végállomásához, a Körszínhez jutunk. Itt ismét a rét, ahol a vonatindulásig jókat lehet játszani, futkározni - nem felejtve, hogy rajtunk is múlik, hogy a természet szépsége és sokfélesége faj- és formagazdagsága fennmaradjon.



Természetbarát Híradó 80. szám, 1998. november
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja