A Komlói Bányász SK természetjárói
a Dél-dunántúli Piros Túrán

Hosszas tervezés, átszervezés után 1997. június 27-én végre elindultunk a Dél-dunántúli Piros Túra 161 km-ének teljesítésére. Csapatunk 13 főből állt, a legidősebb 77, a legfiatalabb 10 éves volt.

A vonaton Rácz János túravezető helyettes mindenkinek adott egy általa készített stilizált fatörzset, amit a nyakba lehetett akasztani és amin rajta van a Dél-dunántúli piros jelzése és a 161 km.

Utunk elején nagy lendülettel indultunk. Megérkezve a szálkai Horog-csárdához, ott megpihentünk és megebédeltünk. Kihasználva a jó időt, tovább indultunk és a mőcsényi halastavakig meg sem álltunk. /Szálkán a tavaknál nem táborozhattunk./ Sátorverés után csapatunk lelkesebb tagjai elmentek a vasútállomásra bélyegezni. Ez alatt az idő alatt Kovács Árpád túravezető és helyettese a közeli kis erdőben gödröt ástak, ami az illemhelyet pótolta. Fél tíz körül takarodót fújtunk.

Június 28: reggel 6-kor rekedt kakukk hangjára ébredtünk /Rácz J. produkálta/. Mosakodás, reggeli, sátorbontás után 8-kor folytattuk utunkat. Az idő ragyogó volt, a hőmérséklet kb. 25 fok. Zsibrik után betértünk Ófaluba, ahol hosszabb pihenőt tartottunk a presszónál. Közben megnéztük a német tájházat s a templomot. Tovább indulva a Borovicska-hegy lábánál ebédszünetet tartottunk, amit frissen főzött kávé tett még csodálatosabbá. Ezután nekivágtunk a Borovicska húzós emelkedőjének. Az idő tovább melegedett, kb. 32 fok volt., de kárpótolt minket a csodálatos kilátás. Beérve Mecseknádasdra, lerogytunk az első árnyékot adó fa alá. Két fiatal társunk friss vizet hozott a tikkadt vándoroknak. A csárdától nem messze, egy tisztáson letáboroztunk. R.J. "szuperagya" kiötlötte és elintézte, hogy a csárda slagját "fürdőszobaként" használhassuk. Isteni volt. Mivel a csárdában lagzi volt, reménykedve egy kis tortakóstolásban, kiültünk a teraszra s hallgattuk a zenét. Visszafelé nagy gondban voltunk, mert elemlámpa nélkül a sötétben nem láttunk, de nem estünk kétségbe: csatárláncot alkotva a szentjánosbogarak fel-felvillanó lámpái mellett tértünk vissza sátrainkhoz. Elvackoltuk magunkat és már aludtunk is.

Június 29: újra szólt a rekedt kakukk: ébresztő, 6 óra! A szokásos reggeli készülődés után elindultunk, hogy fogyjanak a még hátralévő kilométerek. Mecseknádasdon bevásároltunk, mivel hátralévő utunk során bolttal legközelebb csak Komlón találkozunk. Zsákunk, amit házként cipeltünk magunkkal, így újra elérte az indulási súlyt. Megmásztuk a Kappenvasszer 364 méterét, de ez nem volt elég, mert a Csalán-hegyre is fel kellett kapaszkodni, ami 536 méter magas. Onnan a Pásztor-forrásig lefele haladtunk. Itt vertük fel sátrunkat az utolsó éjszakához. A két hegy megmászása kimerített minket, mosakodás után eltettük magunkat másnapra.

Június 30: utolsó nap lévén nem szólt a kakukk, mégis mindenki időben ébredt. A szokásos reggeli készülődés után hátunkra vettük a "házunkat" és elindultunk. Nagyon szép, de nehéz szakasz következett, mert az útra rádőlt, derékvastagságú fák miatt a magasan feltornyozott zsákokkal jól meg kellett fontolni, hogy felette vagy alatta másszunk-e át. Máré váránál hosszabb pihenőt tartottunk. Ebéd után Anci csomagjából előkerült a becsempészett, féltve őrzött pezsgő. Eleket ünnepeltük 77. születésnapján. Kipihenve indultunk neki az utolsó kilométereknek. Úgy terveztük, hogy a Tacsinál búcsúvacsorát tartunk, de közbeszóltak az égiek. Óriási eső zúdult ránk, örültünk az első Komlóra tartó busznak. Komlóra beérve elköszöntünk egymástól, és ezzel véget ért túránk első szakasza. (Az utunk során a jelzések végig jók voltak.)

2. rész

1997. július 19: ma elindulunk, hogy folytassuk a Dél-dunántúli Piros Túra bejárását. A résztvevők száma most csak 8 fő. Beérve Kaposvárra, a vasútállomáson bélyegeztettünk (elég körülményes volt), majd elindultunk Töröcske felé. Most az idő nem volt olyan kegyes hozzánk, borult volt. Amikor elértük a töröcskei bélyegzőhelyet, az eső már szemerkélt. Innen aztán elkezdődött a "kálváriánk". A turistajelzés vagy nem volt egyértelmű, vagy egyáltalán nem is volt. A tájolóval bemért irányt követve, mint a sárdagasztás világbajnokai, teljesen kikészülve azért megérkeztünk első táborhelyünkre, Ropolypusztára. A véletlenül előbukkanó nap alatt sátrat vertünk, körülnéztünk, majd rövid beszélgetés után álomra hajtottuk fejünket.

Július 20: rekedt kakukk nélkül, de már fél 7-kor talpon voltunk. Indulni viszont csak 10-kor tudtunk, mert a sátraknak meg kellett száradni. Csodás időben közeledtünk Bőszénfa felé. Fáradtan, de lelkesen értük el Kisbőszénfát. Megkerestük a bélyegzőhelyet, a tehenészeti telepet, ahol felvilágosítottak bennünket: tehén sincs, nemhogy még tehenészet! Nagy nehezen azért találtunk egy olyan italboltot, ahol le merték bélyegezni füzeteinket.

Mivel az idő igazán szép volt, és kicsit meg is pihentünk, úgy döntöttünk, folytatjuk utunkat Terecseny felé. Pár kilométer után nagyon nehéznek éreztük zsákjainkat, de azért mentünk előre. Mikor a távolban feltűnt az első háztető, reménykedtünk: most már biztos vége lesz ennek a gyaloglásnak, levethetjük bakancsainkat. Ez felvillanyozott minket, Rácz Kata még éneklésre is bírta a társaságot. Beérkezve Terecsenyre, megkerestük a bélyegzőhelyet, ahol nagyon szívesen fogadott bennünket a gondnok. Sátorverés után ellátogattunk az "Aligvár" italboltba. Ott tudtuk meg, hogy a vidám "Aligvár" kulcsosházban pont komlóiak vannak. A kellemes éjszakában hazabandukoltunk, s jóéjszakát kívánva egymásnak aludni tértünk.

Július 21: sajnos hajnalban esett az eső, így pakolásról szó sem lehetett. Míg a sátrak száradtak, elmentünk a boltba. Fél tízkor végre elindultunk, földúton a tavak mellett. Csodás időben, egyenletes ütemben érkeztünk Ibafára. Itt megnéztük a pipamúzeumot (zárás után 1 perccel érkeztünk, de újra kinyitották). Bár lépten-nyomon ettünk, a zsákjaink súlya nem akart csökkenni, de egyszerre Bükkösd határában voltunk. Ez a szakasz valahogy nagyon kimerítő volt, így a hodály melletti réten vertünk sátrat. Mielőtt erre sort kerítettünk volna, kis zápor vert végig rajtunk. A fáradtságtól nem is törődtünk vele, főleg azután, hogy két csodálatos szivárványban gyönyörködhettünk. Akinél fényképezőgép volt, mind kattogtatta (a képek nagyon jól sikerültek!). Vacsora után nem sokat beszélgettünk, aludni tértünk. Persze ez sem ment simán, mert a juhász kutyája úgy döntött, hogy minket is terelnie kell, ezért elég sokáig ugatott minket. Ő unta meg hamarabb.

Július 22: borongós időre ébredtünk. Reggeli közben szemerkélt az eső, így csak 10-kor indultunk. (Bükkösdön csak két boltban tudtuk megvenni másfél kiló kenyerünket).Az útjelzések csapnivalóak voltak, de azért tikkadtan elértük a bakonyai elágazásnál található luxus házat. Kértünk vizet, nem kaptunk! A ház mögött volt jelzés két fán, aztán tovább sehol. Ez sem akadály - betonúton elértük Bakonya bányát. Itt az egyszerű portás már emberségesebb volt. Vizet tankoltunk, pihentünk, majd nekivágtunk a 28 kanyarral tarkított útnak Petőc felé. A petőci fehér épület olyan volt, mintha lába volna. Hiába faltuk a kilométereket, a távolság úgy tűnt, maradt a régi. Végre, teljesen kifáradva elértük a IV-es aknát. Itt kiderült, nyalóka van, de nem "piros", csak "kék". Táborozásra alkalmas hely nem volt a közelben, így tartalékainkat összeszedve, most már jelzésen továbbindultunk. A Sötét völgyben találtunk egy patak partján alkalmas helyet. Sátorverés után kis tábortüzet gyújtottunk, körülülve beszélgettünk. 21 óra körül elmentünk aludni. Az első éjszaka volt, ami "esőmentesre sikerült"!

Július 23: ébredés után megrohantuk a patakot, csodás fürdés volt benne. Mivel vizünk elég szűkösen volt, nagyon örültünk, amikor elértük a Farkas-forrást, ami végre nemcsak a térképen létezett. Szép időben elértük a Szentkúti erdészházat, ami nem volt, de megtaláltuk a fára erősített dobozt, benne a nyalókát. A jelzések megint igen furcsák voltak. Volt egy rész, ahol utunkat csak úgy tudtuk folytatni, ha jól megrakott málháinkkal átléptük a szalagkorlátot. Ettől kezdve viszont szép és jelzett úton jutottunk el a szentkúti haranglábig. Csodás órát töltöttünk itt. Fájós lábunkat áztattuk, ebédeltünk, limonádét ittunk, beszélgettünk. Ezután ismét útra keltünk. Cél az állatkert. A jelzett és szép sétaúton hamar el is értük. Itt egy nagyon érdekes esemény történt: a pénztáros közölte, nem hivatali kötelessége bélyegezni, csak akkor, ha bemegyünk az állatkertbe! Viselkedését felháborítónak és minősíthetetlennek tartottuk; aránylag visszafogottan sikerült rávenni, hogy nyolc könyvet bélyegezzen le. E kis közjáték és kis pihenő után folytattuk utunkat, hajtott minket az a tudat, hogy nagyon közel vagyunk otthonunkhoz. Nem is álltunk meg, csak a Kánya-forrásnál egy kicsit pihenni. Megszerezve az utolsó bélyegzést is, Sikondát és Mecsekfalut érintve leértünk Mecskejánosiba, a Tacsi ételbárhoz. Most nem esett az eső, de nagyon fáradtnak éreztük magunkat, ezért a megbeszélt vacsora most is elmaradt. De mielőtt elköszöntünk és elszéledtünk volna, megbeszéltük: július 26-án, szombaton találkozunk Kovácsék kertjében egy pezsgőre!

Összegzés: indulás előtt nem tudtuk, mit vállalunk, bírjuk-e majd a nehéz zsákokkal a kilométereket lépni? Így utólag leírhatjuk: nagyon szép tájakon, jól összekovácsolódva, minden napot előző este közösen megbeszélve, remekül bírta a csapat. Örülünk, hogy részt vettünk ezen a csodás túrán, és igen büszkék voltunk a teljesítményünkre

Kovácsné, Magdi - Ráczné, Kata


Mecsek Híradó 53. szám, 1997. november
Mecsek Híradó 54. szám, 1997. december
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja