GONDOLATOK EGY TÉRKÉP KAPCSÁN

Üdvözlöm az Észak-Somogy turistatérkép megjelenését! Hatalmas fehér foltot tüntettek el ezzel az elkövetők. Tavaly a Cartographia RT próbanyomatával jó néhány gyalog- és kerékpártúrát tettem a vidéken. Észrevételeimet cikkekben és az Rt-nek leadott levelemben is közöltem. Nos, azt nem tudom figyelembe vették-e a leírtakat, esetleg már késő volt "perfektuálni", de amire visszaemlékszem, igyekszem turistatársaim figyelmébe ajánlani. Kár, hogy a terület keleti szegélyéről lemaradt a Dél-Dunántúli Piros (DDP) jelzés Töreki-Bábonymegyer szakasza, az Észak-Somogy tán legfrekventáltabb része, lévén, hogy Siófok és Tab körzetében van. A DDP-n kívül egy Som-Nagyberény vm-től kiinduló sárga jelzés is átszeli a térképről lemaradt területet. Sőt a Jaba-patak festői völgyében itt-ott még látszanak egy régi kék sáv maradványai, melyek Balatonendrédet kötötték össze Ságvárral. Mindez kitűnő közlekedéssel és talán az egész Külső-Somogy legszebb erdőivel! Érdemes lenne talán egy kistáj-térkép megjelentetésével pótolni a hiányt. A mi a DDP-t illeti, jó része kerékpárral is végigjárható. Az erdősültebb részek: Töreki - Bábonymegyer - Tab, Törökkoppány - Igal - Ecseny nagyszerű gyalogos túrákat ígérnek. Találtam igen jól és gyengén jelzett szakaszokat is az elmúlt 3 évben. Andocs és Kapoly között pedig csak alapozást. Tavaly Somogydöröcskén már frissen festett jelek adtak arra reményt, hogy a hiánypótlás folyamatos. Mindazonáltal a térképen ábrázolt terület - jellegéből adódóan - nem okozhat gondot a tájékozódásban.

Balatonszemesről egy sárga romjelzés vezet a Rádi-templomhoz. A jelzést itt-ott még látni, de felújítani nem érdemes. (A térkép sárga kersztet jelöl - helytelenül.) A romkertet célszerűbb kerékpárral felkeresni, mert kitűnő kövesút vezet ide a Balatonról. Ha már turistajelzés vezetne ide Szemesről, azt a Bagó-hegyen át jobb lenne felfesteni, sőt meghosszabbítani a Visz, Nagycsepely, Karád háromszög dús erdei felé.

Még érdemesebb lenne jelzésfestésre a Balatonlellétől délre húzódó - dús erdősültségű - vonulat, egészen Somogyvárig. Balatonlellétől a Kis-hegyre vezető piros kerszt valójában csak alig észrevehető nyomokban leledzik. A szemesi sárga rom jelhez hasonlóan nem érdemes felújítani, mert viszonylag nagy forgalmú kövesút vezet fel a Panoráma Borozóhoz, és a Szt. Donát Kápolnához. Kerékpárral még körtúra is tehető, mert Várszó-Kisperjés felé szintén kövesút vezet - bár ezt a térkép még nem jelzi. Egy leendő turistautat ezen érdemesebb lenne felhozni a Kis-hegy felé, mert sokkal szebb. Ezen jelzés felvezethetne a kápolna feletti parkerdőbe, melyet a térkép - tán hely hiányában - nem jelöl. Az erdős gerinc szekérútján a Bánom-hegy felé lehet túrázni, majd le Somogytúrra, ill. Szőlőskislak, Gyugy vagy Somogybabod felé. Egyébiránt a parkerdő szélétől délre, mintegy 500 méterre széles keresztnyiladékon jobbra térve erdőszéli pihenő található. Káprázatos panoráma nyílik innen a Balaton nyugati medencéjére! Főként délelőtt ajánlatos ezt a helyet felkeresni, amikor a nap még nem süt szemből.

Mindenkinek ajánlom Kisberény környékét. A hangulatos kis faluból kerékpárral is át lehet menni Hácsra, majd tovább kövesúton Somogybabodra ill. Gamásra. Béndfekpuszta felé már földút vezet át Somogybabodra. (A kövesutat még nem "hozza" a térkép.) Hácsról kellemesen biciklizhető, csendes országúton érhető el a gyönyörű környezetű Kék Tó Kemping és Hotel. Kitűnő bázishely lenne a környék bejárásához, de árait nem hozzánk méretezték...

A Fonyódtól délre eső területek bejárásához megint csak a kerékpárt ajánlom, no meg a bereki kisvasút is megér egy misét...

Niklával az a gondom, hogy láttam egy "kék négyzet" jelzést a községben, nyomvonalát viszont nem ismerem. Annyit tudok, része a Kemesaljától idáig vezető Berzsenyi emléktúrának. A térkép nem jelöli, pedig a Marcali-háton halovány folytatása (?) is meglelhető. Mégpedig Kéthelyen, a Facsi-vár feletti erdőkben. A Szt. Donát Kápolna érintésével a Csillagvárhoz jutottam el rajta. Gyönyörű út!

A kaposváriak korábbi kiadványában viszont a Dunántúli Kékből Gadánynál kiágazó "kék keresztnek"-nek kellene arra vezetnie... Somogysárdon a kastélypark nem látogatható (BM méntelep), Kaposdadán viszont látogatható a Somogyi János Arborétum, amelyet nem jelöl a térkép. Szóval, akad gond elég. Ettől függetlenül gratulálok a térkép készítőinek, hiszen az úttörő munka sohasem könnyű, a feladat annál nagyobb.

Gyenes Péter


Természetbarát Híradó 84. szám, 1999. március
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja