Gyenes Péter:

Búcsú a drótszamártól

Szeptemberi nyárutó. A drótszamár és jómagam őszinte barátok voltunk, de most az utolsókat rúgjuk... Mégis megcsalám, mert jön az ősz, várnak a hegyek, így átnyergelek az apostolok lovára. Kissé lassú ugyan, de "róla" - éppezért - többet lát az ember. A bicikli meg pihenjék egy kicsit - ráfér...

A búcsútúrán ezúttal Ádánd apró állomásán kecmeregetünk le a piroska peronjáról. A csendes falun átvágva kissé gödrös betonon vágtunk neki a terepnek. A Hetyei-templomrom felől hiába tudakozódtam, a helybeliek csak "törökhagyás"-ról beszéltek. Értek a szóból, bár ezt a kifejezést még nem hallottam.

Pár száz méterre a falu keleti szélétől, széles földút vezet délkeletnek. Ezen lehet megközelíteni a XIV. századi román-gót templom romját. Mondom megközelíteni, mert körbe van szántva. A szántás pediglen már csak olyan, ha megázik...

Egyszóval nem vállaltam a megmérettetést. Viszont örömmel tapasztaltam, hogy e kényszerű védettségtől mégis megmaradt egy termetes torony. A templomhajó vélhetően csekély falmaradványait apró erdőfolt takarja.

A földutat sajnos nem ábrázolja az egyébiránt jól sikerült kétszázötvenezres autó térkép, sőt a rom sem egészen ott található ahová a térkép alapján vártam. Az ugyanis a Kis-Koppány mellékágától kissé keletre, a településtől meg éppen délkeletre van. Szerencsére már az Oroszi-puszta felé vezető kövesútról látható.

A táj nem igazán kényeztet, mert ez már a Mezőföld vidéke. Végül tovább követem a fantom-utat, melyem "L" alakban hamarosan legurultam Páli-pusztára. Itt tértem rá az Ádánd határában elhagyott betonra. Forgalom alig, kisebb emelkedők és gurulások következnek. Szabadhídvégnél megálltam a Sió hídján. Alant hangulatos táj, benne kicsiny kikötő maradványa árválkodik.. Odébb az a vasúti híd, melyen egykor az ország legszebb domvídéki vasútvonala vezett át Dombóvár felé. Az is. a pálya is lassan az enyészeté. Szabad-hívég...

A túlparton Mezőkomárom utcái következnek. Kellemes hely. Kis kitérőt teszek az apró dombon álló templomig. Persze zárva van. Kockázatos dolog lenne nyitva tartani manapság... Körbe járom, belesek de nem sokat látok. Végül egy hatalmas fa árnyékában pihenek meg falatozni. Jólesett a csend és környezet harmóniája.

Újult erővel taposom a pedált. Átszáguldok Lajoskomáromon, majd hamarosan Dég  következik. Amíg a kastélyt keresem összeakadok egy helybéli férfival. Együtt kerekezünk a hatalmas tölgyek között kanyargó betonon, míg az ugyancsak hatalmas klasszicista kastélyhoz érünk. Pollack Mihály műve, 1810-ben adatott át a Festetics családnak. Az elmúlt években gyermekotthon volt, most jószerével üres. Alkalmi ismerősöm elsőrangú idegenvezetővé lépett elő. Ősei még szolgálták a kastély urait. Gyönyörű tágas parkon át legurulunk a Kislángi-patak által táplált tóhoz. Kicsiny szigetén áll az úgynevezett "Hollandi-ház", melynek romantikus épületét ugyancsak megviselte az árvíz. Mellette Festetics Sándor feleségének fürdőmedencéje, no meg egy forrás. A helyiek szerint gyógyhatású vize van. Nem tudom, mindenestre kristálytiszta, és az íze remek. Elsétáltunk a "hármas-hídhoz", ahol útbaigazítást kapok az erdőn átvezető ösvényt illetően. Idilli helyen jártam, mely még úgyis nagy élmény, ha az ember tudva-tudja: milliárdok kellenének ide...

Balatonaligáig a világ legunalmasabb útja vezetett, ráadásul meglehetős autós forgalom-mal. Persze miért kell nekem rövidíteni, amikor  átvághattam volna csendes utakon Soponyára, majd tovább a Sárvíz-völgyi Tájvédelmi Körzeten át, Gorsiumhoz. Végülis Szabadbattyánban is létezik vasútállomás. Szóval az utánam következőknek inkább ezt ajánlom. Annak ellenére is, hogy Enyingnek óriási méretű, klasszicista temploma van és a település kisvárosi nyüzsgésében is van valami "sárm".

Ha az ember a Mezőföldről hazatér a Balatonra, úgy érzi, mintha földi paradicsomba csöppent volna. Világosnál csak bámul ki a vonat ablakán, olyan varázsos a párábavesző aranysugár a bágyadt őszelőn. Csak egy apró vonalka a hajó, mely igyekvőn szeli a vizet a most láthatatlan úticél felé.

Erről meg az jut eszembe, hogy felújították a Békés-megyébe leusztatott, ott évekig rozsdásodó "Jókait". Ráday Mihály sorozatában mutatta be a TV. Az 1913-ban épült hajót Vanyolai Sándor hajózási vállalkozó eredet állapotában varázsolta újjá. Most a Tiszán kénytelen vesztegleni, mert víziúton csak Jugoszlávián át hozhatnák a Balatonig. Azok meg nem engedik át... Azért majd csak hazakerül valahogy. A pesti Dunapartnál veszteglő "Szigliget" persze visszajöhetne a Sión is, ha valaki nagyon akárná... Ez esetben telejes lehetne a régi hajópark, és talán egy-két zajos vízibuszt is nyugdíjba lehetne küldeni.

Nagyot fékez a vonat, így kénytelen vagyok felébredni.

A "Hollandi-ház"



Termeszetbarát Híradó 91. szám, 1999. október
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja