HÉT NAP A KOHÁSZOK ÚTJÁN

I.. DIÓSGYŐRTŐL ÓZDIG

A túramozgalmak a természetjárás sajátos eszközei, amelyek folyamatos túrázásra késztetnek. Általában hosszabb utak, tájegységek megtételét írják elő. A "Kohászok-útja" elnevezésű túramozgalom az Észak-magyarországi iparvidék három hajdani kohász fellegvárát Diósgyőrt, Ózdot, Salgótarjánt köti össze. Diósgyőr, Vasgyári Ógyár teréről indul az útvonal. Az ózdi kohászat 125., a diósgyőri kohászat 200. évfordulója tiszteletére létesítették a két kohászváros természetjárói 1970-ben. A túra teljesítését meghatározott helyiségekben a túrajelentések lebélyegzésével lehet igazolni. Az acélipar napjainkra válságba került, de a három várost összekötő 135 km-nyi turistaút szerencsére megmaradt, sőt útjelzését a közelmúltban újították fel. Ennek az útvonalnak - mely végighalad az Északi-Bükk, az Ó-Bükk, a Heves-Borsodi-dombság és a Medves vidékén - a bejárását határozta el az Egri Bükki Vörös Meteor egy kis csapata 1999-ben. Figyelembevéve az utazási lehetőségeket az útvonalat hét szakaszra osztottuk fel.

Első túránkat Ujhuta-Diósgyőr közötti szakaszra, március elejére, kora tavaszra terveztük. Mi ugyan tavaszra készültünk, de az időjárás meglehetősen téliesnek mutatkozott. Késett a kellemes tavaszi idő. Az elmúlt időszakban, ha ki is sütött a nap a fátyolfelhők közül, akkor is hideg szelek söpörték végig a gerinceket. A Garadna-völgy Fazola család építette vaskohóját is vastag hólepel borította. A mellette levő múzeum még téli álmát aludta. Bejáratához a hóban nyom sem vezetett. Nem is sokáig nézelődtünk, a bélyegzés lehetőségét sem nagyon kerestük, inkább szapora léptekkel megkezdtük túránkat. Lillafüredre már felmelegedve, a hidegtől kipirulva érkeztünk. Innen a pár száz méterre levő Felsőhámori Központi Kohászati Múzeumba vitt utunk. A múzeumba melehetősen sok időt töltöttünk. A kohászat minden fázisát élethűen bemutató makettoktól nehezen lehetett elcsábítani a velünk túrázó ifjúságot, de az idősebb korosztály is szívesen nézelődött a termekben. (Egy óra kevés a múzeum alapos megismerésére.) A múzeumlátogatást követően nem sokat kellett gyalogolnunk, hogy újabb élményben lehessen részünk. Még Hámorban a Puskaporos szikláinál bukkantunk a számunkra szokatlan csodálatos jégfalra. A sziklákról fürtökben lógtak a 10-15 m-es jégcsapok. Szinte minden résztvevőjét a túrának ámulatba ejtették. Többekben talán meg is kérdőjeleződött a magashe-gyekre jellemző jelenség?! - Ekkora jégcsapok kialakulásához a tartós hidegen kívül megfelelő csapadék utánpótlásra is szükség van. - A látványt még fokozta a megvilágítás különlegessége, a napsugarak játéka, a fény és árnyékból adódó kontrasztkülönbség.

Túránkat folytatva rövidesen nyilvánvalóvá vált, honnan is nyeri táplálékát a hatalmas jégfal. Felfelé haladva a Puskaporos oldalában fokozatosan növekedett a hó vastagsága. Mire a Puskaporos feletti gerincre értünk, térdig jártunk benne. Szerencsénkre többen is mehettek már előttünk. A mély hóban így nem mi voltunk az úttörők. Nem is mutattunk nagy hajlandóságot a kitaposott nyom elhagyására, annak ellenére, hogy volt olyan szakasz, ahol nem a "Kohászok-útjának" jelzését követte. Több helyen azért így is kemény ütközetet kellett vívnunk a vastag fehér lepellel.

Diósgyőrben, akárcsak Ujmassán szintén csalódtunk. Egriek lévén, úgy gondoltuk, hogy mint az Egri-vár, úgy a diósgyőri is látogatható egész évben. Sajnos zárt kapuk fogadtak. Azzal próbáltuk vigasztalni magunkat, hogy készítettünk egy pár fotót. Maradjon legalább valami dokumentum ittjártunkról.

Nem jártunk szerencsével Diósgyőrben a Kohászati Művek főportáján sem. Túrajelentésünkre nem sikerült pecsétet kapnunk. A portás csak széttárta a kezét. Ő nem hallott eddig semmilyen "Kohászok-útja" túráról, de bélyegzője sincs semmilyen. A túra igazolásához újabb társasképet voltunk kénytelenek készíteni. Így végződött első napunk a "Kohászok-útján".

Végre talán tavasz van! Megenyhült az idő, egyre többet süt a nap. Az állat- és növényvilág is ébredezik téli álmából. Ujmassán az Őskohónál, s a mellette kialakított Massa Múzeumnál - ahol a korabeli bükki kohászkodás tárgyi eszközei találhatók - azonban még csendes minden. Bélyegzés nélkül, fotóval igazolva kezdtük meg második túranapunkat a Kohász-kék jelzésen. Ómassáig a műutat követi a jelzés. Innen a "szuszogónak" nevezett hegyoldalban kanyargós szerpentinen értünk fel Szentlélekre, a volt Pálos-kolostor romjaihoz. A kolostort a XIII. sz-tól remeték lakták. Csúcsíves templomából ma is láthatunk egy-két falmaradványt. Korukra a falba rögzített márványtábla is utal.

A kolostor szomszédságában találjuk a természetjárók részére szebb időket megélt Herman Ottó "turistaházat". Sajnos az épületnek csak a neve turistaház. Háromcsillagos besorolásával inkább szolgálja a drága gépkocsikkal érkező vendégeket, mint a bakancsos turistákat. Nem is időztünk soká. A kötelező bélyegzést elvégezve a közelben található Látó-köveket vettük célba. A Látó-kövek meredek sziklafalairól meghökkentően csodás kép tárult elénk. A távolból integető csúcsok, a Lázbérci-víztározó , a Bükk lábánál megbújó kis falvak látványa, a völgyből felszálló tavasz illata meghódított most is mint már számtalanszor. Kellő gyönyörködés után leereszkedtünk a sziklák alatt bő vizét ontó Mária-forráshoz. Itt költöttük el ebédünket friss forrásvízzel leöblítve.

Az ebédet követően a hirtelen mélyülő Csondró-völgybe vezetett jelzésünk.

A bükkös árnyékos északi hajlatait még mindig hó borította. A völgy medrében az olvadó hólétől megduzzadt patakocska rohanva zúgott lefelé. A Csondró-völgy a Bükki Nemzeti Park szigorúan védett területei közé tartozik. Szalamandrák, több védett csigafaj, ritka növénytársulások, a nagyvadak közül a szarvas, a muflon találhatók területén. 

Az út talán legszebb szakaszán, ahol hatalmas sziklafal borul a völgy fölé, az olvadó hófoltok alól fejükkel kikandikáló hóvirágok mezejével találkoztunk. (A Bükk alacsonyabb, déli lejtőin már régen elvirágzott.) A rohanó pataktól kísérve túráztunk majdnem Mályinkáig, ahonnan az országút aszfaltját taposva értünk Dédes-tapolcsányba, második túranapunk céljába.

Már a nyár kellős közepén jártunk mire sor került a Dédestapolcsány-Ózd közötti szakasz bejárására. Az elmúlt napokban az esőzés és kánikula sűrűn váltogatta egymást. Sokszor volt borult az ég, de a nap is gyakran kisütött. Az előző években talán összesen sem volt annyi felhőszakadás, mint 1999. év nyárelőn. Az esős napok között sikerült egy derűs, napfénytől ragyogó túranapot kifognunk. Dédes-tapolcsányból a Rádics-völgy vízmosásos peremén jutottunk föl a Hármas-határra, majd egy nyergen át a Vízköz-tetőre. Ennek észak-keleti peremén megnyílik a táj, gyönyörű kilátást enged a Lázbérci-víztározóra, a szoros szemben levő hatalmas mészkő szirtjeire, az Éles-kő gerincére. A táj szépsége arra kötelezett bennünket, hogy itt fogyasszuk el tízórainkat, közben szellemi felüdüléssel is tápláljuk szervezetünket.

Egy kis nassolás után leereszkedtünk Uppony községbe. - Itt kötelező a bélyegzés. - Upponyból kivezető Csernely-völgyben a "Kohász-út" legalább 10-12-szer keresztezi a völgy patakját. A máskor 20-30 cm-es ér, most 3-4 m széles, 20-30 cm mély patakká volt duzzadva. Egy párszor megkíséreltük a köveken, gallyakon való átkelést több-kevesebb sikerrel. Úgy látszott, jobban járunk, ha levetjük a bakancsot, s megpróbálunk mezítláb közlekedni. - Többen is megjegyezték: így még úgysem túráztak. - Volt akiknél az ötlet érzékeny talpuk miatt nem talált elismerésre. Vállalták inkább a féllábszárig érő vízben való közlekedést, bakancsuk beázását. A patak kövei meglehetősen élesek, szúrósak voltak. Megkönnyebbülés volt, amikor a "kohász-út" jelzése a Zsinye-hegy alá fordult, elhagyta a Csernely-völgyet. Még vidámabb lett a hangulat, amikor a Haletvén-kút forrásainál friss vízzel olthattuk szomjunkat.

Sátára egy szép vadvirágos réten át, bögölyök hada kíséretében értünk be. Szerencsénkre a had a falu szélénél lemaradt. A nagy hőség miatt az italboltban bélyegzés közben ismét jólesett egy kis folyadék. Ki-ki egy pohár üdítőt, esetleg egy pohár sört fogyasztott.

Sáta és Ózd között említésre méltó látványban nem igazán volt részünk. Ózdra érve mi is meggyőződhettünk róla, hogy a valamikor versenyképes kohászattal rendelkező város agonizál. Ózd és környéke a gazdasági szerkezetátalakítás következtében teljesen ellehetetlenült.

Kép és szöveg: Francia István



Természetbarát Híradó 98. szám, 2000. május
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja