Németh Imre:

TÉLI EMLÉK KÖRMÖCBÁNYA VIDÉKÉRŐL

Ha leesik az első hó rögtön elkezd bizseregni futólécem talpa, és akkor indulni kell a lőrinci Kiserdő ösvényeire, a Budai-hegyek lankáira, vagy még távolabbi hómezőkre. Ez évben némi bemelegítés után Szlovákiában, Körmöcbánya közelében 800 méteren vertünk tanyát a Természetbarát Sízők Társasága segítségével. Engem az vonzott, hogy maga a hegység sífutó paradicsomként híres, és még kisebb lesikló pályák is vannak területén. Nem kellett csalódnom. Illusztrációként a legkomolyabb túránkról. Három nap után már a pár óra alatt elérhető utakat levadásztuk, így egy komolyabb, általunk partizán emlékösvénynek nevezett nagyobb útvonal tervét állítottunk össze. Kegyes csalásként felvonóval vontattuk fel magunkat, megspórolván 160 méter szintet, és vagy fél órát. A fenyvesbe érve azonnal elmaradt a lesiklópályán nyüzsgő tömeg zsivaja, és magunkra maradtunk a Csenddel. A Csendnek fehér színe volt. A napok óta szállingózó hó súlyos patyolat-lepelként borította a büszke fákat. Bár enyhén emelkedett az út Skalkáig, ez nem tűnt fel, csak ámultunk. A szél által szétkergetett súlyos, szürke felhők mögül előbukkant a Nap, s rögtön megelevenedtek a színek. A tompa zöldek virítani kezdtek, és a fehérnél is halványabb hótakaró vidám sziporkázásba kezdett. A szellő kergette jégkristályok csillogó fénybe vonták utunkat. Nem bántuk volna ha megáll az idő. Ám fél órán belül az ezer méter fölötti síközpontban voltunk. Nagyon zavaró volt a nyüzsgés, így gyorsan megkerestük a főgerinccel párhuzamosan futó, északnak tartó ösvényt. Szerencsére volt sínyom, bár egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez tegnapi lehet. Az volt. Lelassultunk, de ez alkalmat adott a nézelődésre. Romantikus hangulatot árasztó andezit sziklatornyok álltak őrt utunk mellett. Nagyobb elágazásoknál gyötört arcú, bölcs "pléh-krisztusok" néztek ránk álmélkodva. Sudár fenyők között surrantunk-döcögtünk attól függően, hogy felfelé vagy lefelé vitt utunk. A gerinc magasságában járva kinyílt a látóhatár: apró házak húzták össze magukat az árnyékban lévő, hideg völgyekben, míg a tetőkön aranyba vont mindent a hó-sziporka. Csak a hideg jelezte, hogy megállni nem ajánlatos.

Tovább! De merre? A nyeregben elfogyott a nyom. Ez nem a tájékozódás végett volt gond, hanem a lelassulásunk miatt. Így a tervezett útvonal veszélybe kerül. Még másfél órán keresztül törtük a havat, de már a szépségekkel egyre kevésbé foglalkoztunk: egyszerre fáztunk az erős szélben, és izzadtunk a magas porhóban. Délután két órakor egy azonosítható elágazáshoz értünk; sajnos sokat csúsztunk az időben, vissza kell fordulnunk. Ez rontja hangulatunkat. Az viszont javítja, hogy saját nyomainkon ismét felgyorsulunk. A borult égből szakadó hó-áldás sem segít, ám néhány falat csoki után lendületesen csúszunk-csoszogunk hazafelé. Az utolsó nagy lejtő majd 30 perces siklással ajándékoz meg házunk ajtajáig. Szép, emlékezetes túra volt. A 26 kilóméteres táv élménye a Körmöci-hegységben örök emlék marad.


Természetbarát Híradó 85. szám, 1999 április
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja