Megjártuk a Hoverlát,

avagy hogyan túrázzunk Kárpátalján

Vrazsovits Gáborné

A Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom hallatán azonnal felvillanyozódtam, úgy éreztem, még be kell járnom ezen útvonalat. Az ügyért tenniakarásom meghatványozódott az MKE felhívás után, amit a Turista Magazinban olvastam.

Az előkészítő-munka megbeszélésen a Kárpátaljai terület bejárását elvállaltam a Tatárhágótól a Pop-Ivánig, én Vrazsovics Gáborné a (53 évemmel) hiányos orosz nyelvtudásommal. Az utazás előtt az expedició szervezése alatt alig tudtam legyőzni "félelmeimet" amit a korom és csak 3 fős csapatunk miatt éreztem.

A legnagyobb gondot a kinti menetrend értelmezhetetlensége okozta. (Megérkezésünk után Csapon egyből megtudakoltam, mi a menetrend nyitja: a rövidebb kárpátaljai távolságokat elektricskák (Hév jellegű vonatok) teszik meg, amik a menetrendben nem szerepelnek.)

1997. szeptember 12. az indulás előestéje.

Gyakorlott magashegyi túrázónkkal Szentimrey Ferivel (26 éves) jól átnéztük még egyszer a csomagokat, nehogy felesleges holmit is vigyünk, s főleg nehogy itthon maradjon valami ami nagyon fontos, és hiánya veszélyeztetné az expedíció sikerét (Ennek ellenére Berényi Laci (49 éves) mégis begyömöszölte a pótbakancsát is.)

Szeptember 13-án a "hajnali" 6 óra 10 perces Záhonyig közlekedő vonattal, zökkenőmentesen értünk a határhoz 11 óra után.

Berényi Laci Pécsett megvásárolta a Záhony-Csap között oda-vissza jegyét. Mi veszprémiek a határon (621,- Ft) vettük meg, de hamarosan kiderült: a vonatban a kalauz fele áron adta.

A meghívó levelünket a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnökétől, Popovics Bélától (Munkács, Erzsébet u. 9. Tel: +380 (3131) 217-43) kaptuk. A Magyarház címe Munkács, Volosino u. 12. Tel: +380 (3131) 238-24.)

Gyártottunk magunknak - az Ukrán Külügyminisztériumban, és a követségen beszerezhető - "Kiküldetési rendelvényt" magánútlevéllel szolgálati célból, aminek végülis örültek az útlevél vizsgálatnál, mert név szerint lehetett bennünket azonosítani.

Ha nincs meghívó, vouchert Magyarországon az utazási irodákban be lehet szerezni. A határon a vonattal közlekedők a Planéta Tursban (Planéta Turs Somogyi Olga, Cím: Csop, ul. Vokzalna 3., Tel/fax: 03137 71878 , Magyarországról: 0038 031 37 71878) vehetik meg a legolcsóbban. Kocsival közlekedve Záhonynál több kilométeres a kocsisor. Beregsuránynál és Tiszabecsnél gyorsabb az átkelés, de a voucher drágább.

Csap a Tisza jobb partján elterülő kisváros. A hármashatár (ukrán-magyar-szlovák) vasúti csomópontja. Ukrajna nyugati kapuja. Átrakodó állomása országos jelentőségű. A keskeny, európai szabványú (1435 mm) nyomtávú vasúti kerekeket itt cserélik szélesekre (1520 mm), illetve fordítva, az Ukrajnából Európa más országaiban tartó szerelvényeken.

A város neve Csap (Csop) magyar személynévből keletkezett. Az első említése 1281-ből való Chapként. l944-ig magyar többségű, magyar, ukrán-ruszin, orosz lakosságú. Lélekszáma jelenleg 10.000 fő, ennek kb. fele: 5000 ember magyar. Egykor a Baksa nemzetségből származó Csapy család birtoka volt. A település az 1514-es Dózsa vezette felkeléskor Barsvai Péter vezetésével külön osztagot állított ki. A tatárok majdnem teljesen elpusztították, lakosságát vagy elhurcolták vagy megölték. A Rákóczi-szabadságharcból is kivették a csapiak a részüket. Az 1870-ben megkezdett Galícia felé vezető vasút építése hozott változásokat a jelenlegi város és környéke lakosságának életében. A vasút jelentősen megváltoztatta a lakosság nemzetiségi összetételét is.

l944-ben a szovjet csapatok hosszú hetekig tartó harcok árán foglalták el a várost. Ekkor a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották református templomát is.

A város területén a már említett átrakodó állomás mellett fűtőház, kocsiszín, téglagyár, a különböző kereskedelmi, szolgáltató egységek működnek. Ezek a létesítmények sok ember számára biztosítanak munka- és kereseti lehetőséget.

Csapon a református egyház 1642-ben, a római katolikus egyház 1890-ban alakult. A hívek felváltva használják a római katolikus templomot. Épül az új református templom.

A városnak ukrán és magyar tannyelvű középiskolája van. Gyermek-zeneiskola is működik a városban.

Csapon leszállás után pénzváltási lehetőséget kerestünk. (Magyarországon grivnyát nem árultak, még Budapesten sem. Így az összes 1 dollárost megvettük, mégis legyen aprónk.)

Ebédidőben minden zárva, a bank is, de a bank folyosóján mégis sikerült feketén helyi pénzhez jutni, így a továbbutazáshoz a vonatjegyet megvehettük.

Várakozás közben érdeklődtünk, így Dobra Annával megismerkedtünk, aki szintén Rahóba utazott, mint mi, de ő busszal és 21,30 órára oda is ért.

Mi a vonatjegyek birtokában csak másnap délben érkeztünk. Dobra Annával beszélgetve Berényi Laci barátunk elővett egy 10 éve készült fényképet s elpanaszolta, hogy sajnos a fényképen látható rahói kislánynak, aki náluk járt és egy hétig vendégük volt elvesztették a címét. Anna a képre nézve egyből felismerte volt iskolatársát Alena Manykót. Utóbb örültünk a vonatútnak, mert így megismerhettük az ottani helyi utazási körülményeket, "az életet" a vonatról (nemzetközin is utaztunk; az európai színvonalú). Lehangoló volt a szegénység az elhanyagolt, majdnem széteső szerelvény, ami takarítót tán sohasem látott.

Sokat beszélgettünk az utasokkal az életükről, a szociális védőháló teljes hiányáról, a munkanélküli segély nélküli munkanélküliségről (lehet, hogy csernobili levegőből élnek?)

Utazásunkat az elektricskával kettő helyen kellett megszakítanunk Bátyuban (Batyeve) és Aknaszlatinán (Szolotvino) az átszállással. A vonatköltség 6,27 grivnya volt Csaptól Aknaszlatináig. Innen busszal Rahóig 7,5 grivnya.

Bátyu (Batyeve) 1992-ig, ukránul Vuzlove. Városi típusú település 1971 óta. Beregszásztól 36 kilométerre fekszik. Fontos vasúti csomópont. Itt ágazik el a Budapest-Kassa-Lemberg gerincvonal máramarosi szárnyvonala, amely Nagybocskóig Kárpátalján, Terebesfehérpatakig Romániában és Terebesfehérpataktól a Tatárhágóig ismét Kárpátpátalján fut. Az újabb szárnyvonal a Szalóka-Eperjeske határállomáson át a nemzetközi teherforgalom biztosítására lett építve az 1960-as évek elején.

Még őrzi magyar többségét, de nagyarányú a külső betelepülés. Neve a Bateu személynévből keletkezett. A lakosság körében nevének eredetéről több magyarázat is van. Lakossága 3200 fő, ebből 2500 a magyar. Árpád-kori település. Első írásos emléke 1205-ből való, Betke birtokaként említik, akitől Simon vásárolta meg, s a lónyai uradalomhoz csatolta. Valaha a Tiszához közelebb feküdt, de a gyakori árvizek miatt mostani dombosabb helyére települt. Református egyházközsége 1700-ben alakult, temploma 1910-ben épült. Gazdasági életét a helyi kolhoz és a vasút határozza meg. Mára már Európa egyik legnagyobb vasúti csomópontjaként emlegetik. A Magyarország és Nyugat-Európa felé irányuló teherforgalom jelentősebb része itt, s nem Csapon bonyolódik le. Jelenleg középiskolája, körzeti kórháza van. Egy egykori Lónyay kastélyban szívreuma megbetegedések kezelésére szolgáló gyermekszívszanatórium működik. Művelődési ház, gyógyszertár, több üzlet is található itt.

Aknaszlatinára késő este értünk. Láttuk a vonatból azt a buszt, amivel este még Rahóba érhettünk volna. Zuhogó esőben a pályaudvaron felvertük a sátrat, a vízcsapnál megmosdottunk és nyugovóra tértünk (Csaknem jól aludtunk, hőbörgő hangok, zörgések riasztgattak, szerencsére ukránul nem értettünk.)

Aknaszlatina (Szolotvino). Ukrán-ruszin, magyar, román városi típusú település. A Tisza mentén, az ukrán-román határ mellett található, 25 km-re Técsőtől, a járási székhelytől. Lakossága 10.000 fő. Magyar közel 4.000 fő. A legkorábbi írásos emlék 1360-ból Zlathynaként említi. Az itt talált pénzérmék arról tanúskodnak, hogy már a római korban élénk kereskedelem folyt itt. Már a XIII. században, IV. Béla korában bányásztak itt sót. Erre bizonyítékként megemlíthetjük, hogy Boleszláv lengyel király hitvese, IV. Béla leánya meglátogatta az akkor már működő sóaknát. Ennek a látogatásnak köszönheti a Kunigunda-bánya a nevét. 1492-ben a máramarosi királyi sóbányában dolgozók sztrájkba léptek az embertelen munkakörülmények miatt, 1514-ben pedig fel is lázadtak és a bányászok közül sokan csatlakoztak Dózsa csapataihoz. A környéken a XVII. és a XVIII. század fordulóján tevékenykedett Iván Pintye betyár, s az ő csapataihoz is sokan csatlakoztak a bányászok közül. A Rákóczi-szabadságharc idején Pintye a kurucok oldalára állt, s csapatainak segítségével sikerült a kurucoknak elfoglalniuk Szlatinát. A kuruc szabadságharc után következett a kegyetlen császári megtorlás. A bányát a császári udvar fennhatósága alá rendelték. A XVIII- XIX. században egy sor új bányát (aknát) nyitnak: Krisztina-bánya (1778), Albert-bánya (1781), Miklós-bánya (1789), József-bánya (1804), Ferenc-bánya (1808). Ez utóbbinak a mélysége 1901-ben már 105 méter. A 45-50 kilogrammos sókockákat már ekkor gőzgépek segítségével emelték a felszínre. 1870-ben már 440 bányászt foglalkoztattak. A máramarosi vasút megépültéig a Tiszán szállították a sót. Ezen útvonal főbb állomásai voltak: Újlak, Tárkány, Tokaj, Szolnok. Ezeken a megállókon sóraktárakat építettek. Az első világháború alatt a bányákban orosz hadifoglyokat dolgoztattak. Napjainkban korszerű gépekkel termelik ki a sót, az újabban létesített aknákat már automata gépsorokkal szerelték fel. A 306 méteres mélységű egykori bányában allergológiai kórházat rendeztek be 200 férőhellyel, s itt elsősorban az allergiai alapon kialakult megbetegedéseket gyógyítják. Az idelátogatók előszeretettel keresik fel a Kunigunda-aknában működő földalatti asztmatikus gyógyhelyet, a Pável-fürdőt, a sósfürdőt, a kisszlatinai zöldövezeti üdülőtelepet.

A szórványban élő magyarság itt erősen őrzi nemzeti identitását. A helyi KMKSZ-aktivisták kezdeményezésére 1989-ben a magyar középiskola visszanyerte önállóságát. Az óvodában magyar csoport is indult ebben az évben. Az iskola, egyház, tanács egysége jelentősen hozzájárul a nemzetiségtudat megőrzéséhez. Az aknaszlatinaiak római katolikus egyháza 1833-ban keletkezett. Az 1949-ben betiltott görög katolikus egyházat 1989-ben újraindították. Reformátusok és pravoszlávok is élnek itt.

A számadatokkal dúsított ismertető után kikapcsolódásként, mondanivalónk alátámasztására álljon itt az aknaszlatinai sóbányászok bányászindulója.

Kárpátalján zokognak a fák,
Kárpátalján sír a vadvirág,
Sír az erdő, sír a mező
Az egész Magyarország egy nagy temető,
Veri az Isten a magyart,
Verje is, míg össze nem tart.
Aki magyar, szeresse egymást,
Minden magyar tegyen egy nagy szent fogadást:
Nem, nem, soha, nem, nem, soha!
Amíg két ember összetart,
Nem lehet legyőzni a magyart!

Aknaszlatinát elhagyva, jobbról egy új bányász lakótelep mögött feltűnik a Tisza és a határ túloldalán Máramarossziget, az egykori megyeszékhely. Aknaszlatina után a técsői járást is elhagyjuk, és átlépünk a rahói járásba.

Szeptember 14.

A hajnali ébredés után a nedves sátor és hátizsákjaink összerakodása és az "állófogadásos" reggeli után (a váróterembe nem kívántunk bemenni - máshova sem, de kellett) elindultunk buszmegálló nézőbe. Legelésző lovak, tehenek, félig megépült 5-6 éve befejezetlen bányásztömbházak, családi házak között.

Végül egy sohasem használt kultúrház mellett felfedeztünk 1-2 embert, akik ugyancsak buszra vártak. A buszjelző tábla s rajta a várt menetrend nem létezett sehol.

Stoppolásra bíztattak bennünket, de megnyugattak: busz is lesz. 1-2 órás várakozás után valóban sikerült buszra ülni és Rahóba eljutni.

Délelőtt már Rahó utcáit járva kerestük Dobra Annát, megigérte, addig Alina Manykóék címét és telefonszámát megtudja és Bilics tanárnőt is megkeresi. Anna otthonában csak az őseit találtuk (női ágon). Megebédeltünk az otthoni elemózsiákból, finom teával és süteménnyel kedveskedtek a háziak.

A Dobra családhoz azért gyalogoltunk 3/4 órát, mert utcai telefon nincs, így a postáról lehetett volna felhívni őket, de az a város másik végében volt. Lakásukból többszöri telefonálási kisérlet után sikerült megtudnunk Annától (a vonal sem volt jó) Manyhóék címét, több magyar fiatal összefogott és elkísért bennünket hozzájuk. (Egymás között csak ukránul beszéltek.)

Bilics Éva tanárnő, aki az összekötőnk lett volna, Angliában volt, így a Manykó család nélkül újabb ismerősöket kellett volna szerezni az engedélyek megszerzéséhez.

Kocsit béreltek és kivittek a kb. 8 km lévő természetvédelmi felügyelőségre, ahol a terület bejárásához megkaptuk az engedélyt, 30 grivnya. A sátorozásért napi 3 gr. kértek fejenként Szerencsére tényleg nem volt nálunk minden pénzünk, így csak egy napra kértünk sátorozási lehetőséget. (Az események úgy hozták, hogy kettőnél többször nem is tudtuk igénybe venni.) Az alkudozás külön szám volt! Hivatalos helyen dollárral, márkával és grivnyával fizettünk! Ez az engedély a Hoverlától a Pop Ivánig szólt, de ott még nem tudtuk, hogy a Határőrség engedélyét nem Rahóban, hanem Terebesfehérpatakon (Gyilove) kell beszerezni.

Az az érzésem, mi voltunk az egyetlen külföldiek, akik rendelkeztek engedéllyel és a sátorozásért fizettek. Jövőre e nélkül próbálkozunk. 

Bilics Éva Rahó, Borkút u. 65.
Tel: 00380 3132 22341

Dobra Anna Rahó Bogdany Hrnelnickohal 159
Tel: 00 380 3132 23885

A család segítségét, ebédjét megköszönve a délutáni vonattal Kőrösmezőre (Jaszinyja) utaztunk A vonat kétszer jár naponta reggel és délután.

A vasútállomás, kórház és buszpályaudvar egymás mellett helyezkedik el. Rahóban itt a buszpályaudvaron menetrend is van. Élelmiszerboltok szegélyezik, ahol nagy kenyérválaszték található.

Rahó (Rahiv) Ukrán-ruszin, magyar, román lakosságú város, a járási központtól 20 kilométerre fekszik. Lakossága 17.000 fő, ebből 3.000 magyar. 1447-ben említik az okiratok Rahowként. A Tiszába jobbról ömlő Rahó patak völgyében épült a város, s a patakról kapta e nevét. A román rohov, oreohov, a szláv orech - mogyorós, diós a patak feltehető nyelvi forrása. Maga a város a tenger szintje felett kb. 440 méterrel a szűk Tisza völgyében a 3 km hosszú és l km széles medencében fekszik. A település iparosítása a XIX. század derekán kezdődött. Ma kartonpapírgyára, bútorokat is gyártó faipari kombinátja és más ipari létesítményei vannak. Turizmusa is fejlett. Turistatelepei: Tisza, Borkút, Breckul, Pereleszok. 1945 után nincs a városban magyar iskola. A Rahói Kartonpapírgyár könyvtárának munkatársa Bilics Éva kezdeményezésére létrejött a Petőfi Sándor Anyanyelvi és Művelődési Kör. Neszmák Annának és Bilics Évának köszönhetően ma 139 gyerek tanulja ismét a magyar nyelvet, játszva, énekelve, mesélve. A római katolikus egyháza 1791-ben keletkezett. Szórványban élnek itt reformátusok is. A görög katolikus egyháza az 1949-i betiltás után l994-től újraszerveződött. 1991-ben épült az új pravolszláv templom.

A város központjától mintegy 3 km-re a Tiszabogdányi letérőnél egyesül a Fekete- és a Fehér-Tisza. A Csorna Hora hegységet két oldalról megkerülő folyók nemhiába kapták nevüket, szemet gyönyörködtető látvány a fehér és a fekete színű vizek testvéri ölelkezése a boldogan fodrozó habokkal egyesülve. A csornohora hegység legmagasabb csúcsa a 2061 méter magas Hoverla, a Kelet-Kárpátok legmagasabb csúcsa. A Fekete-Tiszától nyugatra a Szvidovec hegység, a Fehér-Tiszától délre a Pop Iván csoportja látható. A Tisza a történelmi Magyarország legmagyarabb folyója volt. Ma már az a kép teljesen megváltozott. Mindkét ága ukrán területen ered. A Fekete-Tisza Kőrösmezőtől 20 kilométernyire 1200 méterrel a tenger szintje felett ered. Vékony sugárban csepeg alá a víz egy nagy kőtáblára és kis patakként rögtön el is tűnik a sűrű fenyőerdőben. Rahónál egyesül a Fehér-Tiszával, s így jut el Titelig. A Fehér-Tisza forrását nem lehet ilyen könnyen megtalálni. Még a helybeliek sem tudják pontosan, hogy a sok apró ág, ér közül melyik is valójában az igazi eredete. Valószínű, hogy a Hoverla 2000 m-es magasságából alázúduló kis patakocska az igazi Tisza-ág, s ehhez csatlakozik a Tiscsora és innek e neve már Fehér-Tisza.

A Tisza a Duna legjelentősebb mellékfolyója, hossza 962,2 km. Kárpátalján 201 km hosszan kanyarog Terebesfehérpataktól Jablonovkáig (Técsőnél) ukrán-román, Újlaktól Badalóig (25,2 km) és Szalókától Csapig (l7,2 km) ukrán-magyar, Záhonytól pedig egy 5 km-es szakaszon szlovák-magyar határként teszi változatossá a folyó útját.

A Felső-Tiszán folyik a folyó legsebesebben 3,5 - 5 km/h sebességgel. 60-100 méter széles, 1-2,5 m mély, medre kavicsos, lejjebb homokos, szinte iható a vize.

Feketetisza falunál 5 kilométerre a völgyben ma is látható az a duzzasztógát, amellyel hetente kétszer faúsztatásra elzárták a Tiszát. Működik itt egy gyermeküdülő is és látható egy millenniumi emlék-facsoport. Szentmihálykörtvélyes, Lonka, Farkasrév, Felsővisó, Técső, Visk, Huszt vidékén valamikor aranyat is mostak. 870 ezrelék finomságú volt az arany, 130 az ezüst. 50 kg homok/kavicsban 2/4, 3/4, 1, 1,5-től 8 latig (1 lat = 14 g) aranyat találtak.

Szállás: a kórházban is kapható Rahón
Szoba: Vrabel Marija Jurievna (magyarul beszél)
Rahó, Gorkij u. 17. 3 lakás
Tel: 00380 3132 23167
Ára: 2 grivnya/fő/nap

Kőrösmezőn, a vasútállomástól 5 km-t gyalogoltunk és késő délután és este még kerestük a Turista bázist, hogy az udvarán felverjük a sátrainkat, és regisztráljanak bennünket. Megtalálván értesültünk róla, hogy a sátrat ott felverni nem lehet, a szoba árát magasnak találtuk 6 grv/fő/éj.

A Fekete-Tisza partján kerestünk helyet a rendőrség közelében. Egy civil ruhás rendőr, aki alig tudta tartani egyensúlyát, felajánlotta apósáék lakását szállásnak. A fiúk legnagyobb megdöbbenésére elfogadtam a meghívást, hisz reménykedtem a magyar származású feleség és családja segítségében. Az egyik rokonuk idegenvezető a környék csúcsain, s ránk fért a segítség térkép ügyben, hisz 1941-i térkép-másolatokkal (1:50000) indultunk el, meg egy Rahó-Körösmező 1:125000 térképszeletünk volt még az átkosból és még egy megyei térkép 1: 200000 Kárpátaljáról, de a megyehatáron túl egy vonalat sem húztak meg.

A szállás kitűnő volt és nagy jómódról tanúskodott, a vendégfogadás szíves volt. Ébredésre már ott volt az idegenvezető vej, aki tanácsaival segített bennünket. Az idegenvezetés tarifája 20 dollár volt, így magunk indultunk útnak megköszönve a segítségüket.

Kőrösmező (Jaszinya) Ukrán-ruszin, magyar,, német városi típusú település. A rahói járáshoz tartozik közigazgatásilag a Fekete-Tisza völgyében, a járási székhelytől, Rahótól 35 kilométerre, a Kelet-Kárpátoknak, s egyben a Máramarosi havasok ukrajnai része legmagasabb csúcsainak: a Hoverlának, a Pietrosznak, az Ikreknek a lábánál.

Lakosainak száma 8100 fő, ebből 900 magyar. Első említése 1555-ből Kreusmezew. Neve a kőrisfaerdőben lévő kaszálóval (mezővel) magyarázható. Az ukrán neve a jászen - kőrisfa megfelelője. A Fekete-Tisza völgyének legnagyobb települése. 1583-ban a Károlyiak birtoka. A Rákóczi-szabadságharc idején a jaszinyaiak Iván Pinty vezetésével külön csapatot állítottak ki. Évszázadok óta közúti majd pedig vasúti határátkelőhely. Itt vezet az út a 931 méter magasan lévő Tatár-hágóig, s onnan tovább a szomszédos Ivano-Frankivszkij területre. Nevét 1743-45 között Oleksza Dovhus betyár tette ismertté. Ezekben az években kezdődött meg a vízgyűjtők, utak építése, ekkor indult meg a fakitermelés, a faúsztatás. az 1848-49-es szabadságharcban a szegényebb lakosok a német telepesek, azaz munkaadóik ellen fellázadtak, amiért a szabadságharc bukása után az osztrákok kegyetlenül leszámoltak a lázadókkal. A település mellett még ma is felfedezhetők az első világháború idejéből származó táborhelyek, lövészárkok nyomai, a katonai temetők.

A helyi ruszinok közül sokan átálltak az oroszokhoz, amiért később ötüket kivégezték, több mint ötvenet bebörtönöztek. A kőrösmezeiek 1918. november 9-én kikiáltották a "Hucul Köztársaságot", s az aktivisták csatlakoztak a nyugat-ukrajnai polgári-nacionalista mozgalomhoz. 1919 tavaszán csatlakoznak a Tanácsköztársasághoz, melyet áprilisban a románok véresen szétvernek.

1975-ben műszőrmegyárat kezdtek működtetni, s ekkor kezdi meg működését a messze földön híres csergekészítő üzem is. Római katolikus egyháza 1785-ben keletkezett, ettől kezdve vezetik anyagkönyvét is. Görög katolikus fatemplomát az 1989-ben újrainduló görög katolikus egyháza visszakapta.

A millenniumi események nagyszabású rendezvénysorozat keretében zajlottak. 1896. augusztus 30-án reggel 6 órakor indult a népvándorlást ábrázoló menet. Hat ökör vontatta szekéren vitték a magyar címert. Az ünneplő tömeg 9 órakor istentiszteleten vett részt. 11 órakor a községháza előtti téren díszgyűlést szerveztek, melyen a szónok Pogány Zsigmond járási főszolgabíró volt. Puza Antal görög katolikus pap magyarul és ruszinul méltatta a millenniumot.

Az egykori községháza előtt a millennium tiszteletére emlékoszlopot állítottak. A már eltüntetett emlékoszlopon a következő felirat volt olvasható: "Hazánk ezeréves fennállásának emlékére 896-1896". Több helyen emlékfákat ültettek.

Görög katolikus fatemploma a XIX. század elején épült, görög kereszt alaprajzú. A Feltámadás vagy Sztrukovszaka templom 1824-ben lett építve. Zömök négyszögű tornya fent nyolcszögbe vált, melyen övpárkány fut körbe. A templom belső terében az ikonosztáz a XVII. századból való. Kőrösmező és Mezőhát határán található a Plitováte templom, amelyet Péter-Pálnak szenteltek. A XVIII. század végén épült. Ez is centrális kereszt alaprajzú, de az előbbinél a horizontális hatás érvényesül, míg itt a vetikális. Ezt emeli ki a nyolcszögre épült sátortető is. Boronafalai zsindelyborításúak. A belső fafaragások 1782-85-ből valóak, harangtornya négyzet alaprajzú, egyszerű kivitelű.

Birosz János Kőrösmező, Béke u. 88.
Katolikus templom (gondnoka)

Szeptember 15.

Gyalog indultunk a következő faluig Mezőhátig (Lazescsina). Itt az eligazítás alapján regisztráltatni kellett volna magunkat, ha a Hoverlára készülünk. Ezért kerestük Kőrösmezőn is a "Turbazt", hogy már ott megtegyék.

Sajnos tovább irányítottak bennünket Mezőhátra. A buszmegálló állítólagos helyéről a "Turbaz" még 6 km-re volt. Ha tudtuk volna, hogy Kőrösmezőn nem jegyeznek be bennünket (már hóval borított hegyre készítettek fel Rahón a természetvédők), akkor Rahóról Mezőhátig kellett volna a vonattal utazni, úgy egyszerűbb és gyorsabb is lett volna. A busz itt hivatalosan nem áll meg csak kérésre. Mezőháton (Lazescsinán) végül úgy döntöttünk elég időt veszítettünk az engedélyek megszerzésével, a "rendőrcsalád" tud rólunk, induljunk tovább gyalog a Tatár-hágóra.

A hágó előtt régi típusú rendőrségi ellenőrző pontnál meg kellett mondanunk, hova akarunk menni. E ponttól 500 m-re forrás van. A műút elég forgalmas, végig emelkedő.

Mezőhát (Lazescsina).Ukrán-ruszin falu. A lazescsina folyócska partján, a Hoverla lábánál, Rahótól mintegy 36 kilométerre fekszik. Lakossága 3.600 fő. A XVII. századtól maradtak fenn írásos emlékek a faluról.

A falut elhagyva kanyargós szerpentinek, festők ecsetjére kívánkozó bércek között, mélyen lent a völgyben tovatűnő falvak, vagy talán csak különálló házak után érjük el a Tatár-hágót (Jablockij perevál). Fent a hágón megpihenhetünk, vásárolhatunk szuvenirt, megebédelhetünk, s így pihenten, felfrissülve indulhatunk tovább hogy újra gyönyörködhessünk a festői Kárpátok bérceiben.

Mindenekelőtt az első kanyar után elénk tárul szemből a Hoverla 2061 m magas csúcsa, amelyet a helybeliek koporsócsúcsként is emlegetnek a formája miatt.

A Tatár-hágótól a történelmi határ vonalán a régi határköveket kerestük, a "sztolbikit". Akárkitől érdeklődtünk felvilágosításra a Berkut igazgatójához irányítottak bennünket. A hágón található étterem és tán szálloda vezetője készségesen elvitt bennünket a hágó magaslatán található (lehet, hogy egyetlen) megmaradt határkőhöz a műúttól Nyugatra (sajnos sorszámot nem láttunk rajt).

Hamarosan folytattuk utunkat a Tatár-hágótól a Berkut mellett elhaladva a Hoverla irányába. A földút K-DK irányba két nagy kanyarral visz fel a jól látható rádióadó irányába. Az adó előtt kb. 200 méterrel jobbra kell letérni a földútra. Ez a szakasz a vasúti alagút fölötti részig végig szórványosan lakott területen vezet s követi az erdő szélét (az erdő az út jobb oldalán van). A másik oldalon már az Ivano-Frankivszki megye található. A határköveket ezen a részen végig felszedték, nem találhatók meg. A vasút maga nem látszik, de két távvezeték keresztezi az utat kb. a vasúti alagút fölött. Innen D-i irányba fordul az út, kb. 300 méteren belül még két lakott tanya van, majd a déli irányt tartva az erdőbe vezet az út (eső után rendkívül sáros ez a szakasz).

A Debrij (1237 m) oldalában egyenletesen emelkedő földúton kell haladni és majd két nagyobb tisztás (mező) következik. Az elsőn egy kis fabódé és egy forrás, a másodikon egy nyáron lakott tanya van (itt is van egy bővizű vízkifolyó). Ez a hely táborozásra is jó. A kanyargós erdei út felvezet a Debrij nyergébe és átmenetileg keleti irányt vesz az út elágazásnál, (a Debrij csúcsra nem kell felmenni).

Este 19 órakor a helyi idő szerint gyorsan kerestünk egy sátorhelyet és fel is vertük a sátrat, 1/4 órán belül be is sötétedett. Akkora volt a talaj nedvesség tartalma, hogy nyugodtan tüzet gyújtottunk a gyehenánkkal, megvacsoráztunk és mélyen aludtunk.

Szeptember 16.

Reggeli után alig száz métert gyalogolva megtaláltuk az első határkövet és innen a határkövek nagyrésze megtalálható volt, a kocsiút mellett (egyik oldalán Sa másik oldalán Pl. jellel). A Debrij és Kukul között (1540 m) szórványos nyári tanyák között vezet a földút (csak egy tanyán találtunk pihenő vorohtai családot (obl. Ivano-Frankovszkájá, Vorohta, ul. D. Taliukovo 145. Oszicsnüj Vitalij Ivanovics Tel. 4-10-83, a régi határ közelében) a gerinc D-i oldalán a gerinctől max. 200 méterre azzal kb. párhuzamosan.

Az utolsó tanyánál a földútból gyalog út lesz, az erdő szélén bővízű fából vájt vízkifolyó található. Innen a fenyőerdőbe vezet az erdei kocsiút és pár száz méter után a határkövek is megvannak.

A 10-es számú (nagy méretű) határkőnél le kell térni az erdei kocsiútról és Dny-i irányban igen sűrűn meglévő határkövek mellett vezet egy gyalogút végig a régi határon. (Ezek a gyalogutak jól jártak, rengeteg a lábnyom, gyűjtögetni, vadászni - medve is van, hallottuk a csörtetésük- átjárnak a huculok, a hegyi emberek egyik megyéből a másikba.

A 9-es határkő lent, a nyeregben található (táborozó hely). Egy újabb csúcs megmászása után a 6/6-os határkőnél tűzrakóhely található (de víz nincs).

Újabb esti pihenő víz nélkül, de sietnünk kellett (az előző tanyai vízkifolyót úgyis mosdásra is használtuk, de az ebédidőben volt, azóta sokat izzadtunk.) s ott álltunk meg, ahol ránk sötétedett volna 10 percen belül.

A tábortűznél térképészünk Berényi Laci már "gyengélkedett", de hősiesen tűrt éjszaka is, hogy aludni tudjunk. Hajnalban már megkértem, intézze nyugodtan dolgait, amit háborgó gyomra jelzett, nehogy egy szál ruha s hálózsák nélkül maradjunk.

A helyzet ismertében ifjú titánunkra bíztuk a Hoverla meghódítását és a segítség kérését. Tudtuk, idegenvezetővel dél körül ér egy csoport a Hoverlára.

Vizünk nem volt, harmatot gyűjtöttem és a lábnyomokban lévő vizet kanalaztam fel, míg Laci megpróbált 2 hegytetőn átvánszorogni. (Szerencsére a fertőtlenítővel tisztított , gyűjtött vizet nem kellett meginni, utóbb kiderült Laci Kárpátalján csak fertőtlenítős vizet ivott, s attól lett beteg.)

Az út már levezetett a keskeny, helyenként kissé benőtt Hoverla alatti nyeregbe (tűzrakó hely) Rövid sáros, ingoványos szakasz után turistajelzéssel találkoztunk közvetlenül a Hoverla alatt (Jelzés csak a Turbázig és a Sportbázisig van.)

Szerencsére 3 gombagyűjtő segítségünkre sietett és a voroctai szportívnájá bázához elkísért bennünket cipelve csomagjainkat (Vorocta 285770, Szportívnájá báza "Zaroszlják"). A turistajelzésen ÉK-i irányba a patak mellett a turistaszállóhoz értünk (kb. 2 km). Odaérve a Sportbázishoz kocsijukkal elvitték Berényi Lacit Tatárkára ott még stoppoltak kocsit is, hogy a rahói ismerősöknél "gyógyuljon" (az előzőleg kialkudott általam kölcsönzött 10 dollár helyett ingyen. Még gyógyszerrel is ellátták).

A Sportbázison kértem egy szobát, megebédeltem 16 órakor és elindultam a délutáni - esti órákban a Hoverla (2061 m) megmászására.

Marija Ivanovna, mikor szándékom bejelentettem 17 órakor, nagyon aggódott. 20 órakor sötétedett. Egy kicsit én is aggódtam hisz, ha a két túra bottal akartam menni, hogy gyorsan haladjak akkor az elemlámpám nem tudtam használni.

Hamarosan megoldódott a problémám, találkoztam a Hoverla lábánál Szentimrey Ferivel, akitől kölcsönkaptam a fejlámpáját. Egyeztettük visszaérkezésem idejét, az igért időre 21,30-kor a Sportszállóhoz visszaértem. Napnyugtáig csodálatos nyárias idő volt, a Kárpátok vonulatai (13-at olvastam meg egymás mögött) elkápráztattak.

Az ikonnal díszített forrás melletti medve ürülék sem nyugtalanított. Könnyű volt a Hoverlára a haladás DNy irányba Ivano-Frankovszkij megyéből, valószínű kárpátaljai megyéből kicsit nehezebb lehetett a feljutás, mert kőtömbökön kell ott haladni (3-400 m-t). A szállóba visszaérve Ferinek is kifizettem az 5 dollárt és így más elfoglalhatta szobát addig kint "fagyoskodott".

Kényelmesen fűtött szobában aludtunk egy kulturált hatalmas turista paradicsom bázisán, fürdőszobánk is volt.

Szeptember 17.

Reggel 6,50-kor két úton indultunk el, a Feri dél felé az eddig általunk nem járt turistaúton, könnyített szereléssel a kopár hegyoldalon a Hoverlára, majd onnan a Csorna Hora hegység gerincén tovább a Csorna Hora hegycsúcsra. A Hoverláig a határköveket csak itt-ott követték a kijárt ösvények.

A Hoverlán 2 db 39/12, 37/5 határkő van, s mint eddig is, mutatja a haladási irányt is a sztolbiki tetején lévő nyíljelzés. A sportszállótól 2,25 óra alatt tette meg Feri ezt az utat.

A nyereg alatt jobbra lent kb. 100 m-re 2-3 tó található (táborozásra alkalmas hely). A 32 számú határkő a nyergen jelölt bivakhely a tó mellett (érk: 10,19 óra). A 28-as sztolbik mellett (11,05 órakor) a Csorna Hora jellegzetes csúcsa ismét feltűnik. A 25-ös határkőnél (11,50 órakor) járt, a csúcsra nem vitt az út. A kerülőút mellett forrás és kőből épített bivakhelyek vannak. 13,45 órakor volt a Csorna Hora alatti és előtti nyergen táborozási hely a tó mellett található. 14,15-kor érte el a Csorna Hora 2020 m-es csúcsát a 15/17 határkőnél. Luhi felé a pirossal jelzett turista úton indult le a hegyről (3-400 m sziklás kőtömbös) 16,18 órakor már a völgyben volt a Fehér Tisza parton. Innen rossz minőségű úton Rakó 40 km, amit stoppal tett meg. A gerincen nehezen járható sziklás tereppel nem találkozott. 1-2 jelzett út a gerincről levezetett.

Gyakorlott magashegyi túrázóként úgy ítéli meg, teljes felszereléssel az általa fent említett útvonal bejárásához minimum 2 nap kell. Az egész út bejárásához több depo, az élelmiszer pótláshoz. A határkövek az utat szépen mutatják, de a járt ösvény a kisebb csúcsokat sok esetben kikerüli.

Bogdányban lakik Paparea Éva (tanárnő) a telefonkönyvben kettő telefonszámot találtam, melyikük a természetjáró még nem derült ki.

Tel: l.) 32001 2.) 32293

A sportbázis szobaasszonyai a kulcsátadáskor közölték velem, lesz busz Vorohtába (É-i irányba erdei út) 9 órakor, ehhez képest 11 órakor valóban volt egy mini teherautó tele benzines hordóval, ami 12 óra felé indult el, s mindenhol csapolt a hordókból, így aztán az egyetlen 13,20-kor induló vonatot Rahóig lekéstem. 

Tatarov (Jaremcsa) felé busszal indultam el alkalmi fuvarral. Ott aztán fantasztikus élményben volt részem.

Menetrend nincs, de a közelben rendőrségi ellenőrző pont volt. úgy utazott mindeni, ahogy tudott. A "menetrend szerinti" járatok megtelve meg sem álltak, egyébként is csak sejtették a helybeliek, mikor lehet járat. 4-5 órai várakozás után már ráfanyalodtam a rendőrökre. Ők egy billencsre ültettek fel, így jutottam Rahóba. A sofőr címe: Ternopol, Berezsanszkája u. 51. kv. 29. Szemenjul Oleg Sztepanovics Tel: 31171.

Így aztán 3 km-t gyalogoltam a kb. 30-40 kg-os hátiszákkal (Feri csomagjából is nálam volt ami a Csorna Horára már nem kellett). Elég hullán beestem a Manyko családhoz és egyből letámadtam Ferit, hogy előzhetett meg olyan távolságból.

Természetesen tévedés volt: a család eddig nem látott fia megtévesztésig hasonlított Szentimrey Ferire, csak kicsit magasabb volt és nem beszélte tökéletesen a magyar nyelvet. Feri fél órával később érkezett, de már a két hasonlóság nem találkozott.

A házban a román Vrabel Marija Jurievnánál szálltunk meg. Ahonnan hajnalban indultunk az ungvári (uzsgorodi) buszhoz.

Szeptember 18.

Mivel a fiúk úgy döntöttek, hazautaznak 7,00 órakor és elég volt a viszontagságokból így ők megvették jegyüket Ungávárig a pénztárnál 18 gr./fő volt. Szerettem volna Terebesfejérpatakon (Gyilove) utána járni, hogy milyen engedély kell a Pop Ivánra. S ha megkapom az engedélyt hátizsák nélkül megjárni egy kis határőrségi jármű segítségével.

Az eső zuhogott. A buszsofőr megígérte megáll a határőrségnél, és megvár ha nemleges a válasz, akkor én is tovább utazhatok. A szerencse úgy hozta, hogy Gyilove előtt felszállt a buszra egy határőr tiszt, s elmondta 10 órakor nyit a hivatal, akkor sem biztos a főnök bejön-e. A busz megállt a határőrségnél, de már be sem mentünk. A hivatali idő ki volt írva. Megnyugvással vettem tudomásul jövőre itt folytatom, de nem egyedül zuhogó esőben, s én is megvettem a kiegészítő jegyem Ungvárig.

Ungvár Kárpátalja fővárosa. Minden szempontból helytálló a főváros kifejezés, hisz nemcsak a terület közigazgatási központja, hanem a vidék legnagyobb városa, kulturális, oktatási, közlekedési és kereskedelmi szempontból is.

Neve az Ung folyóéból és a vár (erődítmény) összetételéből keletkezett. Az Ung a Laborcba torkolló folyó, nevét egyesek a török eredetű Ung személynévből származtatják. A szláv Uzs csupán másodlagos alakként jelenik meg a későbbiekben. Maga a város és Ung megye a történelmi Magyarország egyik ősi városa, vármegyéje. A krónikák már 1085-ben említik a megyét. Az ásatások leletei bizonyítják, hogy már a neolitban (újkőkor) lakott település volt.

Lakossága az 1989-es népszámlálási adatok szerint 116101, ebből 9179 magyar, 81054 ukrán-ruszin, 16632 orosz, a többi szlovák, német (sváb) lengyel, stb. Ungvár a magyar nyelvhatár területén található, ez magyarázza lakosságának vegyes összetételét.

A város neve Hunguár alakban 1150 körül (egyesek szerint 1154-ben ) fordul elő először a krónikákban. A XIX. század közepétől jelenik meg az ukrán Uzsgorod a magyar elnevezés tükörfordításaként.

Anonymus a következőket írja a városról: " Akkor Álmos vezér és főemberei... Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. Miközben tábort ütöttek a fal körül, a várnak Laborc nevű ispánja - az ispánt az ottlakók nyelvén dukának mondták - futóra fogta a dolgot, és Zemplén vára felé sietett. A vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták, és mindjárt azon a helyen felakasztották. Attól a naptól kezdve ezt a folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várában, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon".

A város és vár neve szervesen összforrt. Hisz még a város is a vár körül alakult ki három dombon. A vár a keleti dombon található, a görög katolikus székesegyház és a püspöki palota a délin, a volt vármegyeháza épülete pedig a nyugatin. A ma is álló vár már a harmadik. Az első egy földvár volt, amely az Ung folyónak a Laborcba való torkolatánál állhatott. A másik az Ungvár külterületéhez tartozó Gerény (horjani faluban állhatott egyészen a XIV. század első évtizedéig.

Mindkét vár a gyepü védvonal része volt, a természetesen az akkori várispánság központja. A tatárjárás után a várispánságok megszűntével alakultak ki a vármegyék. A történelmi Magyarország Ung vármegyéjéhez az ungvári, kaposi, palóczi, szobránci járások tartoztak. 1279-től IV. Kun László a vármegyét az Aba nembéli Finta erdélyi vajdának adományozza. 1311-ben az Amadé-fiak Ung vármegyét visszaadják a királynak. 1317-ben az Amadé-fiak fellázadnak Károly Róbert 1312-es határozata ellen (még mindig nem ismerik el az új uralkodót), melynek értelmében az ungvári és a nevickci várat Drugeth Fülöpnek ajándékozza rozgonyi csatában tanúsított hősiességéért. 1320-ben a Drugeth család leromboltatja a gerényi várat, s megkezdi a jelenlegi, immáron harmadik vár építését. Új telepesekkel bővül a város, s fokozatosan fejlődésnek indul. Az Ungon hidat is építenek. 1384-ben pálos rendi szerzeteseket telepítenek a városba, kolostort és templomot építve számukra. 1400-ban már említik az iratok János mester iskoláját. 1430-ban Ungvár "kiváltságos város" címet kapott 1558-tól a református hitlét központja, az új hit kiindulópontja. Ám Drugeth György Pázmány Péter befolyása alatt visszatért a katolikus hitre, leromboltatva a református templomot, parókiát. De hibáját jóvátette még a rombolás évében, 1610-ben a mai római katolikus templom helyén új templomot, parókiát, iskolát építtetett. 1644-ben Munkács várának kapitánya, Balling János büntető hadjáratot vezet a reformátusokkal szemben tanúsított bánásmód miatt Ungvárra, visszahelyezve őket jogaikban. Drugeth János özvegye, Jakusits Annak 1646-ban Ungvárra, a püspöki palota helyére telepíti át Homonnáról a jezsuiták kolostorát és kollégium-gimnáziumát.

A jezsuiták áttelepítésének fő célja az egyházi unió (a görög keleti egyháznak a római katolikusokkal való egyesítése) volt. 360 éven át volt a Drugeth család birtokában Ungvár. 1691 után az ungvári uradalom Bercsényi Miklós gróf birtokába került a Durgeth Krisztinával kötött házasság révén. Bercsényi kijavíttatta, rendbehozatta a Thököly csapatai által megrongált várat. Fényes udvartartásra rendezkedett be. A szomszédos munkácsi vár ura II. Rákóczi Ferenc gyakran tartózkodott barátja, Bercsényi gróf pompás palotájában. Barátságuk révén lett Ungvár a kuruc szabadságharc bölcsőjévé. 1715-ben Bercsényit árulónak nyilvánítva elkobozták birtokait. 1735-ben a várost és az egész uradalmat Gyulay Ferenc, Ung megye főispánja kapja, aki az 1728-ban porrá égett várat régi fényében visszaállítatta. 1740-ben Gyulay váratlan halála után az egész uradalom a kincstárra szállt, s Ungvár kamarai mezőváros lett. 1769-től megyeszékhely. 1775-ben Mária Terézia Munkácsról átköltözteti a görög katolikus püspökségét, nekik adományozza a jezsuita rendházat és templomot.

1783-ban visszaköltözhet Radváncról a református egyház. 1792-ben zsidó iskola, 1794-ben zsinagóga épül. 1835-től a megyegyűlés rendezett tanácsú városnak nyilvánította Ungvárt. 1847. július 11-én Petőfi Sándor Ugváron járt.

A buszról a vasútállomás mellett szálltunk le, megpróbáltunk egy vonatot keresni Csapig, az elektricskával már nem értünk volna el a Budapesti vonatot (0,65 grv. lett volt a jegy) Így az Inter City jellegű vonattal utaztunk 3,13 grv.-ért fejenként (1 grv = 100 Ft).

A vonatban szóba elegyedtünk egy mozdonyvezető családjával ez lett a vesztünk, mert Csapra érkezve megmutatta a vonatunkat, hogy be is ülhetünk.

Így kényelmesen elhelyezkedtünk, igaz egy hölgy oroszul megmagyarázta, hogy le kell szállnunk és az ajtóra mutatott, ott kell várni.

Nem akartuk megérteni, így legnagyobb megrökönyödésünkre 2 perccel az indulás előtt leszállítottak bennünket. Mehettünk vámvizsgálat után az esti vonattal, így Nyíregyházán éjjeleztünk a vonatban.

A dühöngés után konstatáltuk sehol nincs az ukrán-magyar határon magyar nyelvű tájékoztató csak angol és senki sem törődik a magyarokkal. Aztán megismerkedtem a Planéta Tursban Somogyi Olgával, megállapítottam nincs igazam. A városban ebéd idő miatt minden ismét zárva volt, de estig még sétálhattunk eleget.

Szeptember 19.

A magyar vasutasok nem adtak Nyíregyházán tájékoztatást arról, hogy hogy a Záhonyból érkező vonat indul-e reggel 4,10-kor tovább Budapestre. Megnéztem az állomáson a vágányszámot, honnan indul reggel a vonat, azon a vágányon álltunk. Igy lesz ami lesz bent aludtunk a vonatban, azzal értünk végül is 9 óra után Budapestre.

Néhány hasznos tudnivaló

A TURMA 97/I. sz. 25. old. Munkácson a vár alatt 96-os ukrán helyesírású szintvonalas térkép kapható Kárpátaljáról 200, Ft-ért.

A levelek a magyarul beszéló családoknak magyarul is címezhetők.

Határátkelőhelyek

Az ukrán- magyar határon a következő határátkelőhelyek működnek:

Turistatelepek és szállók  

Település A telep vagy szálló neve Osztály Férőhely Cím Telefon-
szám
Ungvár Szvitánok II 464 Kosicka u 30. 343-17
Munkács Latorica II 310 Duhnovics u. 90. 232-06
    III 93    
Huszt Nárcisz II 270 Szlivova u. 38. 31-70
Rahó Tisza II 200 Ivan Franko u. 1. 211-65
    III 36    
Kőrösmező (Jaszinya) Edelvejsz III 127 Borkanyuk u. 9. 342-10
Gyertyánliget   II 76 Rahói járás  
Kobilecka Poljána Trembita IV 60 Gyertyánliget 743
Királymező   II 106 Técsői járás
Uszty Csorna Jálinka IV 63 Királymező 348
Ökörmező (Mizshirja) Kárpáti     Ármija u. 61. 914-62
Felsőszinevér (Szinevirszká Poljáná) Szinevirszke ozero II 114 Ökörmezői járás,
Felsőszinevér
 
Volóc (Volovec) Pláj II 120 Lenin u. 100 Volóci járás 229-72
Szarvasháza (Zsgyeneve) Forel II 120 Szárvasháza 232
Rónafüred (Lumsori) Polonina II 98 Perecsenyi járás, Rónafüred 512-41
Ókemence (Kámjánicá) Nevicke IV 76 Ungvári járás Ókemence 746-81
Csontos (Kosztrina) Dubovij Háj IV 72 Nagybereznai járás, Csontos 255


 

Felhasznált irodalom:

Kovács Sándor - Bakura Sándor: Kirándulások a Kárpát(ok) alján és bércein c. könyv

Mindkét szerző tanár: előbbi szalóki utóbbi eszényi lakos, túravezetést vállalnak.



Természetbarát Híradó 87. szám, 1999. június
Úton: rövid túraleírások, élménybeszámolók
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja