Gondolatok a tájékozódási túraversenyzésről

A hegymászás és magashegyi túrázás azért nehéz, mert egy szép, kitett gerincút, aminek a kalauzideje 6-7 óra, akár a két-háromszorosa is lehet, ha elromlik az idő. Ilyen hazai körülmények között is megjárható, túlélési, erőfelmérő tréningnek terveztük barátaimmal, amikor 1980-ban először megszerveztük a KINIZSI 100-as teljesítménytúrát. Nem gondoltuk akkor még, hogy ezzel a természetjárás egy új szakágát (szerintem vadhajtását) fogjuk elindítani.

Most valami hasonló jelenségnek lehetünk tanúi. Egyre többen vannak, akik a túrázást félretéve vagy a tájfutásból kiöregedve minden szabadidejükben tájékozódási túraversenyeken vesznek részt, vagy azok szervezésében tüsténkednek. Számos előnye van ennek a mozgalomnak: egyre több és magasabb színvonalú versenyt rendeznek. Egyre újabb és érdekesebb tájékozódási feladatokat adnak a résztvevőknek. Megszületett a túraversenyek szabályzata, sőt az elmúlt évben már hivatalos országos versenyt is rendeztek belőle.

A túraversenyzés egy olyan mérkőzés, ahol egyidőben vizsgáznak a résztvevők, a rendezők és a térkép készítői. Ahol van győztes, vannak résztvevők, de még a legutolsó sem nevezheti magát vesztesnek, hiszen olyan tapasztalatok birtokába jutott, melyeket túrái során kamatoztathat.

Az idei, ill. most már tavalyi csapatbajnokságra az LRI Benke Rezső Természetjáró Szakosztály csapata is benevezett. A tizenöt fordulóból én kilencen vettem részt, s el kell mondanom, hogy rendezés szempontjából egyik sem volt tökéletes. A legkirívóbb dolog 1998. május 23-án a Bükk-hegységben, a "Puskaporos" térképen megrendezett "Encián Kupán" történt, melyet a Vörösmarty Művelődési Ház Természetjáró Baráti Köre szervezett. A rajtban kapott menetutasítás hátoldalának 10. pontjából megtudtuk, hogy: "A keverési idő 90 perc. Ennek felhasználása után érintett pontokat kihagyottnak tekintjük." Mi ennek szellemében jártuk be a pályát, s mikor láttuk, hogy időnk java már letelt, az utolsó három pontot kihagyva, 88 perc késéssel, de még versenyidőn belül befutottunk a célba.

A meglepetés akkor ért, amikor egy hónap múlva kézhez kaptam a verseny hivatalos eredmény értesítőjét. Ebből kiderült, hogy a versenyidőn belül rajtunk kívül mindössze öt csapat érkezett be. Az igen tisztelt rendezőség elénk sorolta azokat is, akik nálunk kevesebb hibaponttal jöttek ugyan be, de a keverési időt túllépték. Azonnal felhívtam a verseny rendezőjét (most nem írom ide a nevét, akit illet, úgyis tudja). Ő közölte, hogy a rajt után, amikor az első időmérő adatai már kézben voltak, döntöttek úgy, hogy a verseny nehézségére tekintettel a keverési idő túllépését nem veszik figyelembe. Erről minket természetesen már nem tudtak értesíteni. Aztán meg hebegett-habogott, végül kijelentette, hogy igazunk van, de újra írni az értesítőket nagy munka lenne már.

Az Országos Csapatbajnokság megálmodója és kiírója, Horváth T. Csaba utóbb azt mondta: "Lesz nektek még jobb eredményetek is!" A Verseny Bizottság ellenőrével nem sikerült beszélnem. A dologhoz nem kívánok kommentárt fűzni, de ha akkor megkaptuk volna a minket megillető helyezést, úgy a csapatbajnokságban nem a hatodik, hanem a negyedik helyen végeztünk volna.

Óvás? Ugyan minek? Hisz mindez csak játék, amikről két szót se érdemes ejteni.

Az igazi megmérettetés akkor volt, amikor valahol a Dél-Kárpátokban, hátamon tíz napi menetfelszereléssel, mögöttem öt túratársammal, ronggyá ázva, szitáló esőben botorkáltunk út nélkül a gyephavason ködben, kezemben térképnek alig nevezhető százezres román sajtcetlivel. Ott nem kaptam szépen fénylő ezüstkupát, sem csillogó érmét a nyakamba, a himnusz és a taps is elmaradt. A tét az volt, megtalálom-e alkonyatig a menedékházat, vagy reggelre kemény fickók leszünk, akiknek a havasi csókák játszanak a szemével.

Úgy gondolom, a tájékozódási túraversenyzés nem a túrázás szakága, hanem a túravezető képzésen belül a tereptan és tájékozódási ismeretek oktatásának eszköze. Én kötelezővé tenném a végzett túravezetők továbbképzésében évenként egy nappali és egy éjszakai versenyen való részvételt.

Ugyanígy a korábbi versenyszabályoknak megfelelőn a bajnokság résztvevőinek is beszámítanám a legjobb éjszakai versenye eredményét. Hisz a túravezető sem mondhatja, ha ráalkonyodik, hogy elnézést, most már mindenki menjen haza a saját feje után.

Minden elismerésem és tiszteletem azoké, akik szabadidejüket feláldozva, tájékozódási túraversenyeket szerveznek és rendeznek. Egy bizonyos szint felett azonban már nemigen lehet tájékozódásilag a pályát nehezebbé tenni.

Nem értettünk egyet, amikor a Tavaszi Kupán a Mecsekben a kartonunkat leadva hiába kértünk 8-kor néhány perc időt, hogy együnk pár falatot, a verseny főrendezője azonnal elindította csapatunkat, s az első kör megtétele után az időmérőnél is csak maximum öt perc pihenő időt engedélyezett. Ugyanígy érthetetlen volt számunkra, hogy augusztus 29-30-án a Bükkben az Isobau éjszakai kupán miért 4 km/óra a menetsebesség, miért nincs A 36-os kategória, miért kellett túllépni a szabályzatban meghatározott szintkülönbség mértékét?

Ha a T. Rendezők tájékozódásilag már nem tudják nehezíteni a feladatokat, inkább egyéb túravezetői ismeretekkel fűszerezzék a versenyt.

A II. kerületi szövetség Tájoló versenyeit korábban Túravezetők Országos Tájékozódási Versenyének nevezték, és ennek szellemében is szervezték. Évekkel ezelőtt egyik dunántúli versenyük feladata nagyon tetszett nekem. Egy A/3-as lapra tizennyolc magyarországi szikla és hegy színes fényképét fénymásolták. Csak néhányra emlékszem már: a Szentgyörgy-hegy bazalt kőzsákjai, a Hegyestű bányája, a mecseki Jakab-hegy permi-homokkő tornyai, a Velencei-hegységből a Kocka, a Zemplénből a Megyer-hegyi malomkő bánya, a Ság-hegy felhagyott bányája stb. Ez nem totó volt. Csak az tudta a megfejtést beírni, aki járt már ott, vagy legalább fotóról ismerte. Feltételezte a versenyzőről, hogy túrái során az egész országot bejárva ismeri gyönyörű hazánk legszebb tájait.

Az új értékelési móddal a DÉMÁSZ-hoz hasonlóan mi sem értünk egyet. Úgy gondoljuk, hogy a tavalyi rendszer jobban tükrözte a verseny pillanatnyi állását.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. Áldott, békés új évet és sok szép túrát kívánok a versenyek rendezőinek és résztvevőinek!

Az LRI Benke Rezső Természetjáró Szakosztály csapata nevében:

Szádeczky-Kardoss Géza

A Verseny Albizottság véleménye a fenti gondolatokra

Köszönjük az észrevételeket, jobb lett volna, ha a versenyek befejezését követően - gyorsabban - megkapjuk. A tájékozódási túraversenyzésnek nagy múltja van Magyarországon, ezekből a versenyekből fejlődött ki a tájékozódási futás. A Verseny Albizottság, amikor elhatározta az Országos Tájékozódási Túrabajnokság kiírását, akkor hitet tett amellett, hogy ezt a természetjáró versenyformát nem "viszi el" a tájékozódási futás - mint versenysport - irányába. Fontos, hogy sportágunk megtartsa azt, hogy kötött menetsebességes, tehát a késést és a sietést is hibaponttal büntetjük stb.

Az 1998-as bajnokságban szereplő versenyeken látszottak a gyermekbetegségek, hogy a sokszínűségek (amit a rendezés formájára értek) egy egységes "szabályzat" szerint, a továbbiakban egységesen értelmezve kell a versenyeket megrendezni. Az eltérés a versenyek között csak abban lehetséges, hogy más terepen, más térképen, más és más feladatok megadásával tesszük a résztvevőknek érdekessé a versenyen indulást.

Az 1998-as bajnokságról írt észrevételek egy csapat véleményét tükrözik, ami a versenyrendezőknek figyelemfelhívásként szolgál.

A versenyen a versenybíróság elnökének vagy az 1999. évi bajnokságban szereplő versenyek szövetségi ellenőreinek nevét a bajnokság kiírása tartalmazza, így az Ő személyükről minden résztvevő tudomást szerzett a kiírásokból.

A tájékozódási túraversenyzés a gyalogtúrázás egy (versenycentrikus) ága lehet a jövőben és az volt már a századunk elejétől egészen az 1950-es évekig. Ezután már a tájfutáshoz inkább hasonlító versenyek kerültek megrendezésre.

A hagyománytiszteletből és a jelentkező igény miatt került az Országos Bajnokság kiírásra. Az éjszakai verseny kötelezővé tétele a bajnokságban induló csapatok részére további véleménycserét képezhet, de az 1999-es bajnokságban már nem.

Ami a más ismeretekkel való fűszerezését illeti a versenyeknek, mi úgy gondoljuk, hogy csak más típusú - nem tájékozódási versenyeken - lehetséges ez.

Az új értékelési módot a Verseny Albizottság elfogadta, így az 1999. évi bajnokság ez alapján lesz lebonyolítva.

Az értékelés megváltoztatása jobbító szándékkal, jól előkészítve került az 1999. évi bajnokság kiírásába. Úgy gondoljuk, hogy közelít az igazságosabb értékeléshez.

Várunk benneteket továbbra is a versenyeken és számítunk a véleményetekre a jövőben is.
a Verseny Albizottság nevében:
Baronek Jenő



Természetbarát Híradó 82. szám, 1999 január
Versenyek
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja