A vadvízi kajakról

A hajó anyaga: A túrahajóknál általánosan elterjedt a műgyantával laminált üvegszövet vázú hajó. Ezek a hajók itthon lényegesen olcsóbbak a műanyag hajóknál és akár házilagosan elkészíthetők. Komoly hátrányuk, hogy rendkívül sérülékenyek, könnyen törnek. Nehéz vadvízen (WW3 vagy felette) élettartamuk napokban mérhető.

Napjaink vadvízi kajakja szinte kizárólag különböző hőre lágyuló műanyagokból készül. Az úgynevezett rotációs eljárásban egy üreges, felmelegített formába öntik a műanyag granulátumot. A formát ide-oda mozgatják, miközben a granulátum elolvad és megtapad. A felesleges granulátum tovább mozog (rotál). Különböző hőfokkal különböző falvastagság érhető el. A fújós eljárásnál az anyagot zsák formában viszik be a formába, ahol az alapanyagot nagy nyomású levegővel a forma falára fújják. Ezek a hajók szinte elnyűhetetlenek (a Prijon gyár pl. 5 év korlátlan garanciát ad).

Méretek: Általánosan elterjedt a 3-3,5 méter hossz, kb. 60 centiméter szélesség, kb. 30 centiméter magasság és 20 kilogramm súly. Biztonsági szempontból a beülőnyílás mérete az egyik legfontosabb tényező. Az ideális lyukméret az egyéni testméretektől, pontosabban a comb hosszúságától függ.

Természetesen nem csak a beszállónyílás hossza, hanem a hajófenék és a hajótető közötti távolság is fontos. A megfelelő méretet kipróbálással válasszuk ki.

A legfontosabb biztonsági tulajdonságok: a merev, nagy beszállónyílás és a lekerekített hajóvégek.

Az ideális kajak jellemzői:

Az utolsó évtizedekben a kialakult vadvízi hajóformák már megközelítik az optimális kompromisszumot. A legfontosabb rész a hajófenék. A modern formáknál szinte egyáltalán nincs gerinc, így nagy fordulékonyságot értek el, és az iránytartás rovására még elfogadható. A hajó keresztmetszete (az első negyedet kivéve) alul lapos, szélek lekerekítettek. Ez teszi lehetővé a jó fordulékonyságot és a könnyű eszkimófordulózást. A nagy térfogat és a belső gerinc akkor kap jelentőséget, ha a lépcsőknél, magas hullámoknál, fortyogóknál a hajó részben vagy egészben víz alá kerül. Itt ezek a gyors, nyugodt felbukkanást teszik lehetővé.

Az ülés: Általában fix, rugalmas ülést használnak. Legfontosabb szempont a kényelem és az evezős oldalirányba való elcsúszásának megakadályozása.

Optimális ülésmód: Lábujjak, sarok, térd, comb külső vonala, fenék, medence és hát közvetlen érintkezésben van a hajóval. Így a hajó szinte a test meghosszabbítása.

Lábtámasz: A régebben alkalmazott keresztlécekkel szemben csak a teljes keresztmetszetű (lapszerű) lábtámaszok ajánlhatók. Ezeknél az ütés nagy felületen, eloszló terheléssel éri az evezőst, így elkerülhetők a lábsérülések és nem utolsó sorban az előrecsúszásos beszorulás is. A lábtámasz általában rugalmas borítású, sőt sokszor rugalmas rögzítésű is.

Combtámaszok: A legfontosabb kapcsolat az evezős és hajója között. Elsősorban ezeken keresztül irányítja, tartja hajóját. A jó combtámasz egyénre állítható.

Háttámasz: A felső derékrészt támasztja meg, főleg hosszabb túrákon kényelmes.

Fogók: Legyenek vastagok, jó fogásúak, kellően erősek a kiemeléséhez, a hajó hosszirányában rögzítve. A rosszul kialakított fogók a hajóval való úszásnál a kézre rátekeredhetnek, ami komoly veszélyhelyzetet idézhet elő.

Felhajtótestek: Általában kivehetőek, a hajó elejében és végében elhelyezve, megakadályozzák az elsüllyedést. A lehető legnagyobb térfogatú, legjobb minőségű javasolható.

Orr illetve farvédők: Megelőzik az orr benyomódását, sérülését. Erős sima műanyagból készülnek, kiküszöbölve így a "radírgumi" effektust, ami sebességcsökkenéshez, Vízleeresztő vízmentesen zárható, rajta keresztül a vízzel telt hajó kényelmesen, segítség nélkül üríthető.

A Vadvízesek I. évf. 1. szám nyomán



Természetbarát Híradó 74. szám, 1998. május
Vizitúrázók információi
A Magyar Természetbarát Szövetség honlapja